Franciaország (Les Films de la Pléiade, Pathé Consortium Cinéma) 80 perc, ff., francia

Rendező: Jean-Luc Godard

Producer: Pierre Braumberger

Bár a két legismertebb francia új hullámos figura - Truffaut és Godard - neve szinte összeforr, filmjeik között nem túl sok hasonlóság található. Ez persze alapjában véve nem különösebben furcsa, hiszen a francia új hullám nem stílus vagy műfaj, inkább azon francia rendezők összessége, akik többé kevésbé egy alomból, egy rövid, pezsgő időszak során kerültek rendezői székbe. 

Attól eltekintve, hogy Truffaut és Godard közeli barátok voltak (amíg össze nem különböztek az 1968-as események kapcsán), munkásságuk teljesen különbözött. Truffaut filmjei sokkal inkább hasonlítottak a "hagyományosnak" mondható filmekhez, míg Godard filmjeire könnyelműen rá merem sütni már-már az anti-film jelzőt is.

Az eredeti cimből kiderül (a magyarból nem), hogy ez egy film tizenkét képben bemutatva. Tizenkét, átlagosan kb. 7 perces képben meséli el ahogy a fiatal Nana (Anna Karina) elkezd prostituáltként dolgozni, majd végül meghal. Rengeteg utalást helyez el Godard a film során itt-ott. Nanáról is nyilván mindenkinek a szintén prostituált Émile Zola féle Nana jut az eszébe.

Állítólag egy oldalnyi vázlat alapján forgott az egész film, nem volt előre leírt szöveg a dialógusokhoz, a színészek a témán belül szabadon improvizálhattak. Ez érezhető is. Jeleneten belül általában nem halad előre a cselekmény. Az utolsó jeleneten kívül tulajdonképpen "nem történik semmi", a szereplők beszélgetnek arról, ami eszükbe jut. A tizenkét tabló között viszont, - a mi általunk nem látható időben - történnek a lányeges események, amiknek mi csak a következményeivel szembesülünk rendszerint. A cselekménytelenség miatt akár olyan érzésünk is lehet, mintha diaképeket látnánk, állóképekkel mesélné el Godard a történetet.

Az első képben például két ember egy kávézóban beszélget nekünk háttal, a bárpultnál ülve. Csak a szemben levő fal tükrében látjuk arcukat. Egy másik jelenetben Nana moziban van, hosszasan látunk részletet Dreyer Jeanne D'Arcjából. A hagyoményos némafilm vetítéstől eltérően, ahol szokás valamilyen zenével aláfesteni a hangulatot, ezúttal mi is (és Nana is) némán tekinti meg a filmet.

Mind a tizenkét kép előtt feliraton olvashatjuk a következő rész rövid tartalmát. 

A film költségvetése állítólag kb. 40.000 dollár volt, ami hollywoodból nézve még nagyítóval sem látható összeg. Csodálkozhattak is, (ha egyáltalán eljutott hozzájuk ennek a filmnek a híre) hogy mekkora siker lett belőle. Nem csak a mozikban, de a kritikai visszhang is igencsak pozitív volt.

Mint a Kifulladásig-ban, Godard itt is igyekezett a szűkös költségvetés - és talán a lustaság, vagy felületesség - okozta technikai hibákat, gyengeségeket úgy tálalni, mintha azok művészi eszköztárának a részei lennének. Előfordul, hogy az utcai jelenetnél, az elsétáló járókelők izgatottan bámulják a szereplőket, de leginkább a kamerát. Előfordul, hogy a jelenetek egy részének nincs hangja... Van, hogy a presszóban zajló beszélgetés szinte érthetetlen a háttérzaj miatt (nincs utószinkron). A franciául nem tudók itt előnyben vannak, mert a felirat segít legyőzni a zörejek okozta érthetőségi problémákat.

Meggyőződésem, hogy az ugróvágások (jump cut) használata elsősorban nem művészi eszköz volt, hanem megoldás egy-egy technikai hiányosságra. 

Ami vitathatatlanul lenyűgöző a filmben, az a 21 éves Anna Karina ártatlanul szép, szabályos arca. Mivel mind a tizenkét tablónak ő a főszereplője, ebből az esztétikai élményből igazán nem szenvedünk hiányt..

A másik igen kellemes esztétikai élmény okozója a különlegesen lágy zene. Első hallásra megszerettem. Amikor utánanéztem, akkor derült ki, hogy ugyanaz a Michel Legrand szerezte a zenét, aki a Cléo 5-től 7-ig zenéjéért felelős... és hát az is elvarázsolt!

Godard és Anna Karina 7 évig házasok voltak. Karina Dániában született, és 18 évesen érkezett Párizsba. A Kifulladásig-ban is megkaphatta volna Godard-tól a főszerepet, de akkor azt még visszautasította. 

Godard nekem egyelőre valahogy túl száraz. Látom, hogy forradalmi technikai újdonságokat vezet be, a probléma ott lehet, hogy ezek nagy részét ma már ipari mennyiségben láthatjuk művészi indíttatásból (lásd pld. ugróvágás), míg akkoriban ezek tényleg megdöbbentő erővel hathattak újdonságuk folytán.