USA (United Artists), 150 perc, néma, ff.

Producer: D.W Griffith

Rendező: D.W. Griffith

A fent jelölt időtartam csak hozzávetőleges. Az én birtokomban levő felújított változatnak ez a hossza, de könnyen elképzelhető, hogy más változat ettől eltérő hosszúságú. Ennek oka, hogy bizonyos jelenetek elvesztek, megrongálódtak, és az egyes intézmények vagy cégek különböző módokon oldották meg ezeket a problémákat. Az én változatomat a New York-i The Museum of Modern Art film részlege újította fel, és a megsemmisült jelenetek helyére - ahol lehetett - forgatáson készült fotókat tett be, és szövegtáblákra kiírták, hogy az adott jelenetben mi történt. Nem túl jelentősek ezek a hiányok egyébként.

A filmipar központja az USA-ban lassan áttevődött nyugatra, pontosabban Hollywoodba. 1919-ben összeállt négy sikeres filmes személyiség  (Mary Pickford, Charlie Chaplin, Douglas Fairbanks és D.W.Griffith) és megalapították a United Artist vállalatot. Az cég eredeti logóját lásd jobbra fent. Az akkor már formálódni látszódó nagy stúdió rendszer ellen hozták létre ezt az egyesülést, hogy a nagyoktól - akik megpróbálták diktálni a színészek és rendezők fizetését - függetlenül tudjanak filmeket gyártani és forgalmazni. Fejenként évi öt film gyártását tűzték ki célul, de mint kiderült, ezt a mennyiséget lehetetlen volt megvalósítani. Nem volt igazán kidolgozott koncepció, pár éven belül csődbe mentek, Griffith addigra ki is lépett, de a cég még ma is létezik. Többszöri tulajdonosváltás után ma az MGM egyik leányvállalata. A baloldali logó talán ismerős is lehet. A Way Down East c. Griffith filmet már ez a cég forgalmazta.

A Birth of a Nation-höz hasonlóan ennek a filmnek az alaptörténetét sem Griffith írta, hanem egy 1897-es Charlotte Blair Parker drámát filmesített meg.

Akár csak a Broken Blossoms-ban, itt is három főszereplő körül zajlanak az események. A háromból két színész már ismerős az előző filmből, és karakterük is nagyon hasonló az előző filmben általuk játszotthoz. A fotón a kalapos Griffith-től (ő nem szerepel, csak rendez; ez werk-fotó) jobbra Richard Barthelmess a Broken Blossoms kínaija. Most (megint) hősszerelmes, majd Lillian Grish az előző film szomorú lánya, akivel ebben a filmben is keservesen elbán a sors. Hozzájuk harmadikként csatlakozik Lowell Shermann (teljesen jobbra) a középkorú playboy... a film negatív hőse. 

 Grish kisasszonyt kimondottan figyeltem. Szerettem volna megszeretni, de sajnos nem ment. Barthelmess-el kapcsolatban nem értem, hogy miért látott benne fantáziát Griffith? A ravasz playboy viszont teljesen ott volt. Hozta Jávor Pált negatív hős féle változatban. 

Három dolgot tartok kimondottan említésre méltónak ebben a filmben:

1. Soft Focus. Az előző filmben is használta Griffith. Leginkább a női főszereplőről készült közeli képeknél alkalmazta ezt a technikát, mellyel különleges, álomszerű hatást lehet elérni különféle lágyító szűrőkkel, illetve a fények megfelelő beállításával. A jobbra látható fotó nem ehhez a filmhez kapcsolódik, de Grish-ről készült ezzel az említett soft-focus technikával.

2. Burleszk elemek. Meglepett, hogy ebben az alapvetően emberi sorsdrámában Griffith milyen gyakran használt burleszk elemeket. Ilyenekkel eddig nem találkoztam nála. Talán ekkor kezdett divatba jönni. Eddig azt hittem, hogy a burleszk szó, mint filmes műfaj - mivel főleg amerikai képviselőivel találkoztam - az angolból származik. Tudtam is, hogy létezik a Burlesque szavuk, de tévedtem. Ez a szó az angolban kimondottan színpadi műfajt takar. Valami kabaré-szerű, kb. mint a Cabaret c. musical füstös kis előadása. A helyes angol megfelelő a 'slapstick comedy' - slapstick két kis fadarab, amit összeütöttek, amikor a viccesnek szánt jelenetben az egyik ember behúzott egyet a másiknak. Ettől a fa koppanástól még viccesebben hatottak az ütések, fenéken billentések... Nem mondom, hogy ennek a filmnek a túlnyomó része ilyen elemekből áll, de sokszor nem értettem, hogyan jönnek ebbe a mély drámába ezek a bugyuta jelenetek...

3. Ami mindenképpen mérföldkő, és be kell valljam szinte végigizgultam - és ami mellesleg mindenkiben felvillan, aki látta ezt a filmet - az az utolsó 10 perc, amikor Grish kisasszony egy jégtáblán eszméletlenül fekve halad a folyón egy vízesés felé. Nagyon hideg volt, a kamerákhoz külön tüzet kellett gyújtani, hogy ne fagyjanak be. Grish - aki egyik kezét a vízbe lógatta, hogy még magatehetetlenebbnek tűnjön - állítólag maradandó sérüléseket szenvedett el emiatt. 

 Ez a film hatalmas siker lett. A negyedik legtöbb bevételt hozta a némafilmek közül. A legtöbbet a - szintén Griffith által készített - Birth of a Nation hozta.

Végezetül még néhány fotó a filmről, csak mert szépek, hangulatosak:

Ez az általam is látott változat:

YOUTUBE - Way Down East (1920)

USA (United Artists), 89 perc, néma, ff.

Producer: D.W. Griffith

Rendező: D.W. Griffith

Az eredeti teljes cím mára kicsit ciki lett, általában csak Broken Blossoms-ként szoktak hivatkozni rá, a kínaiakra mint "sárgákra" való utalást általában elhagyják.

Egyelőre nem tudok mit kezdeni ezzel a filmmel. Vérbeli melodráma egy lányról, annak brutális, kegyetlen apjáról és egy kínairól, aki beleszeret a lányba, és próbálja őt megmenteni. Néhány elemző szerint ez lenne Griffith legjobb alkotása. Lehet, hogy még meg kell emésztenem... Be kell vallanom, hogy kedvenc filmjeimmel sem tudtam elsőre mit kezdeni. (pl. Casino, Kill Bill). Kellett egy nagyobb szusszanás, és egy újranézés, hogy igazán értékelni tudjam őket.

melodráma: A 18-19. század fordulójának Párizsában, a bulvárszínházakban vált népszerűvé, és olyan prózai színműveket értettek rajta, melyek érzelmileg meghatározó jelenetei közben – a közönségre való hatást fokozandó – megszólalt a zene(kar). Idővel a zene helyébe a patetikus játékstílus lépett, a színdarabban szélsőséges jellemek bukkantak fel, túldimenzionált emóciók, váratlan, gyakran tragikus fordulatok, látványos színpad-technikai trükkök. A melodráma összetett módon viszonyul a valósághoz. Szereplői lehetnek realisztikusan ábrázolt átlagemberek, akik rendkívüli eseményekbe keverednek, vagy pedig nagyon eltúlzott, valószerűtlen figurák. A melodráma, mint stílusjegy a 20. és a 21. században leginkább a filmművészetben él tovább.

Nagyon tetszenek Griffith beszélő nevei. Ahogy az "Intolerance"-ban, itt is használ ilyeneket, és ezekkel valamiért nagyon tud rám hatni. 

Vegyük végig a három legfontosabb szereplőt. Mindegyik egydimenziós karakter, bármiféle árnyalás nélkül.:

1 Lucy - The Girl (A Lány) - White Blossom (Fehér Virág) : Végtelenül szomorú 15 éves fiatal lány. A 28 éves Lillian Gish játssza el. Szerepelt mindkét korábban látott Griffith filmben. A "Birth of a Nation"-ben ő játszotta Elsie Stoneman-t (Északi család), az "Intolerance"-ban pedig ő volt a bölcsőt ringató asszony. 

Sajnálom, hogy ebben a szerepben nem nézhettem inkább Miriam Cooper-t a Lány szerepében. Griffith hűséges volt női szereplőihez - sokak szerint mindegyikkel ápolt (vagy legalábbis ápolni szeretett volna) valamilyen szorosabb kapcsolatot is. Miriam Cooper több Griffith filmben nem szerepelt, ugyanis ő lett hűtlen a rendezőhöz. Megházasodott, és bejelentette, hogy többet nem szeretne Griffith-el dolgozni. Na de térjünk vissza ehhez a filmhez.

A lány reménytelenül szomorú - ma azt mondanánk depressziós. Mosolyogni sem tud. Utasításra sem. Ha kegyetlen apja ezt megelégeli, és veréssel fenyegetve ráparancsol, hogy mosolyogjon, akkor sem megy neki, kénytelen ujjaival mosolyra húzni a száját. 

Lillian Gish azt a némafilmes játékstílust hozza, amit én kevésbé szeretek - a hang hiányát erőteljes gesztusokkal kompenzálja. Nekem sok, és nem is meggyőző. De bennem lehet a hiba. Úgy tudom, a néma film és a későbbi hangos filmek között nagyon ritkán volt átjárás a színészek számára, kevesen lettek mindkettőben sikeresek. Gish a hangosfilmeknek is gyakori szereplője volt, és - figyelem! - még 100. életévében bekövetkezett halála előtt pár évvel is játszott egy filmben (Bálnák Augusztusban - The Whales of August - 1987) - lásd képen balra. Le a kalappal! Hosszú, szép és sikeres élet lehetett. Remélem az 1001 filmből álló út során találkozom majd olyan filmmel, ahol hangos szerepe van.

2. Battling Burrows  - Ő a lány apja. Profi ökölvívó, zsinórban nyeri meccseit. Bosszantja lánya állandó rosszkedve...  Leginkább a szorítóban látjuk bokszolni, vagy otthon a lányával őrjöngeni. A jobboldali képen a film egyik emlékezetes jelenete, amikor a kamrába zárkózott lányra baltával rátöri az ajtót, és az így keletkező nyíláson keresztül hajánál fogva rángatja ki szegényt. 

 3. Yellow Man (Sárga Férfi) - A kínai. Ahogy a "Birth of a Nation"-ben a legtöbb feketét pasztás arcú fehér játszotta, úgy ezt a kínai karaktert is egy fehér játssza. Sőt, Evil Eye-t (Ellenséges Szemet) is, aki egyébként egy jelentéktelen mellékszereplő. Számomra ez nagyon zavaró volt. Leginkább az, hogy valamilyen furcsa oknál fogva a kínai karaktert úgy akarta megformálni, hogy folyamatosan hunyorogva, nagyon bambán bámul, már-már értelmi fogyatékosnak tűnik. Talán azt gondolták, hogy minden kínai egész nap be van ópiumozva? Beleszeret a Lányba, de érzései "tiszták" maradnak. Ami annyit takar az ő olvasatában, hogy - bár kétszer is majdnem megcsókolja a Lányt -, de végül mégis plátói marad a kapcsolatuk. Ő ápolja a Lányt az egyik kegyetlen verés után, de még az ő kérésére sem tud mosolyogni a lány. Valójában a lányon semmilyen érzelem nem mutatkozik, abban sem lehetünk biztosak, hogy megmentője iránt érez-e valamit.

A kínai figurához kapcsolódik az egyik olyan feszültség teremtő filmes megoldás, ami meglepett engem. Ezt a rafinált technikát nagyon sok helyen láttam már, de talán Griffith használta először: Amikor az apa 'visszarabolja' a Lányt a kínaitól (aki azonban épp nincsen otthon), akkor átvált a film a kínaira, aki épp indul haza. Tudjuk, hogy nincs messze, még épp hazaérhet, hogy megmentse a Lányt dühöngő apjától. Már indul haza, a feszültség növekszik, ekkor valaki utánaszól, és még további percekig feltartja a kínait. És ekkor már sejtjük, hogy le fogja késni a nagy találkozást... nem tudja megmenteni a lányt, legalábbis ebben a szituációban nem. Feszült vágások, feszült zene, láthatjuk, hogy 1919-ben már nagyon eltávolodtunk az évszázad első éveire jellemző nagyon korlátolt technikáktól. Végül is eltelt majdnem húsz év. Sok idő. Az 'Utazás a Holdba' csupa totál plánjához képest itt már valódi szuper közeli plánokat láthatunk néhány esetben. Mint amikor a "Volt Egyszer egy Vadnyugatban" Charles Bronson két szeme betölti a vásznat, csak a szereplők szeme látszik, hol dühösen, hol rémülten. 

Erre az oldalra - ha csak tudok -, inkább werk fotókat teszek ki, mint filmből kivett képeket. Ezúttal is van jó néhány szép fotóm. Ezek közül néhány kézzel színezett. A film maga virazsírozott, de kézzel színezett változatot nem láttam, így azt feltételezem, hogy csak bizonyos fotók kerültek kiszínezésre.

A nyolcadik film is Griffith film lesz, és még azon kívül is lesz egy hamarosan.

 YOUTUBE - Broken Blossoms (1919)

USA (Triangle & Wark), 163 perc, néma, ff.

Rendező: D.W. Griffith

Producer: D.W. Griffith

Griffith nagyon rossz néven vette a "The Birth of a Nation" c. filmjét követő - annak tagadhatatlan rasszizmusa miatti - felháborodást - függetlenül attól, hogy elsöprő sikere volt a filmnek. Erre volt válasz az egy évvel később moziba kerülő "Intolerance" ami pazar díszletekkel, gigászi költségvetéssel készült, és olyan hatalmas bukta lett, hogy a stúdiónak éveken át egyszerűen nem volt pénze lebontani a hatalmas Babiloni díszletet a mai Sunset és Hollywood Boulevard sarkán - ami mellesleg akkor még egy beépítetlen zöld mezős terület volt. (A jobb oldali képen lásd a még épülő Babiloni kaput). Csak 4 évvel később tudták szétszedni, amikor már olyan állapotba került a díszlet, hogy szinte magától szétesett.

Én nem tudnám megmondani, hogy ha a 'The Birth of a Nation' olyan zajos siker lett, akkor az 'Intolerance' miért bukott ekkorát, mindenesetre nekem ez a némafilm volt az első, amire azt mondhatom, hogy nagyon élveztem. Lesz még Griffith film a listán (pld. Broken Blossoms - Letört Bimbók), azokat még nem láttam, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezután a kudarc után, mellyel - úgy tudom - gyakorlatilag teljes vagyonát elveszítette, milyen filmmel sikerült újra talpra állnia?

Négy különböző idősíkban zajlik négy különböző történet. A négy idősík közötti váltásokkor legtöbbször egy bölcsőt ringató asszonyt látunk. A bölcsőben föld... vagy a Föld? És azt ringatja Földanya? Szép kép...

A négy különböző időben egymástól teljesen független események zajlanak, egyre gyakoribb egymás közötti váltásokkal haladnak az események szomorú végkifejletük felé. A négyből háromnál megállíthatatlanul, egyikben az utolsó pillanatban a sors keze felmentést ad. 

1. IDŐSÍK: I.e. 539 Babilon. - A legkorábbi idősík, lélegzetelállító látványvilággal. Komolyan mondom, a CGI-vel bármilyen látványt létrehozni tudó stúdiók korában is ez a látvány - talán pont azért, mert tudom, hogy kizárólag valóban megépített díszletet látok - egyszerűen teljesen magával ragadott. Meg is mutatom itt egy galériában a forgatásról készült - általam fellelt - fotókat, érdemes mindet végignézni. 

Belsazár babilóniai uralkodó és papsága közötti rivalizálásáról, és ennek következményéről szól ennek az idősíknak a története. Az első képen az egyik kulcsszereplő, a 'Hegyi Lány' látható, aki a Belsazár elleni árulást igyekszik leleplezni. Így hívja őt Griffith egyszerűen: A Hegyi Lány. Nagyon tetszenek ezek az elnevezések is, majd lesznek még sokkal jobbak is. 

2. IDŐSÍK: Krisztus élete - A leggyengébb és a legkevesebb "vászon-időt" kapó cselekmény. Krisztus életének főbb mozzanatait villantja fel, végén a keresztre feszítéssel. Nem ez lesz tehát az az idősík, ahol utolsó pillanatban minden jóra fordul. Ebben a 'szálban' nem láttam különösebben említésre méltó színészi játékot. Sőt, azt kell, hogy mondjam, alig emlékszem valamire ebből az idősíkból.

3. IDŐSÍK: 1572 - Szent Bertalan Éjszakája: Medici Katalin és az általa bábként kezelt fiatalkorú IX. Károly francia király leszámolást tervez a hugenották (protestánsok ellen). Megint egy aranyos név: Barnaszem (Brown Eyes) - igen, minden esetben a fiatal hölgyszereplők kapják ezeket a beszédesen kedves neveket.

4. IDŐSÍK: Jelenkor - Ez az egy a négy közül, mely teljesen fiktív cselekményt dolgoz fel. A Babilóniai cselekmény grandiózus volta mellett ennek az idősíknak a megvalósítása volt a másik, ami nagy hatással volt rám. Két ismerős színésznővel is találkozhatunk. Egyikük Mae Marsh, aki itt a "The Dear One" - hogy is fordítsam... "A Kedves". A másik színésznő, akit már az előző Griffith filmnél kiemeltem Miriam Cooper a "The Friendless One" - "A barát nélküli". Ez a beszédes név talán magában hordozza ennek a karakternek minden drámaiságát. Ennek az idősíknak a drámája olyan mélységben kerül Griffith és színészei révén megjelenítésre, hogy ez lett az a néma film, ami végül beszippantott engem. Szerelem, féltékenység, dráma... feltétlen anyai ragaszkodás... halálos ítélet... és a némafilmekben számomra váratlanul erős alakítás Miriam Coopertől. És igen! Mint az alábbi animált GIF-en is látható, a Premier Plán itt már tudatosan használt rendezői eszköz. Érzelmeket , igazi érzelmeket látunk, már-már szuper plánban, azaz olyan közel, hogy az arc sincs teljes egészében képen. 

És miután kiderül, hogy a négyből melyik szál kapja a boldog befejezést, a happy end-et, jön még egy olyan szirupos lezárás, ami még amerikai filmhez képest is nagyon édeskés... de ekkor már úgy voltam vele, hogy ehhh... egye fene, én így is szeretem.

A nézők nagyon nem szerették. Van aki azt mondja, hogy túl hosszú volt a film. De hát a sikeres 'The Birth of a Nation' is ilyen hosszú volt, vagy inkább még ennél is hosszabb. Van, aki szerint a nézők nem voltak vevők erre a négy idősíkon vezetett négy különböző cselekményre. Azt gondolnám, talán ebben lehet valami... De Griffith végül megpróbálkozott azzal is, hogy szétszedte a filmet, kihagyta a Krisztusi és a Francia cselekménysorokat (szerintem jól tette), és külön megjelentette a Babiloni szálat "Babilon Eleste" és a Modern Amerikai szálat "Az Anya és a Törvény' címmel 1919-ben. Ugyanolyan sikertelenek maradtak mint egyben. Nem tudok tehát elfogadható magyarázatot találni. 

Végül egy érdekesség: A Babiloni díszletet - mint írtam - végül felszámolták. Mégis megtalálható Hollywoodban egy bevásárlóközpontban (Hollywood and Highland Center) a díszletnek egy újragondolt 'emlékműve'. A Dolby Theater mellett - mely az Oscar díjátadóknak ad otthont - felépítették a nagy Babiloni kapu felét, és az elefántos oszlopokból is néhányat. A kaput úgy tájolták, hogy azon keresztülnézve középen pont a híres HOLLYWOOD táblát látjuk a szemben levő dombon... hát igen... lehet, hogy szívesen járnék ide bevásárolni...

USA (D.W. Griffith & Epoch), 190 perc, néma, ff

Rendező: D.W. Griffith

Producer: D.W. Griffith

12 év telt el az előző film, 'A Nagy Vonatrablás' óta. Ezek szerint a szerkesztők nem találtak arra érdemes filmet ebből a korai időszakból, hogy beszerkesszék a könyvbe. 

Időközben vége lett a 'One Reel' korszaknak. Ez egy több mint 3 órás film! Úristen... gondoltam először. (Akkor még nem tudtam, hogy a következő film - Les Vampires - közel 8 óra lesz, de ne szaladjunk ennyire előre...)

A mozi poszteren egy Ku Klux Klános lovas látható, és hát... igen... ez egy rasszista film, amit állítólag a KKK propaganda-anyagként is gyakran felhasznált. A könyv is, és majdnem minden elemző, aki jónak tartja ezt a filmet hosszasan magyarázkodik, és nyilván ezen van is mit magyarázni...

Ennek a filmnek a kapcsán érdemes kitérni a némafilmeket kísérő zenékre. A némafilm szinte a mozi megszületése óta nem volt igazán néma. Mindig kapott valamilyen zenei kíséretet. A youtube-on lehet találni egy-egy olyan némafilmet, amit valamiért zene nélkül töltöttek fel... hát lehangoló... Egyébként is, három órányi némafilm még zenével is türelmet próbáló egy kortárs filmekhez szokott nézőnek, de zene nélkül szinte azonnal kezdett elkalandozni a figyelmem. Szükség van arra a kísérőzenére, ami a némafilmeknek annyira a sajátja.

Kisebb vetítőtermekben általában zongorista próbált a film hangulatához illő zenét rögtönözni. Nagyobb termekben viszont nagyzenekari kíséretet kaptak a filmek. A zenekar nem tud rögtönözni, nekik tehát kotta kellett. Griffith ehhez a filmhez teljes zenei kíséretet komponáltatott, tehát ha megnézzük a szépen felújított változatot (lásd a lenti youtube ablakban), akkor gyakorlatilag azt láthatjuk, amit a nézők száz évvel ezelőtt a filmszínházban.

A másik érdekesség, ami fekete-fehér filmeknél még mindig szokatlan nekem: a színezés. De itt most nem kézzel színezésről van szó, mint az első két filmnél, hanem az egész kép bizonyos árnyalatúvá színezését a jelenet igényétől függően. Ezt virazsírozásnak hívták. (Nem, nem zsírral kenik össze a tekercset. A francia virage szóból származik). Na tessék, itt egy olyan szó, ami annyira kiment a divatból, hogy a helyesírás ellenőrző hibásnak jelzi, azaz gyakorlatilag nem létezik.

virazsírozás: A korai filmek színezésének egyik módja, amelynél nem a kép részleteit festették különböző színűre, hanem az egyes jeleneteknek adtak egységes kísérőszínt, az adott jelenethez tartozó filmszalagot valamilyen színű festékkel egyenletesen megfestve. A virazsírozás a korban nem csupán díszítőelem volt, hanem többletjelentést adott az egyes jeleneteknek, lehetett dramaturgiai funkciója (például az éjszakai jelenetek kékek voltak, a belső terekben játszódóak barnák, a külsők világosak, a tűz mellett játszódóak pirosak), de hordozhatott érzelmi többletjelentést is (például a sárga az irigységet, a kék a nyugalmat kívánta sugallni).

 A harmadik dolog, amit meg szeretnék említeni, hogy a négereket (akiket illik mostanában Afro-Amerikainak szólítani) sok esetben fehérek játszották fekete göndör parókával és feketére pasztázott arccal (szakmai műszó: blackface). Valódi feketék csak statisztaszerepben láthatóak, szöveges szerepet kizárólag fehérek játszottak. Lásd az alábbi fotón.

 A film nagy vonalakban az Amerikai polgárháborúról és annak a következményeiről szól egy család történetén keresztül bemutatva. A feketék ebben a filmben kizárólag negatív szereplők, valahol az állatok és az emberek közé helyezi őket Griffith. A polgárháború részben a rabszolgaság kérdése miatt tört ki, és az északiak győzelmének köszönhetően a polgárháború után felszabadult rabszolgák milliói keresték helyüket - persze sokuk nyilván nem találta -, a hirtelen nyert szabadsággal nehéz megküzdeni. Ennek a problémának a megoldását Griffith a Ku-Klux-Klán kezében látta. A film hatalmas siker volt, de érthető okokból óriási tiltakozási hullámot is kiváltott. 

Klu Klux Klán: Az USA-ban három különböző időszakban a fehér felsőbbrendűség nevében létrejött szélső-jobboldali mozgalom. 

Az egyik színésznő véleményem szerint kiemelkedik a többiek közül. Az alábbi képen látható Miriam Cooper (lovon az első sorban balra, a csuklyás mellett, fekete hajjal). A némafilmekre annyira jellemző eltúlzott, színpadias gesztusok mellett az ő esetében az egyszerű, fölösleges eszközöktől mentes játék kimondottan üdítően hat. Fiatalon abbahagyta a színészkedést, de időskori visszaemlékezéseiben leírja, hogy ennek a filmnek a forgatásakor az egyik jelenetben, amikor egy szomorú hírt kapnak a frontról, Griffith nem volt elégedett az alakításával, ezért félrehívta Miriam-ot, és közölte vele, épp akkor kapta a hírt, hogy elhunyt a színésznő édesanyja. Ne feledjük, jóval a mobiltelefonok korszaka előtt vagyunk, tehát teljesen valószerűen hathatott, hogy munkahelyi telefonon keresztül először a főnök tudomására jut egy ilyen információ. Szóval ezzel a hírrel hozta kellő hangulatba Griffith egyik szereplőjét a jelenethez. Miriam állítólag nem neheztelt ezért a rendezőre. Később több filmjében is szerepelt.

Miriam Cooper visszaemlékezése arról, hogyan kapta meg ezt a szerepet:

...

 "Hamarosan indulunk Kaliforniába," - mondta Griffith. Nem kérdezte, hogy akarok-e menni? Soha nem kérdezett senkitől semmit. Csak úgy közölte veled. - "Ott fogok forgatni. A polgárháborúról fog szólni." - Már akkor, hónapokkal a "The Birth of a Nation" forgatása előtt, csak az a film járt a fejében. - "Téged képzellek el a Déli Lány szerepére."

 Biztosan volt bennem valami, ami Griffith Úr számára a déli nőt szimbolizálta. Soha nem beszéltünk vele más szerepeimről, Griffith úr számára én voltam a Déli lány a polgárháborús filmben. Csak később jöttem rá, hogy mekkora dolog volt egy olyan filmben szerepelni, amely megváltoztatta a filmipart.

 "Heti 35 dollár lesz a fizetése" - mondta Griffith úr. - "Cabanne úr majd elmondja a részleteket. Egyelőre ennyi. Köszönöm."

 Választ sem várt tőlem. Szerződésről szó sem volt. Egyszerűen biztos volt benne, hogy úgyis igent mondanék, és majd a vonaton leszek Kalifornia felé, amikor itt az ideje.

És jól gondolta.

Otthagytam New Yorkot, elutaztam 3000 mérföld távolságra a családomtól, szerződés nélkül, mindössze tíz dollárral a zsebemben. Melyik színész tenné meg ezt manapság? De én ennyire hittem ebben az emberben. Soha nem kételkedtem a szavában.

...

YOUTUBE - Amerika Hőskora (1915)

USA (Edison Studios), 12 perc, néma, ff

Rendező: Edwin S. Porter

Ennek a filmnek is több változata lelhető fel. Először egy fekete-fehér változatát láttam, majd sikerült erről is találnom egy kézzel színezett verziót. A film az USA-ban készült, és annak az Edisonnak a stúdiója gyártotta, akiről eddig nem is sejtettem, hogy nemcsak elektrotechnikus és feltaláló volt, hanem a filmipar egyik nagytőkése is.

A történet - 12 perces filmről lévén szó - itt sem túl nyakatekert. Egy vadnyugati rablóbanda sikeresen végrehajt egy vonatrablást, majd a serif az embereivel lelövi őket. Mai szemmel rövidnek hangzik a 12 perc, akkoriban viszont még a 'One reel era'-ban, azaz az 'Egytekercses korszak'-ban tartott a Mozi; egy film jellemzően olyan hosszú volt, hogy ráférjen egy filmtekercsre, azaz 11-17 perc. Pár évet - de már nem sokat - várat még magára a többórás film-eposzok korszaka.

Újra azt kell mondanom, hogy ez a kezdetleges alkotás (hasonlóan az 1. filmhez) mai szemmel nem mondható különösebben szórakoztatónak. Viszont több olyan szokatlan megoldást használt a rendező, amik miatt ennek a filmnek szintén filmtörténeti jelentősége van.

Beállításai bár többnyire szintén totál plánból állnak, fontos megemlíteni, hogy állítólag ebben a filmben használtak először fahrt-sínt illetve svenkelést és kránozást..

fahrt-sín: kameramozgatáshoz alkalmazott sín, amin egy speciális kerekekkel ellátott kocsin a kamera zökkenőmentesen mozgatható.

svenkelés: a kamera saját tengelye körüli vízszintes síkban maradó mozgása

kránolás: a kamera saját tengelye körüli függőleges síkban maradó mozgása.

Ehhez a filmhez több kültéri jelenetet készítettek, ami szintén nem volt jellemző erre a korszakra. (Még nem Hollywoodban vagyunk. Az Edison Studio és az amerikai filmesek többsége ekkor még a keleti parton székel.) 

Itt fordul elő először, hogy párhuzamosan zajló eseményeket felváltva mutatnak (A távíró helységben és a kültéren egyszerre zajlanak az események).

Három dolgot tartok különösen említésre méltónak. Egy klisét, egy ikonikus jelenetet és végül egy érdekességet.

A klisé - vagyis pontosabban ami klisévé vált - az a jelenet, amikor a kocsmában a banditák pisztollyal a lába köré lövöldözve táncra kényszerítenek egy embert. Rengeteg western filmben megismételték.

Az ikonikus jelenet természetesen az, amikor az egyetlen közeli (szűkszekond) plánban felvett snitten - ami egyébként nem is szorosan a film része - egy cowboy a kamerába néz és a néző felé lő. Volt, hogy ezt a jelenetet a film elejére tették, a most fellelhető változatokban inkább a film legvégén látható.

szűkszekond plán: közeli plán , melynél az alany mellmagasságtól felfelé látható.

A színes változatban is nagyon visszafogottan használták az ecsetet. Nem törekedtek a teljes kép kiszínezésére. A kocsmai jelenetben például néhány hölgy ruháját színezték ki, és a lövéseket festették nagyon látványosra. Sok jelenetben egyáltalán nem színeztek. És végül van egy jelenet, amiben egyedül egy lány kabátja van bordóra festve, ez engem határozottam a 'Schindler listája' c. filmben szereplő kislányt juttatja eszembe. Nem hiszem, hogy Spielberg innét vette volna az ötletet, bár még ez is elképzelhető...

         CRITICALCOMMONS - A Nagy Vonatrablás (1903)