USA (Ashton Productions), 100 perc, DeLuxe Color, angol

Rendező: Anthony Mann

Producer: Walter Mirisch

Ez a negyedik Anthony Mann western az 1001-es listán. Mindhárom korábbi filmet James Stewart-tal készítette a rendező, így már szinte furcsa, hogy ezúttal Gary Cooper a főszereplő. Ennek én nagyon örültem, hiszen John Wayne mellet Stewart a másik akkoriban igen népszerű színész, akivel alig láttam olyan western-t, ami igazán tetszett volna. Gary Cooperrel a Délidő (High Noon) viszont kedvenc filmélményeim közé tartozik.

Érdemes megjegyezni, hogy a forgatókönyvet az a Reginald Rose írta, aki a Tizenkét Dühös Ember c. filmet is jegyzi. Egy 1955-ös regény adta a történet alapját.

A színes, szélesvásznú filmet pedig az az Ernest Haller fényképezte, aki az Elfújta a Szél operatőre is volt.

Link Jones, egy látszólag feddhetetlen férfi elutazik szülővárosából egy nagyobb városba, hogy közösségének félretett pénzéből egy tanárnőt alkalmazzon a városa számára. Az utolsó pillanatban, egy közismert szélhámossal ismerkedik össze, aki bemutatja őt a várost épp elhagyni készülő bár-énekesnőnek, Billie-nek (Julie London). Mint kiderül, a hölgy nem csak énekelni, de tanítani is tud. 

A vonatot, amire mindhárman felszállnak, azonban kirabolja egy banda, és a csetepaté során véletlenül pont ők hárman (a bárénekesnő, a szélhámos és főhősünk) maradnak le. Otthagyja őket a vonat a Texasi prérin.

A semmi közepén, feltehetően lakott területektől messze, Link megpillant egy magányosan álló farmot. Mint kiderül, ott nevelkedett, ismeri az ott élőket, és elhatározza, hogy tőlük fog segítséget kérni.

• 
• 
• 

És itt furcsa csavart vesz a történet. Mint kiderül, a házban egy bűnbanda húzza meg magát, ők rabolták ki a vonatot. De mindez még semmi. A feddhetetlen megjelenésű Linkről kiderül, hogy ő szintén ebben a bűnbandában nevelkedett. Ő volt a bandavezér kedvenc "unokaöccse". Doc Tobin, a banda vezetője állítólag még sírt is, amikor felnőtté válva Link se szó, se beszéd, lelépett. 

Tobin karakterével kapcsolatban érdekesség, hogy a jó maszknak köszönhetően, nem túlságosan zavaró, hogy őt az a Lee J Cobb játssza, aki hatalmasat alakított a Tizenkét Dühös Emberben, és nem mellesleg 47, éves volt ekkor, azaz mintegy tíz évvel fiatalabb annál a Gary Coopernél, aki 57 évesen az ő "unokaöccsét" alakítja. Bevallom, én fel sem ismertem Cobb-ot, pedig a Tizenkét Dühös Emberben nagyon tetszett a játéka.

És itt a pusztában hagyott három ember bizony csapdába került. Életük csak azon múlik, hogy Link mennyire tudja eljátszani a tékozló fiút, aki végül visszatért "családjához", hogy újra közéjük álljon. Hogy a nőt menteni próbálja a haramiák karmaiból, azt hazudja, hogy a hölgy az ő felesége. Azok így sem kegyelmeznek neki. Előbb arra kényszerítik, hogy vetkőzzön le, majd a film egy későbbi pontján megerőszakolják.

• 
• 
• 

Ez már kérem a hatvanas évek korán beköszönő szele. Ilyesmit az ötvenes évek Hollywoodjában elvileg nem lehetne megtenni. Igaz, a nő vetkőztetése csak alsóneműig tart, és a vadnyugati korszakban elég terjedelmesek voltak azok az alsóneműk, és maga az erőszak is kamerán kívül történik, azért mindenképpen szokatlan ilyesmit egy ötvenes évekbeli filmen látni. Majd lesz ebben részünk bőven egy évtizeddel később. 

A kritikusok nem voltak elájulva a filmtől. Elájulva egyébként én sem voltam. Leginkább az irtózatosan ügyetlenre sikerült bunyók voltak bosszantóak. Úgy verekedtek néha a bátor cowboy-ok, mint az ügyetlen kislányok.

Ettől függetlenül inkább nézek egy béna westernt Gary Cooperrel, mint egy átlagosat John Wayne-el. A legnagyobb bajom azonban az, hogy minden westernt tudat alatt is a Volt Egyszer egy Vadnyugathoz viszonyítok, és ebben az összevetésben nagyon nehéz felszínen maradniuk az amerikai westernek túlnyomó többségének.

• 
• 
• 
• 
• 

USA (Columbia), 103 perc, Technicolor, angol

Rendező: Anthony Mann

Producer: William Goetz

Sajnos továbbra sem tudom megkedvelni ezeket a klasszikus (amerikai) westerneket. Bezzeg a Sergio Leone-féke spaghetti westerneket mennyire szeretem... de azoknak még nem jött el az idejük... majd a hatvanas években...

Persze azért volt olyan amerikai western ami tetszett, például a Délidő, vagy a Hatosfogat... de egyikre sem mondanám, hogy tipikus amerikai westernek voltak... A Hatosfogat például inkább egy road movie, ami mellesleg a vadnyugaton játszódik... 

Ez az ötödik, és egyben utolsó közös westernje Anthony Mann rendezőnek és James Stewart főszereplőnek. Lett volna még folytatás, de a hatodik filmjük (Éjszakai Átkelés, 1957) előkészületei során összevesztek valamelyik mellékszereplő személyén, a rendező kiszállt a produkcióból, és többet szóba sem álltak egymással.

John Wayne mellett egyébként James Stewart a másik olyan gyakori western szereplő, akik - elnézést kérek, de - tenyérbemászó módon idegesítenek. Ők azok a tipikus keménynek mutatkozó figurák, akiknek az amcsik láttatni szeretik magukat, amolyan mindig jó oldalon álló, igazság harcosai...

A címadó férfi Laramie-ból tehát a James Stewart által játszott Will Lockhart. Laramie egy Wyomingi városka, ahonnét azért jött most ebbe a Coronado (Kalifornia) nevű másik városba Lockhart, hogy megtalálja öccse halálának felelősét. Öccse egy kocsival fegyvereket szállított. Sorozatlövővel végeztek velük, és elrabolták szállítmányukat.

Nem hiszem, hogy nagy poént lövök le azzal, hogy elárulom, hogy a film végére természetesen meglesz a felelős...

• 
• 
• 
• 
• 

Bár a stage fotókból ez nem derül ki, de Technicolor nyersanyagra készült a film, amit megspékeltek a Cinemascope szélesvásznú formátummal, ezáltal a kép maga tényleg fenséges. A szép vadnyugati miliő - itt mexikói stílusú, nem pedig a westernekre jobban jellemző ácsolt faépületek adják a díszleteket - és a helyenként igen kreatív fényképezés legalább vizuálisan kielégíti az étvágyunkat. A már-már giccs-szerű megoldást is imádom, ahogy ellenfényben a lovasnak csak a körvonalai látszanak, és teljes pompájában csak a vörös köves sivatag és a vakítóan kék ég látszik. Elég sok helyen forgatták a filmet, Új-Mexikói és Arizonai helyszínek is fel vannak sorolva a helyszínek között...

Megtudhatjuk, hogy az apacsok az igazán veszélyes indiánok, és vannak barlanglakó fajták is, akik békében élnek a környező népekkel, beleértve a "fehér embereket" is. Nyilván semmi sem áll távolabb az ilyen leegyszerűsítés a valóságtól, de hát ez az ötvenes évek Amerikája, ahol a feketéknek még át kellett adniuk a fehéreknek a helyet a buszon... mit várjunk hát a filmjeiktől...

• 
• 
• 
• 

Az "1001-es" könyv 2004-es kiadásából dolgozom, és véleményem szerint indokoltan került ki azóta ez a film a legfrissebb kiadásokból, helyet adva az újabb filmtermésekből kikerülő utánpótlásnak...

USA (MGM), 92 perc, Technicolor, angol

Rendező: Anthony Mann

Producer: William H. Wright

Sajnos azt kell mondanom, hogy ez a bugyuta magyar cím (A Meztelen Nyom) nagyon is passzol ehhez a filmhez. És rögtön az elején be kell ismernem, hogy alig tudok olyan dolgot említeni ezzel a filmmel kapcsolatban ami tetszett.

Talán egyedül a negatív főhős, a kőrözött gyilkost alakító Robert Ryan tetszett, bár az ő alakítása sem hordozott túl sok dimenziót, elfogása után gyakorlatilag cinikusan mosolygott a film végéig, de azt jól csinálta. Robert Ryan egyébként a velem egykorú negyveneseknek talán a Piszkos Tizenkettő ezredeseként lehet leginkább ismerős.

A rendező - Anthony Mann - előző A '73-as Winchester című filmjével kapcsolatban is az volt a legnagyobb bajom, hogy már-már a film antihőséért izgultam, annyival szimpatikusabb volt, mint az abban szintén főszereplő James Stewart. És gyanítom, hogy a rendezőnek nem feltétlenül ez volt a szándéka.

Ki lehet még emelni a Colorado állambeli hegyvidék szépségét, aminek tagadhatatlanul jót tesz a Technicolor nyersanyag... Elismerésre ad okot, hogy a forgatás nagy része tényleg a természetben történt... De ez azért az ötvenes években már kevés egy mozitól. Pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy itt egy futószalagon készült filmről van szó, nem túl sok kreativitással elkészítve.

Az egész filmnek gyakorlatilag öt szereplője van, néhány indián statisztával kiegészítve. Howard Kemp (James Stewart) fejvadász egy magas összegű vérdíjjal kőrözött terheltet üldöz (Robert Ryan), akit két "ad hoc" segítővel sikerül is elkapnia. A segítők, amikor rájönnek, hogy igen magas összeg jár az illető leszállításáért, akkor nyilván ők is részesülni kívánnak abból, így természetesen részt vesznek az illető hatóságig való elkísérésében, ami az erdős területen keresztül néhány napig is eltart.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A helyzetet színesíti, hogy az elfogott bűnöző nem teljesen egyedül van, vele van egy Lina nevű hölgy is (Janet Leigh), akinél üresebb karaktert eddig nem nagyon láttam. Nyilván szükség volt egy női szereplőre, mert több férfi ül be a moziba, ha egy vakító szőkeség is feltűnik a lobby card-okon, de ennél több értelmet sajnos nem látok a hölgy szerepeltetése kapcsán... Természetesen, - ahogy egy sablonokkal terhelt forgatókönyvnél elvárható is - a szőkeség "váratlanul" átszeret a film főszereplőjébe... És jól is teszi, mert érzésem szerint színészi kvalitásokban méltó társa James Stewart-nak. (sorry)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Talán ellenszenves lehet, hogy a nagy Jimmy Stewart-ot szinte minden róla szóló filmben ekézem. Hát sajnos az a helyzet, hogy attól, hogy egy színész népszerű, sőt attól, hogy esetleg Oscar díjat is kapott, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott színész képességei jók. Nem akarok Orson Welles-el takarózni, de azt kell, hogy mondjam, egy véleményen vagyok vele. Egy felvételen úgy nyilatkozik Stewartról, hogy épp megnézte a "Hátsó Ablakban" című filmben, és annyira rossz, hogy nála még Grace Kelly is jobban játszik... Grace Kelly-vel semmi bajom nem volt egyébként a High Noon-ban, de azt be kell ismernem, hogy a szép nőkkel egy kicsit mindig elnéző vagyok...

A film nagy része tehát  az öt ember vándorlása az erdőn keresztül. Ahogy a három pénzre éhes embert megpróbálja kijátszani a rafinált bűnöző akár egymás ellen is. Lehetett volna érdekes, de sajnos ez a 90 perc jóval hosszabbnak tűnt, mint az előző film - A Félelem Bére - közel 2 és fél órája.

• 
• 
• 

USA (Universal), 93 perc, ff., angol

Rendező: Anthony Mann

Producer: Aaron Rosenberg

James Steward pályája - néhány kevésbé sikeres filmje után - éppen kisebb mélyponton volt. A megújulásnak valamilyen formáját kereste ekkoriban, és ez a film pont megfelelőnek bizonyult ehhez.

A Universal költségvetése nem engedte meg, hogy kifizessék Stewart számára az általa igényelt 200.000 dollárt, helyette olyan megállapodást kötöttek, hogy egy bizonyos előleg után a film bevételeinek egy adott százalékát fogják majd inkább kifizetni neki. Mint utóbb kiderült, Stewart nagyon jól járt ezzel a megállapodással, hiszen becslések szerint így végül hozzávetőlegesen 600.000 dollár ütötte a markát. Akkoriban még új volt ez a konstrukció, de másoknak is megtetszett ez a modell, és viszonylag hamar elterjedt. Ma is a legnagyobb sztárok - akik elég nagyok ahhoz, hogy feltételeket szabjanak - ilyen jutalékos rendszerben szerződnek le a filmstúdiókkal.

Papíron ő volt tehát a főszereplő, de talán mondhatjuk azt is, hogy a film igazi sztárja egy 1873-as "One of a Thousand" Winchester modell volt.Miről is beszélünk pontosan? A winchester névvel furcsa módon mi magyarok számítógépes merevlemezek (hard disk) kapcsán találkozunk. Sokan így (no meg vinyónak) hívjuk ezeket az eszközöket, és rajtunk kívül szinte sehol máshol nem értik, hogy miért akarunk fegyvert venni a számítógépünkbe. Ugyanis sehol máshol nem hívják winchesternek ezt az adattároló eszközt, ami egyébként egy 1973-as IBM merevlemez prototípusának a neve volt, és isten tudja, hogy mi magyarok miért így hívjuk ezeket a mai napig...

Szóval a Winchester egy ismétlőfegyver volt, mellyel nagyjából másodpercenként egy lőszert lehetett kilőni gyakorlott kéz által. Akkoriban ez még hatalmas újítás volt, és a film címét adó 1873-as modell volt az első, mely már gyakorlatilag mentes volt a korábbi típusok gyermekbetegségeitől.Tökéletesen funkcionáló alsó csuklós-karos zárszerkezet működtette az újratöltést. A revolver töltényei kompatibilisek voltak ennek a modellnek a töltényeivel. Egy nagyon népszerű fegyvert sikerült tehát alkotniuk a tervezőknek.

Ezt a különleges népszerűséget úgy is meglovagolta a gyártó cég, hogy különleges, drága díszpéldányokat is gyártott ezekből a fegyverekből. Minden ezer gyártmányból kiválasztották a legtökéletesebbet formai és egyéb szempontok alapján, azt különleges díszítőelemekkel látták el, és One of One Thousand azaz Egy az Ezerből fantázianéven és persze borsos áron árulták ezeket az egyedi példányokat. Az 1873-as modellből 133 db ilyen One of One Thousand példány készült. Ha megnézem milyen szépen megmunkált alkotásról van szó, nem jut más az eszembe, csak a japánok által hasonlóan míves elemekkel ellátott szamuráj-kard.

Nos, a film főszereplője az egyik a fent említett 133 különleges kivitelű puskából. A legjobb fegyver, ami csak létezik, legalábbis azon több ember szerint, akik a filmben mindannyian ezt a fegyvert akarják megkaparintani. És ők nem kevesen vannak... Legelőször egy lövészversenyen nyílik lehetőség ennek a bizonyos fegyvernek a megnyerésére, de újdonsült tulajdonosa nem sokáig örülhet neki, és ezzel kezdetét veszi a felbecsülhetetlen értékű puska hol bűnös, hol törvényes úton való kézről-kézre járása.

Itt van rögtön a James Stewart által alakított Lin McAdam, aki legjobb célba-lövőként megnyeri ezt a különlegességet.

• 
• 
• 

Sajnos James Stewart valahogy sosem tudta igazán a szívembe lopni magát, hiába olvasom róla, hogy - szokásához híven - egészen mélyen beleásta magát a szerepbe, hetekig gyakorolta a winchesterrel való sorozatlövést, hogy minél gyakorlottabbnak tűnjön a harcos jelenetekben, valahogy csak nem sikerül megkedvelnem... talán majd öregkorában... mellette a jó barát szerepében Millard Mitchell szolidan, de stabilan hozza az örök másodhegedűs figuráját.

Van két negatív hős a filmben, akik mindketten nagyot játszottak: egyikük maga a sátán, az igazi antihős, figurájában az volt az egyetlen "zavaró", hogy én bizony jobban kedveltem, mint a film Stewart által alakított pozitív hősét. Így viszont borult számomra a film, ami nyilván úgy volt felépítve, hogy a pozitív hősért izguljunk... A Stephen McNally által alakított Dutch Henry Brown valódi kilétéről és a kettejük közös múltjában mélyen gyökerező  konfliktusról csak a film legvégén hull le a lepel.

• 
• 
• 
• 

Néhány apróbb érdekesség: az egyik városka seriffjét úgy hívják, hogy Wyatt Earp, továbbá felfedezhetjük Tony Curtis-t egészen fiatalon egy pármondatos mellékszerepben. Az egyetlen fontos női szereplő Shelley Winters a filmben több férfi szívét is elcsábítja, az enyémet sajnos nem tudta...

• 
• 
• 
• 

Dan Duryea volt a másik negatív hős, aki legnagyobb sajnálatomra jobban elnyerte rokonszenvemet, mint Stewart karaktere.

A kicsik közé tartozó Universal Studios költségvetése nyilvánvalóan szűkösebb volt, mint amit a nagyok megengedhettek maguknak, mégis a képi megvalósítás nem hagyott túl sok kívánnivalót maga után.

Gyönyörű díszletvároskák láthatóak a filmben, melyeket egytől egyig Arizonában, a lehető legalkalmasabb helyen, nem pedig holmi kaliforniai stúdió-telken állítottak föl. Sok szép kép látható a filmben ezeken a tájakon. Minden lehetőség adott volt tehát, hogy sikeres legyen a film, így nem véletlen, hogy a legjobb westernek közé sorolják. Nekem - ismerve, hogy mik jönnek majd a későbbi években - kicsit csalódás volt, leginkább a sok klisé miatt, de hát legyen ez az én bajom, ha másoknak ennyire tetszik...

• 
• 
•