USA (Alfred Hitchcock Production Company), 119 perc, Technicolor, angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

A Madarak valószínűleg a Psycho mellett Hitchcock másik legismertebb filmje. Legalábbis egy átlagosan művelt filmkedvelő ezt a két filmet szinte biztosan ismeri a borzongás és feszültségteremtés mesterétől.

Hitchcock sok filmjére rá lehet sütni a krimit, mint műfaji besorolást, ami ugye alapvetően valamilyen bűnügyi történetet jelent. Itt azonban erről szó sincs! A "gyilkosságokat" ugyanis ezúttal madarak serege követi el, amit hagyományos értelemben nem szokás bűnügyként említeni. Annyiban is eltér ez a film a sablontól, hogy általában a néző szokott kapni valamilyen feloldozást a bűnügyi filmek végén: a keresett gyilkos személyét, vagy ha már korábban is ismertük, akkor az indítékot, vagy legalább azt, hogy látjuk az elkövető leleplezését. Ezúttal azonban a néző hiába számít bármilyen megnyugtató lezárásra, még azt sem magyarázza meg a film készítője, hogy mi okozza azt, hogy ezek a madarak hirtelen egyik napról a másikra seregestül támadnak az emberekre.

A film első felében - bár érezhető némi feszültség a felszín alatt - egy romantikus történetnek indul az egész. Az első órában csak szórványosan jelenik meg egy-egy eltévedt, megvaduiltnak tűnő madár.

Grace Kelly helyett - mivel házassága miatt otthagyta Hollywoodot - Hitchcock kénytelen volt egy másik szőke szépséget találni a főszerepre. A 32 éves Tippi Hedren lett a kiválasztott. Kora csak azért érdekes, mert egy reklámfilmben tűnt föl a rendezőnek, komolyan filmszerepe korábban nem volt. Így hát teljes joggal nevezhetjük őt Hitchcock felfedezettjének

Tippinek fogalma sem volt ekkor még, hogy mire szeretné Hitchcock leszerződtetni. Volt a rendezőnek egy tévésorozata Hitchcock bemutatja címmel. Hedren azt hitte, hogy ebbe szeretné őt Hitchcock állandó szereplőnek, hiszen 7 éves szerződéssel kínálta meg. Előtte persze csinált vele rengeteg próbafelvételt. A rendező korábbi filmjeinek jeleneteiből vett fel jónéhányat Tippivel, és arra a véleményre jutott, hogy megvan benne az a nőies elegancia ami Grace Kellyben annyira tetszett neki. Így végül ezzel a szerződéssel övé lett a Madarak című előkészület alatt álló film főszerepe.

Tippi Hedren egyébként nemrég lett 90 éves! Érdemes még róla megemlíteni, hogy lánya Melanie Griffith, egyik unokája pedig Dakota Johnson. Nőágon tehát mindenképpen öröklődni látszik a színjátszáshoz való tehetség.

Egy kisállat kereskedésben Melanie (Tippi Hedren) közelebbről is megismerkedik Mitch Brenner (Rod Taylor) nevű ügyvéddel, akit egyébként futólag korábban is ismert már. Az ügyvéd egy törpepapagájt szeretne vásárolni 11 éves kishúgának, de ilyen madár éppen nem kapható a boltban. Angolul egyébként lovebird-nek hívják a törpepapagájt, ezért sokáig azt hiszi a néző, hogy valami egészen különleges madárról van szó, ugyanis a szinkron készítői egész egyszerűen szó szerint lefordították a lovebird-öt szerelemmadárnak. Pedig magyarul egyszerűen törpepapagájnak hívják ezt a fajtát...

Mindenesetre a hölgy másnap elhatározza, hogy meglepi a férfi húgát a madarakkal, el is autózik a két frissen vásárolt papagájjal a San FRanciscotól nem messze fekvő Bodega Bay-be, ahol a férfi édesanyjával és kishúgával lakik egy parti házban.

És itt - Bodega Bayben - Melanie megérkeztével elkezdődnek a félelmetes madártámadások. Mint említettem, eleinte csak egy-egy madár által elkövetett, akár véletlennek is tűnő támadás következik be. A film fele előtt nem sokkal azonban bekövetkezik az első igazán komoly, madarak által elkövetett agresszió.

Mivel az ember próbál minden furcsa dologra magyarázatot találni, bennem is zakatolt a kérdés, hogy vajon mi ez az egész? Szinte az elejétől az tűnt a leginkább kézenfekvőnek, hogy a Melanie által ajándékba vitt két törpepapagáj valamiért odavonzza a madarak tömegét, és valahogyan felkorbácsolja gyilkos ösztöneiket. Mint említettem nem kapunk választ arra, hogy helyes-e a teóriám.

Eleinte csak sirályok támadnak, akikről nem is gondolnánk, hogy Hitchcock szerint ők voltak az állatstáb legvadabb szereplői, később pedig koromfekete, baljós kinézetű varjak csatlakoznak a madárbandához, akik viszont állítólag remekül idomíthatóak voltak. A sirályok izgága vadságát viszkibe áztatott gabonaeleséggel próbálták csillapítani.

Mintegy 2300 valódi madarat, mellettük sok bábut és vizuális trükköket használtak az irgalmatlanul nagy madársereg megteremtéséhez. 

A támadások egyre félelmetesebbek, csapatuk száma egyre nagyobb. A legnyomasztóbb, legfélelmetesebb az, hogy egy idő után rá kell jönnünk, hogy az ember már sehol nincs biztonságban. Az egyedek annyira önfeláldozóak, hogy saját épségüket - sőt életüket is - feláldozzák azért, hogy a felállított barikádokon áttörjék magukat. A legbiztonságosabb bedeszkázás is hiábavalónak bizonyul végül.

Fura módon nincsen filmzene. Így méginkább félelmetes, amikor halljuk a csapatba verődü madarak ezreinek szárnycsapkodását, és fura, íjesztő, távolból visszhangó szórványos vijjogásukat.

Nekem nincs különösebb madár-fóbiám, de a végefelé már én is kezdtem kellemetlenül érezni magamat. Belegondolok azoknak a nézőknek a helyzetébe, akik 1962-ben, Londonban megnézték a film premierjét, és a moziból kilépve a park fáiról a HItchcock által titokban felszereltetett hangszórók ugyanezeket a madárhangokat játszották a filmről távozó nézőknek.

Hitchcock számára a hatvanas évek eleje mindenképpen pályájának csúcsát jelentette. Lesznek persze még jó filmjei, de a Psycho-t és a Madarakat szerintem nem sikerül felülmúlnia. Ez az utolsó filmje, mellyel Oscar-jelölést sikerült elérnie.