Olaszország (Galatea Film, Jolly Film), 87 perc, ff., olasz

Rendező: Mario Bava

Producer: Massimo de Rita

Mussolini idejében, a harmincas évektől kezdve Olaszországban tilos volt horror filmet készíteni vagy bemutatni (a meztelenség is tiltott volt), így ez a műfaj kifejezetten újdonság volt az olaszok számára. 

Ez a film viszont egy vérbeli exploitation, egy kegyetlen jeleneteket is tartalmazó horror. 

Itt álljunk meg egy percre! Mit is nevezünk exploitation (sajnos nincs jó magyar szó rá) filmnek? -  a wikipédián nagyon jól összefoglalják, ezért szó szerint idézem:

...olyan filmes produkciók, amelyek eleve, a szerzői szándék szerint is pőrén a pénzszerzésről szólnak, és a lehető legnagyobb mértékben kiaknázzák a közönség alantasabb (szex, erőszak stb.) igényeit - más babérokra pedig többnyire nem is pályáznak. Jellemzően olcsón készülnek, olcsó színészekkel, sok erőszakkal, vérrel, szexszel és kaszabolással, stb., és művészfilm-fesztiválokra általában nem nevezik be őket...

Nos ez a film szinte mindenben megfelel a fenti követelményeknek. Nincsen értékelhető színészi játék, a történetet jóindulattal sem tudtam komolyan venni... Itt jegyzem meg, hogy a sztori alapja egy Vij című Gogol kisregény, mely egy orosz népi legendát dolgoz fel... hát Istenem... akkor sem tudtam ráhangolódni...

Valamikor az 1600-as években indítunk egy moldáviai erdőben: Asa hercegnőt és Javutics herceget boszorkányság vádjával halálra ítélik. Haláluk előtt kegyetlen kínzásoknak vetik alá őket. A legkevesebb, hogy izzó vassal jelet égetnek a hölgy hátára (a fenti képen épp ez a jelenet látható), utána viszont egy vasálarcot szögelnek (!!!) az arcára. Nem elírás, ahogy a poszteren (és az alábbi képen is) látszik, az álarcból szögek állnak ki az arc felé, és így kalapálják rá azt az arcra. Ez a jelenet talán önmagában is megmagyarázza az exploitation - mint műfaj - jelentését. A történet szempontjából ugyanis nem igazán van jelentősége, elsősorban a borzongás kiváltását szolgálja. Lehet, hogy hiányos a műveltségem, de én még sosem hallottam, hogy ilyen maszkok léteztek volna. Ránézésre is inkább tűnik japán szamuráj-maszknak, mint valami kelet-európai alkotásnak...

Mielőtt kivégeznék a boszorkánynak kiáltott Asa hercegnőt, az megátkozza saját családjának leszármazottait. (Már itt kicsit biceg számomra a történet... ennek vajon mi értelme?!)

Ugrunk kétszáz évet az időben. Az 1800-as években egy tudós és annak segédje Moldáviában utazva véletlenül az út mellett felfedezi egy földalatti sírkamrában a maszkkal leszögezett arcú halott hercegnőt. Leveszik róla az álarcot, és ezzel végzetes folyamatot indítanak útjára. A tudós és segédje pont annak a Katja hercegnőnek az édesapjánál szállnak meg, aki pontosan ugyanúgy néz ki, mint Asa... (ugyanaz a Barbara Steele játssza) rögtön tudhatjuk tehát, hogy ők lesznek a hercegnő átkának elszenvedői. 

Nem megyek bele a részletekbe, könnyen kitalálható, hogy mindkét halott felkel, és elkezdik levadászni a szerencsétlen leszármazottakat, akik így maguk is ilyen élőhalott jellegű vámpírszerű lények lesznek. Előjön a vámpírtörténetekben megszokott kizárólagos éjszakai ébrenlét, a kereszt, mint a vámpírok ellenszere, a vámpírosra növesztett szemfogakat viszont ennél a filmnél el lehet felejteni...

Első ránézésre szinte "kísértetiesen" a 30-as és 40-es években készült Universal Studio által készített horrorfilmekre emlékeztet az egész. (ld. Frankenstein, Dracula, stb.) Ugyanolyan hátborzongató díszlet, ugyanolyan rém-mese szerű történet, az egyetlen komoly különbség, hogy ez a film tele volt tűzdelve igen erőszakos, már-már öncélúan brutális jelenetekkel. A vámpírok végleges megsemmisítése például ebben a filmben úgy hajtandó végre, hogy egy hosszú szúrós tárggyal keresztül kell döfni a bal szemet. Igen... ezt a módszert illusztrálja is a professzor úr...

Így néz ki Barbara Steele, amikor felkel kétszáz éves álmából, megszabadulván a szöges maszktól...

Barbara Steele egyébként az angliai Rank Charm School nevű iskolát végezte el, ahol jó kiállású, szép fiatalokból próbáltak sztárokat faragni, több kevesebb sikerrel. Steele az iskola elvégzése után sem kapott komolyabb szerepet Angliában, valahogy Olaszországba keveredett, és itt talált rá Mario Bava rendező.

Semmiképpen nem színészi kvalitásai tették alkalmassá erre a szerepre, hanem különleges arcberendezése, melyet sokan tartanak egyszerre igen szépnek és félelmetesnek. 

Mindenesetre ebben a filmben akkora sikere volt, hogy állandó, visszatérő főszereplője lett a 60-as és 70-es évek olasz exploitation filmjeinek. 

Ez a film volt Mario Bava első rendezése (ő eredetileg operatőr volt), Barbara Steele-nek pedig első főszerepe. Talán ennek a tapasztalatlanságnak is volt köszönhető, hogy ketten állítólag nemigen jöttek ki egymással a forgatás alatt. Steele nem ismerte a pontos forgatókönyvet, attól félt, hogy a rendező majd le akarja vetkőztetni valamelyik jelenetben, nem tetszett neki a paróka sem, amit ráadtak (nekem sem), egyszóval napi szinten ment a cirkusz, sokszor nem is volt hajlandó megjelenni a felvételhez...

Bavának operatőrként jó érzéke volt a hangulat képi megteremtéséhez. Tulajdonképpen ez az egy dolog ebben a filmben, amiről elismerően tudok szólni. Remekül teremt hangulatot a fénnyel, a különleges, titkos folyosókat félhomályos kazamatákat ábrázoló díszlettel.... 

Érdekes módon nem Olaszországban lett igazán sikeres ez a film. Az olasz jegybevétel nagyjából arra volt jó, hogy nullszaldósra hozza a költségeket. Meglepő módon a film akkor lett igazán sikeres, amikor az AIP nevű amerikai forgalmazó megvette a jogokat. Kicsit átpofozták, másik zenét tettek alá, újraszinkronizálták, mert bár Bava-ék megcsinálták az angol szinkront, az szinte érthetetlen volt, mivel a legtöbb olasz színész nem beszélt jól angolul...

Amerikában új címet is kapott a film Black Sunday (Fekete Vasárnap), ami kicsit eltávolodik a tartalomtól... Egyébként ez egy tipikusan exploitation mozis fogás... mindent szabad, ha az a jegybevételeket növeli... Vasárnapról szó sincs a filmben, de biztos valakinek tetszett ez a misztikusan hangzó cím: Fekete Vasárnap. Egyáltalán nem volt ritka, hogy olyasmi legyen egy exploitation film plakátján, ami nincs is a filmben... Az alábbi plakát például két olyan sikító nőt ábrázol, akik még csak nem is hasonlítanak senkire a filmből... koponyára sem emlékszem egyik jelenetből sem...

De nézzük például az osztrák/német filmcímet: Die Stunde, wenn Drakula kommt - Az óra, amikor eljött Drakula ... nyilván mondanom sem kell, hogy Drakulának a neve sem hangzik el a filmben...

Angliában egyébként 1968-ig be sem engedik mutatni ezt a filmet a sok brutális jelenet miatt...

Azt hiszem, hogy ez is egyike azoknak az alkotásoknak, amiket ha gyerekkoromban láttam volna, amikor még sokkal érzékenyebb voltam az ilyen rettenetes képsorokra, - no meg amikor még ez a látványvilág nem volt ennyire elavult - valószínűleg én is sokkal jobb filmnek tartanám ezt a B-filmes horrort, és most nem nézném le ennyire...

Zárásul jegyzem meg, hogy egyébként semmi bajom az exploitationnel! Kíváncsian várom, hogy hány érettebb, jobban kidolgozott példányával fogunk találkozni az 1001 film végignézése során. 

USA (Shamley Priductions), 109 perc, ff., angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

Senki nem léphetett be annak a mozinak a vetítő termébe az előadás elkezdése után, ahol ezt a filmet vetítették. Hitchcocknak ugyanis elege lett abból a mászkálásból, ami egyébként sajnos a mai mozi-előadásokra is annyira jellemző, hogy vannak, akik az előadás kezdete után 15-20 perccel érkeznek meg.

Már a mozik előterében egy előre rögzített felvétel szólt azokban a mozikban, ahol ezt a filmet játszották. A zene néhány percenként megszakadt, és egy hang bemondta, hogy még hány perc van az előadás megkezdéséig. Egy karton-Hitchcock is fel volt állítva az előtérben (lásd az alábbi fotón a háttérben), melyen a rendező kissé szigorú tekintettel az órájára mutatott. Ezekre a táblákra is felkerült a következő előadás pontos időpontja, és külön felhívják a kedves nézők figyelmét, hogy a mozi igazgatója az életével tartozik felelősséggel azért, hogy senkit se engedjenek be az előadás megkezdése után. Ennyire fontosnak tartotta, hogy a nézők az első másodperctől lássák a filmet.

De ez még nem minden! Nagyon pontosan meg volt adva, hogy a film végén 30 másodperc csendes sötétséget kell tartani, ezt követően lehet csak felgyújtani a fényeket, amik hozzávetőlegesen 9 és fél percig égjenek, hogy mindenki el tudja hagyni a termet. Akkoriban még nem volt 5-6 perces stáblista a film végén, mint manapság. Egyszerűen kiírták, hogy THE END, és vége volt. (A mainál sokkal kevésbé részletes stáblista akkoriban még a film elején volt látható.) Így természetes volt, hogy mindenki a teremben marad a film végét követő 30 másodperces sötétség végéig. Ezt követően 15 percen keresztül filmhíradó és egyéb rövidfilmek fogadják a következő előadás nézőit. Az előadás kezdetekor természetesen becsukódnak az ajtók, és attól fogva azon senki nem léphet be a következő előadás kezdetéig...

Manapság legfeljebb 1-2 perc hosszúságú trailereket (reklám-előzeteseket) készítenek egy-egy mozifilmhez, akkoriban azonban sokkal még lassabb volt a világ. A Psycho-hoz például egy 6 és fél perces előzetest forgatott Hitchcock. Ebben az előzetesben az a legkülönlegesebb, hogy egyetlen kockát sem használ fel a valódi filmből. A rendező körbevezet minket a film nagy részének helyszínéül szolgáló motelen, és a mögötte levő dombon baljósan álló kis villán... majd a legvégén a fürdőszobában hirtelen elrántja a zuhanyfüggönyt, és a mögötte álló hölgy hatalmasat sikolt. 

Ez a sikítás természetesen utalás a film ikonikus - zuhanyzós - jelenetére. Ha van is olyan, aki még nem látta ezt a filmet, akkor is szinte biztos, hogy a zuhanyzós jelenettel valamilyen formában majdnem mindenki találkozott már. Vagy valamilyen utalásként vagy paródiaként, de egyszerűen nem lehet úgy felnőni, hogy nem találkoztunk vele.

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a filmtörténelem egyik legzseniálisabb jelenete. Közel két perc az egész, rengeteg vágással, nagyon kreatív nézőpontokkal, aminek köszönhetően hiába látjuk, hogy a nő meztelen,  és össze-vissza forog, csúszik, zuhan, mégsem lehet igazán rajtakapni, hogy olyat mutatna a kamera, amit az akkori amerikai prüdéria alapján illetlen lett volna látni. Ettől függetlenül nem fér a fejembe, hogy hogyan tudott átmenni a cenzorok kezei között. Állítólag első körben kértek néhány dolgot kivenni a jelenetből, Hitchcock kicsit pihentette a dolgot, majd leadta ugyanazt a változatot, és akkor már megfelelt az ellenőröknek. Hát ilyen dolog ez a cenzúra... 1960-ban legalábbis már kifulladóban volt a Hays kódex... ami egyébként a meztelenséget akkor is tiltotta, ha azt csak sejtette a rendező, tehát évekkel korábban nem is kellett, hogy látszódjon valami ahhoz, hogy az kiverje a biztosítékot.

Ehhez a zuhanyzós jelenethez érdekes módon 3 hölgy neve is kapcsolódik. Először is Janet Leigh, aki tulajdonképpen az áldozatot játszotta. Feltehetően a meztelen jelenetek miatt (még, ha gyakorlatilag semmi "olyan" nem is látszódik) Hitchcock leszerződtetett egy Marli Renfro nevű Las Vegas-i sztriptíz táncosnőt dublőrnek. Nagy valószínűséggel minden olyan képen, ahol nem látszik az arc, az ő teste látható. Amellett, hogy táncosnő volt, Playboy nyusziként címlapra is került nagyjából akkoriban, amikor a film a mozikba került. Íme ez a bizonyos 1960-as szeptemberi címlap a zuhanyzós jelenet dublőrével:

A harmadik hölgy, aki a zuhannyal kapcsolatba hozható, az a film egy másik szereplője. A feljebb mutatott trailer elkészítésekor Janet Leigh ugyanis már nem állt a stáb rendelkezésére, ezért amikor Hitchcock elrántja a zuhanyfüggönyt, akkor a film egy másik szereplője - Vera Miles - sikolt, aki egyébként Janet Leigh húgát alakította. Hogy ne derüljön ki olyan gyorsan a turpisság, az arcot egy animált Psycho felirat takarja el.

Janet Leigh-vel egyébként nem először találkozom. Viszonylag felkapott színésznő volt, azt is lehet mondani, hogy ő volt a film egyetlen sztár szereplője. Korábban a Naked Spur-ban és a A Gonosz Érintésében láthatta az, aki a lista filmjeit nézte. Egyik filmben sem hagyott bennem maradandó nyomot. 

A legpozitívabb, amit Janet Leigh-ről mondani lehet, hogy viszonylag dekoratív. Különösebben azonban nem szimpatikus, így aztán nem is nagyon hat meg minket, amikor a film első felében gondosan felépített krimit derékba töri az ő meggyilkolása. Nagy átverés áldozatai vagyunk ugyanis. Leigh karaktere ellop egy nagyobb pénzösszeget munkahelyéről, és azzal megpróbál elmenekülni. Hitchcock szépen felépíti ezt a történetet, és majdnem a film felénél tartunk, amikor rá kell jönnünk, hogy a film "B-oldalának" alig van köze az "A-oldalhoz". Hirtelen senkit nem érdekel az ellopott pénz sorsa, azzal vagyunk elfoglalva, hogy ki lehet a rejtélyes gyilkos, és vajon a lány után nyomoztató lánytestvérnek (Vera Miles) sikerül-e megtudni, mi lett nővérével?

Janet Leigh-ről még csak annyit - én is most tudtam csak meg -, hogy Tony Curtis-szel kötött házasságából származnak Kelly és Jamie Lee Curtis nevű lányai. 

Hiába volt a film egyetlen sztárja Janet Leigh, erről a filmről senkinek nem az ő neve jut eszébe először, hanem a tényleg zseniális Anthony Perkins.

Perkins itt még 30 éves sem volt, de volt már egy Oscar jelölése és egy Golden Globe díja. Az általa megformált Norman Bates egy útszéli, elhagyatott motel tulajdonosa és mindenese. Lehet mondani róla, hogy jóképű, de láthatóan kissé neurotikus alkat is egyben. Van benne valami eszelősség... madarakat töm ki. (Ezzel mintha Hitchcock a következő - Madarak című filmjére is utalna)

Norman Bates az édesanyjával él a motel feletti domb villájában. Néha kihallatszik édesanyja féltékenysége miatti veszekedésük, de az asszony betegsége miatt sosem hagyja el otthonát. Valami sötét titok lengi körül anya és a fia kapcsolatát... és ekkor jön a váratlan gyilkosság a zuhanyzóban...

Nem nagyon tudnék úgy beszélni a továbbiakról, hogy ne lőjek le súlyos meglepetéseket, így aztán maradjunk annyiban, hogy izgalmas és csavarokkal teli film ez a Psycho.

Ahhoz képest, hogy mennyire a filmtörténelem egyik legjelentősebb filmjévé vált, igencsak low-budget filmnek indult. Hitchcock ekkoriban már sokat tévézett, a 17 epizódból álló Alfred Hitchcock bemutatja című sorozatát a Universal stúdióban forgatta ezelőtt. Mivel a tévés stáb olcsóbb, és gyorsabb forgatásra vannak trenírozva, ezért ehhez a filmhez is a tévés-stábot hozta. Első felindulásában ebből is majdnem "csak" tévéfilm lett végül, mert a rendező nem volt különösebben elájulva az első változattól. De közben a zeneszerző olyan zenét komponált a filmhez, ami fenekestül felforgatta a zuhanyzós jelenetet, és egészen különleges hangulatot teremtett a filmhez. Nézzük csak a zuhanyzós jelenetet immár hanggal!

Szinte sikítanak, visítanak azok a hegedűk! Bernard Herrmann felelős mindezért. Elképesztően hatásos!

Hitchcock szinte mindenen ügyesen spórolni tudott. A forgatókönyv alapjául szolgáló regény filmes jogait valamilyen strómanon keresztül mindössze 9000 dollárért vette meg. Nyilván, ha az ő neve szóba kerül, akkor nem ússza meg ennyi pénzből. Annyit viszont még áldozott a filmre, hogy a már kiadott könyvből amennyit tudott, felvásárolt, hogy minél kevesebb néző ismerje a történet végét.

A filmet finanszírozó Paramount annyira nem bízott ebben a filmben, hogy nem csak a költségvetést szabta minimálisra, de stúdiót sem biztosított a forgatáshoz, így esett meg, hogy a Universal területén forgatta Hitchcock a filmet. A motel másolata ma is megtekinthető a Los Angeles-i Universal Park stúdió túrája során... Kicsit bizarr élmény...

Két folytatást is kapott a film, mindegyikben szerepet Anthony Perkins, sőt a harmadik részt maga rendezte. Terveztek egy tévésorozatot is készíteni belőle a nyolcvanas évek végén, a pilot (első, próbarész) azonban nem volt olyan sikeres, hogy ezt a tervet meg is valósítsák, így az egyetlen elkészült rész tulajdonképpen egy tévéfilm lett.

1998-ban egy színes, szinte kockáról korckára másolt remake-je készült a filmnek. Nem tudok magyarázatot találni arra a kérdésre, hogy erre miért volt szükség... kiábrándítóan gyenge és fantáziátlan...

Végül 2013-ban még egyszer nekifutottak annak, hogy tévésorozatot csináljanak a Bates motelből, és sikerült is kihozni 5 évadot a fiatal Norman Bates és édesanyja kapcsolatából, ami tulajdonképpen ennek a filmnek az előzménye.