USA (Fox), 120 perc, ff., angol

Rendező: John Ford

Producer: Darryl F. Zanuck

Megtekintés előtt érzelmesebb nézőknek javaslom egy kisebb tasak papírzsepi előkészítését. Szükség lehet rá!

Amikor láttam, hogy egy John Ford film következik, akkor már alapból komoly várakozásaim voltak, hiszen benne még egyszer sem csalódtam. Az 1940-es Érik a Gyümölcs nem véletlenül hozott Oscart Ford számára. A Hatosfogat a korszak legjobb westernjei közé tartozik, az 1934-es Priest bíró pedig olyan vígjáték volt, melybe helyenként egész váratlanul olyan drámaian szép jeleneteket komponált Ford, hogy csak néztem.

Egy Wales-i család (Morganék) életének néhány fontos évébe kapunk betekintést. A történet középpontjában Hew, a legkisebb gyermek, egy tíz év körüli fiúcska áll. Ő a mesélő, aki felnőtt korában elhagyni kényszerül a "völgyet", ahol addig élt, és elmeséli fiatalkorának történetét.

A "drága völgyünk" tulajdonképpen egy bányászfalu valahol Wales-ben. Egy Wales-i író (Richard Llewellyn) regénye alapján készült egyébként a film. Kezdetben eredeti helyszínben gondolkoztak a producerek, de az Európában dúló világháború miatt mégis a Fox filmgyárban épített kültéri díszletek használatára kényszerültek. Mindenesetre nagyon hangulatos kis falut sikerült felépíteni, már-már csodálkozunk, nem ilyen romantikusnak képzelnénk egy bányász falut, pedig állítólag az eredetit próbálták rekonstruálni. Hat hónapig tartott a díszletépítés. Állítólag csak azért nem forgatták színesben ezt a filmet, mert akkor nagyon kiütközött volna a Kaliforniai növényvilág színárnyalatainak a különbözősége a Wales-ihez képest.

Részben egy "coming of age" történetet látunk, azaz a fiú felnőtté válásának folyamatát szemléljük. A műfaj általában az első szerelem bemutatását (is) szokta jelenteni. Ez esetben azonban a regényben szereplő első szexuális élmény pont kimaradt a filmből. Ekkoriban túl prűdek voltak ehhez az amerikaiak. Helyette azt követjük végig, hogy a kisfiú hogy maradt az édesapa egyetlen boldogsága, amikor ilyen-olyan okokból a többi testvér szépen lassan eltávozott a családból.

Persze többé-kevésbé a többi családtag sorsát is érintjük. A Maureen O'Hara által alakított egyetlen lánytestvér például egy gazdag férfihoz megy feleségül. Olyan házba költözik tehát, ahol a szegény bányász rokonokat szinte be sem akarják engedni, mélyen lenézik. Érdekes nézni, hogy a kedves lánytestvérnek, - aki otthon a szülői házban még az édesanyával együtt várta haza a dolgozó fivéreket - vajon van-e elég tartása, vagy ő is a szegényeket lenéző gazdagokhoz idomul... És be meri-e vallani magának, hogy csupán a pénz miatt ment hozzá a gazdag kérőhöz, és igazából mást szeret?

Az 1880 körüli időszakban vagyunk. Furcsa nézni, hogy mennyit változott a világ. Ma már elképzelhetetlen, hogy tíz év körüli fiúk bányában dolgozzanak, akkor ez láthatólag természetes volt. Mint ahogy természetes volt, hogy a tanár vesszővel veri el a rossz magatartású gyerekeket. Ma ezzel nyilván már bekerülne a híradóba és az összes bulvárújságba.

Nagyon erősen tud John Ford hatni a nézőre. Amikor a brutális tanár egyszer nagyon durván elverte szegény hősünket, akkor az édesapa ivócimborái megelégelik, és agyba főbe verik a tanárt. Ez a jelenet olyan remekül van megcsinálva, - és annyira viszketett a tanártól a tenyerem -, hogy részt szerettem volna venni magam is a tanár elagyabugyálásában, és szinte úgy drukkoltam minden egyes tanárnak behúzott jobb egyenesnél, mint amikor a magyar válogatott gólt lő az olaszoknak mondjuk fociban... hm...

Két színészt szeretnék külön is kiemelni. Az egyik a kissrác: Roddy McDowall. Le a kalappal. Szinte akkor is beszélnek a szemei, amikor meg sem szólal. Azon kevés gyerekszínészek egyike, aki felnőttként is sikeres tudott maradni. Azt hiszem találkozunk még vele.

A másik az édesapa: Donald Crisp. Ő azt a kemény fizikai munkást testesíti meg, aki a család vezetője. Aki keményen fogja a fiúkat, és mindent csak a családért tesz. Megérdemelten kapott Oscart az év legjobb férfi mellékszereplőjeként. Az alábbi képen a jobb szélen:

Olyan film volt ez, ami szinte első percében bezárt a világába engem, és nem is eresztett el onnét. Szomorkás, nosztalgikus... Szép...