USA (MGM), 240 perc, néma, ff.

Rendező: Erich von Stroheim

Producer: Irving Thalberg

Stroheim öntörvényű, nehezen kezelhető rendező volt. Amikor még a Universal stúdiónál többszörösen túllépte a költség-keretet a Szeszélyes Asszonyok forgatásakor, a stúdió produkciós igazgatója (Irving Thalberg) behívatta az irodájába, és közölte Stroheimmel, hogy a film készen van, be kell fejezni a forgatást, több pénzt nem tud erre szánni a stúdió. Stroheim éppen egy jelenet forgatásáról jött, a filmben is látható orosz egyenruhában volt, asszisztensei gyűrűjében, és magabiztos fölénnyel viselkedett a 21 éves - egyébként üzletileg nagyon sikeres - törékeny alkatú stúdió-igazgatóval szemben: 

- Ha nem a főnököm volna, akkor most jól pofán vágnám... - mondta az egyébként is mocskos-szájúnak tartott Stroheim.

- Ne fogja vissza magát... - reagált Thalberg... és az lett a dolog következménye, hogy az igazgató elvetette a kamerákat Stroheimtől, és átvette a film vágását. A már így is több, mint 6 órányi filmet lerövidítette 3 és fél, majd a premierre 2 és fél órásra. Nem jól indult tehát Stroheim és Thalberg kapcsolata.

Stroheim következő filmjénél (Körhinta - 1923) folytatódott a konfliktus. Bár Stroheim ezúttal előzetesen ígéretet tett Thalbergnek, hogy kötségvetésen belül marad, természetesen megint átlépte azt, a film már kétszer olyan hosszú volt, mint amiben előzetesen megállapodtak, és még mindig nem látszott a vége. Stroheim valószínűleg úgy gondolta, hogy a tulajdonosok majd úgyis mellé állnak az igazgatóval szemben, hiszen ekkortájt ő volt a Universal egyik legjobb nevű rendezője. Ezzel szemben egy szép napon Thalberg simán kirúgta. Ilyen még nem fordult elő, hogy egy híres rendezőt csak úgy kirúgjon egy stúdió...

Stroheim átment a Goldwyn Pictures-höz, akik oroszlános logójukról voltak híresek, és rendezőbarát elképzeléseikről. Stroheim tehát végre azt csinálhatta amit akart. Itt kapott megbízást a Gyilkos Arany elkészítésére.

Hosszú felvezetés volt, és még nincs teljesen vége ...

Arra ugyanis nem számíthatott Stroheim, hogy a Goldwyn beolvad egy nagyobb holdingba. A Goldwyn Pictures 1924-ben egyesül a Metro Pictures-szel és a Louis B. Mayer Pictures-szel. Így lett belőlük MGM (Metro - Goldwyn -  Mayer). És kit bíztak meg az új stúdió felvirágoztatásával? Igen! Irving Thalberget!

Egy szűk csoport állítólag valahol láthatott egy vetítést, ahol a Gyilkos Arany 9 és fél (!) órás változatát bemutatták. Soha, senki nem látta ezt a teljes változatot újra. Thalberg ragaszkodott a film lerövidítéséhez. Köztünk szólva, én a korabeli mozis piacon sem tudom elképzelni az igényt 9 órát meghaladó filmekre, igaz, olvastam olyan beszámolót is, mely szerint Stroheim két estére szétbontva tervezte volna játszani a filmet.

Stroheim ezúttal megpróbálta lenyelni a békát, és egy barátjával lerövidítette a filmet 4 óra körülire, de Thalberg még ezt is sokallta. Ezt a filmet is elvette tőle, és lerövidíttette 2 és fél órásra - emészthető hosszúságúra. A kivágott anyagot egyszerűen kidobták a szemetesbe. Tehát elveszett... Szokták a filmművészet Szent Gráljának is nevezni az eredeti változatot... néha felröppen a hír, miszerint előkerültek az elveszett jelenetek, de végül mindig kiderül, hogy csak kacsa volt a hír... Pletykálták, hogy Mussolini-nek megvolt... Hallani lehetett egy Dél-Amerikai milliomosról akinek megvan a teljes változat, és minden Újév napján egy meghívott közönségnek levetíti az egészet... De olyan, aki maga is látta volna a teljes változatot nincsen. Ilyen és ehhez hasonló pletykák éltetik tovább a reményt...

1999-ben a Turner Entertainment készített egy restaurált változatot, melyben a meglevő jeleneteket kibővítették produkciós fotókkal Stroheim eredeti forgatókönyve alapján. Tehát elvileg ez a 4 órás verzió igyekszik bemutatni a teljes eredeti anyagot. Nyilván rövidebb annál, hiszen a film fele így csupán állóképekből áll. Én ezt a felújított változatot néztem meg. Pontosan látható tehát, hogy mely részek kerültek ki végül a filmből.

Az eredeti filmben három pár története zajlik párhuzamosan, életük néha összekapcsolódik. A három párból végül csak egy maradt benne a filmben, kettő szinte teljesen kikerül.

A legerősebbnek tűnő - alábbi kép - például ki lett vágva: Amikor egy halott nőt megtalálnak... Csak a függönyön átsejlő  árnyékukat - a körvonalat - látjuk, mégis teljes drámaiságában érzékelhető - lenne - a jelenet, ha meglenne. De így állóképen is feltűnően erősnek hat. Pont az teszi erőssé, ami egyben elvenni igyekszik a dolog élét. Nem látjuk a rettenetet, csak annak körvonalát, tudatunk mégis kiegészíti, talán a valóságnál is szörnyűbbé.

Kicsit csalódott voltam, hogy Stroheim ezúttal nem szerepel - a Szeszélyes Asszonyokban erős hatással volt rám - végül egy cameo erejéig feltűnik, igaz a kivágott jelenetekben, egyetlen fotó erejéig.

cameo: olyan szerep, melyet egy ismert ember (színész, rendező, ill. egyéb) alakít, és szöveg nélküli, vagy 1-2 szóból, mondatból áll csupán.

A film előtt a produkciós képeket nézegetve először nem értettem, hogy Lillian Gish - Griffith házi színésznője - nevét miért nem találom a szereposztáson, ha ott van a fotókon. 

Rá kellett jönnöm, hogy ő nem Gish kisasszony, hanem ZaSu Pitts. (ZaSu - Eliza Susan). De nem én voltam az egyetlen, aki látta ezt a hasonlóságot. Állítólag egyszer Griffith figyelmébe ajánlották ZaSu-t, aki azzal hárította el a javaslatot, hogy annyira hasonlít Lilian Gish-re, hogy nem akarja betenni mellé a filmjeibe. Mindenesetre teatralitása nagyon hasonló, bár eszköztára talán szélesebb Grish-nél. 

Na de látott már valaki ilyen hosszú hajat??? Először azt hittem, hogy ZaSu állandóan kucsmát hord, Aztán az egyik jelenetben, ahol kibontott hajjal feküdt az ágyában, láttam, hogy a haja alig akar véget érni. Akkor jöttem rá, hogy nem kucsmát látok, hanem hatalmas méretű kontyot. Engem mindig is riasztott az ilyen extrém hosszúságú haj, emiatt innét ZaSu jeleneteinél szinte alig tudtam másra figyelni, mint a borzasztó kontyra. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a film felét kitevő mozgóképen ugyanazt az idegesítő modorosságot láttam, mint az amerikai némafilmes színésznők többségénél, a film másik felét kitevő állóképeknél viszont nagyon kifejező, szép arcot fedeztem fel. Ezt az ellentmondást egyelőre nem tudom mivel feloldani. A fotós többet tudott kihozni belőle, mint a rendező? 

Stroheim előző filmje kapcsán nem emlékszem arra, hogy valamelyik színész különösebben teátrális lett volna, tehát nem merném őt okolni emiatt. Az alábbi képen a két főszereplőt instruálja a rendező:

A férfi főszereplő a tenyeres-talpas Gibson Gowland. Engem ő sem győzött meg olyan nagyon. 

Akinek a játéka kimondottan tetszett, az a kocsmai jelenetben éppen kést dobni készülő Marcus (Jean Hersholt).

 A filmben többféle technikájú színezés látható, de a sárga határozottan dominál mindegyikben.

Sárga - illetve valamilyen aranyozott technikával készült - a pénz és az arany színezése a film során mindvégig. Griffith Türelmetlenség c. filmjében volt hasonlóan visszatérő motívum a bölcsőt ringató nő, mint ez a - jeleneteket időnként elválasztó - pénzbe markoló, egészen ördöginek ható, ijesztően megjelenő kéz.

Sárgára van színezve az utolsó húsz perces sivatagi jelenet, mely a Kaliforniai Death Valley-ban (Halál Völgy) játszódik. A sárga színnek köszönhetően szinte érezzük a nap perzselő izzását. (Az alábbi fotók nincsenek virazsírozva. A sárgítás csak a filmen látható.)

A film első felében látjuk a McTeague házaspár megismerkedését, házasságukat és boldogan induló közös életüket. A film erősen nyomasztó második fele a házaspár életének egyre lejjebb - nyomorba és boldogtalanságba - tartó, indokolatlanul , saját hibájukból többszörös tragédiába torkolló végét ábrázolja.

Hasonlóan nyomasztó, mint a Száguldó Kerék. Mindkét esetben látjuk, hogy a szereplők hogy merülnek el évek alatt a testi és szellemi nyomorúság legmélyebb bugyraiban. Felhőtlen szórakozást ezzel a filmmel sem ígérhetek...

Vimeo - Gyilkos Arany - Felújított, 4 órás változat