Svédország (SvenskFilmindustri), 106 perc, ff. svéd
Rendező: Ingmar Bergman
Producer: Allan Ekelund
Ahogy a címet ízlelgetem - "Egy Nyári Éj Mosolya" -, már ez annyira költőien szép, annyira megmozgatta a gondolataimat, hogy nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz ez az első találkozásom Bergmannal a nagy rendezővel... Ha azt mondom, hogy nem kellett csalódnom, akkor igencsak finoman fogalmazok... jobban visszaadja az érzéseimet az a szó, hogy lehengerelt.
Papíron ez egy romantikus vígjáték, így valami igen könnyed, felületes szórakozásra számítottam. Végignézhető a film egyébként ilyen nézőpontból is... ám ennél sokkal több van a mélyben.
Talán nem olyan nagy túlzás leírnom, hogy ez a film film tulajdonképpen tartalmazza a szerelem bibliáját. Szinte mindent elmond róla. Nem a tiniknek szóló lányregények szerelméről van szó persze... hanem az igaziról...
És ehhez egy huszadik század elejéről, a boldog békeidőkből választott egy operettbe illő környezetet. Minden adott volt tehát, hogy azt higgyük, valami oltári nagy blődli lesz a dologból...
- Az erotika az ifjak és a vének játéka. A szerelem...
- Egy fiatal nem is szerethet?
- Dehogynem. Egy fiatalember mindig szeret. Önmagát... a szerelmet...
Látszólag komolytalan beszélgetéseket hallunk az élet komoly dolgairól. Szinte mindenki szerelmes valakibe ebben a filmben, mindenki vágyódik valakiért, aki már (vagy még) nem az övé. Van, akinek beteljesül a vágya, van, akinek nem.
Szinte pszichológiai tankönyvbe illő módon bontja ki Bergman - persze a szereplők szavaival - az érzelmek mozgatórugóinak rendszerét. A szerelem filozófiáját. És mivel Bergman esetében a rendező egyben a forgatókönyv író is, valószínűleg ez a filozofikus mélység az az ő filmjeinek a legnagyobb erénye.
Vegyük például a film (a lenti képen bal oldalon látható) központi figuráját Egerman ügyvéd urat. Első ránézésre egy piperkőc ellenszenves alaknak tűnik. A képek alapján a film megtekintése előtt azt sejtettem, hogy ő lesz a film egyik negatív figurája. Megint csak nagyot tévedtem. Az ő szájából hallhatjuk a fenti bölcseletet is egyébként. Nos, pár perc alatt nagyon megkedveltem a figurát, a kedvencemmé vált. Egyébként érdekes módon tulajdonképpen a népes szereplőgárda mindegyik tagja szerethető ilyen vagy olyan okból.
A színészek közül nehéz lenne kiemelni bárkit is, mivel Bergman a szereplőválogatáshoz is nagyon értett a film tanúsága szerint. Mindenki nagyot játszik.
Bergmannak nyilván sok tapasztalata lehetett szerelmi ügyekben, féltékenység, megcsalás, kielégítetlenség terén. Ilyen pontosan csak az tudja megjeleníteni ezeket az érzéseket, aki nagyon is tudja, mit jelentenek ezek a szavak. Szerelmi életéről elmond valamit az is, hogy a szobalányt játszó Harriet Anderson mellett (alábbi képen jobbra) - akivel a rendező kapcsolata ekkoriban már mélyponton volt -, egy kisebb szerepben már feltűnik új kapcsolata Bibi Anderson is.
Bergman ezzel a filmmel lett igazán világhírű. Elmesélése szerint a stúdió úgy nevezte a filmet a Cannes-i fesztiválra, hogy arról elfelejtett szólni a rendezőnek. Így furcsa meglepetés lehetett számára a reggeli újságban a "Svéd siker Cannes-ban" című újságcikkben olvasni, hogy az az ő filmjéről számol be.
Woody Allen szerint Bergman (az alábbi képen kalapban instruálja Ulla Jacobsson-t) valószínűleg a filmtörténelem legnagyobb rendezője. Bevallom, ez az első film, amit láttam tőle, és állítólag ez még nem is az igazán komoly remekműveinek egyike. Én már ez alapján is elképzelhetőnek tartom, hogy Woody Allennek igaza van. Mindenesetre tartok tőle, hogy néhány film után Bergman rajongó leszek.
