USA (Paramount), 129 perc, Technicolor, angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

A vertigo latinul szédülést jelent, és így is nevezi az orvostudomány a szédülést mint tünetet.

Mi tagadás, jól csengő ez a cím, feltehetően ezért esett rá a választás, holott a főszereplő - mint ahogy ezt hangoztatja is - valójában nem szédül, hanem egy korábbi traumához köthetően akrofóbiában, azaz tériszonya miatt szenved. Még egyszerűbben: fél a magasságtól.

John 'Scottie' Ferguson (James Stewart) egy nyugállományba helyezett nyomozó, aki egyik bevetése során olyan helyzetbe került, hogy egy másik rendőr azért zuhant le a magasból, mert őt próbálta megmenteni a leeséstől. Az eset óta csak apróbb magánnyomozói eseteket vállal. Egy barátja azzal a megbízással keresi meg, hogy tartsa szemmel feleségét, aki egyre furcsább dolgokat csinál. Néha olyan, mintha megszállná a nőt dédnagyanyjának szelleme, akiről tudni lehet, hogy öngyilkosságot követett el. Félő, hogy esetleg a gyönyörű Madeleinre is ez a sors vár, ha nem figyelnek rá. A film összetett szerkezetű, kísértet-historiának indul, majd krimi és melodrámai elemek keverednek benne.

A furán viselkedő platinaszőke feleséget Kim Novak alakítja. Róla érdemes tudni, hogy Marilyn Pauline Novak-kén született Chicagoban, cseh származású szülők gyermekeként. A Columbia stúdió egy Marilyn Monroe-hoz hasonló szex-szimbólumnak kívánta felépíteni magának, és pont azért beszélték rá a névváltoztatásra, hogy ne tűnjön sima Marilyn Monroe utánzatnak. A filmet készítő Paramount kölcsönkérte a Columbiától Kim Novak-ot, és ezzel ez lett az első olyan filmje, amivel a színésznő kilépett az üresfejű csinibaba figurájából.

Túl mélyen nem merek belemenni a történet taglalásába, mert több helyen is olyan csavar következik be, amit lelepleznék, ha az azt követő eseményre utalnék. Maradjunk annyiban, hogy főhősünk végül elvállalja a megbízást, de beleszeret barátja feleségébe, végül mégsem tudja megakadályozni az öngyilkosságot. Később az öngyilkossá lett nőre nagyon hasonlító (de barna hajú) nőben próbálja megtalálni elveszett szerelmét, úgy, hogy mindenben próbálja az elveszett nő képére formálni. A np ilyen módon való átalakítása már-már kényszeressé válik, a nő minden tiltakozása ellenére az utolsó részletekig vissza akar térni a férfi halott szerelméhez... majd végül kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik... 

Nem volt valami nagy siker ez a film a maga korában. Hitchcock - nem túl elegánsan - Stewart-ra tolta a sikertelenséget, mondván, 49 évesen túl idős volt már ahhoz, hogy bevonzza a moziba a nézőket a 24 éves Kim Novakkal fonódó szerelmi románcával. Ez mondjuk nem Stewart hibája, hiszen az életkor adottség, a rendező választhatott volna más színészt a szerepre, ha csakugyan problémásnak látta a Stewart korát. A színészlegenda nekem egyébként nem tartozik a kedvenceim közé, eszköztára szerintem néhány modorosságban ki is merül, de ehhez a filmhez szerintem nem volt rossz választás. Hitchcock és Stewart nem is csináltak több közös filmet ezután.

Ez a film is egyike volt annak az öt "eltűnt" Hitchcock filmnek, melyek vetítési jogait megvásárolta a mester, hogy lányára örökül hagyva az újravetítési jogokkal biztosítsa az ő megélhetését. Csak az 1983-as újra-bemutató után fedezték fel a kritikusok a film rejtett értékeit. Manapság Hitchcock legjobb filmjei között tartják számon.

Engem már a kezdő képsor lenyűgözött:

Ez a szép, élénk vörös persze a technicolor sajátossága. De ezen kívül is rengeteg szép vizuális megoldás található a filmben. Némelyik szintén a színekkel variál:

De van olyan trükk, amely egy igen kreatív megoldást használ. Nagyon leegyszerűsítve az operatőr rázoomol a tárgyra (mely jelen esetben egy toronylépcső) míg a segédje gyorsan hátrarohan a kamerát tartó kocsival. Ez a mozdulat ellensúlyozza a zoomolást, amitől érdekes "perspektíva-torzulás" tanúi lehetünk. Bár sok helyen említik, hogy ehhez a filmhez találták ki ezt a megoldást, korábbi filmben is megtalálható. Mégis sokan vertigo-zoomnak nevezik, de még rengeteg elnevezése létezik, pld. dolly-zoom, counter-zoom.

Itt jegyzem meg, hogy jelen esetben a kamera hátrarántás a lépcsőházban nem volt könnyen kivitelezhető, ezért megépítették vízszintesen (fektetve) a díszlet makettjét, és így már nem volt akadálya a kamera kocsiztatásának. A fenti trükkfelvételen tehát a makett látható, a fotón pedig a valódi díszlet:

A szőke Kim Novak valóban esztétikus jelenség, a barna változat már kevésbé fogott meg. Róla mindenképpen érdemes elmondani, hogy 84 évesen a poszt írásának idején még mindig köztünk van. Elrettentő példája a plasztikai sebészek gátlástalanságának, akik azt a hiú reményt keltik idősödő hölgyekben, hogy aranyárban megvehető tudásukkal újra vissza tudják hozni a páciensek fiatalságát. Sajnos ez nem így van.