Szovjetunió (VUFKU), 67 perc, ff, néma

Rendező: Dziga Vertov

Az operatőr beállítja a háromlábon álló kamerát... elindul a felvétel... a zenekar beáll, felkészül, elkezd játszani, végre megtörik a csend, megszólal a zene... (van olyan változat is, ahol a film elejétől szól a zene)

És ezután egy olyan kavalkád kezdődik, mely végignézéséhez nagy nyitottság kell. Az egyetlen elem, mely összeköti a teljesen független képeket, az az operatőr (akit a rendező bátyja alakít), aki időnként - a legváratlanabb helyeken - feltűnik kameráját cipelve vagy éppen felvétel közben. De ezen kívül semmi! Nincs történet, nincs főszereplő, még csak téma sincs igazán, bármi előkerülhet, amit a folyton vándorló operatőr éppen elkap. És ez a valami tényleg bármi lehet: közeledő vonat, városi forgalom, szülő nő - egész naturálisan bemutatva -, strandoló emberek... és teleírhatnám az oldalt, ha mindent fel szeretnék sorolni...

Közvetlenül a Hitchcock film után (Zsarolás) kifejezett kihívás volt végignézni ezt a filmet. Azon gondolkoztam közben, hogy tényleg van valaki, aki mozijegyet váltana azért, hogy egy olyan mozgóképsort nézzen 68 percen keresztül, ami mentes a mozifilmek szinte minden tulajdonságától? 

Két "felhasználási módot" tudok elképzelni ennek a filmnek:

Először is, tökéletesen működne egy bárban, vagy bármilyen helyen, ahol a falon kivetítőn mehetne ennek a filmnek a végtelenítetten ismételt verziója, és akkor figyelek oda, amikor akarok... Ugyanis bármelyik ponton el lehet kezdeni nézni, és bármikor abba lehet hagyni, nincs jelentősége a kezdetnek és a végnek ennek a filmnek az esetében.

Másik felhasználási terület, ahol hatékonyan alkalmazható lenne: történelmi vagy filmtörténeti háttéranyagként. Utóbbiként főleg azért, mert látványosan használja (és kihasználja) az akkor ismert szinte összes filmes technikát, beleértve a lassítást, gyorsítást, több réteg egymásra montírozását, az osztott képernyőt, a stop-motion technikát, a visszafelé játszást, és még rengeteg mindent. A film elején egy nézőkhöz szóló szöveg felhívja a figyelmet arra, hogy ez egy "kísérleti film", felirattáblák nélkül, valós eseményeket ábrázol kitalált történet nélkül, és a célja egy nemzetközi filmes nyelv megalkotása. Műfajilag sem igen sorolható be. Legközelebb a dokumentumfilmhez áll, de több szempontból sem fogadnám el annak. Olvasatomban a doku valamit dokumentálni szeretne, jó esetben tudományos igényességgel. Itt azonban nehéz megfogni, hogy egyáltalán mi az a valami, amit ezzel dokumentálunk... nevezzük hát jobb híján kísérleti műfajnak...

És még valami: aki szeretne ilyen kísérleti film létrehozásában részt venni, az vegyen részt az Ember a Felvevőgéppel - Global Remake (kb. világkörüli újraforgatás) projectben. Itt mindenki választhat magának egy jelenetet (egy jelenet kb 1 perc a filmből), amit megcsinálhat, vagy csinálhat valami hasonlót. Pld a strandoló emberek helyett leforgatja a saját strandolós jelenetet. Az anyagot fel lehet tölteni a project homepage-re, és akkor beillesztik a többi beküldött anyag közé. Az éppen aktuális termés megtekinthető ugyanott: MAN WITH THE MOVING CAMERA - Global Remake

Szovjetunió (Mezsrabpomfilm), 126 perc, ff. néma

Rendező: Vszelovod Pudovkin

3in1 - azaz - három az egyben... mint ahogy a mosogatószer reklámjában halljuk. Ebben az esetben arról van szó, hogy minimum 3 műfaj keveredését kapjuk: Egy kis kalandfilm, egy kis dokumentumfilm és egy kis propagandafilm. Egyik komponens sem uralkodik igazán a másik kettő fölött.

A kalandfilm rész: Egy mongol vadász aki a Mongóliát megszálló gonosz Britek ellen partizánként harcol, fogságába esik 1918-ban, és egy szerencsés véletlennek köszönhetően azt hiszik róla, hogy Dzsingisz Kán egyenes ági leszármazottja. Ezért fondorlatos módon megteszik a leigázott Mongólia báb-királyának. 

A Propaganda-rész: Annyira hazug, hogy szinte nekem kellemetlen: A britek, akiket a film megszállónak ábrázol nem voltak Mongóliában. Valójában ekkoriban a Kínaiak, majd a Szovjetek viselkedtek gyarmatosítóként Mongóliában. Egészen 1990-ig kommunista uralom volt az országban.

Dokumentarista-részek: Az eseményeket sok helyen szakítják meg - viszonylag hosszabb - korabeli Mongol szokásokat, viseleteket bemutató részek. A mongol álarcok és vallási ünnepségek megtekintése különösen érdekes lehet azoknak, akik nyitottak ilyenfajta korlenyomatokra. A film teljes egészében Mongóliában forgott, ebben a tekintetben tehát feltétlenül autentikus.

Mivel a film rendezőjén - Pudovkin-on kívül - eddig csak Eisensteinnel foglalkoztunk a szovjetek közül, adja magát az összehasonlítás lehetősége. Eszközeikben nem állnak túlságosan távol egymástól, a montázs/vágás erejét hasonló tehetséggel képesek használni. Ebben a filmben ez legerősebben talán a záró képsorban érhető tetten. Eisensteinnel ellentétben azonban, akinél - gyakorlatilag - nem voltak főszereplők (hacsak a hős szovjet népet nem tekintjük annak), Pudovkin-nál a szó klasszikus értelmében is van főszereplő és mellékszereplő. Olvasom róla, hogy D.W. Griffith volt a példaképe. 

A főszereplő mongol vadászt egyébként Valerij Inkisinov, a rendező egykori osztálytársa alakítja. Különösebb említésre méltó dolgot nem tudok vele kapcsolatban mondani, mert semmi érdekeset nem mutatott. A "gonosz" kapitalista vezetők viszont kellemesen élvezhető módon alakították a gátlástalan stratégákat. Az egyetlen Európai női szereplő nagyon kellemes, mondhatni cuki...

Technikailag kifejezetten jól összerakott film, de sokkal élvezhetőbb lenne, ha ezt a filmet is sikerülne felújítani... Így önként vállalt "kötelező olvasmányként" sokszor juttatta eszembe ez a film, hogy már csak 5 némafilm van szórványosan a listán, és most már tényleg nyakunkon a hangosfilmek. 

USA (Buster Keaton Production, United Artists), 67 perc, ff., néma

Rendező: Buster Keaton, Charles Reisner

Producer: Joseph M. Schenck

Ez már az ötödik Buster Keaton film, és azon gondolkozom, hogy az 1001-es lista szerkesztői vajon nem hibáztak-e az arányokkal? Chaplin eddig egyetlen filmmel - az Aranylázzal - képviselteti magát. Igaz, neki lesz még három "kései" filmje...

A magyar címadás ezúttal kicsit esetlenke...  mondhatni nem sok értelme van. Az angol eredetiben Steamboat Bill kb. Gőzhajó Bill-t jelent, Jr. (junior)-al kiegészítve pedig ifj. Gőzhajó Bill lenne, ha szó szerint próbálnánk fordítani.

Gőzhajó Bill pedig egy Mississippi gőzhajó tenyerestalpas tulajdonosa és kapitánya, aki valamilyen oknál fogva fiát kiskora óta nem látta - azt sem tudja hogyan néz ki. Nos, ez a fiú épp most készül meglátogatni őt. Nagy a várakozás, a fiú vonaton érkezik, nem is akárhogyan: Szinte egy az egyben láthatjuk a Volt egyszer egy Vadnyugatból a Harmonikás "entrée"-ját... Bill-ék nézik a vonatról leszálló embereket... a kamera szinte mindegyiket mutatja... de egyik sem ő az... végül  csalódottan lemondanak a találkozóról, a vonat kigurul az állomásról, és ekkor látjuk meg, hogy a szerelvény túloldalán áll a fiú (Keaton) a csomagjaival. De ekkor még mindig nem hisznek a szemüknek, hiszen Bill valaki olyasmit várt, amilyen ő maga, ehelyett érkezett egy nyeszlett, két fejjel kisebb fiatalember elképesztő öltözékben, és valószerűtlen bajusszal.

Valami hasonlót mintha nemrég láttam volna Harold Lloyd-tól...A Kisebbik Testvér címmel... Ott is a család fekete báránya volt a csenevész családtag, itt is fejébe veszi a termetes apuka, hogy embert farag fiából...

És ez a szituáció tulajdonképpen az egész film alapját adja azzal megspékelve, hogy ifjoncunk véletlenül pont Gőzhajó Bill örök ellenfelének lányába szeret bele... aranyos a fiatal pár egyébként ahogy a tiltás ellenére is láthatóan odavannak egymásért... titokban, lopva találkoznak...

Csak érdekességképpen iktatom közbe ezt az 1911-es dalt, melyből kiderül, hogy Steamboat Bill egy 17 évvel azelőtti dalszöveg szereplője. Elsőre nem gondolná az ember, de többszöri meghallgatás után elég addiktív, nehezen verem ki a fejemből a dalocskát: (ez egy 1919-es feldolgozása az eredeti dalnak)

És mielőtt visszatérnék a filmhez, - tényleg egy utolsó kitérő, csak mert szintén filmtörténeti jelentősége van - : A Buster Keaton film megjelenésének évében (1928) egy másik film is kötődik ugyanehhez a dalhoz: Mickey Egér első inkarnációja, - mely még nagyon más karakter, mint ahogy most ismerjük - ugyanezt a dalt fütyürészi a Missisippi egyik gőzösét (!) irányítva:

Mickey Mouse: Steamboat Willie (1928) 

A filmnek három olyan ötletes jelenete is van, melyet később más filmben is viszontláttam. Az egyiket már korábban említettem (vonatos érkezés)  a második az, amikor az apa elviszi a fiát kalapot vásárolni. A kamerának próbálja Keaton a kalapokat, nekünk tehát olyan érzetünk van, mintha mi a tükör másik oldaláról látnánk őket. Rengetegszer alkalmazott beállítás, de nagy valószínűséggel ez volt az első.

A harmadik az a jelenet, amikor Keaton egy ház homlokzati fala előtt áll. A hatalmas szél ledönti a falat, nyilván Keaton pont ott áll... A falon csak egy ablak van. Nyilvánvaló, hogy Keaton (aki észre sem veszi a dőlő falat), csak akkor éli túl, ha pont az ablak helyén áll amikor az ledől .... Állítólag a kétmázsás fal-díszletnek nem volt könnyített része, tehát Keaton - aki nagyon bevállalós színész hírében állt - ha egy kicsit is elmozdult volna a beállított helyéhez képest... az nagyon fájt volna neki... Ez a jelenetet is több filmben reprodukálták azóta.

Az utolsó 13 perc nagyon ütős: Egy hurrikán során ifjabb Steamboat Bill-nek először a maga bőrét kell megmentenie, aztán mindenkiét, akivel összeakad. Nagyon látványos a hurrikán, hatalmas szélgépekkel dolgoztak, és egy daru tartotta Keaton-t a levegőben, mintha a szél repítette volna.Buster Keaton-tól ezzel elköszönünk... egy időre... Mint annyi más némafilm-sztárnak, neki sem ment a szekér a hangosfilmek eljövetelével... igazából már ez a film sem hozott elég bevételt. Buster Keaton, aki eddig megengedhette magának, hogy saját cégével gyártsa filmjeit (a United Artist csak mint forgalmazó foglalkozott a filmjeivel), kénytelen volt betagozódni a stúdió rendszerbe. Leszerződött az MGM-hez. Ott még kapott egy lehetőséget egy önálló próbálkozásra (A Filmoperatőr/The Cameraman - 1928), de sajnos az sem volt sikeres, így soha többé nem tudott önálló produkciót készíteni. Karrierje egyre mélyebben... alkohol... válás...

Az ötvenes években aztán kapott egy újabb lehetőséget a sorstól. Brit tévéfilmekben, majd egyre több más helyen tűnt újra fel... Tulajdonképpen egy kis retro hulláma volt ekkor a némafilmeknek... Mellékszereplőként fogjuk még látni mozifilmben is... de legközelebb csak az ötvenes években...

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

 Az Ifjabb Gőzös - 1928

Franciaország (Société Générale), 83 perc, ff, néma

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Fentem a fogamat erre a filmre már régóta... Egyrészt azért, mert sok helyen hivatkoznak rá, mint az egyik legjobb némafilmre, másrészt a Nemzeti Színházban láttam egy Szent Johanna előadást (G.B. Shaw) Alföldi rendezésében, Bánfalvi Eszterrel a főszerepben, és az finoman szólva is erős hatással volt rám. Bár az előadásnak és ennek a filmnek csak annyi köze van egymáshoz, hogy alapjában véve ugyanarról szólnak, - Jeanne D'Arc elítéléséről és kivégzéséről - talán jogos volt az önkéntelen összehasonlítás...

Először azonban néhány szó a "sztory"-ról és a rendezőről:

Szent Johanna, (született Jeanne d'Arc) francia parasztlány volt a százéves háború alatt. Ennek a háborúnak nagy vonalakban az volt a lényege, hogy a francia trónutódlási zűrzavart kihasználva az angolok megszállták Franciaországot - mintegy maguk is bejelentkezve a trónért. Kicsit elhúzódott a dolog, valójában nevétől eltérően 116 évig tartott, mígnem tisztázni tudták a szituációt az ellenérdekelt felek.

Az Angolok kiűzésében feltehetően jelentős szerepe volt hősnőnknek, aki fiatalkora óta isteni látomásokról számolt be, majd 16 éves korában rábeszélte az Orleans felszabadítására küldött sereg irányítóját, hogy fehér páncélba öltözve velük tarthasson. Korábban a franciák vereséget vereségre halmoztak, ekkor viszont valami furcsa történt: elkezdtek győzni.

Johanna vallási fanatizmussal kevert lelkesítő szerepe az addig csak a trón megkaparintásáról szóló konfliktust vallási háborúvá változtatta, ami összerántotta és győztessé tette a francia sereget. Végül egy csata során az angolokkal szövetséget kötött Burgundiak elfogták és eladták az angoloknak, akik - vélhetően a háború Johannának köszönhető vallási színezetét letörendő - francia területen, francia egyházi bírósággal többszöri eretnekség vádjával elítéltették és máglyára küldték Johannát.

Carl Theodor Dreyer dán filmrendező folyton a helyét kereste. Próbált olyan stúdiókhoz szerződni, ahol bővebb költségvetéssel dolgozhatott. Ezért második filmjét Svédországban készítette, hogy aztán egy Dániai visszatérés után Németországban, majd újabb otthoni próbálkozás után Norvégiában, majd a szokásos otthoni kitérő után Francia finanszírozással belevágjon a Jeanne d'Arc peréről és elítéléséről szóló filmbe. Főszereplőnek azt a Renée Falconetti-t kérte fel, aki inkább színpadi komikus volt, és bár ezelőtt szerepelt már egy filmben, a Jeanne d'arc után soha többé semmiben.

 A filmet a bemutatója után azonnal hatalmas elismerés övezte, a főszereplő alakítása lenyűgözte a kritikusokat. Falconetti egyszerűen nem értette, hogy mi ez a nagy rajongás az irányában...

... szégyen-szemre be kell vallanom, hogy ezt én sem értem ...

Elismerem, hogy szokatlan, és - az első néhány percben - mellbevágóan hatott a realista stílusban, premier plánban mutatott minden sminket nélkülöző arc, és az arcon látható - szinte az elmezavar határát súroló - gesztusok túlzó jelenléte, többnyire "világos semmi" háttér előtt. Talán nem esek túlzásba, ha azt mondom, hogy a film közel felét ez teszi ki. 

Dreyer munkamódszere állítólag a következő volt:  Letérdeltette Falconettit, nagyon kényelmetlen, talán fájdalmat is okozó módon, és hosszú-hosszú perceken át vette az arcát különböző szögekből, és próbált egyre több fájdalmat kisajtolni belőle. Később a nyersanyagot közösen átnézték, Dreyer kiválogatta azokat a pár másodperces részeket, amit használni szeretett volna. Ezek a kiválogatott jelenetek voltak a kiindulópontjai a másnapi felvételeknek. A filmet szigorúan időrendben vették föl! Egy idő után már annyira összecsiszolódtak, hogy Falconetti az instrukciók alapján is azonnal tudta hozni amit Dreyer látni szeretett volna.

Persze azért a közeli szenvedő arcokon túl más is látható ebben a filmben. A költségvetés nagy része a díszletre ment el, ez azonban nem nagyon látszik a végeredményen, mivel a szokatlanul sok közeli miatt a legtöbb jelenetben alig látszik valami ebből a díszletből. Kár, mert ami látszik, az alapján egy kifejezetten izgalmas expresszionista háttér készült.Mint említettem, a kritikusok körében hatalmas volt az ováció, azonnal mesterműnek kiáltották ki a filmet. Talán csak a korabeli Variety (USA filmes magazin) volt az egyetlen, melynek kritikusa lehúzta a filmet, mindemellett óriási anyagi bukás volt a mozikban.

Míg a poszt elején említett Nemzeti Színházas Szent Johanna végén a máglya-halálkor borsózott a hátam a feszültségtől, ennél a filmnél sajnos semmi ilyesmit nem éreztem. Az erőteljesnek tűnő, közelről mutatott arc-játék pedig üresnek hatott, hosszúnak és egyhangúnak. Ráadásul egy percig sem tudtam elszakadni attól, hogy a 19 éves Johannát egy 35 éves színésznő alakítja... Érdekes, Bánfalvinak el tudtam hinni, hogy ő 19, pedig a bemutatókor már ő is elmúlt 30. Tényleg nagyon sajnálom, mert többre számítottam...

Dreyer ezután még próbálkozott egy magánember által finanszírozott filmmel (a Vámpírral), ami szintén hasonló bukta volt, ez annyira elvette a kedvét a filmkészítéstől, hogy 1943-ig nem is készített semmit.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Franciaország, 22 perc, néma, ff.

Rendező: Luis Buñuel

Producer: Luis Buñuel

Buñuel szájában cigaretta, kezében egy klasszikus borotvapenge, megfelelő módon megélesíti... ellenőrzi az élességét... Szétfeszíti egy nő szemhéjait (a nő nem ellenkezik), és az éles pengével kettéhasítja a szemgolyót...

... így kezdődik Salvador Dalí és Luis Buñuel közös filmje...

Az egész egy furcsa álom. És ez a film tökéletesen ragadja meg az álom legfontosabb tulajdonságait: azaz nincsenek szabályok, a dolgok nem logikusan következnek egymásból, és az események - melyeket nagyrészt tudatalattink irányít - többnyire látszólag megmagyarázhatatlanul alakulnak álmainkban. Ez a film pontosan ilyen.

Tegnap éjjel néztem meg ezt a filmet, és a ma délutáni szunyókálásomból felkelve átgondoltam, hogy mit álmodtam, ekkor jöttem rá egy csomó dologra a filmmel kapcsolatban. Álmomban is többször előfordult például, hogy az események során egyik pillanatról a másikra olyan családtagok ültek körülöttem, akik néhány másodperccel korábban a közelben sem voltak. És amitől ez igazán álomszerű, hogy akkor ez egy picit sem tűnt furcsának vagy zavarónak.

Ebben a filmen végig ilyen furcsaságok történnek, teljesen logikátlanul. És azt hiszem, a legnagyobb hiba lenne, ha megpróbálnánk valami nagy okosságot, ne adj isten üzenetet találni ezekben a furcsaságokban.

A film terve úgy fogalmazódott meg, hogy Dalí és Buñuel egy étteremben álmaikról beszélgettek. Dalí a kezét ellepő hangyákról mesélt, Buñuel pedig egy felhőről, mely vonulásával szinte felhasítja a holdat, akárcsak egy borotva egy szemgolyót... ez a beszélgetés meg is alapozta közös filmjüket.... a két álom keresztezéséből született ez a szürrealista Andalúziai Kutya.

Szürrealizmus: Elsősorban a festészetre és szobrászatra jellemző művészeti irányzat, mely az 1924-1945 években volt a legnépszerűbb. A 'sur réalisme' (realitáson túl) francia kifejezésből származik az elnevezése. Lényege valamiféle elvonulás a fantáziába, álmok világába, sőt néha egy félelmetes, őrülten irreális világba.

Mint említettem, szinte semmilyen összetartó erő nincs a filmben azon kívül, hogy egy rémálomszerű festménnyé áll össze végül. Kicsit olyan, mint Alíz Csodaországban, azzal a különbséggel, hogy ez esetben még véletlenül sem hiszi róla senki, hogy gyerekmese. Ezért is címkéztem fel - az 1001-es lista során először, de nem utoljára - 18+ címkével ezt a filmet.

Amit Dalí és Buñuel eltervezett, azt tökéletesen valósítja meg a film, tökéletesen eltalált időtartamban. 22 percben pont elfogadható az adagolása. Ennél hosszabban már unalmas lett volna, de így egy izgalmas, nagyon furcsa kis kirándulás volt...

USA (Paramount Pictures), 76 perc, ff. néma

Rendező: Josef von Sternberg

Producer: J.G. Bachmann

A kikötők misztikus és mocskos világa olyan atmoszférával rendelkezik ami különösen izgalmasnak tűnik a külső szemlélő számára. Rejtő Jenőt is megihlette ez a csavargókkal, bűnözőkkel és persze matrózokkal teli színhely. A hajók általában viszonylag rövidebb időt - legfeljebb néhány napot - töltöttek el egy kikötőben. Ilyenkor a legénység a szabadnapot a környéken töltötte, kiengedve a gőzt, átadva magát az élvezeteknek.

A film során Bill Roberts fűtőnek (George Bancroft) - ő az, aki lapátolja a szenet a gőzhajó kazánjába - egy ilyen szabadnapos kikötői éjszakáját, majd az ezt követő reggelét követjük szemmel. 

Figurája pontosan olyan, mint Charles Bronson: keveset beszél, kicsit egykedvű, de ha igazságtalanság éri, akkor nem haboz erőszakot használni... és mindenkit legyőz. A film több jelenetét nézve is az volt az érzésem, mintha kimondottan Bronson-t utánozná, - ami nyilván képtelenség, hiszen Bronson ekkor még csak 7 éves volt.

Az éjszaka kiindulópontja az, hogy Bill kiment egy öngyilkosjelölt nőt a Hudson-ból. (Betty Compson) Szépen megcsinált felvétel. Nem a vízbeugrót veszi a kamera, hanem annak a vízen tükröződő képét. Hatalmas ötlet... ettől egész más hangulatot kap az egész.

Egy éjszakai mulatóba viszi, annak motel-szerű csatolt részének egyik szobájába. Ott tér magához a nő. Nem tudjuk - csak sejtjük - , hogy valamilyen prostituált-féle lehet, és azt sem tudjuk, hogy miért dönt úgy, hogy megpróbálja eldobni magától az életet. De ez egyáltalán nem baj. Nem árt, ha egy film nem próbál mindent a szánkba rágni - hagyja , hogy mi döntsük el, mi okozhatta, hogy ilyen döntést hozzon ez a hölgy...

Egy furcsán izgalmas éjszaka veszi kezdetét, mely a remek díszletnek - szinte minden látható ablak mögött megjelenik néhány sirály, ami nagyon nyerő volt - a határozottan jó színészi játéknak és a tökéletesen üzemelő rendezői munkának egyaránt köszönhető.

 A férfi beleszeret a nőbe. El akarja venni feleségül. De néhány órája van már csak ebben a kikötőben - aztán megy tovább a hajó, és ki tudja mikor térhet vissza... ezért az esküvő sürgős! A nőnek nagyon imponál ez a "bolondság"... Valószínűleg valami nagyon mély és nagyon hosszan tartó fájdalom késztethette az öngyilkossági kísérletre, hiszen szinte pusztán a házasságkötési gesztus benne is visszavonhatatlan szerelmet gerjeszt. Talán kicsit túlzó szó ide a "szerelem" ? ....Ki tudja...

... de mi más magyarázza azt a fájdalmat, ami megjelenik ezen az arcon, amikor reggel kiderül számára, hogy megint csalódnia kell... cérnát szeretne befűzni a tűbe, még utoljára megvarrni a "férje" ruháján a hasadást, mert hát így mégsem engedheti el... bár sejti, hogy az talán soha nem tér vissza hozzá...

ám nem tudja befűzni a tűt, mivel a könnyek miatt nem látja a lukat a tű végén. Semmi különleges nincsen ebben a jelenetben, talán egyszerűsége miatt olyan megejtően kedves...

Nem akar túlzásba esni ez a film. A szabadnap éjszakáját és hajnalát viszont olyan jól eltalált hangulattal  hozza, hogy azzal már-már közel jár a Virradat-hoz. 

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Még nem láttad? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!