Franciaország (Athos Chaumiane, Filmstudio)

Rendező: Jean-Luc Godard

Producer: André Michelin

Nagyon különleges hangulatú, egyes kritikusok szerint nehezen emészthető filmet készített ezúttal Godard. Mindenesetre eme kilencedik filmje nagyon más, mint amit eddig tőle láttam.

Ha mindenképpen skatulyába szeretnénk helyezni, akkor fogjuk rá hogy sci-fi noir. De ha kémfilmnek mondanánk, akkor sem lőnénk olyan nagyon mellé.

A film főszereplője az a Lemmy Caution (Eddie Constantine), aki az ötvenes években több noir kémfilm fő karaktere volt. Godardnak köszönhetően mára jobban ismert az Alphavilleből, mint az eredeti kémfilmekből.

Alphaville egy idegen galaktika fővárosa valamikor a nem túl távoli jövőben. Ránézésre a klíma és az egész környezet nagyon hasonlít a földi milliőre. A társadalom viszont egész más úton jár. Főhősünk a Földről jött ezt a különös társadalmat megszemlélni . Mellesleg egy titkos küldetés is szerepel itteni programjában.

Ez a furcsa disztópikus világ ahogy feltárul előttünk, egyre több ismerősnek tűnő tulajdonságot mutat. Ahogy a rendszernek feltétel nélkül engedelmeskedő embereket látjuk, nehéz nem gondolni a Metropolisra (1927).

Ahogy majd látni fogjuk, itt is egyetlen megbomlott professzor elméje áll az elnyomás mögött, akit eredetileg Leonard Nosferatunak hívtak, akinek valamely homályos okból "el kellett pusztulnia" és ma már álnéven, Professzor von Braun-ként (Howard Vernon) irányítja a rendszert. (Az igazi filmkedvelőket talán nem kell emlékeztetnem Murnau ikonikus Nosferatu (1927) c. filmjére.)

"A valóság néha annyira bonyolult, hogy lehetetlen szavakba önteni. A legenda ekkor olyan formában teremti ujjá, amelyben aztán bejárja az egész világot."

Ezt egy furcsa gépi hangon, az úgynevezett ALPHA 60 nevű szuperszámítógép digitális hangján halljuk.

Mint kiderül, von Braun professzornak sikerült megalkotnia egy olyan szuperszámítógépet, mely annyira okos volt, hogy egy idő után képes volt önmagát is tovább fejleszteni. Ez az öngerjesztő folyamat egy idő után oda fajult, hogy átvette az irányítást a társadalom felett, és a saját normáit kezdte rajtuk számon kérni. Minden olyan cselekedet, ami ellentmond a puszta logikának, társadalom-ellenes cselekedetté vált, és mint ilyen, halálbüntetést von maga után. Az ilyen emberek, akik nem tudnak beilleszkedni, többnyire egy külön szégyen-negyedben élnek, míg rá nem szánják magukat az öngyilkosságra. Aki ehhez nem elég erős, azt előbb utóbb úgyis halálra ítélik.

Egy ilyen csoportos kivégzés volt talán az egyik legbizarrabb jelenet amit eddig valaha filmben láttam. Ez a film egyébként is bővelkedik a kreatívan bizarr momentumokban, de az uszodás kivégzés egyértelműen kiemelkedő volt mind közül.

Ahogy a fenti képen is látjuk, a halálraítéltek a medence mellett állnak szépen libasorban, végzetükre várva. A medence végében szép, fiatal műúszólányok várnak. Hangosbemondón szólítják a soron következő halálraítéltet. Ismertetik bűnét: "Logikátlanul gondolkodott: sírt, amikor meghalt a felesége"  (Itt azonnal felrémlik az 1984 gondolatrendőrsége!)

A férfi kiáll a medence szélére, és katonák belegéppuskázzák a vízbe. Ekkor jön el a műúszólányok ideje: Gyönyörű koreográfiával beugranak a vízbe, odaúsznak a hullához, és szép rendezett mozdulatsorral, és rendezett lábtempóval kiemelik a vízből. Ezzel gyakorlatilag egy vízi kivégző-show szemtanúi leszünk.

Lemmy-nek, az idegen galaktikából érkező kémnek természetesen be kellene jelentkeznie a "lakosság ellenőrző hivatalba", ahogy minden beutazónak elvileg haladéktalanul jelentkeznie kellene itt. Lemmy azonban elmulasztja. Kicsit fura, hogy egy társadalmat tökéletes elnyomásban tartó rendszer ilyen lazán kezelje a beutazókat. Amerikába például be se léphet az ember, amig egy ilyen vizsgálatot le nem folytatnak vele kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a hatvanas években ez a szigor még nem volt magától értetődő.

Főhősünk mindenesetre előbb utóbb csak bekerül az átnevelésügyi minisztérium / rendőrség látókörébe. Be is viszik kihallgatásra, de első körben az ALPHA 60 nem talál rajta fogást. Puszta logikai úton nem tud belekötni, ezért elengedi. Az általunk ismert diktatúrákban egyáltalán nem alapkövetelmény, hogy valakit úgy tartsanak fogva, hogy logikai úton kifogásolható tettet kövessen el valaki. Sőt! Talán pont ezért olyan ijesztő ez a rendszer, mert mindenben azt kommunikálja magáról, hogy logikája alapján minden amit tesz a társadalom hasznára kellene, hogy váljon. Az egyes embereknek ettől még áldozatokat kell hozniuk, de összességében - az elmélet szerint - a szuperszámítógép a társadalom javára hozza meg döntéseit.

(Az alábbi rendőrautóban Godar-t a rendezőt látjuk)

Eddie Constantine ragyás arcával és nyers modorával remek választás volt erre a szerepre. Anna Karina tündöklő szépségével és fátyolos játékával Jinként egészíti ki Constantine Jangját.

Natacha von Braun (Anna Karina) - amellett, hogy igézően szép és vonzó, a professzor lánya. Ettől függetlenül soha nem látjuk őket egy jelenetben. És mint kiderül, ő is csak egy az elnyomott társadalom tagjai közül. Nyakán ott a sorszám, melyhez hasonló minden nőn megtalálható valahol a testén. Erre pontos magyarázatot nem kapunk a filmben. Elképzelhető, hogy eme disztópikus társadalom férfitagjai is hordoznak ilyen azonosítót, csak éppen soha nem látjuk, mert eltakarja a ruha.

A kém és Natacha között szép lassan kialakul valami kölcsönös érzelem, ami ebben a társadalomban teljességgel megengedhetetlen lenne.

És itt meg kell állnunk egy szóra... bevallom... a film logikáját nem tudtam mindvégig maradéktalanul követni. Nagyjából a felénél úgy döntöttem, hogy a film élvezhetőbb úgy - és tényleg igazam lett - ha nem akarom teljes mélységében megérteni, csak úszom az árral, azaz átadom magamat a hangulatnak...

Utólag visszatekintve jól tettem. A film legnagyobb erénye szerint az izgalmas vizualitás, melynek kulcsa, hogy Godard úgy teremtette meg a hidegen sötét elnyomás furcsa sci-fi hangulatát, hogy gyakorlatilag semmilyen díszletet nem épített hozzá. Az idegen galaxis Alphaville-jét Párizs éjszakájában forgatta kreatívan megválasztott környezetben. A sok neon, a futurisztikus formák, a sok izgalmas enteriőr az, ami gyakorlatilag hibátlanná teszi az élményt, közel ötven év elteltével is tökéletesen Alphaville-ben éreztem magam a film megtekintése során.