USA (Paramount), 90 perc, ff. angol

Rendező: Preston Sturges

Producer: Paul Jones, Buddy G. DeSylva, Preston Sturges

Amikor elkezdtem nézni, eleinte semmi nem utalt rá, hogy ez egy igen fura film lesz. Preston Sturges rendezőtől nemrég láttam a Lady Eve-et ,ami nagyon jó film volt, de mégiscsak egy hagyományos értelemben vett romantikus vígjáték. 

Elolvastam a filmről szóló pár mondatos ajánlót is, amiből kiderült, hogy egy híres rendező a szegénységről szeretne filmet forgatni, ám semmi elképzelése nincs arról, hogy hogyan élnek valóban a szegények. Ezért Mátyás királyként álruhába bújik és elvegyül a szegények között.

Jó ötlet egy fergeteges vígjátékhoz, akár még kalandfilmet is lehet kerekíteni belőle. Ám amit Sturges kihozott belőle, arra nem számítottam. Az egészből egy olyan műfaji keverék lett, ami összetettségében az Aranypolgáron is túl tesz. (Nem csodálkoznék, ha az adta volna az ötletet)

De még mielőtt rátérnék a stíluskavalkád elemzésére, nézzük a két főszereplőt: A híres rendezőt, Sullivan-t Joel McCrea alakítja. Még nem találkoztam vele, holott már a húszas évek óta szerepel filmekben. Női partnere, a nála több, mint egy fejjel alacsonyabb Veronica Lake, aki amikor éppen nincs hajléktalannak fazonírozva, akkor kifejezetten esztétikus hatást kelt a vásznon:

Először azt hittem, hogy vígjátékot fogok látni. Aztán amikor Sullivan megismerkedett a gyönyörű "lánnyal" (nincs neve a filmben) akkor screwball comedy-re módosítottam a várakozásaimat, mivel kettejük könnyed konfliktusai erősen ebbe az irányba mutattak. Aztán egyszer csak átmentünk némafilmbe (!!!) - micsoda nosztalgikus érzés volt ez a pár perc. Nem mondom, hogy visszasírom, hogy csak zene van és semmi más, de előjött az a furcsa hangulat, ami csak a némafilmeket jellemzi. És hirtelen azt vettem észre, hogy már nem is vígjátékban vagyunk. A szegénység realista ábrázolása került a középpontba, hol volt ekkor már a könnyed romantika... A későbbiekben egy másik némafilmes blokk is volt, az meg burleszkes stílusban készült. 

Aztán kicsit átmegyünk bíróságos-tárgyalásos filmbe egy cseppet, majd mintha a majdnem tíz évvel ezelőtti Szökevény vagyok című filmbe csöppentünk volna, egy kényszermunka-telepen találjuk magunkat. És - mint tortán a hab - kerül rá végül dísznek egy gospel-szerű musical blokk.  Ja... és közben még egy Disney rajfilm is színesíti ezt a sokszínű felhozatalt. 

Hát... nem volt azonnali közönségsiker, és én is elég bizonytalan vagyok a filmmel kapcsolatban... a szegénységgel kapcsolatos társadalomkritika kicsit elavultan hat, a screwball comedy-k valahogy nem tudnak megfogni, olyan élesek voltak néha a váltások, hogy nem tudtam igazán áthangolódni talán...

Ami (aki) legjobban tetszett, az Veronica Lake volt ezúttal, és be kell valljam, elsősorban nem színészi kvalitásaival fogott meg, inkább ártatlan tekintetével... Ja, érdekességként megjegyzem, hogy a film forgatásakor 6 hónapos terhes volt, amiről állítólag csak a jelmeztervező és a rendező felesége tudott. Azért tartotta titokban, mert félt, ha elárulja, elbukja a szerepet. Hát, le a kalappal, én sosem szúrtam volna ki. Jó, hogy a jelmeztervező sokat tudott ebben segíteni, de akkor is...