Franciaország (Société Générale), 83 perc, ff, néma
Rendező: Carl Theodor Dreyer
Fentem a fogamat erre a filmre már régóta... Egyrészt azért, mert sok helyen hivatkoznak rá, mint az egyik legjobb némafilmre, másrészt a Nemzeti Színházban láttam egy Szent Johanna előadást (G.B. Shaw) Alföldi rendezésében, Bánfalvi Eszterrel a főszerepben, és az finoman szólva is erős hatással volt rám. Bár az előadásnak és ennek a filmnek csak annyi köze van egymáshoz, hogy alapjában véve ugyanarról szólnak, - Jeanne D'Arc elítéléséről és kivégzéséről - talán jogos volt az önkéntelen összehasonlítás...
Először azonban néhány szó a "sztory"-ról és a rendezőről:
Szent Johanna, (született Jeanne d'Arc) francia parasztlány volt a százéves háború alatt. Ennek a háborúnak nagy vonalakban az volt a lényege, hogy a francia trónutódlási zűrzavart kihasználva az angolok megszállták Franciaországot - mintegy maguk is bejelentkezve a trónért. Kicsit elhúzódott a dolog, valójában nevétől eltérően 116 évig tartott, mígnem tisztázni tudták a szituációt az ellenérdekelt felek.
Az Angolok kiűzésében feltehetően jelentős szerepe volt hősnőnknek, aki fiatalkora óta isteni látomásokról számolt be, majd 16 éves korában rábeszélte az Orleans felszabadítására küldött sereg irányítóját, hogy fehér páncélba öltözve velük tarthasson. Korábban a franciák vereséget vereségre halmoztak, ekkor viszont valami furcsa történt: elkezdtek győzni.
Johanna vallási fanatizmussal kevert lelkesítő szerepe az addig csak a trón megkaparintásáról szóló konfliktust vallási háborúvá változtatta, ami összerántotta és győztessé tette a francia sereget. Végül egy csata során az angolokkal szövetséget kötött Burgundiak elfogták és eladták az angoloknak, akik - vélhetően a háború Johannának köszönhető vallási színezetét letörendő - francia területen, francia egyházi bírósággal többszöri eretnekség vádjával elítéltették és máglyára küldték Johannát.
Carl Theodor Dreyer dán filmrendező folyton a helyét kereste. Próbált olyan stúdiókhoz szerződni, ahol bővebb költségvetéssel dolgozhatott. Ezért második filmjét Svédországban készítette, hogy aztán egy Dániai visszatérés után Németországban, majd újabb otthoni próbálkozás után Norvégiában, majd a szokásos otthoni kitérő után Francia finanszírozással belevágjon a Jeanne d'Arc peréről és elítéléséről szóló filmbe. Főszereplőnek azt a Renée Falconetti-t kérte fel, aki inkább színpadi komikus volt, és bár ezelőtt szerepelt már egy filmben, a Jeanne d'arc után soha többé semmiben.
A filmet a bemutatója után azonnal hatalmas elismerés övezte, a főszereplő alakítása lenyűgözte a kritikusokat. Falconetti egyszerűen nem értette, hogy mi ez a nagy rajongás az irányában...
... szégyen-szemre be kell vallanom, hogy ezt én sem értem ...
Elismerem, hogy szokatlan, és - az első néhány percben - mellbevágóan hatott a realista stílusban, premier plánban mutatott minden sminket nélkülöző arc, és az arcon látható - szinte az elmezavar határát súroló - gesztusok túlzó jelenléte, többnyire "világos semmi" háttér előtt. Talán nem esek túlzásba, ha azt mondom, hogy a film közel felét ez teszi ki.
Dreyer munkamódszere állítólag a következő volt: Letérdeltette Falconettit, nagyon kényelmetlen, talán fájdalmat is okozó módon, és hosszú-hosszú perceken át vette az arcát különböző szögekből, és próbált egyre több fájdalmat kisajtolni belőle. Később a nyersanyagot közösen átnézték, Dreyer kiválogatta azokat a pár másodperces részeket, amit használni szeretett volna. Ezek a kiválogatott jelenetek voltak a kiindulópontjai a másnapi felvételeknek. A filmet szigorúan időrendben vették föl! Egy idő után már annyira összecsiszolódtak, hogy Falconetti az instrukciók alapján is azonnal tudta hozni amit Dreyer látni szeretett volna.
Persze azért a közeli szenvedő arcokon túl más is látható ebben a filmben. A költségvetés nagy része a díszletre ment el, ez azonban nem nagyon látszik a végeredményen, mivel a szokatlanul sok közeli miatt a legtöbb jelenetben alig látszik valami ebből a díszletből. Kár, mert ami látszik, az alapján egy kifejezetten izgalmas expresszionista háttér készült.Mint említettem, a kritikusok körében hatalmas volt az ováció, azonnal mesterműnek kiáltották ki a filmet. Talán csak a korabeli Variety (USA filmes magazin) volt az egyetlen, melynek kritikusa lehúzta a filmet, mindemellett óriási anyagi bukás volt a mozikban.
Míg a poszt elején említett Nemzeti Színházas Szent Johanna végén a máglya-halálkor borsózott a hátam a feszültségtől, ennél a filmnél sajnos semmi ilyesmit nem éreztem. Az erőteljesnek tűnő, közelről mutatott arc-játék pedig üresnek hatott, hosszúnak és egyhangúnak. Ráadásul egy percig sem tudtam elszakadni attól, hogy a 19 éves Johannát egy 35 éves színésznő alakítja... Érdekes, Bánfalvinak el tudtam hinni, hogy ő 19, pedig a bemutatókor már ő is elmúlt 30. Tényleg nagyon sajnálom, mert többre számítottam...
Dreyer ezután még próbálkozott egy magánember által finanszírozott filmmel (a Vámpírral), ami szintén hasonló bukta volt, ez annyira elvette a kedvét a filmkészítéstől, hogy 1943-ig nem is készített semmit.
Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)
Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!
Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!