USA (Hal Roach; MGM) 68 perc, ff. angol

Rendező: William A. Seiter

Producer: Hal Roach

Laurel és Hardy, vagyis ahogy mi magyarok ismerjük, Stan és Pan maradtak utolsónak a korszak nagy komédiásai közül, akik ezzel a filmjükkel kerülnek fel először az 1001-es listára.

Chaplinről valószínűleg mindenki hallott már életében. Harold Lloyd filmek is gyakran mentek a magyar tévében a nyolcvanas évek második felében (Humor Herold néven). Buster Keaton volt talán a legkevésbé ismert a magyar közönség számára. Hármukban közös, hogy legnagyobb sikereiket némafilmekben érték el. A hangosfilmes korszak beköszöntével már nem tudtak igazán nagy sikert elérni. Ez akkor is igaz, hogyha Chaplin kevés hangos filmje között vannak remekművek is (pl. A Diktátor).

Laurel és Hardy annyiban különbözik az előbb felsoroltaktól, hogy nekik szerencsésen sikerült az átállás, sőt! Hangosfilmekben voltak igazán sikeresek! 

Chaplinhez hasonlóan kialakították jellegzetes karaktereiket, melyek - részben - testi adottságaikhoz is kapcsolódtak. Stan Laurel, a duó vékony, törékenyebb tagja (eredeti nevén Arthur Stanley Jefferson) alakította az érzékeny, félénk figurát, míg a nagydarab Oliver Hardy (eredeti nevén Norvell Hardy) a nagyszájú, gyakran bosszankodó, a gyengébb Laurelt felkarolni igyekvő karaktert hozta.

Filmjeikben - szintén Chaplinhez hasonlóan - mindig ugyanezt a figurát hozzák. Sőt nevük is mindig Laurel és Hardy, tehát a színész és szerep összeforr. Filmbeli lakásaik ajtaján is ezek a nevek szerepelnek.

A "Sivatag Fiai" egy titkos, amolyan szabadkőműves szervezet, eskütételekkel, beavatási rítusokkal. (A fenti képen egy kalap, mely fennmaradt a film eredeti jelmezei közül.) Ennek a szervezetnek tagja a két fickó. A szervezet Chicagoban tartja éves nagygyűlését, amire minden tag hivatalos. A fiúk végre egyszer szeretnének részt venni ezen a - szigorúan férfiak részvételével - ámde éjszakai mulatozással, lenge öltözetű revütáncos lányok fellépésével egybekötött eseményen. Feleségeik természetesen nem adják ehhez hozzájárulásukat, ezért ravasz cselhez kell folyamodniuk. A képen balra látható a dagi Hardy felesége. (Mae Bush) Jobb oldalon Laurel házastársa (Dorothy Christy), aki félelmetes nézésével úgy rémiszti halálra az embert, hogy ehhez még csak meg sem kell szólalnia. Én biztos nem merném becsapni...

A némafilmes korszakból természetesen sok elem átöröklődött. Nincs hiány a burleszk szerű elemekből, de nem véletlen, hogy ez a páros a hangosfilmek során is sikeres tudott maradni, mert ügyesen bővítették a repertoárjukat, kihasználták a hangosfilm adta lehetőségeket, poénjaik messze nem csak csetlés-botlásból, hasra esésekből álltak.

- Neked mindenben ki kell kérned a feleséged véleményét?

- Hát... ha nem kérem ki, akkor nem tudom, hogy mit akar, mit csináljak?

Jó ez a film, időtálló. Néhány perc után teljesen megfeledkeztem arról, hogy egy több, mint 80 éves filmet nézek. Helyenként hahotázva nevettem, ami azért szép teljesítmény egy Hollywoodi klasszikustól is.

Előfordul, hogy sikeres párosok a való életben különösebben nincsenek közeli kapcsolatban, esetleg a sok-sok év alatt annyiszor kénytelenek elviselni egymás idegesítő szokásait, hogy kifejezetten megutálják egymást. Laurel és Hardy esetén erről szó sem volt.

Imádták egymást, hatalmas barátság volt az ő kapcsolatuk. Érdekes, hogy valós jellemeik szinte ellentétesek voltak filmbeli karaktereikkel. A sovány Laurel volt kettejük között az irányító alkat. A valóságban inkább csendes és visszahúzódóbb, kövérkés Hardy általában bízott is barátja döntéseiben. Hardy 1957-es halálát barátja élete végéig nem tudta feldolgozni, nélküle nem is vállalt semmilyen fellépést többé.

Laurel egy dologban nem változott csak miután barátja eltávozott: Imádta a rajongóival való kapcsolattartást. Ez nem csak abban mutatkozott meg, hogy minden rajongói levelet maga válaszolt meg, hanem abban is, hogy telefonszáma nyilvános volt, benne volt a telefonkönyvben, sőt még egyik filmjükben is többször elhangzott. Bárki bármikor felhívhatta, és szívesen elbeszélgetett szinte bárkivel.

OXFORD 0614 volt egyébként a telefonszám. Az USA-ban egyébként ma is divat ebben a formában megadni a telefonszámokat. A könnyebb megjegyezhetőség kedvéért a számok alatt látható betűkből alakítanak ki valami könnyen megjegyezhető szót.

USA (Columbia), 84 perc, ff, angol

Rendező: Frank Capra

Producer: Walter Wanger

Terjengősnek és kicsit semmitmondónak tűnt ez a cím a film megtekintése előtt. Így utólag viszont azt mondom, hogy jobb címet nem is találhattak volna. Hogy ezt miért írom, annak megértéséhez sajnos meg kell nézni a filmet, hiszen a magyarázattal elég nagy spoilert helyeznék el itt a poszt elején.

Azt a plakátok és az ismertetők alapján már előre láttam, hogy megint egy kamu-kínai játssza a fő karaktert. A Griffith-féle Letört Bimbókban nagyon idegesítő volt ugyanez.

Azért furcsa és bosszantó, hogy nem kerestek egy megfelelő kínai származású színészt, mert hasonló női szerepekre gond nélkül találtak már korábbi filmekhez is (pl. Anna May Wong a Bagdadi Tolvajban), és ehhez a filmhez is megfelelő ázsiai származású női szereplőt (Toshia Mori). Más részről viszont jó a film, és helyenként kifejezetten elgondolkodtató dolgokat látunk, köszönhetően a többi színész játékának. 

Valaki elhiszi, hogy az alábbi képen egy kínai tábornok látható? 

A kínai polgárháborúban vagyunk. Shanghaiban két amerikai misszionárius esküvőjének napján a férj értesül arról, hogy egy árvaház kis lakói bajban vannak a harcok kellős közepén. Ki kell menekíteni őket, ezért azonnal indulniuk kell, az esküvő ráér még pár órát... az akció sikerül, de egy kis komplikáció jön közbe: a menyasszony és a vőlegény útjai különválnak. Megan-t Yen tábornok menti meg és veszi oltalmába. Hamar kiderül azonban, hogy a tábornok oltalma egyben fogság is a nő számára. A film nagy része erről a fogságról,  Yen tábornok és a fogoly nő viszonyának alakulásáról szól. Mint kiderül, a kegyetlen tábornok élet és halál ura a környéken. Parancsára hullanak a fejek, mégis, a nőt úgy akarja megkapni, hogy az szabad akaratából válassza őt. El nem engedi ugyan, de kifejezetten rá sem kényszeríti magát, holott meglenne hozzá a hatalma. Nagyjából ez a film legizgalmasabb szála, és persze ennek a végkifejlete.

Ezt a filmet az a Frank Capra rendezte, aki a stúdió legnevesebb rendezője volt ebben az évtizedben. A Columbia Pictures egyébként jellemzően alacsonyabb költségvetésű filmeket készített. (Jobbra a stúdió 30-as évekbeli logója.) Nem volt túl sok állandóra szerződött színésze, mint a nagy stúdióknak, ehelyett egyes filmekre szerződtetett színészeket. Így olcsóbb volt, viszont nem kaptak kizárólagosságot az adott sztároktól.

A főszereplő hölgyet (Megant) alakító Barbara Stanwyk 26 éves kora ellenére kifejezetten érett személyiséget mutat. Játékában semmi fölösleges sallang. 

A férfi főszerepre a svéd Nils Asther-t kérték fel. Stabilan hozza a távol-keleti fura fazonokkal kapcsolatos sztereotípiákat: lassan beszél, mint aki pontosan tudja, hogy az élet nagy igazságairól csak lassan érdemes beszélni. Néha furcsa dolgokat tesz a legnagyobb természetességgel, mert hát ilyenek a távol-keleti bölcsek. Mindez egészen biztosan jobban működött volna, ha nem az köti le a figyelmemet, hogy megpróbálom kínainak képzelni a svéd színészt.

Rajta kívül a japán származású Toshia Mori alakít kínait (a tábornok szeretőjét és egyben szolgálóját), nyilván sokkal meggyőzőbben. Japánként persze nem volt olyan nehéz dolga mint a svédnek. (Egy kínai ismerősöm mondta, hogy ő nem tud ránézésre megkülönböztetni egy japánt és egy kínait. Ezzel persze kicsit meglepett)

Végül még a tábornok amerikai pénzügyi tanácsadója, egyben minden hájjal megkent jobbkeze érdemel külön említést Walter Connolly alakításában.

Bár a film több helyszínen zajlik (van például egy egész jól megkomponált jelenet is, melyben a harcok közepette kimentik a gyerekeket az égő házból), és viszonylag sok szereplő van, a legfontosabb részek azért leginkább Yen tábornok és Megan között zajlanak a tábornok nyári rezidenciáján. Ha valaki átdolgozná ezt a filmet kettejük kamaradrámájává, talán semmi nem veszne el a lényegből. 

Számomra ez a film azok közé a mozik közé tartozik, melyek megnézése során majdnem végig szkeptikus voltam... vajon vezet-e ez a film valami felé... néha mintha egy helyben toporgott volna csak. Aztán jött a záró jelenet, booom... és értelmet nyert a cím is.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

USA (RKO), 100 perc, ff. angol

Rendező: Merian C. Cooper, Ernest B. Schoedsack

Producer: David O. Selznick, Merian C. Cooper, Ernest B. Schoedsack

"... - Mi ez egyáltalán?

- Állítólag valami gorilla...

- Nincs még elég majom New Yorkban? ..."

A közönség az előadás kezdésére vár, nem tudják pontosan, hogy mit fognak látni, hiszen egy különleges bemutatóra kaptak meghívást, valami olyasmire, amit még soha nem láthattak ezelőtt.

Felgördül a függöny, és egy hatalmas, a megszokottnál vagy tízszer nagyobb gorillát látnak egy szerkezethez erősítve. A kikötözött állat artikulálatlanul hörög, teste megfeszül, és hiába bizonygatja a szervező, hogy nem kell aggódni, az állat végül elszabadul, és New York utcáin tombol. Hogy hogyan és honnan került New Yorkba ez a hatalmas állat? Ehhez menjünk vissza a film elejéhez...

A film nagy része ugyanis nem New Yorkban, hanem egy Indonéziához közeli ismeretlen szigeten zajlik. Carl Denham hírhedt természet-filmes vezetésével egy stáb tart a szigetre a Venture nevű hajón. Egzotikus filmjéhez ezúttal a gyönyörű Ann Darrow-t (Fay Wray) is magával viszi. Szerepe szerint ő lesz az, aki majd megijed a félelmetesebbnél félelmetesebb állatoktól. Természetesen senki nem számít komolyabb rémségekre, ezért útközben a hajón gyakorolják, hogyan kell majd a rettegést eljátszania.

A rendezőn kívül senki nem tudja a pontos úti célt, egészen addig, míg a közelbe nem érnek. Ekkor közli mindenkivel, hogy van arrafelé egy sziget, mely nincsen rajta a térképeken. Bennszülöttek élnek a sziget egyik felén, melyet egy hatalmas ajtóval ellátott fal választ el a sziget másik felétől.  

Persze nem akarom a teljes történetet ellőni... A bennszülöttekről még annyit, hogy időnként egy fiatal lányt áldoznak a fal túloldalán élő Kong-nak... ezek szerint a majom fejlett esztétikai érzékkel rendelkezik... nem elégszik meg akárkivel..

...és végül kiderül, hogy az óriás majmon kívül még milyen rettenetes szerzeményeket rejt a túloldalon levő dzsungel.

Mai szemmel nézve inkább aranyos, kedves mesefilm, mint valami félelmetes horror. Érdekes módon a King Kong feltűnése előtti részek - a 43. percben látjuk meg először - izgalmasabbak, mint amikor a különböző állatok előtűnnek. Nyilván ennek egyszerű a magyarázata: amíg csak sejtjük, hogy valami félelmetes várható, addig a tudatunk behelyettesít valami tényleg iszonyatosat, majd amikor megkapjuk a - jelen esetben - ma inkább gyurmafilmekbe illő "szörnyeket" akkor elillan a feszültség.

Pedig ez a film korszakalkotó volt a maga idejében, legalábbis ami a technikai trükköket illeti. 

A stop-motion technika, mellyel az állatokat mozgatták nem volt új. Lényege, hogy képkockánként, mozdulatról mozdulatra lefotózzák a figurákat, és az így kapott képeket egymás után fűzve mozgónak látszó jelenetet kapunk. Nagy sok türelem és szakértelem kell ahhoz, hogy a mozgás valóban életszerű legyen. 

De ez csak az alap. Különböző egyéb trükkök voltak szükségesek ahhoz, hogy az élő szereplőket is bele tudják helyezni ezekbe a jelenetekbe. Ha élvezni szeretnénk ezt a filmet, akkor el kell néznünk neki a technikai problémákat, melyről a korabeli sajtó is írja, hogy láthatóan léteznek, de könnyen hozzá lehet szokni néhány perc után.

Talán az egyik legzavaróbb hiba, hogy King Kong szőre minden képkockán máshogy áll, ezért folyamatában nézve olyan, mintha valami orkán miatt állandóan borzolódna az a szőr. Ennek magyarázatát könnyen megértjük, ha megnézzük, hogy milyen modellel dolgoztak a film készítői. Ezt az eredeti vázat egyébként kb 200.000 dollárért vette meg valaki egy 2009-es Londoni aukción.

Mint láthatjuk, minden mozdulathoz le kellett venni a külső szőrme borítást, meglazítani az adott mozdulathoz szükséges csavarokat, majd stabilizálás után visszakerült a szőrme borítás. Hiába fésülték meg minden egyes képnél a szőrmét, a levétel miatt egyszerűen nem tudták ugyanabba az állapotba hozni, mint amilyen az előző kockán volt.Az alábbi kis részleten jól látható miről beszélek:

 A kis modellen kívül a közeli jelenetekhez készültek óriási kéz és fej modellek is King Kongról.

A King Kong 1933 harmadik legtöbb pénzt hozó filmje lett végül. Több folytatása illetve remake-je is készült.

Kilenc hónappal a film moziba kerülése után, még 1933-ban elkészült a Kong Fia (The Son of Kong) című folytatás, viszonylag mérsékeltebb sikerrel.

Az RKO stúdió a 60-as évek elején eladta a King Kong jogait a japán TOHO stúdiónak, akik két folytatást is készítettek: King Kong vs. Godzilla, illetve King Kong Kiszabadul címmel. 

Majd 1976-ban a Paramount csinált egy remake-et Jessica Lange-al, aki ezért Golden Globe-ot kapott. A Pokoli Torony rendezője, John Guillermin rendezte a filmet, mely közepes sikert ért el.

1986-ban ugyanez a rendező készített hozzá egy második részt King Kong Visszatér (King Kong Lives) címmel a Terminátoros Linda Hamiltonnal. Ezt a folytatást valami miatt hasonló ismeretlenség övezi, mint a Grease 2-t. Ennek oka talán az lehet, hogy ezt a második részt a 1976-os remake-kel ellentétben már nem a Paramount forgalmazta, hanem a rendező saját forgalmazó cége.

2005-ben újabb remake készült, immár a Universal jóvoltából. Ez a film már anyagilag is sikeres volt a stúdió számára, és négy Oscar jelölésből végül három díjat meg is nyert.

Ennek megfelelően a Warner készített egy előzményfilmet, melyet idén (2017) Márciusban fognak bemutatni Kong: Skull Island (Kong: Koponya-sziget) várható címmel.

Végül szokás szerint a Lobby Cardok és Poszterek:

Láttad a filmet? Írd meg a véleményedet hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

Dailymotion - King Kong - 1933

teaser - King Kong by CinemaLibreWatchonline

USA (MGM), 99 perc, ff. angol

Rendező: Rouben Mamoulian

Producer: Walter Wanger

Testhez álló szerepet kap Greta Garbo ebben a filmben, több hasonlóság is felfedezhető az uralkodó és az őt alakító színésznő között.

Mindketten svédek voltak és egyformán szerették a nőket. Mindketten egy másik nő iránti beteljesületlen szerelemmel élték le életüket.  És kettejük életében egy harmadik párhuzam is található: Mindketten a csúcson, önként hagyták abba. Krisztina királynő a trónról mondott le, Garbo pedig a színészettől vonult vissza nagyon fiatalon, 36 évesen. 

A harmincéves háborúban járunk (1632-ben), amikor a lützeni csatában a svédek leverik ugyan a Habsburg csapatot, de a harcban elesik II. Gusztáv Adolf svéd uralkodó. Utódja lánya, a még gyermek Krisztina lesz, akinek fiatal felnőtt koráról szól a film.

Mint ahogy a legtöbb amerikai történelmi film esetén az lenni szokott, a forgatókönyvben a valóság csak laza iránymutató szerepet kapott.

A filmben Krisztina királynő rendszeresen férfi ruhában jár, és próbálják eljátszani azt, hogy ilyenkor mindenki férfinak nézi. Ez azonban meglehetősen hiteltelen marad, hiszen a valódi királynőtől eltérően - aki kifejezetten csúnyácska volt - Garbót nem könnyű, sőt megkockáztatom, lehetetlen férfinak nézni, öltözzön bárhogyan is. 

- Felséged nem halhat meg vénlányként!

- Távol áll ez tőlem! Én agglegényként fogok meghalni!

Bár végül a filmbeli Krisztina királynő halálosan beleszeret egy férfiba, a valóságban az uralkodónőnek semmilyen férfival nem volt testi kapcsolata a krónikák beszámolója szerint. A film készítői ezt azonban nem merték bevállalni (1933-at írunk!), és valószínűleg még a pre-code időszak lazább szabályozásán sem tudott volna átmenni, ha ragaszkodnak a teljes igazságoz. Azért a nők iránti vonzalma érintőlegesen, egy mellékszálon így is említésre került, és még ez is felettébb bevállalós.

Fentem a fogam erre a filmre, leginkább Garbo miatt, hiszen ki ne hallott volna a csodálatos Greta Garboról?! Az elragadtató Marlene Dietrich után kíváncsi voltam, hogy a szintén Európából jött kortársa is ugyanannyira meg tud-e fogni? Egyelőre nem, de van még rá esélye, hisz több filmje is van még a listán.

De ha már Dietrich szóba került (persze direkt hoztam szóba), akkor talán érdemes elmondani, hogy ők ketten halálosan gyűlölték egymást. Nem amolyan rivális színésznők közötti ellenségeskedésről van szó, hanem igazi női gyűlöletről.

Garbonak és Dietrichnek ugyanis 1925-ben Berlinben volt egymással egy néhány hetes futó "viszonya". Nem tudni pontosan, hogy miért és hogyan lett ennek vége, csak annyit lehet sejteni, hogy Marlene valamivel a végletekig alázta Gretát. De annyira, hogy Amerikában egyikük társaságában sem lehetett kiejteni a másik nevét. És ez azért okozhatott nagy fejtörést minden fél részéről, mert bizony sok mindenkin "osztoztak" életük során. Mercedes de Acosta írónő, Dolores del Rio színésznő, és jelen film egyik fontos szereplője John Gilbert csak néhány név aki hosszabb-rövidebb időre romantikus kapcsolatba került mindkettejükkel. Dietrich 20 évvel viharos viszonyuk után megpróbálta rendezni kapcsolatukat, de egy hűvös beszélgetésnél többet nem sikerült kihoznia a dologból.

A nagy stúdiók közül az MGM kiemelkedett azzal, hogy filmjei jellemzően a többiekénél is nagyobb költségvetéssel, látványos díszlettekkel készültek. Persze hol van már az 1915-ös Intolerance minden képzeletet felülmúló grandiózus díszlete, de mint minden történelmi filmhez, ehhez is szükség volt jó néhány korabeli helyszín felépítésére. 

Zárásul néhány korabeli film-plakát különböző országokból, és persze az elmaradhatatlan Lobby kártya sorozat:

USA (Paramount), 69 perc, ff. angol

Rendező: Leo McCarey

Producer: Herman J. Mankiewitcz

Kacsaleves? Riasztóan hatott ez a cím, hozzá pedig még ez a fotó a valószínűtlen bajusszal szivarozó pofával... hát... vegyes érzelmekkel ültem neki a filmnek. 

Az egész egy tűzön rotyogó, vízzel teli bográcsban úszó néhány élő kacsával kezdődik. Ez az egyetlen jelenetecske a filmben, melynek köze van bármilyen kacsához. 

Az angol értelmező szótár szerint egyébként az amerikai szlengben a 20 század elején a duck soup valami könnyen végrehajtható dolgot jelentett. 

A plakáton is olvasható, hogy a filmet a Négy Marx testvér szereplésével hirdetik. Igazából öten voltak, de a legfiatalabb nagyon hamar levált a testvéreiről, nem szeretett színészkedni.

Ebben a filmben ugyan még négyen vannak, de csak a három legidősebb testvér az, akik életük végéig megmaradtak a szakmának.

A három legidősebb kialakított magának egy-egy határozott stílust, amit rendre hoztak filmjeikben. Körbelül úgy, mint ahogy Chaplin is ragaszkodott a "kis csavargó" karakteréhez.

A képen legfelül Chico, aki általában az olaszos figurát hozta, a friss bevándorlót, akinek angolja még messze nem tökéletes.

Alatta a szőke parókás Harpo, aki egy film kivételével soha nem szólalt meg. Viszont majdnem minden filmjükben játszott a hárfán. (Ebben pont nem).

Harmadik felülről az előbb említett bajusszal és hatalmas festett szemöldökkel rendelkező Groucho. 

Legalul pedig Zeppo. Neki nincs sajátos karaktere. Kicsit talán kilóg a többiek közül. Nem véletlen, hogy végül ő is elhagyta a csapatot.

Ami még érdekes velük kapcsolatban, hogy hiába annyira különbözőek az egyes karakterek, ha ezeket levetik, szinte megkülönböztethetetlenné válnak. A film egyik legjobban sikerült jelenete pont erre van kihegyezve: amikor egymás tükörképeit játsszák el, mintha egyikük egy tükör előtt állna, és abban látná magát.

A film egy végeláthatatlan komédia, egy percig sem lehet komolyan venni. Annyira tömény a humora, hogy egy idő után kifejezetten fárasztóvá válik, ráadásul erős figyelmet igényel, ha nem akarunk lemaradni a poénokról, főleg mivel rengeteg a szóvicc. Nem állítom, hogy perfekt angol vagyok, de angol felirattal általában nem szokott problémát okozni egy film megértése. De itt sokszor bajban voltam.

- Do you have a licence? (Van jogosítványa?)

- No, but my dog has thousands. (Nem, de a kutyámnak van több ezer)

Itt szerencsére leesett, hogy a lice tetveket jelent angolul...

Ilyenekből van egy vagonnal... de elemzések szerint a poénok jó része korabeli események, pletykák, stb. ismeretét is igénylik, tehát esélyünk sincs minden poén elcsípésére. Nem is csoda, hogy - ellentétben például Chaplinnel - Európát nem nagyon sikerült meghódítaniuk. 

Aztán persze - az előbb említett tükröshöz hasonlóan - van rengeteg non-verbális poén is, melyek leginkább a némafilmes korszak burleszk-filmjeire emlékeztettek. 

Nagyon röviden az egészen komolytalan sztori: Freedonia kis mini-állama csődbe jutott. Egy amerikai szponzor (hölgy) csak az esetben vállalja az állam gazdaságának megtámogatását, ha az ő pártfogoltja, Rufus T Firefly lesz az elnök. Rufus (a bajszos Groucho) hamisítatlan, buta diktátorként viselkedik, kormányüléseken esély sincs komoly dolgokról tárgyalni. Sylvania (egy másik fiktív állam) nagykövetével kölcsönös buta sértegetéseik miatt még háborúba is keveredik.

A rendező McCary utálta a filmet. Meg sem akarta csinálni, a Marx testvérek akarták, hogy feltétlenül ő rendezze a filmet. A stúdió segítségével ezt végül sikerült is kierőszakolniuk. Mindenesetre a rendező állítólag a forgatás végén hálát adott az égnek, hogy nem bolondult meg a film készítése során. Elmondása szerint borzasztóan megterhelő volt a Marx-ékkal dolgozni, elviselhetetlen embereknek írja le őket. Ebben szerepet játszhatott talán az is, hogy a fiúk nem vették túl szigorúan a forgatókönyvet, a film jó részét improvizációk teszik ki. Meg is látszik ez egyébként. Sok esetben éreztem úgy, hogy kifejezetten esetlegesen alakultak a dolgok. 

Ez volt a fiúk utolsó filmje a Paramountnál. Legközelebb már MGM-nél találkozunk majd velük, Thalberg irányításával vissza kellett venniük ebből az eszeveszett improvizálásból, és élő műsorok során, közönség előtt először le kellett próbálniuk az egyes poénokat. De erről majd részletesebben az adott filmhez kapcsolódóan.

Láttad a filmet? Írd meg a véleményedet hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

USA (Paramount) - 66 perc, ff., angol

Rendező: Lowell Sherman

Producer: William LeBaron

Hiába kapott Oscar jelölést a legjobb film kategóriában, és volt 1933 ötödik legtöbb bevételt hozó filmje, erős meggyőződésem, hogy ennek a műnek a filmtörténeti jelentősége jóval meghaladja valódi jelentőségét... magyarul nem voltam elájulva tőle, de beszámolók alapján valószínű, hogy nagyban hozzájárult a következő évben bevezetésre kerülő, jelentősen megszigorított, un. Hayes-kódex létrejöttéhez, és ezzel  értelemszerűen a pre-code időszak végéhez.

Mae West nem csak színházi színésznő volt, de darabjait - amikben játszott - részben maga írta. Jelen film egy korábbi, 1928-as nagy sikerű darabjának, a "Diamond Lil"-nek megfilmesített változata. 

Hiába keresem Mae West vonzerejét, amivel a korabeli közönség rajongását kiváltotta, egyszerűen nem találom. Nem is annyira fiatal (itt 40), kicsit dundika, szerintem az arca sem túl szép... egyszóval nálam nem sikerül betalálnia. Szerepe szerint ebben a filmben szabad szájú, imádja az ékszereket, és a szexet, főleg a nála fiatalabb férfiakkal... hm...

A film férfi főszereplője Cary Grant, aki itt még harminc sincsen, karrierje elején. Lou (a színdarab Diamond Lili-je) aki a férfiakat általában csak céljai elérésére használja, ezúttal - talán életében először - beleszeret a fiatal misszióvezetőbe.

Semmi olyan, ami mai szemmel kiverné a biztosítékot. Még 16-os besorolást is aligha tudna kiérdemelni magának, ha ma tévébe kerülne. Van benne ugyan egy véletlen gyilkosság, de annak előadása kifejezetten ügyetlenül színpadias.

Azt is tudni lehet, hogy az eredeti színdarabból a legmeredekebbnek tartott részeket kihagyták az átdolgozás során, mégis több ország (Ausztrália, Ausztria és Finnország) cenzorai visszautasították a film bemutatását. 

Nos, Lou (Gyémánt Lili) egy éjszakai szórakozóhely vezetője. És ez a hely maga a fertő. Ugye nyilvánvaló, hogy mint ilyen, egyrészt kuplerájként is funkcionál, másrészt bűnözők fellegvára is a hely. És mindez úgy bemutatva, hogy a film nem ítéli el őket egyértelműen. Na, ez így nem mehet tovább. 1934 nyarától néhány évtizeden keresztül az USA-ban ilyen nem fog előfordulni.

Kicsit vígjáték, bár a poénok feltehetően elavultak (vagy csak én nem értettem őket), kicsit romantikus is próbál lenni (legalábbis a végén), van benne egy kis maffiózós vonal, Lou néhány színpadon előadott énekes száma miatt még a musical jelleget is rá lehet fogni... egyszóval sok mindent belepréseltek ebbe a 66 percbe.