Spanyolország, Svájc (Alpine, Espanola), 113 perc, ff., angol

Rendező: Orson Welles

Producer: Ángel Escolano, Emiliano Pledra, Harry Saltzman, Alessandro Tasca)

Le kell szögeznem rögtön a legelején... hogy Shakespeare-nek egyáltalán nem vagyok rajongója, és - bár a Rómeó és Júlia végzetes romantikáját szeretem -, a nagy drámaíró egyéb művei egyáltalán nem hoznak lázba... és akkor még nagyon finoman fogalmaztam...

Nem tudok mit kezdeni a mívesen cizellált körmondatokkal... a cselekmény számomra túlontúl erőltetett fordulataival (pedig ilyesmi a Rómeó és Júliában is rengeteg volt)...

Pedig hát a Falstaff története - Verdi azonos című operájához hasonlóan - Shakespeare művekből lett összeollózva: A windsori víg asszonyok, II Richárd, IV Henrik 1. és 2. része valamint az V. Henrik. Falstaff visszatérő karaktere (Orson Welles) feltűnik ezen drámák többségében, tulajdonképpen ő köti össze ezeket a drámákat, hogy belőlük Welles keze nyomán film készülhessen.

Bár gyakorlatilag egész Európában Falstaff címen ment a mozikban ez a film, az USÁ-ban - talán mert nekik nem mondott volna semmit a Falstaff név, viszont Orson Welles miatt mégiscsak várható volt, hogy megnézik - Chimes at Midnight (Éjféli Harang) címmel küldték a mozikba. Japánban köztes megoldásként Orson Welles Fallstaffja-ként került mozikba.

Welles-t nagyon foglalkoztatta Falstaff karaktere. A film alapja egy korábbi színpadi feldolgozás, mellyel Welles többször is megbukott korábban. Ilyen előzményekkel nem csoda, hogy nem volt könnyű pénzt szerezni ehhez a filmhez. Hosszú keresgélés után rátalált Emilio Piedra spanyol producerre, aki ugyan nem látott fantáziát a Falstaffban, de arra rá lehetett beszélni, hogy ha Welles megcsinálja színesben a Kincses szigetet, akkor mellékesen kicsit lefaragva annak a költségvetéséből, nagyon spórolósan megcsinálhatja fekete-fehérben a Falstaffot is. Az okosságnak az volt a lényege, hogy a két filmnek lehetőség szerint minél több közös díszlete, közös szereplői lettek volna. Welles látszólag bele is kezdett a Kincses Sziget forgatásába, de néhány jelenet leforgatása után nagyrészt a Falstaffon dolgozott csak, rengeteg energiát invesztálva a producer megvezetésébe, aki csak hónapok múlva jött rá, hogy a Kincses Sziget költségvetésének nagy része valójában a Falstaffra ment rá, és a másik filmet Welles talán soha nem is akarta megcsinálni, valójában még forgatókönyvet sem készített hozzá. 

Mellékesen jegyzem meg, hogy Orson Welles egyik rendezőasszisztense az a Jesús "Jess" Franco volt, aki az egyik legnevesebb erotikus exploitation filmrendező volt a hetvenes években, és akinek gyakorlatilag az egész munkássága arról szólt, hogy úgy forgatott egyszerre több filmet egy film árából, hogy a színészeknek például fogalmuk sem volt arról, hogy tulajdonképpen nem egy filmért kapják a díjazásukat, mert a leforgatott anyagból Franco több filmet is összevágott. Valószínűleg Welles adta számára ezt az ötletet.

A kis költségvetés ellenére Welles elérte, hogy olyan nevek is feltűnjenek a filmben többek között, mint Marina Vlady (igaz, csak nyúlfarknyi szerepben) és Jeanne Moreau.

Míg Welles a vele szerződő producereket nagyon gyakran átverte, és amikor a helyzet tarthatatlanná vált végül össze is veszett velük, a keze alatt dolgozó színészek állítólag gyakran bálványozták a rendezőt.

1400 Február 14-én megölték II. Richárd angol királyt, feltehetőleg az utána törvénytelenül trónra kerülő IV Henrik parancsára. A jogos trónörököst, Edmond Mortimert walesi lázadók fogságba ejtették. Rokonai, a Percy-k megpróbálják kiszabadítani. A jogos trónörökös családja és a király közötti konfliktus a film közepére egy nagyon látványos csatajelenetben eszkalálódik.

Nem csodálkoznék, ha ez a csatajelenet vitte volna el a film költségvetésének túlnyomó részét. A sárban dagonyázó realisztikusan küzdő felek látványa tényleg felüdülés volt, mert őszintén szólva az ezt megelőző óra igen unalmas volt számomra. 

A film két fő szereplője a már említett öreg és kövér Falstaff (Orson Welles), aki tulajdonképpen a jó megtestesítője, mellette pedig a trónbitorló király fia, Hal herceg, aki szinte apai jóbarátként tekint Falstaffra, mégis a film végén, amikor apja halála után V. Henrik néven trónra kerül, úgy árulja el idősebb barátját, hogy azt szinte fájt látni.

Spanyolország (UNINCI, Gustavo Alatriste, Films 59), 90 perc, ff., spanyol

Rendező: Luis Buñuel

Producer: Gustavo Alatriste, Ricardo Muños Suay, Pedro Portabella

Buñuel még 1929-ben kezdte filmes munkásságát a Salvador Dalíval közös Az andalúziai kutyával, melyben egy emlékezetes jelenetben egy zsilettpengével felhasítják egy nő szemgolyóját (természetesen trükkfelvételről van szó). Izgalmasan szürreális élmény volt ama első filmje, és a második - immár önálló - rendezése is.

Harmadik filmje gyökeresen más volt, Spanyolország egyik szegény vidékéről forgatott dokumentumfilmet. Mint általában a dokumentumfilmek, ez a film is azt mutatta, amit a rendező mutatni akart, és ez esetben talán jogosan feltételezhető, hogy Buñuel a valóságnál jóval drámaibb helyzetet festett Las Hurdessel (egy Spanyolország belsejében elhelyezkedő vidék) kapcsolatban. Nem állt tőle távol a valóság erőteljes meghamisítása. Az m1 munkatársai valószínűleg a nyomába sem érhetnek.

Már-már hazaárulóként tekintettek rá, amiért Spanyolországról ilyen negatív (és hamis) képet festett filmjében. Nem csoda hát, hogy otthon elfogy körülötte a levegő, nem jut önálló filmkészítési lehetőséghez. 

Mexikóba emigrál, és ott vág bele újra a filmezésbe. Egyik legfontosabb filmje ebből a korszakából a Los Olvidados mely hangulatilag nem áll messze a Las Hurdestől, bár ez már nem dokumentumfilm. Ismét a szegénység legalsó rétegeit veszi górcső alá, ráadásul gyerekeket, és még véletlenül sem próbálja romantikus színben feltüntetni őket, mint akik a gonosz gazdag kizsákmányolókkal szemben az erkölcsöt képviselnék. Erről szó sincs. Ugyanez a nézőpont jelen filmben is világosan észrevehető.

Fiatal spanyol filmesek egy csoportja meggyőzi Buñuelt, hogy készítsen végre megint Spanyolországban filmet. Tévedés azt hinni, hogy ezzel megkezdődik Buñuel második spanyol korszaka, hiszen ahogy később kitérek majd rá, az újabb otthoni próbálkozás ismét csalódást okozott számára, a listánkon is szereplő következő filmjét leforgatni majd újra visszatér Mexikóba, mielőtt végleg Európába (Franciaországba) helyezné át alkotói székhelyét.

A címszereplő Viridiana (Silvia Pinal) a kolostorba vonuló apáca, fogadalomtételének napja előtt utoljára meglátogatja nagybátyját, egyetlen élő rokonát, aki addig elhanyagolta. Most viszont, hogy a férfi meglátja a felcseperedett lányt, hirtelen erős vonzalmat kezd érezni a nő iránt, mivel elmondása szerint hasonlít halott feleségének fiatalkori képére.

A Don Jaime nevű nagybácsit alakító Fernando Rey egyébként Buñuel hű társa, számtalan film kapcsán fognak még együtt dolgozni. 

Akkor éreztem először, hogy nem akármilyen film lesz ez, - és bevallom igencsak leesett az álam, amikor megláttam ezeket a jeleneteket - például amikor a kamera hosszan időzött, ahogy Viridiana lehúzza a harisnyáját. Eddig moziban nemigen mutattak olyasmit, hogy egy apáca növendéknek ilyen erős szexuális kisugárzása legyen...

De mai szemmel ez persze semmi. Amikor viszont a volt feleségének emlékeiben élő nagybácsi úgy elevenítette fel a múlt emlékeit, hogy az elhunyt nő ruháit próbálta magára... nos az még mai szemmel is szokatlan...

A férfi ráveszi a nőt, hogy öltözzön be volt felesége menyasszonyi ruhájába, hogy még egyszer átélhesse a régi emlékeket. A férfi végül elkábítja a lányt, és öntudatlan állapotában megerőszakolja... így - szüzességét elveszítve - már nem mehet vissza a zárdába.. a férfi tervei szerint a nő kénytelen lesz vele leélni életét...

de az is lehet, hogy az egész nem igaz..??? 

Nem mesélem el az egész történetet, csak annyit, hogy amikor már volt egy elképzelésem, hogy milyen irányba megy a film (kicsit a Hammer-filmek hangulatára kezdett hajazni a túlfűtött szexuális tartalom miatt) hirtelen jött egy váltás, és átment valami teljesen másba...

A film nagy részét Madridban forgatták. Jórészt spanyol szereplőkkel. Egyedül a Viridiana-t megszemélyesítő Silvia Pinal volt mexikói.

Cannes-ban mutatták be először a filmet, és ott nagydíjjal jutalmazták. Otthon már nem volt ilyen sikeres... és akkor finoman fejeztem ki magam. Hiszen sikerről azért nem beszélhetünk, mert be sem engedték mutatni. A cenzúra betiltotta a filmet, sőt, megpróbálták elérni, hogy külföldön se nagyon tudják forgalmazni.

Előzetesen engedélyeztette ugyan Buñuel a filmet, egy helyen kértek csak változtatást a cenzorok előzetesen: a film utolsó jelenetének eredeti változatában Viridiana bekopog unokaöccse hálószobája ajtaján, ahova a férfi beinvitálja. Könnyen értelmezhető szexuális utalásként ez nem tetszett a cenzoroknak. Buñuel igen ravasz megoldást talált. Az unokaöcs és a cseléd kártyáznak ekkor érkezik Viridiana, a férfi leülteti az asztalhoz, a Viridiana elfogadja az invitálást, és a férfi kijelenti, hogy ezentúl hármasban lesznek majd. Nincs kimondva, de a néző pontosan tudja, hogy ez a hármas nem csak a kártyaasztalra értendő, hiszen az előzményekből tudjuk, hogy a férfinak mindkét nő kifejezetten tetszik.

Érdekesség, hogy Franco tábornok állítólag kétszer is megnézte a filmet, és személyesen neki semmi problémája nem volt vele. A betiltás oka: egyház- és társadalomelleneség. Ha megnézzük az alábbi képet, ahol tizenhárom hajléktalan koldus ül az asztalnál, ugyanabban a felállásban, mint ahogy azt Jézus és a tizenkét apostol teszi Da Vinci híres festményén, akkor talán nem is csodálkozunk annyira, hogy a katolikus egyház nem repdesett az örömtől amikor ezt a filmet megnézték... ez a tizenhárom koldus ugyanis egy féktelen tombolással szétzúzza a berendezést abban a házban, ahová a jólelkű Viridiana beengedi őket...

Nagyon izgalmas film, legalább tíz évvel megelőzi a korát. Remek színészi alakítások láthatók benne. Kis érdekesség, hogy a korabeli Filmvilág című filmművészeti magazinban milyen harsány megvetéssel írnak a film cenzúrázásáról. Mintha ez valami nyugat-európai sajátosság lenne, hogy az állam nem engedélyez bizonyos filmeket. Mindez 1962-ben, amikor egészen nyilvánvaló, hogy csak az kerülhetett moziba, amire a megfelelő magyar hivatal rábólintott. 

Számomra egyébként nagy meglepetéssel szolgált, amikor először megtudtam hogy milyen széles körű cenzúra folyik némely nyugat-európai országban a mai napig is. Az Egyesült Királyságban például most is csak akkor jelenhet meg egy film moziban vagy DVD-n, ha a megfelelő cenzúrahivatal megadja rá az engedélyt. Németországban pedig konkrétan létezik egy feketelista (indexnek hívják) olyan filmekkel melyek tiltottak Németországban. A dologban különösen bizarr, hogy az index nem nyilvános, annak nyilvánosságra hozása tilos, abból az okból, nehogy úgy csináljanak ingyen reklámot bizonyos filmeknek, hogy sokan esetleg az indexet tallózva kezdjenek esti programhoz filmcímeket keresgélni.

Spanyolország, 28 perc, ff., néma (utólagos narrációval)

Rendező: Luis Buñuel

Producer: Ramón Acín, Luis Buñuel

Már fiatalon megtanuljuk, hogy a film nem feltétlenül a valóságot mutatja be. A film legtöbbször csak fikció, mely megtekintése során elrepít minket egy elképzelt világba. Meg kell tanulni helyén kezelni a dolgokat. Ettől függetlenül, hiába tudjuk, hogy amit látunk az nem a valóság, egy jól sikerült horror film nézése során például mégis annyira a hatása alá kerülhetünk, hogy szinte résztvevőivé válunk az eseményeknek.

Más a helyzet a dokumentumfilmekkel. Ez a különleges műfaj a valóság rögzítéséről, és annak bemutatásáról szól. Jó esetben tehát nem fikciós. De ha kicsit megengedőbbek vagyunk, akkor odáig elmehetünk, hogy olyan eseményeket mutat be, amik megtörténtek, vagy megtörténhettek volna. Például, ha az oroszlánokról szóló film készítésekor a készítők az oroszlánok közelében elengednek egy antilopot, csak azért, hogy felvehessék, hogyan vadássza azt le az oroszlán... na bumm...

Más a helyzet, amikor a dokumentumfilm teljes egészében a valóság meghamisításáról szól. Mint például ez esetben... Las Hurdes Spanyolországnak egy akkoriban viszonylag szegényebb járása volt a híres egyetemi várostól, Salamancától kb. 120 kilométerre. A középkorban valóban nagyon elszigetelt, elmaradott és szegény volt a környék, de a film készítésekor ez már messze nem volt igaz. A film mégis olyan arcát festi le a környéknek, hogy jogosan vetődhet fel a kérdés, vajon hogyhogy itt még egyáltalán vannak élő emberek?

Érdekes, hogy még az 1001-es könyv ezzel a filmmel kapcsolatos kritikája is magasztalja a rendezőt, hogy milyen művészi realizmussal mutatja be azt az elképzelhetetlen szegénységet, elmaradottságot és igénytelenséget, ami ott tapasztalható volt ekkoriban. Egy holland filmes, Ramón Gieling az ezredforuló környékén elhatározta, hogy ellátogat a helyszínre, és megvizsgálja, hogy változott-e a helyzet azóta. Az ott tapasztaltakra mindjárt visszatérek.

Buñuel utólagos - kissé hihetetlenül hangzó beszámolója szerint - egyik barátja, Ramón Acín meggondolatlanul ígéretet tett egy zaragozai kávéházi beszélgetésük során: Ha egyszer nyer a lottón, akkor abból finanszírozni fogja Buñuel következő filmjét. A sztori úgy folytatódik, hogy Acín valóban nyert, nem is akármennyit: 100.000 pesetát, ami nagy pénz volt akkoriban. És ami még hihetetlenebb, hogy a barát állta is a szavát, még ha nem is a teljes összeget, "csak" 20.000 pesetát fordított erre a célra. Ez akkor is nemes gesztus volt. Ne felejtsük el, hogy Buñuel eddig nem tett le olyan filmek az asztalra (Andalúziai Kutya és Az Aranykor) melyek reményeket adtak volna arra, hogy jövedelmező pénzügyi befektetésként lehessen tekinteni erre a szponzorációra. Így lett Ramón Acín a film producere.

Salamanca felől Las Hurdes felé az utolsó városka La Alberca. A filmben Buñuel ennek a városkának a viszonylagos jólétével próbálja ellenpontozni a szomszédos vidék nyomorát. A városka egyébként romantikusan turista csalogató, ahogy a közelmúltban készült képeken is látható. 

 Na, de mit tapasztalt 2000 környékén a holland rendező Las Hurdes-ben?

A helybeliek elmondták, hogy a filmnek szinte egyik jelenete sem igaz, és azóta is próbálják magukról lemosni a film okozta bélyeget.

Elmesélték, hogy a szamarat, mely a doku szerint a gyilkos méhek áldozata volt (az adott hónapban már ki tudja hány emberhez és állathoz hasonlóan), valójában Buñuel kente be mézzel, hogy ellepjék a méhek.

A hegyi kecske, mely lezuhan a sziklán, és amely szerencsétlenségére azt akarta ábrázolni, hogy a helyiek csak akkor látnak húst, ha egy ilyen állat valamiért szörnyethal... nos ezek a hegyi kecskék olyan ügyesek voltak, hogy egyik sem akart lezuhanni a sziklákon, ezért Buñuel inkább rálőtt valamelyikre. Így már persze az állat eljátszotta a rá írt szerepet.

A halott kislány sem volt halott, csak aludt, és később, amikor mutatják, hogy órákat kellett vele gyalogolni a temetőbe, akkor egy üres teknőt utaztattak. Természetesen az a néhány születési rendellenességgel élő fiatal sem volt elvadult vadember, akiket Buñuel elmondása szerint csak egy helyi lakos közreműködésével lehetett olyan állapotba hozni, hogy egyáltalán le lehessen őket filmezni.

Nem véletlen, hogy a holland rendező ezzel kapcsolatos filmjének címe: Buñuel Foglyai.

Buñuel filmje, a Las Hurdes eredetileg némafilmnek készült. Később azonban a bemutatóra narrátorként kommentárral látta el a filmet. Így végülis hangosfilm lett belőle, de a kísérő zenén és a narráción túl egyébként az eredeti felvételeknek nincsen semmilyen hangjuk.

Néhány kritikus nem mervén elengedni a magasztalt film kezét, paródiakánt, esetleg a varázsszóval tovább címkézve hovatovább szürreális paródiaként aposztrofálja ezt az alkotást. Jómagam nem hiszek ebben. Ha valóban ilyen szándék lett volna, akkor talán szerencsésebb lett volna egy kitalált régióról forgatni ilyen jellegű ál-dokut.

Véleményem szerint Buñuelnek határozott prekoncepciója lehetett a régióról, - mely egyébként a középkor környékén valóban szinte teljesen elzárt volt a környezetétől a korabeli beszámolók szerint. A helyszínre érkezvén azonban valószínűleg látta, hogy ha a valósághoz túlságosan ragaszkodik, akkor itt ebből nem lesz film... tehát inkább gyártott egy alternatív valóságot a film számára.

Láttad a filmet? Írd meg a véleményedet hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!