Franciaország (De Laurentiis, Rome-Paris Films, SNC), 110 perc, Eastmancolor, francia

Rendező: Jean-Luc Godard

Producer: Georges de Beauregard

Godard tizedik filmje ez, és az ötödik azok közül, melyek felkerültek erre az 1001-es listára. A Kifulladásig még túl alternatívnak, túlságosan esetlegesnek tűnt számomra ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam. Truffaut sokkal szimpatikusabb (és számomra emészthetőbb) volt a két feltörekvő újhullámos barát közül. 

Aztán jöttek Godard további filmjei, és azok elkezdtek egyre jobban tetszeni. A Megvetésért már szinte rajongtam, ami bevallom, részben BB-nek is köszönhető!

A Bolond Pierrot vizuális szépség dolgában vetekszik a Megvetéssel. Rikító színvilága és Techniscope szélesvásznú formátuma kimondottan kellemes hatást keltett nem sokkal az Alphaville fekete-fehér 4:3-as disztópiája után. (Amaz szintén remek mozi volt egyébként!)

A film két főszereplője Marianne (Anna Karina) és Ferdinand (Jean-Paul Belmondo). Utóbbi egy hirtelen döntéstől vezérelve kilép unalmas konszolidált életéből, otthagyja feleségét, és Marianne-al, korábbi szeretőjével egy eszement, hullákkal is tarkított ámokfutásba kezdenek. 

Anna Karináról tudni érdemes, hogy ekkoriban Godard felesége volt, ami egyértelművé teszi a rendező úr jó ízlését. Karina színészi tehetségét bizonyítja, hogy eddig ahány filmben láttam, mindegyikben egész más karaktert hozott. Most a kiismerhetetlen, titokzatos nő archetípusát formálta meg tökéletesen. Azét a nőét, akibe szerelmes vagy, aki látszólag (és talán valóban) szerelmes beléd, mégis lelép másvalakivel. És nem tudja megmagyarázni, hogy miért... Hasonló karakter mint a Noir filmek "femme fatale"-jai voltak.

Belmondot nehéz lehet nem imádni. Van benne valami gyermeki betyárság, és egy nagy adag sárm, amivel elvarázsolta a nőket, de a férfi nézők körében is igen népszerű volt. 

Ferdinand csak sodródik az árral. Marianne mindig Pierrot-nak hívja, annak ellenére, hogy Ferdinand minden alkalommal figyelmezteti, hogy őt nem így hívják, és nem szereti a Pierrot nevet. Pierrot egyébként a jellegzetes fehérre mázolt szomorú bohóc-karakter neve. Talán nem is véletlen, hogy a film drámai zárójelenetében a szomorú Ferdinánd is bemázolja saját arcát (igaz, ő kékre, nem fehérre).

Miután kiderül, hogy Marianne tulajdonképpen egy algériai bűnszervezet elől menekül, mert lenyúlta a pénzüket, a két szerelmes elindul a vakvilágba. A "vakvilág" talán a legjobb szó útjuk illusztrálására, mert ez a kaland teljesen cél nélküli. Fittyet hánynak a szabályokra, úgy érzik, övék a világ. Végül a tengerparton megtalálják a magánnyal ötvözött tökéletes szabadságot, de hamar kiderül, hogy mégsem lesznek igazán boldogok itt sem.

Ellentmondásosak a visszaemlékezések a forgatókönyvvel kapcsolatban. Godard minduntalan azt állítja, hogy a film nagy része improvizált, szinte forgatókönyv nélkül készült az egész. Anna Karina viszont határozottan állítja, hogy nagyon is pontos forgatókönyv állt rendelkezésre már a film forgatásának megkezdésekor, amit szinte kínos pontossággal követniük kellett a színészeknek... 

Raoul Coutard, a film operatőre szerint is inkább Godard által önmagáról gyártott legenda ez az improvizálásra alapozott filmkészítés. Szerinte Godard nagyon is pontosan tudta, hogy mit akar. Coutard egyébként a francia új hullám talán legkiemelkedőbb operatőre: csak Godarddal tizennégy filmet készített, Truffaut-val négyet.

Mindenesetre itt is jelen vannak a Kifulladásig-ban megismert látszólagos hibák: a hang és a kép nem mindig van összhangban egymással. (inkább stílusjegy, mint zavaró ál-hiba). A szereplők néha narrátorként összegzik, hogy mi is történik néha, illetve bizonyos pillanatokban spontán kibeszélnek a kamerába:

Például az egyik jelenetben Marianne a kamerához fordulva egy megjegyzést tesz Ferdinánddal kapcsolatban... erre...

Ferdinand: Most kihez beszélsz?

Marianne: Hát a közönséghez.

Ferdinánd erre megértően bólint, sugallva, hogy akkor így rendben van...

Na ezen hangosan felnevettem, pedig egyedül néztem.

Közeledünk Godard szerelmes-filmes korszakának a vége felé. Jó hír, hogy ennek a korszaknak a hátralevő két évéből még további hárommal találkozunk. Rossz hír, hogy ezután viszont többet nem találkozunk vele a listán...