1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

268. Afrika Kincse (Beat the Devil) - 1953

2019. március 09. 03:07 - moodPedro

mv5bzdq4yju4ywitogi1nc00m2yzlwi5njytndrjntc1nzyznzrmxkeyxkfqcgdeqxvynjuwmzi2nzu_v1_sy1000_cr0_0_687_1000_al.jpgOlaszország (Romulus, Rizzoli-Haggiag, Santana), 85 perc, ff., angol

Rendező: John Huston

Producer: Jack Clayton

Bevallom, kicsit összezavart ez a film, mert először komolyan vettem. Azt hittem, hogy a Máltai Sólyomhoz hasonló krimi lesz, és eleinte valahogy nem sikerült felvennem a fonalat. 

Kb. a film felénél jártunk, amikor leesett, hogy ez inkább egy paródia lesz. Hozzáteszem, hogy az első felében ez még nem volt teljesen egyértelmű, mintha ott még próbálta volna komolyan venni magát a film. És ennek magyarázatára van is egy teóriám, amit bizonyos források alátámasztani is látszanak: A film alapját képező krimit 1951-ben egy bizonyos Claud Cockburn nevű brit politikai újságíró írta James Helvick álnéven. 

Állítólag maga Cockburn kezdett bele a forgatókönyv írásába is, és el tudom képzelni, hogy a film eleje, ahol még nem sok nyoma volt a parodisztikus jellegnek, még nagyrészt az ő munkája lehetett. Cockburn azonban valamilyen okból távozni kényszerült a produkciótól, és a forgatókönyvírást Truman Capote vette át. Akár azt is el tudom képzelni, hogy Cockburn nem végezte el időben a munkát, és a producerek nem is láttak esélyt arra, hogy ez megváltozzon. Capote ugyanis napról napra, a forgatással párhuzamosan haladt a szkripttel. Az alábbi képen Capote a padon fekszik a forgatás mellett. Talán ő vitte el a film fele tájékán az egészet a paródia felé.

capotebs_1525_458918_displaysize.jpgDacára annak, hogy a rendező és a főszereplők legtöbbje amerikai, a helyszín Olaszország (Ravello), és a stáb nagy része is olasz, akikkel állítólag nehéz volt szót érteni, mivel az angol tudásuk nagyon korlátozott volt.

A főszereplő-gárda viszont parádés volt. Hogy csak a legismertebbeket említsem: Gina Lollobrigida, Humphrey Bogart, Peter Lorre, Jennifer Jones...

mv5bntlmywqymjetyzawns00mtqzlwi2otgtmzu2nmyzngu5oge0xkeyxkfqcgdeqxvymzawotu1mtk_v1_sy1000_cr0_0_1338_1000_al.jpg

Öt kétes előéletű üzletember azon mesterkedik, hogy kelet-Afrikában megszerezzen egy uránlelőhelyet. Olaszország egyik legszebb részén, Ravelloban (az Amalfi partvidéken) várják, hogy felszállhassanak egy hajóra, ami céljukhoz szállítja őket. 

O'Hara (Peter Lorre), akit hol Ohoro-nak, hol nagy szemű ír koboldnak gúnyolnak , - és aki mindezeket önérzetesen mindig vissza is utasítja - tagja ennek a fura csapatnak, amivel kapcsolatban azon csodálkozom, hogy egyáltalán Olaszországig hogyan jutottak el... Talán mondanom sem kell, céljukat soha nem fogják elérni, pedig az idő nagyon sürgeti őket. O'Hara hangzatos kis monológban elmélkedik az idő jelentőségéről:

Idő...idő...mi is az idő?

A svájciak csinálják,

A franciák lopják...

Az olaszok pazarolják,

Az amerikaiak szerint pénz.

A hinduk szerint meg nem is létezik...

Tudja, mit mondok? Az idő szélhámosság...

Ez volt egyébként az ötödik, és egyben az utolsó film, melyben Bogart-tal együtt szerepelt.

mv5bytm4mwniodctzja5yy00zduxlwezmtatzte2yzdlm2mwmdy5xkeyxkfqcgdeqxvymdi3otizoa_v1.jpgHa már Bogartnál tartunk.. ő az ötös banda egyetlen tagja, mely kicsit kívülálló... mint majd kiderül, csak azért megy bele az osztozkodásba, mert egyedül nincs meg a megfelelő forrása az akció végrehajtására, de sejthető, hogy ha lehetősége adódik, akkor mégis magának próbálja majd intézni az "okosságot"... feleségét Lollobrigida játssza. Érdekes, hogy fél Európa rajongott Lolo-ért, én viszont nem látom benne azt a végzetes vonzerőt, amivel ezt kiérdemelte...

Vegyük akkor már végig az ötök bandájának többi idióta tagját is: Van egy kis agresszív náci törpe (Ivor Barnard), akit minduntalan vissza kell fogni, nehogy megkéseljen valakit, aki ellentmond neki. Aztán ott van a hórihorgas Ravello, akit véletlenül pont úgy hívnak, mint a várost, ahol a film nagy részét forgatták. De a kedvencem a banda vezetője a kövér Peterson (Robert Morley) - óriási karakterszínész. Holt komoly arccal adja elő, hogy az arabok, akiknek éppen a fogságába estek vélhetően haragszanak rá, mert a korábban nekik eladott fegyverek nagy része feltehetően nem működött... hiszen a csempészés során sokat kellett tárolni őket a víz alatt. És ezt olyan halál-komoly arccal adta elő, hogy szakadtam a nevetéstől...

beat2.jpeg

Kicsit lelkiismeret furdalással lövöm le a következő poént, (de annyira azért nem áltatom magam, hogy az írásom nyomán valaki megnézné ezt a filmet...) de a film humorára talán a legjellemzőbb jelenet, amikor az arab rendőr-kapitányról kiderül, hogy odavan Rita Hayworth-ért, Bogart megdumálja, hogy ő nemcsak, hogy ismeri a színésznőt, de olyan jóban is van vele, hogy ha akarja, akkor bele tudja a színésznőt bolondítani az arab rendőrbe...feltéve, ha elengedi őt...

Bogart - Santana Pictures corporation nevű - 1949-től 1953-ig működő produkciós cégével maga is részt vett a film finanszírozásában. Így őt is rosszul érintette, hogy az megbukott. A Santana-nak ez volt a hetedik, és utolsó filmje. Az első hatot a Columbia forgalmazta Amerikában, ezt a hetediket már kénytelen volt átvinni a United Artist-hoz. Majd amikor ez is megbukott, akkor eladta a céget.

Érdekes módon ez a film is azok közé tartozik, melyek a maguk idejében nem voltak sikeresek, ám néhány év elteltével népes rajongói tábort tudott maga mögé állítani.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ezer1film.blog.hu/api/trackback/id/tr9014678290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.03.09. 10:45:28

Voltak benne jó részletek, pl. az általad is említett Robert Morley és általában véve a színészcsapat, de összességében annyira nem voltam oda ezért a filmért. És az igaz, hogy innovatív volt, ez volt az első ún. camp film, de ez megint egy olyan darab, aminél egy kicsit csodálkozom, hogy fenn van az 1001 listán, miközben Bogart egyik legnagyobb sikere a Caine Mutiny meg nincs rajta. Azt látom, hogy tetszettek a film egyes részei, de összességében hogy értékeled, mert az most nem igazán derült ki számomra.
Én inkább Sophia Lorennek vagyok úgy, mint te Lollobrigidával. Loren olyan műmaca volt, aki mindig olyan magasan hordta a fejét, hogy rossz volt ránézni, Lollobrgida valahogy (egy fokkal legalábbis) természetesebb, tüzesebb. De amúgy ő sem volt nagy kedvenc soha.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2019.03.09. 11:47:25

@Time Goes By: Tartottam a filmtől, mivel már a könyv is említi, hogy "Lazán kezelik az ok-okozat bevett szabályait..." kicsit félve kezdtem el nézni, arra számítottam, hogy valami olyan zavaros történet lesz, mint a Hosszú Álomban, ahol gyakorlatilag semmit nem értettem az egészből.

Ehelyett egy egyszerű kis szituációt láttam, és a film felétől, amikor ráéreztem a hangulatra elkezdett kifejezetten tetszeni. Elképzelhető, hogy érdemes lenne újranézni, mert most, hogy tudom, mire kell számítani, lehet, hogy az eleje is jobban tetszene, és talán egy két dolgot elkapnék még, amiről lemaradtam

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2019.03.10. 08:24:33

@moodPedro: Természetesen amit a blogbejegyzés szerint a szerzője nem.
süti beállítások módosítása