USA (Salem-Dover Productions), 112 perc, ff., angol
Rendező: Martin Ritt
Producer: Irving Ravetch, Martin Ritt
Modern westernnek, neo-westernnek, helyenként anti-westernnek sorolja be ezt a filmet az angol szakirodalom. Számomra viszont a western valami egészen más. Amit én westernnek tartok abban általában előkerül a hatlövetű, vagy legalábbis egy winchester... vannak cowboyok és időnként indiánok is... magányos lovasok poroszkálnak az arizonai sivatagban... és mindez a 19. századi vadnyugaton...
Hiába vannak ebben a filmben cowboyok, azaz marhapásztorok, és hiába vagyunk a fent nevezett műfaj egyik jellegzetes helyszínén, Texasban, ez már nem a vadnyugat, ahol a fegyver a törvény, és a serif próbálja több-kevesebb sikerrel fenntartani a rendet...
És zárójelben egy gyors magyarázat: miért is tekinthető bizonyos szempontból Texas a vadnyugat részének, mikor is ez az állam az USA kelet-nyugati viszonylatában szinte a mértani középen helyezkedik el? Nos a 19 században elsősorban az USA keleti része népesedett be, minden ami a Mississippitől nyugatra volt (így Texas is), az a keleti parton élők számára kevésbé civilizált, félelmetes vadnyugatnak számított.
A film készítésének jelenében játszódik a történet, van tévé, Cadillac, hitelkártya, zsebrádió... melyen természetesen mindig country zene szól...
Marhacsorda - és így cowboyok azaz marhapásztorok - is vannak, de a csordát ez esetben nem az indiánok tizedelik, hanem a száj és körömfájás nevű rettegett vírus...
Ha egy csordában felüti a fejét ez a gyorsan fertőző, és gyakran halálos kór, az ellen az egyetlen megoldás, a teljes csorda leölése. Ez lesz tehát az alapbonyodalom ebben az 1961-es regény alapján készült filmben.
Három generáció egy-egy férfitagja él ezen a Texasi marhatelepen. A nagyapa, Homer (Melvyn Douglas) a "ranch" alapítója és tulajdonosa. Verejtékes munkájával hozta létre a mára többszáz marhát számláló telepet. (Melvyn és Kirk Douglas között egyébként semmilyen rokoni kapcsolat nincs, egyébként mindkettőjük esetén felvett név a Douglas. Kirk Danielovitch néven született, Melvyn pedig Hesselbergként).
A család középső generációjában Homer fia, a film címét adó Hud áll, akit a film sztárja, Paul Newman (az alábbi képen az ágyban) alakít. Newmanről érdemes megjegyezni, hogy Marlon Brando és James Dean mögött ő volt a harmadik legismertebb method actinget képviselő színész.
Mint igazi "method"-os, Newman nem eljátszani kívánta az adott szerepet, hanem átlényegülni a szereppé. Véresen komolyan. Ez előtt a film előtt például beköltözött egy ilyen marhatelepre, és hetekig ott élt, ugyanazokban a viskókban lakott, ahol a többi dolgozó, ugyanazt a munkát végezte, mint azok. Ugyanúgy vérhólyagos lett a keze, mint amikor azok életükben először végiglapátoltak egy napot. Néhány hét alatt felvette ugyanazokat a mozdulatokat, manírokat, amiket a helybeli "cowboyok" használtak. Ahogy felveszi a csízmát, megigazítja a nadrágját, mindent úgy csinált mint az igazi marhapásztorok.
Hud alakja az eredeti regényben csak egy kis mellékszerep volt, sejtésem szerint az ekkor már sztárnak számító Newman számára nagyították fel a szerep jelentőségét. A három férfi főszerep közül Newmané az antihős karaktere.
Végül a legfiatalabb generáció képviselője Lonnie (Brandon De Wilde), Hud elhunyt bátyjának fia. 
Mint ahogy menet közben megtudjuk, Lonnie apjának (azaz Hud bátyjának) halálát Hud okozta egy autóbaleset során, és erre vezethető vissza Hud alkoholizmusa és pokróc természete, mely végül oda vezet, hogy így vagy úgy, de mindenkit elmar maga mellől. Végül magára marad, az ital lesz utolsó hűséges társa...
Jómagam kevés szerethetőt találtam ebben a filmben: függetlenül attól, hogy nem rosszak az alakítások, szép a fekete-fehér filmet használó operatőri munka, a hangulat viszont nagyon nyomasztó és még a végén sem kapunk semmi bíztató feloldozást. Nem tudom melyik volt a film legsötétebb mélypontja, amikor a maga alatt levő Hud megpróbálja megerőszakolni az őt amúgy borzasztóan kedvelő házvezetőnőt (Patricia Neal), vagy amikor a tisztiorvos által leölni elrendelt néhány százas marhacsordát egy hatalmas gödörbe terelik és ott halomra lövik őket.
Newman method-os átlényegülésére egy remek példát mesélt egyszer az előbb említett Patricia Neal. A forgatás egyik szünetében valamiért úgy érezte, hogy megnyílik Newman felé, és elmesélte, hogyan veszítette el néhány hónappal korábban 7 éves kislányát agyvelőgyulladás miatt. Newman, akit egyébként mindenki érzékeny, kedves emberként ismert, végighallgatva a történetet faarccal felállt, azt mondta, "az kemény" és minden további nélkül otthagyta... Neal jóval később jött rá, hogy Newman valószínűleg annyira átlényegült a szerepbe, hogy a forgatás szüneteiben sem Newman volt már, hanem Hud. Egyszerűen nem állt vissza az agya normál üzemmódba, ugyanaz a pokróc maradt a forgatás utolsó napjáig, amilyennek a szerep megkívánta, hogy legyen.
Ahogy az alábbi plakát is reklámozza: Paul Newman az a Hud, akinek a lelke szögesdrótból van!
Látva a végső vágást, a filmet finanszírozó Paramount ki akart hátrálni a megjelenés mögül. Ez a nyomasztó, pesszimista kicsengés náluk is kiverte a biztosítékot, nem láttak benne túl sok anyagi potenciált...
A film rendezője, Martin Ritt átment New Yorkba, hogy a cég fejeseivel tárgyaljon, és végül meg is tudta győzni őket, hogy esélyt adjanak a filmnek, maradjon ez a film lezárása. Csodák csodájára a film nemcsak a kritikusok, de a közönség körében is nagyon sikeres volt. 7 Oscar-jelölést kapott, melyből hármat sikerült is megnyerni: Patricia Neal, mint legjobb színésznő (nekem is ő tetszett a legjobban), Melvyn Douglas, mint legjobb férfi mellékszereplő és James Wong Howe operatőr.
Visszatérve a poszt elején általam vitatott műfaji besorolásra (neo-western) kitartok amellett, hogy a westernre jellemző elemek felhasználása ellenére nem válik egy film westernné. Ez kérem szépen egy kőkemény családi dráma valahol egy Texas-i farmon. A kültéri jelenetek egyébként mind Texasban forogtak, csak a beltéri jelenetek készültek Hollywood-i stúdiókban.
