USA (Murnau-Flaherty, Paramount), 85 perc, ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producer: F.W. Murnau

Murnau és Flaherty összeállt, hogy forgassanak egy filmet Bora Bora-n nagyrészt benszülöttek szereplésével. 

Murnau-t jól ismerhetjük, hiszen ő készítette a Nosferatu-t, Az Utolsó Ember-t, és az általam legerősebb némafilmnek tartott Virradat-ot.

Flaherty híres dokumentarista volt, tőle a Nanuk, az Eszkimó került föl az 1001-es listára eddig, de 1926-ban forgatott ő már filmet a térségben (azt a filmet Szamoán), így jó ötletnek tűnt kihasználni tapasztalatait. 

Bora bora-t viszont közelebbről még nem ismerjük... Én legalábbis még nem jártam ott, és ha jól sejtem, az olvasók többsége szintén nem. Talán a legtöbb amit tudunk róla, hogy manapság luxus turista központként üzemel.

Ha - képzeletben - lefúrnánk magunk alatt a Földbe, és nem állnánk meg a túloldalig, akkor Óceániába jutnánk, Dél-Amerika és Ausztrália között valahol félúton. Errefelé van Francia Polinézia öt szigetcsoportja, melynek legnagyobb szigete Tahiti. Az a sziget, amit mi keresünk - Bora Bora - egy viszonylag kicsi, néhány km átmérőjű szigetecske, melyet egy lagúna gyűrű vesz körül. Mivel a homokja szinte hófehér, a lagúna valószínűtlenül - szinte giccsesen - szép világoskék színű.

Ebből a szögből talán még jobban látszik a sziget igazi arca. Talán nem túlzás földi paradicsomnak nevezni. Ez egyébként a film első felének az alcíme is: Paradicsom. 

Murnau és Flaherty tehát elkezdtek együtt dolgozni a filmen, de nagyon hamar kiderült, hogy nincsenek egy hullámhosszon. A legtöbb dologgal kapcsolatban különbözött az elképzelésük. Flaherty - igazi dokumentaristaként - szerette volna, ha a kamera csak forog minél többet, a bennszülöttek pedig lehetőleg szabadon, minél tágabb keretek között játszhassák el a történetet. Murnau viszont perfekcionista volt, a lehető legpontosabban elő akarta írni a jeleneteket. A forgatókönyvvel kapcsolatban is sok vitájuk volt, ráadásul Flaherty kamerája - eredetileg ő lett volna az operatőr - állandóan begyűrte a filmet, úgyhogy végül Murnau hívott helyette egy másik operatőrt, Floys Crosby-t, aki - nem mellesleg - végül Oscar-t kapott ezért a filmért. Murnau végül ki is vásárolta Flaherty-től az ő üzletrészét, hogy az utómunka során már ne kelljen vitatkozni vele.Három központi szereplője van a filmnek. A Lány (Reri) , az ő szerelme (Matahi), és az Öreg (Hitu).

Az film első fejezetében (Paradicsom) megismerkedünk a szigetlakók gondtalan életével, amit nemsokára gyökeresen fölforgat egy hajó érkezése. A hajón Hitu, az öreg érkezik a szigetcsoport főnökének üzenetével, mely arról szól, hogy meghalt az isteneknek szánt szűz, és helyette a főfőnök Reri-t jelölte ki az új kiválasztottnak, akit ezentúl egy férfi sem illethet. Mostantól ő TABU, és az öregnek magával kell vinnie. 

A fiatalok nem fogadják el a hagyományok diktátumát, és megszöknek. Így lesz a film második (záró) fejezetének címe: Az Elveszett Paradicsom, mely mindjárt meg is előlegezi a tragikus végkifejletet.

A film nagyrészt őslakosok szereplésével készült. Néztem is nagyot, amikor az egyik srác, csak úgy nekifutásból "felszaladt" a kb. 20 méter magas kókuszpálma tetejére...

A Reri-t alakító Anne Chevalier-t egy helyi bárban fedezte fel magának Murnau.

Murnau már kísérletezett a feliratok elhagyásával Az Utolsó Ember-ben, itt is kísérletezett ilyesmivel. Maguk a felirattáblák itt is elmaradtak. Amiket látunk, azok a különböző hírvivők által hozott levelek.

A három központi szereplő közül az öreg nyújtja a leginkább maradandó alakítást. A második fejezetben Hitchcock-szerű megoldásokkal operált Murnau. Az öreg a film több jelenetében is megjelenik; úgy, hogy nem tudjuk pontosan, mikor csak valamely szereplő képzeletében látjuk, és mikor jelenik meg valójában. Ezek a feszültség teremtő "trükkök" kifejezetten jól működnek, a film legerősebb momentumai. 

Némafilmről beszélünk, de szinkronizált zenével, azaz már nem a mozi zenekara kísérte a filmet, hanem a Murnau által összeállított - és rögzített - hangsáv szól.

Murnau egy héttel a film bemutatója előtt autóbalesetben elhunyt.  Ez volt tehát az utolsó filmje.

Világszerte gyönyörű poszterek készültek a filmhez, érdemes végigkattintani a galériát, és találgatni, hogy egy-egy poszter melyik országban készülhetett:

Tetszett a film? Írd meg hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Még nem láttad ezt a filmet? Alul megnézheted! (Ha nem működik a videó, kérlek jelezd!) 

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

USA (Fox), 95 perc. ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producer: William Fox

Olyan érzelmi töltet (mit töltet... bomba!) van ebben a filmben, hogy egészen elképesztő. Lehet, hogy különleges a lelki beállítottságom, de olyan mértékben a film hatása alá kerültem, hogy az teljesen meglepett. (És még most, napokkal a megnézése után is vigyáznom kell, nehogy túlzásba vigyem a felsőfokú jelzőket a film jellemzésekor...)

Ha egyetlen szóban akarom összefoglalni, hogy miről szól a film, akkor azt mondanám, hogy a Szeretetről. A korlátlan, mindent megbocsájtó, elnéző, egyszerű, legyőzhetetlen szeretetről, és teszi ezt minden "szirup" nélkül, ami egy amerikai filmnél külön kihangsúlyozandó!

Ezek után biztosan furcsán hangzik, hogy a film azzal kezdődik, hogy a férfi a szeretőjével eltervezi a szeretett nő meggyilkolását... 
De ne szaladjunk ennyire előre...

Már nem teljesen némafilm, még nem teljesen hangosfilm. És nem mellesleg ez az egyik(!) legelső Oscar díjas film! Mindkettő magyarázatra szorul, azt hiszem...

A Fox Film Corporation nagyhatalmú alapítója, William Fox - aki egyébként Magyarországon született Fried Vilmos néven - meghívta Murnau-t az USÁ-ba, hogy csináljon neki egy expresszionista filmet. Fox eltökélten váltani szándékozott a hangosfilm irányába. Ennek megfelelően 1926-ban megvette a Movietone eljárás szabadalmát, amivel a filmtekercsre rögzítették a hangot (lásd a Movietone hangsávot a képen a baloldali filmszalagon - a jobboldali a korábbi fejlesztésű Phonofilm eljárás hangsávját mutatja) - ez biztosította, hogy vetítés közben a kép és a hang szinkronban maradt.

A Virradat volt az első nagyfilm, mely hangsávot tartalmazott. Azonban a színészek hangja még mindig nem hallatszott, csak a zene és bizonyos zörejek kerültek rögzítésre. De azért már nem vagyunk messze! ...

Miért írtam azt, hogy ez az egyik legelső Oscar-díjas film? 

A Filmakadémia 1929 Május 26-án tartotta az első díjátadó ünnepségét egy vacsora keretei között a Hollywood Roosevelt Hotelben, Los Angelesben. Az 1927 és 1928-as évek legjobbjait jutalmazták. Akkor még nem hívták Oscar-nak a díjat, sőt, még nem is voltak szobrocskák. Ez volt az egyetlen Akadémiai díjátadó, amit nem közvetítettek sem rádióban, sem tévében. Douglas Fairbanks volt a műsorvezető, és kb. 15 percig tartott maga az eredményhirdetés. Az alábbi fotó ezen az eseményen készült.

Ebben az évben két filmet is díjaztak. Kíváló filmként (Outstanding Picture) a  "Wings" c. alkotás nyert, míg Különleges és Művészi filmként (Unique and Artistic Picture) a Virradat. Így lett tehát az egyik a legelsők között. Az elkövetkező években már mindig csak egy legjobb filmet díjaztak. A "Virradat" egyébként a legjobb operatőr (Charles Rosher és Karl Struss) valamint a legjobb női főszereplő (Janet Gaynor) révén is szerzett díjakat.

 Gyönyörű a film!  

A fiatal vidéki pár harmonikusan éli életét... De egy napon megjelenik a "Nő a Városból" (Griffith-nél is milyen jók voltak az ilyen beszédes nevek!) A "Városi Nő" elcsábítja a "Vidéki Férfi" szívét. És ráveszi a férfit, hogy szabaduljon meg a feleségétől. Hívja el csónakázni, és fojtsa vízbe! 

Ha ennél többet írnék a történetről, azzal valószínűleg elrontanám azoknak az élményét, akik meg szeretnék nézni ezt az alkotást.

Minden szempontból tökéletesnek érzem a filmet. A városi jelenetek épített díszletekben játszódnak, ami különleges hangulatot kölcsönöz az egésznek. Ha a Murnautól elvárt expresszionizmus valahol megjelenik a filmben, akkor az a város képeinél keresendő.

Szokás szerint gyönyörű filmplakátokkal zárom a posztomat.

Németország (UFA), 88 perc, ff., néma

Rendező: F. W. Murnau

Producer: Erich Pommer

A film rendezője az a Murnau, aki a Nosferatu-t is rendezte. A forgatókönyvet pedig az a Carl Mayer írta, aki többek között a Doktor Caligari könyvét is alkotta. Jogos tehát az előzetes várakozás, mely szerint egy újabb német expresszionista gyöngyszem kerül elénk. De ehelyett egy új, rövid életű műfajjal ismerkedünk meg: a Kammerspielfilm-mel.

Kammerspielfilme: Az expresszionista mozgalom mellett megjelenő, attól határozottan eltérő német irányzat. Legtöbbször a német alsó-középosztály életét ábrázolja intim közelségből. Jellemzi a főhős valamilyen hétköznapi probléma okozta lelki állapotának mélyebb ábrázolása, továbbá a grandiózus díszletek hiánya. Elnevezése a szintén Németországból indult kis közönség előtt játszott 'Kammerspiel' (kamaradráma) elnevezésből származik.

Valóban jelentősen különbözik ez a film Murnau és Mayer előző munkáitól, azonban számomra nem tűnik korszakalkotóan újnak ez az irányzat. Nagyon sok hasonlóságot érzek a francia impresszionista irányzathoz. Ami Murnau korábbi filmjére emlékeztet, az az emberi alakok mögött falra vetülő hatalmas árnyék. Néha talán öncélúan - igaz határozottan látványosan.

A film középpontjában az Emil Jannings által játszott öreg szállodai portás áll. Az elegáns szállodák portásainak - sok esetben még ma is - eltúlzottan díszített, már-már marsalli uniformishoz hasonlító egyenruhájuk van. Főhősünk rendkívül büszke egyenruhájára. Minden reggel formára fésüli őszes haját, büszkén pödri megfelelő alakúra Ferenc József-re emlékeztető arcszőrzetét, magára ölti az előbb említett ruhát, majd este, munkája végeztével ugyanabban az egyenruhában megy haza. Otthona környékén köztiszteletnek örvend, még tisztelegnek is neki, amit ő örömmel viszonoz.

Ám egy napon arra kell beérkeznie munkahelyére (az Atlantic hotelbe), hogy posztján egy nála fiatalabb ember áll. Ő túl öreg volt már, többször előfordult, hogy nem bírta el a vendégek bőröndjét, ezért mást raktak a helyére. Őt pedig áthelyezték az egyik mosdóba kéztörlőnek. (Nem vicc - ez egy ma már csak felső kategóriás szállodákban előforduló foglalkozás: a vendégeket kell kézmosás közben kiszolgálni szappannal és kéztörlővel) Díszes egyenruháját tehát le kell adnia... 

Azt hiszem, hogy elképesztő fájdalom lehet ilyet megélni. Az ember megfelelően végzi a dolgát, elégedettek vele, tisztelik... És egyszer eljön az idő - az idő mindig eljön - amikor a korod miatt már nem kellesz... jön a következő, a fiatalabb. Voltál valaki, és már nem vagy az. Mert megöregedtél, elvesztetted jelentőségedet...

Itt most ez kézzelfoghatóvá válik azzal is, hogy a számára olyan fontos egyenruháját is elveszik tőle. És ettől fogva mindenki, aki eddig szerette, tisztelte, elfordul tőle. Szégyen lesz vele mutatkozni, a szakadt ruhájú öreggel... 

Persze nyilván ez egy eltúlzott ábrázolása a dolgoknak. Mint ahogy az utolsó negyed óra is egy erősen eltúlzott csattanó. Könyvünk szerint ez a csattanó a végén nevetségesen hiteltelen. Én ezzel nem értek egyet. Inkább azt mondanám, hogy a befejezés átmegy abszurdba. Semmi bajom nem volt vele.

A némafilmek esetében hozzászokhattunk, hogy a dialógusokat a filmet megszakító felirattáblákon tudjuk elolvasni. Ebből a filmből teljesen kimaradtak ezek a felirattáblák. Legalábbis párbeszédek egyáltalán nem kerülnek feliratozásra. Nincs is rá szükség. Úgy van megalkotva a film, hogy minden pontosan érthető a cselekményből.

YOUTUBE - Az Utolsó Ember - 1924

Németország (Prana-Film), 94 perc, ff., néma

Rendező: F.W. Murnau

Producerek: Enrico Dieckmann és Albin Grau

Rögtön előre szeretném bocsájtani: nemcsak, hogy nem tudott megfogni a vámpírfilmek újkori divathulláma (Alkonyat, Vámpírnaplók, True Blood, Buffy stb., stb...), de nem is nagyon értem, hogy mitől lehet izgalmas ez az emberi vérszívókról kerekített misztikus, félelmetes fantáziavilág olyan sokak számára.

"Az ön feleségének olyan gyönyörű a nyaka..." - mondja Nosferatu, és bár mi tudjuk, hogy miért vonzódik annyira a nyakakhoz, a főszereplő még csak bambán csodálkozik. Külön figyelmet érdemel, hogy Nosferatu-nál még nem a két felső szemfog módosult 'vámpírosan', hanem a középső felső metszőfogak. (Lásd a korabeli moziposzteren.)

Ezt a filmet tekintik általában az első Drakula filmnek. Ami egyrészt furcsának tűnhet, mert nem szerepel benne Drakula gróf (ezt az ellentmondást mindjárt feloldom), másrészt nem is teljesen első, hiszen egy évvel korábban, 1921-ben már mozikba került egy magyar (!) gyártású Lajthay Károly film "Drakula Halála" címmel. Sajnos ez a film - valószínűleg a II. Világháború során - elveszett.

Szóval hol van itt Drakula?

1921-ben Dieckmann és Grau producerek - akik erősen érdeklődtek az okkultizmus iránt  -   megalapították a Prana Film-et. (Prána - életerő-energia a hindu filozófiában.) Első filmjük Bram Stoker 1897-es "Drakula" című regényének megfilmesítése lett volna. Elkezdtek dolgozni a filmen, és valamilyen okból vagy nem tudtak, vagy nem is akartak megállapodni a filmes jogok megvételéről, ezért inkább úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a szereplők neveit és egy kicsit átírják a történetet. Így lett Drakula grófból Orlok gróf, más néven Nosferatu. Ez a trükk végül nem jött be, a német bíróság elrendelte az összes kópia megsemmisítését, amit végre is hajtottak. Csak azért tudott fennmaradni a film, mert ekkor már külföldi forgalomba is kerültek kópiák, amikre természetesen a német bíróságnak nem volt ráhatása. A Prana Film egyúttal csődöt jelentett be, hogy ne kelljen a hatalmas kártérítést kifizetniük. Így a Nosferatu nem csak az első, de egyben az utolsó filmjük is lett. 

A film bemutatójára az alább látható Berlini Állatkert márványtermében került sor. Nem mindennapos helyszín egy premierhez!

Orlok gróf (Nosferatu) mellett van még egy fura fazon a filmben. Őt Knock-nak hívják, és ő teszi a film elején a Thomas Hutter nevű - egyébkén elég súlytalan - főhősnek a következő ajánlatot:

"Jó kis pénzt tudnál keresni magadnak...persze kell egy kis fáradozás... egy kis izzadtság, és... esetleg egy kis vér..."

Főhősünknek el kell adnia a saját házával szemben levő elhagyatott épületet Orlok gróf számára, de ehhez előbb fel kell keresnie a furcsa grófot távoli kastélyában, ahol el is tölt vele néhány napot.

Szaporodnak a furcsa jelek: ébredéskor két piros kis pontszerű sebhely a nyakán, melyet ekkor még - jobb híján - a szúnyogokra fog. 

Aztán eljön a pont, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. Ekkor Orlok már költözik az újonnan vásárolt házba, útját azonban egyre szaporodó halálesetek kísérik. Tehát nemcsak vérszívó, de halálosztó is. Orlok gróf maszkja egyébként jópofa, bár mai szemmel inkább vicces, mint ijesztő.

Ebben a filmben újra gyakori a virazsírozás (a teljes kép egy adott színűre színezése), és újdonságként hatott az egyik jelenetben az un. stop-motion technika alkalmazása. 

stop motion: képkockánként beállított rögzítési eljárást jelent, amelyet később mozgóképpé dolgoznak össze. A hagyományos filmfelvétellel ellentétben itt nem valós időben megrendezett sebességgel kerülnek rögzítésre az események, hanem a mozgóképet alkotó összes képkocka egy-egy külön beállítást jelent, melyet állókép, azaz fotó formában rögzítenek. Majd az így keletkező állóképeket egymás után vágva, összeillesztve jön létre a mozgókép, animáció.

A végkifejlettel kapcsolatban annyit árulnék el, hogy ennek a filmnek a doktrinája szerint egy vámpírt csak úgy lehet megállítani, hogy egy önfeláldozó tiszta szívű nő 'lefoglalja' a vámpírt az első kakasszóig. A napfénytől ugyanis megsemmisülnek. 

Azzal kezdtem ezt a bejegyzést, hogy számomra érthetetlen a vámpíros filmek divatja. Különös érdeklődéssel ültem le megnézni ezt a filmet, mert egy ismerősöm - akinek adok a véleményére - úgy ajánlotta a figyelmembe ezt a filmet, hogy részben ennek hatására kezdett filmezéssel foglalkozni. Talán ezért okozott valamelyest csalódást. Nekem helyenként kimondottan zavarosnak tűnt a történetvezetés. Dramaturgiailag kimondottan egyenetlennek érzem. Képi világában sok helyütt emlékeztetett a  szintén expresszionista Dr. Caligari-ra bár nem annyira szélsőséges. Viszont az a jelenet, ahol Nosferatu-nak csak az árnyéka látszik nagyon látványos, igencsak rendben van.

YOUTUBE - Nosferatu (1922)