Dánia (Palladium), 119 perc, ff., dán
Rendező: Carl Theodor Dreyer
Producer: Jørgen Nielsen
Amikor a Velencei filmfesztiválon bemutatták ezt a filmet - az ekkor 75 éves Dreyer is ott ült a nézőtéren - nagyon vegyes volt a fogadtatás. A nézők közel fele kisétált a vetítés alatt. Az ott maradók viszont -meglepő módon - álló ovációval jutalmazták az idős rendezőt, aki láthatóan meghatódva fogadta ezt a nem várt gesztust. Korábban a Cannes-i filmfesztiválon már megbukott ez a film, úgyhogy feltehetően ilyen pozitív visszajelzésre számított a legkevésbé.
Általában azok a filmek szoktak hasonló, élesen megosztott reakciókat kiváltani, melyek valamilyen provokatív témát - kegyetlen erőszakot, vagy valamilyen tabut - dolgoznak fel. Nos ez esetben ilyesmiről szó sincs! Helyette fájdalmasan száraz, unalmas és mesterkélt, közel 2 órán keresztül.
(Dreyer a forgatás díszlet-padán)
Dreyer utoljára - közel tíz éve - 1955-ben készített filmet: Az Ige (1955) szintén nagyon igénybe veszi az ember türelmét. Több, mint két órás hosszának nagy része igen lassú, körülményeskedő párbeszédekből áll, a film utolsó jelenete azonban engem szinte mindenben kárpótolt. Ez a film most pont ugyanazzal a tempóval indított, így a fájdalmas lassúság közepette abban bíztam, hogy a film végén ezúttal is katarzist kapok türelmemért hálába.
Ezúttal azonban csalódnom kellett...
Sokat sejtet a film felépítésével kapcsolatban, hogy 3 hónapig forgatták, de mindössze 3 napig tartott maga a vágás. Nem csoda, hogy ilyen gyorsan végeztek vele, hiszen a jelenetek nagy részében alig van vágás. Valaki megszámolta, és állítólag kevesebb, mint 90 beállítás látható az egész filmben. Van olyan jelenet, melyben közel 10 percig egyetlen vágás sincsen.
(Dreyer egyeztet Nine Pens Rode-val, a film főszereplőjével.)
Gertrud, a film főszereplője egy volt operaénekesnő. Férje jogász, épp miniszteri kinevezése előtt áll. A férfi büszkén újságolja feleségének a várható kinevezést, ám Gertrud öröm helyett bejelenti, hogy elhagyja a férfit, mivel az képtelen érzelmek megélésére, hiányzik belőle minden szenvedély ...
Idővel kiderül, hogy a nőnek viszonylag kiterjedt szerelmi élete van. Előkerül egy fiatalabb szerető, aki éppen elhagyni tervezi Gertrudot, mivel teherbe ejtett egy másik nőt, továbbá előkerül Gertrud egy korábbi szeretője, aki a mai napig bízik egy újrakezdés lehetőségében...
Mindez hosszú-hosszú - látszólag teljesen érzelemmentes - beszélgetések során bomlik ki. Ami feltűnő, hogy ezek során a hűvös beszélgetések során a felek sokszor nem is néznek egymás szemébe, mindketten inkább a kamera felé fordítják arcukat, ettől az egész még inkább mesterségesnek, művinek hat...
Őszintén szólva a hideg dán nőben nem is nagyon tudom felfedezni, hogy mi lehet, ami miatt ennyi férfi veszi körül...
A párbeszédek lassúságát az is fokozza, hogy a beszélgető felek mindig szépen megvárják, míg a másik befejezi mondanivalóját, és csak kis szünet után reagálnak rá, nehogy véletlenül egymás szavába vágjanak... Érzelmes, kapcsolatokat érintő vitáknál a való életben természetesen nem úgy beszélgetnek az emberek, mintha egy interjún vennének részt. A kiszámított tempó lassúságát tovább erősíti a kamera távolmaradása a jelenettől. Szinte csak elvétve látni közeliket, főleg totálokkal operál Dreyer, és ha mozog is a kamera, azt mindig nagyon finoman, lágy ritmusban teszi, mintha külön figyelne, hogy a hirtelen mozgásokkal nehogy megzavarja, "felébressze" a színészeket...
(Dreyer instruálja a főszereplőt.)
Dreyer Jézus életéről szeretett volna filmet készíteni, de erre már nem volt lehetősége. (Érdekes, véletlen egybeesés, hogy a lista következő filmje pont Jézus életéről szól.) Ez volt élete utolsó filmje, tőle tehát elbúcsúzunk ezzel...
