1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

189. Hosszú Álom (The Big Sleep) - 1946

2018. április 30. 21:38 - moodPedro

mv5bodqwmgjkzgutzwuwmi00n2qwltkzzjetodfmowm1yjywmwe4xkeyxkfqcgdeqxvymzy1mzqyoty_v1_sy1000_cr0_0_743_1000_al.jpgUSA (Warner), 114 perc, ff. angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks, Jack L. Warner

Súlyos mondattal kell kezdenem: Azt hiszem, ez volt az 1001-es lista eddigi legnagyobb csalódása. Persze csalódást leginkább az okozhat, amivel/akivel szemben elvárásaink vannak. És hát ez esetben Humphrey Bogart és Lauren Bacall nevei önmagukban is reményt keltőek voltak. Előzetesen láttam néhány fotót a filmből, azok is izgalmasnak tűntek. Ráadásul film noir-ról van szó, ami számomra mindenképpen pozitív hívószó. Szóval maradjunk annyiban, hogy minden megvolt ahhoz, hogy úgy üljek le a film elé, hogy egy kisebb csodát fogok látni.

A film felénél azonban megálltam, és elkezdtem újra elölről az egészet, ezúttal már jegyzetelve, mert bevallom, nem értettem az egészből semmit. És mint kiderült, ezzel sajnos nem voltam egyedül, hiszen Howard Hawks (rendező) eképpen nyilatkozott a bemutató után:

Fogalmam sem volt, hogy mi történik, de úgy gondoltam, hogy az a lényeg, hogy jó jelenetek legyenek a filmben, az a fontos, hogy a végeredmény szórakoztató legyen. És mivel ez bejött, ezután már soha nem érdekelt, hogy van-e értelme a történetnek...

Az alábbi képek a forgatáson készültek, mely 1945 Január 12-én véget is ért. A filmet bemutatták az Európában állomásozó amerikai katonáknak. Ők nyilván nem háborús filmeket akartak nézni a fronton. Állítólag ez a verzió még egész érthető volt.... Sajnos ehhez nem sikerült hozzájutnom, pedig 1997-ben megtalálták ezt a változatot is.

Mivel tudták, hogy közeleg a háború vége, úgy gondolták, hogy jó lenne mozikba nyomni az akkoriban elkészült háborús filmeket, minél gyorsabban, amíg még időszerűek. A Hosszú Álom bemutatóját emiatt viszont elnapolták. Bemutatták viszont a Bacallal ezután forgott háborús Confidential Agent-et, ami csúnyát bukott, és a gyönyörű színésznőről is nagyon rosszakat írtak a kritikusok. Bacall ügynöke megijedt, félt attól, hogyha a következő film is ilyen gyengén muzsikál, akkor az Lauren Bacall karrierjének a végét is jelentheti. Elkezdte hát puhítani Jack L. Warnert, hogy forgassanak pót-jeleneteket, melyben Bacall megcsillogtathatja kihívó szexualitását Bogart mellett, ami a Martinique-ban olyan remekül működött. A producer ráállt, így több, mint 1 évvel a forgatás befejezése után az immár házas Bogarttal és Bacallal leforgattak néhány új jelenetet a filmhez.

Kettejüknek van egy-két kellemes perce, de egyik sem volt olyan intenzív, hogy az önmagában megmentse számomra a filmet.

Persze volt azért kellemes meglepetés is a filmmel kapcsolatban, mindjárt az első jelenetben: A Bacall által játszott Vivien húgát (Carment) egy korábban csak Universal-os B-filmekben, ott is huszadrangú mellékszerepekben játszó Martha Vickers játszotta. Bármennyire is esztétikus a hölgy az alábbi képeken, azok semmit nem adnak vissza abból a kisugárzásból, amit a vásznon áraszt magából a kisasszony.

Nos, ez a Carmen egy zakkant nimfomániás, de mindezt nagyon cukin előadó csajszi. Apjuk szerint mindkét lányban ugyanaz a romlott vér folyik, ám ennyire azért nem rossz a helyzet... még akkor sem, ha Carmen szerepének nagy részében... hát, hogy is mondjam... bizony be van lőve...

Az ölembe akart ülni, pedig álltam... (lásd az alábbi képen)

panaszkodik a Bogart által alakított Marlowe...  aki egyébként férfiasan tűri a nők rohamát, ugyanis a film összes jónője azonnal rákattan. Sok nő van egyébként ebben a filmben, és valahogy mindegyikük jó nő.mv5bzge1mze5mdgtnjq2nc00ndq4ltllzgqtmmixmmm2ntbjmtmwxkeyxkfqcgdeqxvymzk3ntuwoq_v1.jpgA film történetének alapjául szolgáló könyvet egyébként az a Raymond Chandler írta, aki a Gyilkosság a Gyönyöröm könyvét is írta, az abban szereplő Philip Marlowe nevű magándetektív alakja itt is központi szereplő - igaz, más színész tolmácsolásában.

Raymond Chandler úgy emlékszik vissza, hogy Martha Vickers zseniális alakítása annyira háttérbe szorította Bacall-t, hogy Vickers jeleneteinek nagy részét végül beáldozták, azaz kivágták... Hát szomorú, mert a pár benne maradt jelenetben is szikrázik a levegő körülötte...

mv5bytnhn2i2zwutnwyxys00zgq0lwe5ytatnmvlmjqzmjk2ymizxkeyxkfqcgdeqxvynzc5njm0na_v1_sx1360_cr0_0_1360_999_al.jpgMivel a posztomból valószínűleg kiderült, hogy ebben a bűnügyi filmben maga a bűnügy - legalábbis annak története - szinte mellékes, nem is bajlódnék azzal, hogy megpróbáljam akárcsak az alapszituációt vázolni. Zárásként még egy hölgyre szeretném felhívni a figyelmet a film sok szép színésznője közül: az alábbi képen is látható Sonia Darrin a poszt írásakor 95 éves. Innen üdvözlöm. Ő is tetszett... :)

bogart.jpg

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ezer1film.blog.hu/api/trackback/id/tr1513850840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Savanyú 2018.04.30. 22:37:56

Fú, most kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én nem értettem ezt a filmet. Bennem nem volt annyi, hogy visszatekerjem, egyszerűen csak végignéztem, egy-két részt át is aludtam ahogy emlékszem. Egy jelenet azonban nagyon megmaradt, amikor Bogart bement egy könyvesboltba, rákérdezett valami nem létező könyvre, mikor mondták neki hogy nincs, ő kikukucskált a napszemüvege alól és megkérdezte: "Ez egy könyvesbolt nem?" :D

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.04.30. 22:40:31

@Savanyú: Jaja... ehhez a könyvesboltos jelenethez tartozik a legalsó kép. És ő az a hölgy, aki még most is él. Volt benne egy két vicces jelenet egyébként, tényleg...

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.04.30. 23:00:49

@moodPedro: @Savanyú: jaj ne már. Élvezzétek a vicces jeleneteket, ha meg annyira izgat a sztori, akkor olvassátok el a könyvet. :) A pornóképes szál miatt kellett a történetet megvágni, mert a cenzúra azt nem engedte és emiatt nem érthető sztm. Na igen meg Bacall miatt is. (nincs t betű a Lauren végén, mert az már férfi név lenne)

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2018.05.01. 05:10:57

Talán ez is olyan film, amit többször kell megnézni, hogy az ember igazán élvezni tudja (az én projektem jellegéből adódóan ugye ez nem kivitelezhető, hiszen "egynézéses" élménybeszámolókat írok).

Nálam két jelenet volt emlékezetes: az egyik, amikor a Marlowe rátalálakishúgra bedrogozva, miután pornót forgattak róla. Erre nem számítottam egy egy 70 éves filmtől.

A másik, amikor a szemüveges könyvárus lány kikezd detektívünkkel. Talán csak múló hangulat miatt, de akkor az egyik legerotikusabb jelenetnek éreztem.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.05.01. 09:35:29

@Liberális Artúr: "bedrogozva, miután pornót forgattak róla. Erre nem számítottam egy egy 70 éves filmtől."
így van, csak aztán ezt a szálat össze-vissza vagdosták, ami miatt egy mai nézőnél mindez lehet, hogy nem is tudatosul, annak ellenére, hogy Marlowe többször is mondja a kis huginak, hogy "you are higher than a kite".

Az egész film egy noirhoz méltóan nagyon át van "szexualizálva". Mint az a jelenet, amikor látszólag a lovaglásról beszél Bogart és Bacall karaktere, miközben valójában a szexről. Ez a kor egyik legmerészebb dialógusa volt. De az a jelenetük is nagyon jó, amikor felhívják a rendőrséget, amely telefonhívást remélhetőleg soha nem nyomoz le a rendőrség.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.05.01. 12:09:24

@Liberális Artúr: @Time Goes By: Az, hogy a kiscsaj atomra be van tépve az egyértelmű volt. De, hogy pornóforgatás volt előtte... na az nekem egyáltalán nem jött le. Kívácsi lennék Artúr, hogy te ezt a filmből vetted le vagy valamilyen magyarázatban olvastad? Voltak elemzések, ahol említik, hogy pornófilmesek is szerepelnek a filmben, de magából a filmből nekem ez nem derült ki, aki előzetesen olvasta a regényt, annak mindez valószínűleg nem marad talány. És így kezd világossá válni, hogy aki tudja értelmezni a filmet, annak ez valószínűleg tényleg egy jó élmény lehetett. És megkockáztatom, hogy 1946-ban a regény annyira ismert lehetett, hogy talán a nézők azért szerették a filmet, mert hozzávetőlegesen ismerték a történetet. Na, de nehogy már el kelljen olvasni a film történetét ahhoz, hogy értelmezni tudjam... ezért nem járok operába sem... :)

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.05.01. 12:10:42

@moodPedro:" pornófilmesek is szerepelnek a filmben" - ez így nagyon félre lett fogalmazva ---- szóval olvasni lehetett, hogy pornófilmesek is vannak a film karakterei között (nem pedig a szereplők között)

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2018.05.01. 13:17:12

@moodPedro: Már nem emékszem... szinkronosan nézted vagy eredetiben? Lehet hogy másik változatot láttunk? A "pornó" szóval persze túloztam is, de mindenképpen valami meztelenség volt volt benne, az biztos.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.05.01. 15:29:16

@Liberális Artúr: de mindenképpen valami meztelenség volt volt benne, az biztos...

Na ezt kizártnak tartom egy 1946-os Warner-es film esetében...

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2018.05.01. 18:18:37

Nekem sem jött át soha ennek a filmnek a varázsa... pedig kellő tisztelettel néztem, de hiába. A sztoriját tobbedszerre is képtelen lennék összerakni. Nota bene, ez már a regénnyel is így van...

("a Boart által alakított Marlove": mintha egyre több lenne a hiba, egyre színvonaltalanabbak a szövegek :(
süti beállítások módosítása