USA (Cosmopolitan, Warner), 115 perc, ff. angol

Rendező: Kertész Mihály (Michael Curtiz)

Producer: Harry Joe Brown, Gordon Hollingshead

"Ha soká jönnék, ne felejtsd el meglocsolni a muskátlit"

 - mondja otthon dr. Peter Blood (Errol Flynn) sebész mielőtt elindul ellátni egy király elleni lázadó sérüléseit. Ekkor még nem tudja, hogy többet soha nem tér haza muskátlit locsolni. Akaratán kívül belekeveredik a II. Jakab angol király elleni lázadásba, ezért a Kelet-Indiai térségbe űzik rabszolgának. Útközben Jamaicán meglátja őt egy ezredes unokahúga (Olivia de Havilland), és megveszi őt. Az ezredes kegyetlenkedései miatt azonban sorstársaival fellázad az igazságtalan bánásmód ellen, majd Blood vezérletével kalóznak állnak, és végigrabolják a karibi térséget. Természetesen Blood kapitány és a film egyetlen női szereplője első látásra egymásba szeretnek, de sok kalandot kell átélniük mindkettejüknek, hogy szerelmüknek egyáltalán esélye legyen realizálódni.

Mindkét főszereplő gyakorlatilag ismeretlen volt, amikor megkapta ezt a szerepet, és mindketten ezzel lettek sztárok. Flynn gyakorlatilag átvette az akkor már 50 fölötti Douglas Fairbanks-től az ügyeletes sármőr szerepét. Olivia de Havillandnak meg sem kell szólalnia, már a fotóját látva is világos, hogy miért őrültek meg érte a férfiak. Ők is állandó párossá váltak, ezen első közös filmjük után még nyolc másikban szerepeltek együtt, de a magánéletben is összefonódott a sorsuk egy időre. 

Olivia tagadhatatlanul szép volt... pontosítanék... a poszt megírásának pillanatában is szép. Látott már valaki szebb százéves hölgyet? Olivia a poszt írásának pillanatában is köszöni, jól van, száz évesen már nem utazgat annyit, mint korábban, de van rajongói oldala, sőt, még facebookon is el lehet érni. Legtöbben úgy emlegetik, mint az "Elfújta a Szél" c. világsiker utolsó élő szereplőjét. Mi még nem tartunk ott, de abban a filmben is megcsodálhatjuk majd, hiszen rajta van a listán. 

Visszatérve a filmhez: Láthatóan a legtöbb karibi helyszínt zárt stúdióban, festett háttérrel építettek fel, ez azonban egyáltalán nem zavaró. Igaz, nekem van valami megmagyarázhatatlan vonzalmam a Hollywoodi stúdió szettek iránt. Van valami lélegzetelállító hatása a mesterien felépített díszleteknek. Az egyik karibi öbölben játszódó jelenetet viszont a Kaliforniai Laguna Beach-en vették fel, mely pálmafáival és szép homokos tengerpartjával tökéletes választásnak tűnik.

Olivia de Havillandon és a szép díszleteken kívül nagyon látványosak a tengeri csatajelenetek is. Gyönyörűen kidolgozott hajókat látunk. Meglepett amikor utánaolvastam, de egyetlen teljes, életnagyságú hajót sem építettek a filmhez, holott sok helyen úgy tűnt, mintha több is készült volna. Nagyon kreatívan dolgoztak tehát, amihez fölhasználtak korábbi filmből (az 1924-es Sea Hawk c. némafilm) kiollózott hajós csatajeleneteket, illetve miniatűr modelleket, melyek szinte tökéletesen keltik a kívánt hatást. Blood kapitány kalózhajójának a fedélzete az egyetlen, amit valós méretben felépítettek.

A film egyébként egy romantikus kalandfilm, sok helyen gyerekesen egyszerű, erőltetett fordulatokkal. Feltehetőleg a nem sokkal ezelőtt életbe léptetett szigorú Hays kódexnek köszönhetően akár egy hatéves gyereket is leültethetünk a film elé, és nagy valószínűséggel élvezni fogja. Van benne kardozás - gyerekkoromban az ilyen kardozós kalandfilmekért rajongtam a legjobban - szerelem, hősiesség, gonosz, mely elnyeri büntetését... szóval ez egy mesefilm, mely megfelelő hozzáállással egy felnőtt számára is szórakoztató lehet...

De fel kell készülni, hogy a pre-code időszakban készült filmekhez képest - és főleg "A Sovány Ember" lazasága után nagyon csöpögősnek hat ez a történet. A filmet egyébként Kertész Mihály rendezte, vagy ahogy az USA-ban ismerik Michael Curtiz. Vele és a főszereplőkkel is többször találkozunk majd még az 1001-es listán.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Ehhez a filmhez sajnos nem találtam működő stream-et. Ha te tudsz ilyenről, küldd el légyszíves, és felteszem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

USA (MGM) 91 perc, ff., angol

Rendező: W.S. Van Dyke

Producer: Hunt Stromberg

Egy krimi és egy családi vígjáték keresztezéséből jött létre ez a könnyed film. Talán elsőre furcsának hangzik egy krimivel kapcsolatban, de - bár több gyilkosság is előfordul - mégsem rágjuk igazán le a körmünket, sőt, szinte azt is mondhatnám, hogy lényegtelen, ki volt a gyilkos. "Nem a cél a lényeg, hanem az út maga", mondják a keleti bölcsek, és ez nagyon igaz erre a filmre is. Ami kiemelkedő, az a főszerepet játszó páros remek összhangja.

A férfi (William Powell) egy detektívet alakít, aki már nem gyakorolja hivatását, mivel felesége (Myrna Loy) olyan gazdag, hogy a továbbiakban nem volt szüksége a pénzkereset eme formájára. De most - egy izgalmasnak ígérkező ügy kedvéért - kedvtelésből visszavedlik nyomozóvá.

A két színész remekül hozza a középkorú házaspárt, akik még mindig odavannak egymásért, de egyáltalán nem negédesen, hanem szerethetően, csipkelődve. Olyan jó a kémia közöttük a vásznon, hogy a Sztankay-Schütz pároshoz hasonlóan rajtuk is ragadt ez a szerep, és végül összesen vagy tizenkét filmben voltak egymás házastársai.

Annyira szerették a nézők ezt a felállást, hogy a film folytatásaiból sorozat kerekedett végül: A Sovány Ember, A Sovány Ember Után, Még Egy Sovány Ember, A Sovány Ember Árnyéka, A Sovány Ember Hazatér, A Sovány Ember Dala... ez összesen hat, ehhez jött még másik hat film kettejük főszereplésével.

Valóban imádni valóak együtt. És a remek összhangnak a jelek szerint megvolt az alapja. A férfi főszereplő, William Powell szinte az egekbe magasztalja a színésznőt: "Amikor közös jelentünk volt, nem foglalkoztunk a technikával, a kamerákkal vagy a mikrofonokkal. Nem színészkedtünk. Tökéletes harmóniában voltunk mi ketten. Myrna esetében, ellentétben a legtöbb színésznővel, akik főleg magukkal foglalkoznak, úgy érzed, hogy valóban figyel arra amit a jelenetben mondasz. Tehetsége van ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőled!"

Hát ez már-már felér egy vallomással. Mindenesetre közös jeleneteikben láthatóan tényleg lubickolnak. Persze a remek játékhoz kellett megfelelő forgatókönyv is. Az, hogy ilyen jól érezték magukat a bőrükben, talán annak is köszönhető, hogy egy házaspár írta a jeleneteket, akik feltehetően képben voltak azzal kapcsolatban, hogy hogy működik egy vidám házasság.

Hogy a bűnügyi szálat is megemlítsem: az utolsó negyedóra igazi klasszikus befejezést ígér. Méghozzá abban a formában, ahogy azt Agatha Christie-nél megszoktuk. A detektív egy vacsorára hívja meg mindazokat, akik szóba jöhetnek a gyilkosságok elkövetésével, és a vacsora programja lesz többek között a gyilkos meggyanúsítása. Mindez pedig úgy, hogy detektívünknek - saját bevallása szerint - a vacsora elején még fogalma sincs, hogy ki a gyilkos. (Alább az első kép egy forgatási fotó erről a záró-jelenetről)

A detektív sok alkoholt iszik a filmben. Mit iszik... vedel. Valaki megszámolta, és állítólag 21 pohár gin-t iszik meg a film során... ennek én nem jártam utána, de valóban , talán nincs is olyan jelenet, ahol ne inna meg több kevesebb italt. Ettől persze mindig jó kedélyű, kapatos, de soha nem részeg. Mindig csak annyira, hogy az jól áll neki. 

Ez az utolsó film itt az 1001-es listán, ami a pre-code időszakban jelent meg. 1934 Július 1-én teljes szigorával életbe lépett az úgynevezett Hayes-kódex, mely pontosan megszabta, hogy mi jelenhet meg a vásznon az USÁ-ban, és mi nem.

Csak ízelítőül néhány dolog, ami akkor sem kerülhetett ábrázolásra, ha adott esetben "erkölcsileg megfelelő" szövegkörnyezetbe kerül. (magyarul pl. a bűnt elítélően kezelik):

• istenkáromlás
• valós vagy sejtetett(!) meztelenség (akár egy sziluett sem)
• drogkereskedés
• perverzió
• emberkereskedelem
• fehér és feketék közötti szexuális kapcsolat (na ez külön érdekes, még akkor is, ha tudjuk, hogy törvényes szegregáció volt az USA sok államában)
• szexuális úton terjedő betegségek
• gyermekszülés
• stb.

Ezen kívül végeláthatatlan listája volt azoknak a dolgoknak, amelyeket csak nagy körültekintéssel lehetett ábrázolni, óvatosan figyelve arra, hogy hogyan és milyen környezetben jelennek meg. Például lehetett csókolózást mutatni, de csak körültekintéssel, "jó ízléssel". 

Föl kell tehát készülnünk, hogy az 1001-es lista elkövetkező évtizedeinek USA filmtermése a termése egy erősen idealizált világot fog ábrázolni, ahol a rossz elnyeri büntetését, a jó meg a jutalmát. Mindez tart nagyjából 1968-ig, amikor a Hays-kód szerepét átvette a korhatár-besorolás, és megint lehetett ábrázolni szinte mindent, természetesen a megfelelő besorolás mellett.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Ehhez a filmhez sajnos nem találtam működő stream-et. Ha te tudsz ilyenről, küldd el légyszíves, és felteszem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

USA (Columbia Pictures), 105 perc, ff., angol

Rendező: Frank Capra

Producer: Frank Capra, Harry Cohn

Az idei - 2017-es - Oscar gála valószínűleg azért marad hosszú ideig emlékezetes, mert most fordult elő először, hogy tévedésből nem azt a filmet hirdették ki győztesnek, amelyik valóban nyert. Az 1935-ös Oscar átadón viszont olyan történt, ami összesen háromszor fordult csak elő a legnevesebb díjátadó történetében: Egy film megnyerte az öt legfontosabb kategória díját: A legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb férfi- és legjobb női főszereplő, valamit a legjobb forgatókönyv díját. Szokás ezt az ötöt így egyben - a tenisz mintájára - az Oscar Grand Slam-jeként is emlegetni. A másik két film, melynek sikerült az ötöt egyben begyűjteni: Száll a Kakukk Fészkére és A Bárányok Hallgatnak.

Azért is volt nagy meglepetés ez az elsöprő siker, mert a Columbia Pictures nem tartozott az öt nagy stúdióhoz (Paramount, MGM, 20th Century-Fox, Warner és RKO), a három kicsi közé szokás sorolni a Universal és a United Artists mellett. A Columbia volt a "szegény rokon", akire senki nem volt féltékeny, és akinek szívesen kölcsönöztek a nagy stúdiók olyan színészeket, akikkel kizárólagos szerződésben álltak, de épp nem tudtak munkát adni, így megspórolva a színészeknek fizetendő pénzt, amit akkor is kellett volna fizetni, amikor nem forgattak. De azokat a színészeket is lepasszolták a kis Columbiának, akik adott esetben valamilyen okból "büntetésbe" kerültek. A Columbia nem engedhette meg magának, hogy állandó szerződést tartson fenn színészekkel, így, ha sztárokkal akartak filmet csinálni, be kellett érni a nagyoktól kapott kölcsönnel. Ennek a filmnek a két főszereplője is így került hozzájuk az MGM-től.

A két sztár nem is jött túl nagy örömmel. Nem voltak elragadtatva a forgatókönyvtől, Claudette Colbert végigpanaszkodta a forgatást barátainak, és állítólag a forgatás befejeztével valakinek megjegyezte, hogy "Na, elkészültem életem legrosszabb filmjével!" Hogy mit szólt, amikor felolvasták a nevét az Oscar átadón, arra visszatérek a poszt végén. Clark Gable sem volt oda túlságosan a filmért, első mondata a forgatás kezdetekor állítólag ez volt: "Na essünk gyorsan túl rajta!" ...

A fenti képen balra a film rendezője, Frank Capra látható a két főszereplővel. Itt még talán senki nem hiszi, hogy ez a film ekkorát fog robbantani... legalábbis a színészek biztosan nem. A két férfi a hűvös indítás után azért állítólag egész jól összebarátkozott a forgatás alatt. Colbert-el végig hűvös, feszült maradt a viszony. 

Ezt a filmet tekintik az 1934 és 1945 között oly divatos Screwball Comedy-k (magyarul talán hóbortos komédiák) egyik első, jeles képviselőjének. Erre a műfajra jellemző, hogy általában egy fiatal pár romantikus, jellemzően vidámba hajló története van a középpontban. A pár egyik tagja általában gazdag, a másik pedig szegény. Többnyire más-más társadalmi osztályból származnak. Tipikus szereplője ezeknek a filmeknek a gazdag és szeleburdi örökösnő, aki ellentétbe kerül szülei akaratával és ennek a konfliktusnak a leküzdése áll a film középpontjában. Másik jellemzője ezeknek a filmeknek, hogy a pár tagjai eleinte kifejezetten ellenségesek egymással, és ez az ellenségeskedés fordul át idővel szerelemmé. Bár a klasszikus screwball comedy-k ideje rég lejárt, azért a fenti sémákkal rengeteg mai filmben is találkozhatunk. Frank Capra előszeretettel nyúlt vissza ehhez a műfajhoz további pályafutása során is, de ha belegondolunk, az egy évvel korábban készített Yen Tábornok Keserű teájában a két főszereplő kapcsolata is nagyon emlékeztet erre a felállásra. 

Az alábbi képel kapcsolatos érdekesség: A 30-as évek Amerikájában az úriemberek zakót hordtak, esetleg mellényt. Alatta inget, és az ing alá dukált egy fehér póló (T-shirt) is. Akkoriban senki nem ment pólóban utcára, hiszen az kifejezetten ing alá való volt, hogy abba izzadjon az ember, ne az ingbe. Na most, Carl Gable félmeztelenre vetkőzik az egyik jelenetben, és mit látnak a nézők? Nincs rajta póló az ing alatt! Mondani sem kell, a pólók eladása hatalmasat esett ennek köszönhetően, hiszen a fiatal nézők ettől fogva úgy gondolták, hogy cool dolog az ing alatt csupaszon lenni.

A dolog magyarázata meglehetősen prózai. Gable folyamatosan beszélt ebben a jelenetben, és megakasztotta a szöveg dinamikáját, amíg a póló levétele közben azt át kellett húzni a fején, ezért úgy döntöttek, hogy elhagyják azt a trikót, úgysem veszi majd észre senki... tévedtek...

A film egy road movie is egyben. Szinte végig utaznak, változatos helyszíneken, változatos módokon. Elgondolkoztató, hogy a cím vajon mit akar jelenteni, hisz még véletlenül sem egy éjszakáról szól a film, több napos utazást követünk végig, több nappalon és éjszakán keresztül kalandról kalandra... Talán valamit sejtetni próbál a cím... valamelyik éjszakán megtörtént "az"... mindenesetre, bár a feszültség érezhetően egyre jobban vibrál a két főhős között ahogy haladunk előre a történetben, említésre méltó különlegessége a filmnek, hogy a szerelmesek között még csak egy csókot sem látunk elcsattanni a film során, ami azért amerikai romantikus filmek esetében viszonylag ritka...

És akkor nézzük, hogy mi volt azon a bizonyos Oscar-gálán melyen tarolt ez a film! Frank Capra, Carl Gable és a forgatókönyv írója, Robert Riskin örömmel vette át a díjat. De vajon mit szólt a díjesőhöz Claudette Colbert, aki azzal az érzéssel fejezte be a forgatást, hogy ez élete legrosszabb filmje? Nos... ő el sem ment a díjátadóra... éppen elutazni készült....

Viszont ahogy kimondták a nevét, abban a pillanatban a Columbia igazgatója, és a film producere Harry Cohn már a vasútállomáson rángatta le Colbertet az indulni készülő vonatról, hogy - ha már megvan a Grand Slam - legyen is megörökítve az. Így lehetséges, hogy míg a többiek az elvárt szmokingban tartják az értékes díjat, addig Colbert egy utazó ruhában teszi ugyanezt. A díjat egyébként az kis Shirley Temple adta át a díjátadóra berángatott színésznőnek, aki Amerika egyik kedvenc gyerekszínésze volt ekkoriban.

A mozikban is hatalmas kasszasiker volt ez a film. Nagyon jól jött ez a Columbiának. Frank Capra pedig az évtized végéig ennél a stúdiónál dolgozott. 

Zárásul pedig megszokott kedvenceim: jó néhány poszter és lobby-card, majd legalul az online nézhető film.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

It Happened One Night (1934) Clark Gable by CinemaLibreWatchonline

USA (Fox), 81 perc, ff. angol

Rendező: John Ford

Producer: Sol M. Wurtzel

Van ebben a filmben szinte minden, akár a búcsúban. - mintha kifejezetten az lett volna a cél, hogy a lehető legtöbb műfajt beleerőltessék. Ebből egy furcsa, kicsit kusza, de egyébként szerethető alkotás keletkezett.

Kentucky állam egyik kisvárosában vagyunk, ahol a fehérek és a felszabadult feketék többnyire jól megférnek egymás mellett... és mindenkinek nagyon durva déli akcentusa van.

Lássuk csak a műfajokat... először úgy tűnt, mintha vígjáték akarna lenni. A Priest Bírót alakító főszereplőt (Will Rogers) látványosan egészíti ki a suttyó feketét alakító Stepin Fetchit. Ez a felállás - művelt fehér és lusta, idióta fekete párosa - már akkor sem volt egészen politikailag korrekt. Mindenesetre a filmnek ez a legfőbb humorforrása, és jó néhány vidám pillanatot okoztak nekem. Fetchit egyébként az első fekete színész volt, aki színészként milliomos lett. 

A nagydarab fekete házvezetőnő, Dilsey néni (Hattie McDaniel) néha elkezd énekelni, amolyan fekete módra. Szinte musicallé változik a film ezeknél a jeleneteknél. 

Aztán kapunk egy romantikus szálat is, szerelmes fiatalokkal. Persze Priest bíró úrnak komoly szerepe van abban, hogy a fiatalok románca elé tornyosuló akadályok végül leomlanak.

Majd a semmiből egyszer csak jött egy drámai monológ, melyre nem számítottam, és talán váratlansága is szerepet játszott abban, hogy mennyire meghatóra sikerült. Holott nem történik más, csak a bíró úr este leül, és elkezdi 19 éve halott feleségének elmesélni, hogy mi történt aznap. Fájdalmas, és szép is egyben. És azért különösen figyelemreméltó, mert ezt a hatást minden harsányságot nélkülözve, teljesen természetesen, szinte eszköztelenül éri el Rogers. 

És, hogy még egy műfajt ide írhassak, a film zárására egy igazi bírósági tárgyalásos zsánerfilmet kapunk, melyből rengeteget láthatunk még majd az amerikai filmtörténelem során, lásd pl. a "12 Dühös Embert"

Will Rogers a film bemutatása utáni évben repülőgép-balesetben elhunyt. 

Talán a műfaji keveredés az oka, talán más, de ez a film szerintem méltatlanul kevéssé ismert. Alig lehetett jó minőségű kópiát találni róla. Fotók is alig lelhetőek fel. Mindenesetre örülök, hogy bekerült az 1001 film közé. Különleges kis gyöngyszem, kár lett volna kihagyni.

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

USA (Universal), 66 perc, ff. angol

Rendező: Edgar G. Ulmer

Producer: Carl Laemmle Jr.

Eresszük össze Drakula grófot és Frankenstein szörnyszülöttjét, aztán meglátjuk, mi lesz belőle... talán ez járhatott a Universal Studios vezetőinek a fejében, amikor kitalálták, hogy Lugosi Béla és Boris Karloff főszereplésével készítenek egy horror filmet.

Annak, aki Karloff-ot csak a Frankensteinből ismeri, annak érdekes lehet látni, hogy milyen arc rejtőzött a maszk mögött. Szimpatikus, de mégis van benne valami félelmetes. Érdekes kettősség.

Lugosi angol kiejtése kifejezetten csapnivaló, egyúttal szórakoztató annak, akinek a füle hozzászokott a hollywoodi filmekben hallható amerikai kiejtéshez. Viszont kellemes hallani, hogy ellentétben a többi főszereplővel, ő szép magyarsággal ejti ki Visegrád és a többi magyar helység nevét. Bizony! A történet valahol Visegrád környékén játszódik!

Ez volt az első film a Lugosi - Karloff páros főszereplésével. Mivel 1934-ben ez a film hozta a legtöbb pénzt a Universal számára, mint ahogy az lenni szokott, meglovagolták a sikert, és a továbbiakban még hét másik filmet csináltak ezzel a párossal.

A plakáton és a filmen olvasható feliratok szerint Edgar Allan Poe azonos című novellája adta a film alapötletét. Ebből azonban egy szó sem igaz. Van ugyan a filmben egy beleerőltetett fekete macska motívum, de annyira esetlenül került bele, hogy jobb lett volna inkább kihagyni. A rendező egy interjúban később be is vallotta , hogy valóban csak közönség-csalogatónak használták a népszerű amerikai művész nevét. Az alábbi fotókon persze izgalmasan mutat a cicus, de igazából tényleg semmi szerepe nincs abban, hogy végül is ez tényleg egy jó film lett.

Viszonylag ritkán nézek horror filmet, de ha nézek, akkor előnyben részesítem azokat, melyek nem a fröcsögő vér illetve a feltrancsírozott testrészek túltolásával igyekszenek hatást kelteni. Meggyőződésem, hogy legjobban attól lehet félni, amit nem látunk. Ez a film is úgy tud feszültséget teremteni, hogy szinte semmi durvát nem látunk. 

Dr Vitus Werdegast pszichiáter (Lugosi) vonaton érkezik Halmar Pöltzig építészhez (Karloff). Magával hoz egy fiatal házaspárt, melynek hölgy tagja balesetet szenvedett útközben. (Tipikus horror-filmes felütés: a fiatal házaspár egy furcsa idegen elhagyatott szállásán köt ki valamilyen balszerencse folytán.) 

Már a film elején kiderül, hogy a pszichiáternek és az építésznek valami régi lezáratlan ügye van, és most pontot fognak tenni ennek az ügynek a végére. A film ügyesen szövi a szálakat, sokáig bizonytalanok vagyunk, hogy vajon melyikük "jó", melyikük "gonosz", majd ahogy megyünk bele a történetbe, egyre furcsábbá, egyre nyomasztóbbá és egyúttal egyre izgalmasabbá válik minden. A fiatal pár későn eszmél, amikor menekülnének, már késő, nem engedik őket... 

Nem mehetünk el szó nélkül az izgalmas díszletek mellett. Pölzig építész lakása kifejezetten szemet gyönyörködtetően Art Deco, benne középponti elemként a csavart vonalvezetésű lépcsővel. A sátánista szeánsz pedig mintha egy valódi német expresszionista film díszletei között forgott volna. 

A furcsa hely egyéb sötét titkokat is rejt, melyek meghökkentik a nézőt, nem beszélve a kifejezetten durva befejezésről, ami nagy valószínűséggel nem ment volna át a Hays bizottságon két hónappal később. A pre-code időszak utolsó napjaiban került mozikba ez a film, nem sokkal a túlszabályozott, húsz év hosszú Hays-korszak kezdete előtt. 

Zárásul jöjjenek a lobby card-ok, és néhány poszter-variáns.

USA (Paramount), 69 perc, ff. angol

Rendező: Norman Z. McLeod

Producer: William LeBaron

Ezzel az 1934-es  filmmel kapcsolatban van egy különleges hírem. Az izgalmat kicsit fokozandó ezt majd a poszt végén szeretném megosztani.

W.C. Fields a hangosfilmek kedvelt komikusa volt Amerikában. Nálunk kevéssé vált ismertté. Karrierjét varietékben kezdte bohóc-zsonglőrként, majd néhány kevésbé sikeres némafilm után a Broadway következett, ahol rövid ideig zenés vígjátékokban, majd a párizsi Folies Bergére mintájára készülő Ziegfeld Follies revüszínház komikus fellépőjeként folytatta. 

Első igazi filmes sikerei már a hangosfilmekhez kötődnek. Legtöbb filmjét a Paramount Stúdiónál készítette. Az "Igazi Áldás"-nak ugyan össze lehetne foglalni a történetét néhány mondatban, de tulajdonképpen nem igazán érdemes, mert szinte mellékes. A kicsit több, mint egy órás film tulajdonképpen a korábbi revüszínházas időszakának legsikeresebb jelenetei (egyenként 5-10 percesek) felfűzve erre a tényleg nagyon laza történetre. 

Az ezt megelőző igazán remek Stan és Pan film után nehéz volt átváltani W.C. Fields humorára. A mogorva Fields minden jelenete kicsit erőltetettnek tűnt a kedves komédiás duó után. Nagyjából a film felénél azonban jött egy fergeteges jelenet, amivel sínre került a dolog, jött az a katt, és onnét ő is nyerő volt nálam. A verandás jelenetről van szó, melynek az első fele itt látható. Teljes egészében csak úgy élvezhető, ha értjük a házsártos feleség szövegét is, de a dolog jellegéből adódóan a szöveg nélküli részek is kifejezetten szórakoztatóak. Csak néhány szóban a jelenet előzménye: Hajnalban a morgó feleség zsémbelődése elől hősünk inkább kimenekül a verandára aludni... hányattatásai ott is folytatódnak:

W.C: Fields - mint a korszak komikusai szinte mindannyian - rendere ugyanazt a karaktert hozta minden filmjében. És erre a Paramount marketingesei úgy próbáltak még ráerősíteni, hogy megpróbálták összemosni a szerepet és az azt megformáló színészt. Sikeresen elhitették a nézőkkel, hogy Fields az általa játszott szerepekhez hasonlóan utálja a kutyákat, a gyerekeket és többnyire részeg. Ezekre egyébként maga is ráerősített a vele készült interjúkban. Mint később kiderült, bár a kutyákkal nem volt különösebb baja, hiszen időnként neki is volt saját ebe, és ismerőseinek gyerekeit szívesen szórakoztatta, ha nála voltak látogatóban, az italozásával kapcsolatban cseppet sem ferdítettek. Filmjeinek nagy részében bizony a részegség különböző szintjein mozog. Józanul nem nagyon filmezett. Ezt a 30-as évek vége felé átmenetileg karrierje is megszenvedte , néhány év kényszerű kihagyás után (növekvő megbízhatatlansága miatt végül senki nem mert dolgozni vele) a Universal Studios-nál tér vissza. Azonban egészsége is megszenvedte a sok alkoholt. Viszonylag fiatalon, 66 évesen hunyt el. 

Egy különleges érdekességre bukkantam ennek a filmnek a kapcsán!

A lista filmjein haladta a kezdetektől fogva keresgélek, kutatok, és várom, hogy mikor találom meg ezekben a filmekben az első olyan szereplőt, aki bizonyítottan él még. Már több olyan szereplőt találtam, aki néhány éve hunyt el, pl a Hyppolitban játszó Fenyvessy Éva 2009-ben távozott közülünk.

Jelentem, az "1001 film" listáján sorban haladva ebben a filmben találtam meg az első színészt (pontosabban színésznőt) aki még él. Ebben a filmben a főszereplő W.C. Fields lányát alakítja 17 évesen. Nincs túl fontos szerepe, szöveges szerepe pedig alig. Jean Rouverol a cikk írásakor kereken 100 éves! 

Láttad a filmet? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Sajnos ehhez a filmhez nem érhető el pillanatnyilag szabadon elérhető stream. Ha te ismersz ilyet, kérlek küldd el nekem!

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!