Franciaország (Gaumont), 440 perc, néma, ff

Rendező: Louis Feuillade 

Őszintén szólva nem értem, miért kezeli a könyv egy filmként a "Vámpírok"-at, amikor ez valójában egy 10 részből álló sorozat. Szokatlannak hangzik, hogy mozis sorozat, ezek különálló filmek, többé kevésbé azonos szereplőkkel. Nem is egyszerre vetítették őket, ráadásul az egyes részeknek önálló címei is vannak. De fogadjuk el, hogy a szerkesztők egy nagy egységként kezelik a teljes sorozatot.

Vámpírokra utal a cím, de szó sincs itt vérszívókról, a 'Vámpírok' egy Párizsi bűnszervezet neve. De azért... hogy egy kicsit megbolondítsák a történetet, mégiscsak elhelyeztek vámpíros motívumokat.

Először a második részben a Vámpírok című színházi előadásban egy denevér-jelmezes hölgy válik gyilkosság áldozatává (lásd fotó lejjebb), majd a harmadik résztől - sejtésem szerint a denevér jelmez sikerét meglovagolva - egy újabb női szereplőt hoznak be, immáron kicsit leegyszerűsített , de mégis az előzőre emlékeztető fekete jelmezben, kissé kísérteties, de mindenképpen karakteres sminkben. (lásd plakát balra és fotó jobbra) Ez a karakter már végigkíséri a sorozatot. Nevének betűi (Irma Vep) kicsit megkeverve: VAMPIRE. Egy éjszakai klubban énekel, és a Vámpírok bűnszervezet tagja egészen addig, amíg egy rivális bűnbanda feje belé nem szeret, és hipnózissal magába nem bolondítja. Igen... van itt minden: méregkeverés, varázslat, gyilkosságok...

Ez egy komolytalan, misztikus és esetenként szórakoztató krimi sorozat. Nem szabad sokat várni tőle és akkor talán nem okoz csalódást.

Két szereplő van, aki a teljes sorozatban végig szerepel:

Philipe az újságíró, aki inkább magánnyomozóként funkcionál. Ő mondjuk egy Jávor Pál féle zsánert hoz. Mindig jól fésült, mindig pontosan tudja mit akar.

 A másik főszereplő Mazamette. Az egyik legnagyobb ripacs akit valaha láttam, szöges ellentéte Philipe-nek. Ha az újságíró Jávor volt, akkor Mazamette legyen Latabár. Először úgy tűnik, hogy Mazamette is a Vámpírok tagja, de végül kiderül, hogy ő is a jó oldalon áll, és Philipe-el együtt tesznek meg mindent a bűnbanda felszámolásáért. De ez a ripacskodás elképesztő! Nem tudom, hogy rendezői utasítás, vagy önálló elhatározás, de a Mazamette-t alakító színész odáig megy sok esetben, hogy kinéz a nézőre, és mosolyogva mintegy kérdőn néz: "Jó voltam?". 

Legnagyobb sikere a csak harmadik résztől jelen levő - az Irma Vep-et alakító - Musidorának volt. Én is nagy várakozással voltam vele kapcsolatban a plakátokon látható izgalmas, szeme körüli koromfekete sminkje, és stilizált vámpír-kosztümje miatt is, de bevallom, bennem semmilyen hatást nem keltett.

 A sorozatot a francia Gaumont gyártotta. Azért tartom fontosnak megemlíteni, mert egyrészt ez a cég ma is Franciaország egyik legnagyobb filmgyártója, másrészt imádom a logójukat, mely - az alapító - León Gaumont választása szerint egy margarétát jelképez, ami édesanyja kedvenc virága volt. Az idők során többször újratervezték a logót, de a margaréta mindvégig megmaradt.

 

 

USA (D.W. Griffith & Epoch), 190 perc, néma, ff

Rendező: D.W. Griffith

Producer: D.W. Griffith

12 év telt el az előző film, 'A Nagy Vonatrablás' óta. Ezek szerint a szerkesztők nem találtak arra érdemes filmet ebből a korai időszakból, hogy beszerkesszék a könyvbe. 

Időközben vége lett a 'One Reel' korszaknak. Ez egy több mint 3 órás film! Úristen... gondoltam először. (Akkor még nem tudtam, hogy a következő film - Les Vampires - közel 8 óra lesz, de ne szaladjunk ennyire előre...)

A mozi poszteren egy Ku Klux Klános lovas látható, és hát... igen... ez egy rasszista film, amit állítólag a KKK propaganda-anyagként is gyakran felhasznált. A könyv is, és majdnem minden elemző, aki jónak tartja ezt a filmet hosszasan magyarázkodik, és nyilván ezen van is mit magyarázni...

Ennek a filmnek a kapcsán érdemes kitérni a némafilmeket kísérő zenékre. A némafilm szinte a mozi megszületése óta nem volt igazán néma. Mindig kapott valamilyen zenei kíséretet. A youtube-on lehet találni egy-egy olyan némafilmet, amit valamiért zene nélkül töltöttek fel... hát lehangoló... Egyébként is, három órányi némafilm még zenével is türelmet próbáló egy kortárs filmekhez szokott nézőnek, de zene nélkül szinte azonnal kezdett elkalandozni a figyelmem. Szükség van arra a kísérőzenére, ami a némafilmeknek annyira a sajátja.

Kisebb vetítőtermekben általában zongorista próbált a film hangulatához illő zenét rögtönözni. Nagyobb termekben viszont nagyzenekari kíséretet kaptak a filmek. A zenekar nem tud rögtönözni, nekik tehát kotta kellett. Griffith ehhez a filmhez teljes zenei kíséretet komponáltatott, tehát ha megnézzük a szépen felújított változatot (lásd a lenti youtube ablakban), akkor gyakorlatilag azt láthatjuk, amit a nézők száz évvel ezelőtt a filmszínházban.

A másik érdekesség, ami fekete-fehér filmeknél még mindig szokatlan nekem: a színezés. De itt most nem kézzel színezésről van szó, mint az első két filmnél, hanem az egész kép bizonyos árnyalatúvá színezését a jelenet igényétől függően. Ezt virazsírozásnak hívták. (Nem, nem zsírral kenik össze a tekercset. A francia virage szóból származik). Na tessék, itt egy olyan szó, ami annyira kiment a divatból, hogy a helyesírás ellenőrző hibásnak jelzi, azaz gyakorlatilag nem létezik.

virazsírozás: A korai filmek színezésének egyik módja, amelynél nem a kép részleteit festették különböző színűre, hanem az egyes jeleneteknek adtak egységes kísérőszínt, az adott jelenethez tartozó filmszalagot valamilyen színű festékkel egyenletesen megfestve. A virazsírozás a korban nem csupán díszítőelem volt, hanem többletjelentést adott az egyes jeleneteknek, lehetett dramaturgiai funkciója (például az éjszakai jelenetek kékek voltak, a belső terekben játszódóak barnák, a külsők világosak, a tűz mellett játszódóak pirosak), de hordozhatott érzelmi többletjelentést is (például a sárga az irigységet, a kék a nyugalmat kívánta sugallni).

 A harmadik dolog, amit meg szeretnék említeni, hogy a négereket (akiket illik mostanában Afro-Amerikainak szólítani) sok esetben fehérek játszották fekete göndör parókával és feketére pasztázott arccal (szakmai műszó: blackface). Valódi feketék csak statisztaszerepben láthatóak, szöveges szerepet kizárólag fehérek játszottak. Lásd az alábbi fotón.

 A film nagy vonalakban az Amerikai polgárháborúról és annak a következményeiről szól egy család történetén keresztül bemutatva. A feketék ebben a filmben kizárólag negatív szereplők, valahol az állatok és az emberek közé helyezi őket Griffith. A polgárháború részben a rabszolgaság kérdése miatt tört ki, és az északiak győzelmének köszönhetően a polgárháború után felszabadult rabszolgák milliói keresték helyüket - persze sokuk nyilván nem találta -, a hirtelen nyert szabadsággal nehéz megküzdeni. Ennek a problémának a megoldását Griffith a Ku-Klux-Klán kezében látta. A film hatalmas siker volt, de érthető okokból óriási tiltakozási hullámot is kiváltott. 

Klu Klux Klán: Az USA-ban három különböző időszakban a fehér felsőbbrendűség nevében létrejött szélső-jobboldali mozgalom. 

Az egyik színésznő véleményem szerint kiemelkedik a többiek közül. Az alábbi képen látható Miriam Cooper (lovon az első sorban balra, a csuklyás mellett, fekete hajjal). A némafilmekre annyira jellemző eltúlzott, színpadias gesztusok mellett az ő esetében az egyszerű, fölösleges eszközöktől mentes játék kimondottan üdítően hat. Fiatalon abbahagyta a színészkedést, de időskori visszaemlékezéseiben leírja, hogy ennek a filmnek a forgatásakor az egyik jelenetben, amikor egy szomorú hírt kapnak a frontról, Griffith nem volt elégedett az alakításával, ezért félrehívta Miriam-ot, és közölte vele, épp akkor kapta a hírt, hogy elhunyt a színésznő édesanyja. Ne feledjük, jóval a mobiltelefonok korszaka előtt vagyunk, tehát teljesen valószerűen hathatott, hogy munkahelyi telefonon keresztül először a főnök tudomására jut egy ilyen információ. Szóval ezzel a hírrel hozta kellő hangulatba Griffith egyik szereplőjét a jelenethez. Miriam állítólag nem neheztelt ezért a rendezőre. Később több filmjében is szerepelt.

Miriam Cooper visszaemlékezése arról, hogyan kapta meg ezt a szerepet:

...

 "Hamarosan indulunk Kaliforniába," - mondta Griffith. Nem kérdezte, hogy akarok-e menni? Soha nem kérdezett senkitől semmit. Csak úgy közölte veled. - "Ott fogok forgatni. A polgárháborúról fog szólni." - Már akkor, hónapokkal a "The Birth of a Nation" forgatása előtt, csak az a film járt a fejében. - "Téged képzellek el a Déli Lány szerepére."

 Biztosan volt bennem valami, ami Griffith Úr számára a déli nőt szimbolizálta. Soha nem beszéltünk vele más szerepeimről, Griffith úr számára én voltam a Déli lány a polgárháborús filmben. Csak később jöttem rá, hogy mekkora dolog volt egy olyan filmben szerepelni, amely megváltoztatta a filmipart.

 "Heti 35 dollár lesz a fizetése" - mondta Griffith úr. - "Cabanne úr majd elmondja a részleteket. Egyelőre ennyi. Köszönöm."

 Választ sem várt tőlem. Szerződésről szó sem volt. Egyszerűen biztos volt benne, hogy úgyis igent mondanék, és majd a vonaton leszek Kalifornia felé, amikor itt az ideje.

És jól gondolta.

Otthagytam New Yorkot, elutaztam 3000 mérföld távolságra a családomtól, szerződés nélkül, mindössze tíz dollárral a zsebemben. Melyik színész tenné meg ezt manapság? De én ennyire hittem ebben az emberben. Soha nem kételkedtem a szavában.

...

 

 

YOUTUBE - Amerika Hőskora (1915)

USA (Edison Studios), 12 perc, néma, ff

Rendező: Edwin S. Porter

Ennek a filmnek is több változata lelhető fel. Először egy fekete-fehér változatát láttam, majd sikerült erről is találnom egy kézzel színezett verziót. A film az USA-ban készült, és annak az Edisonnak a stúdiója gyártotta, akiről eddig nem is sejtettem, hogy nemcsak elektrotechnikus és feltaláló volt, hanem a filmipar egyik nagytőkése is.

A történet - 12 perces filmről lévén szó - itt sem túl nyakatekert. Egy vadnyugati rablóbanda sikeresen végrehajt egy vonatrablást, majd a serif az embereivel lelövi őket. Mai szemmel rövidnek hangzik a 12 perc, akkoriban viszont még a 'One reel era'-ban, azaz az 'Egytekercses korszak'-ban tartott a Mozi; egy film jellemzően olyan hosszú volt, hogy ráférjen egy filmtekercsre, azaz 11-17 perc. Pár évet - de már nem sokat - várat még magára a többórás film-eposzok korszaka.

Újra azt kell mondanom, hogy ez a kezdetleges alkotás (hasonlóan az 1. filmhez) mai szemmel nem mondható különösebben szórakoztatónak. Viszont több olyan szokatlan megoldást használt a rendező, amik miatt ennek a filmnek szintén filmtörténeti jelentősége van.

Beállításai bár többnyire szintén totál plánból állnak, fontos megemlíteni, hogy állítólag ebben a filmben használtak először fahrt-sínt illetve svenkelést és kránozást..

fahrt-sín: kameramozgatáshoz alkalmazott sín, amin egy speciális kerekekkel ellátott kocsin a kamera zökkenőmentesen mozgatható.

svenkelés: a kamera saját tengelye körüli vízszintes síkban maradó mozgása

kránolás: a kamera saját tengelye körüli függőleges síkban maradó mozgása.

Ehhez a filmhez több kültéri jelenetet készítettek, ami szintén nem volt jellemző erre a korszakra. (Még nem Hollywoodban vagyunk. Az Edison Studio és az amerikai filmesek többsége ekkor még a keleti parton székel.) 

Itt fordul elő először, hogy párhuzamosan zajló eseményeket felváltva mutatnak (A távíró helységben és a kültéren egyszerre zajlanak az események).

Három dolgot tartok különösen említésre méltónak. Egy klisét, egy ikonikus jelenetet és végül egy érdekességet.

A klisé - vagyis pontosabban ami klisévé vált - az a jelenet, amikor a kocsmában a banditák pisztollyal a lába köré lövöldözve táncra kényszerítenek egy embert. Rengeteg western filmben megismételték.

 

Az ikonikus jelenet természetesen az, amikor az egyetlen közeli (szűkszekond) plánban felvett snitten - ami egyébként nem is szorosan a film része - egy cowboy a kamerába néz és a néző felé lő. Volt, hogy ezt a jelenetet a film elejére tették, a most fellelhető változatokban inkább a film legvégén látható.

szűkszekond plán: közeli plán , melynél az alany mellmagasságtól felfelé látható.

A színes változatban is nagyon visszafogottan használták az ecsetet. Nem törekedtek a teljes kép kiszínezésére. A kocsmai jelenetben például néhány hölgy ruháját színezték ki, és a lövéseket festették nagyon látványosra. Sok jelenetben egyáltalán nem színeztek. És végül van egy jelenet, amiben egyedül egy lány kabátja van bordóra festve, ez engem határozottam a 'Schindler listája' c. filmben szereplő kislányt juttatja eszembe. Nem hiszem, hogy Spielberg innét vette volna az ötletet, bár még ez is elképzelhető...

         CRITICALCOMMONS - A Nagy Vonatrablás (1903)

Franciaország, 14 perc, néma, ff

Rendező: George Méliés

Producer: George Méliés

Az ikonikussá vált emberi fejként megjelenő Holddal már sokszor találkoztam. Mint megtudtam - utólag ez magától értetődő persze - ezeknek a régi filmeknek nem csak egy verziójuk van. Régen létrehoztak adott számú kópiát, amit a mozik megvásároltak vagy kölcsönöztek. Ezekből fennmaradt néhány példány. (Sok olyan film létezik, melyről tudunk, de egyetlen kópiát sem sikerült fellelni eddig. Valószínűleg ezek örökre elvesztek.) Nyilván nem ezeket a kópiákat tudjuk mi megtekinteni, hanem egy - ezek valamelyikéről készült - digitális másolatot. Több ilyen is létezhet egy régi filmről. Vannak nagyon gyenge minőségűek, ha csak egyszerűen bedigitalizálják a száz éves alkotást, akkor egy ugráló képkockákból álló szemcsés, szinte nézhetetlen minőségű filmet kapunk. Az egyre fejlettebb digitális eszközöknek köszönhetően azonban nagy számban elkezdték restaurálni ezeket a régi filmeket, és fantasztikus eredményeket produkálnak. Az Utazás a Holdba c. filmet két verzióban is láttam. Először egy nagyon gyenge verziót sikerült fellelnem, majd második nekifutásra egy meglepően izgalmas változatot találtam.

Ekkor derült ki számomra, hogy már 1902-ben próbálkoztak színes változat kiadásával is. Azaz - mint a gyerekek a színezőt - fogtak egy ecsetet, és egy speciális festékkel kifestették egyenként a képkockákat. Nem sokkal szebben, mint a gyerekek, hiszen kicsi volt a filmkocka, és gondolom egy idő után már unalmas is lehetett (ez a 14 perces film 13375 képkockából áll), sokszor kifut a festék a megfelelő helyről, kimondottan összecsapott munkának tűnik néhol, mégis valami különlegesen varázslatos hangulatot kelt ez a színesre pingált világ. Sokáig eltűntnek hitték ezt a színes változatot. Tudtak róla, de csak 1993-ban került elő a katalán (!) filmtárban egy borzasztóan rossz minőségű példány. 1999-ben elkezdték egyenként digitalizálni a képkockákat, és 2011-ben A Cannes-i filmfesztivál nyitó estéjén bemutatták ezt a gyönyörűen felújított változatot.

• 
• 
• 

Maga a film - véleményem szerint - csak azért jelentős, mert sok tekintetben úttörő volt a maga idejében. Olyan vizuális effekteket alkalmaztak benne, amiket a rendező Méliés - aki egyébként bűvész is volt, tehát értett az illúzió keltéshez - talált ki. Az ő arca jelenik meg egyébként a Holdban.

A történetről magáról túl sokat nem is érdemes beszélni - egy tudós csoport űrhajóval feljut a Holdra, ott sárkányfejű, embertestű szörnyek élnek, melyek egy esernyőcsapásra felrobbannak. Néhány incidens után a csoport hazamenekül a Földre. 

Ettől a filmtől nem várható el az a fajta élmény, amit egy mai filmtől várunk el. A színészek ripacskodva, harsány mozdulatokkal próbálnak eljátszani egy-egy jelenetet. A némafilmes színjátszás még számukra is új volt. A mozdulatok és gesztusok eltúlzásával próbáltak a vásznon túlról (a némaságból) átkiabálni hozzánk. Inkább zavaró mint szórakoztató. Kizárólag teljesen mozdulatlan totál plánban készült minden jelenet. A mozdulatlanság oka feltehetően az, hogy a nehéz gép finom remegésmentes mozgatása még nem volt megoldott, a totál pedig megfelelőnek tűnt arra, hogy egy jelenetben az összes szereplőt mozgatás nélkül megmutassák egyszerre. Ne felejtsük el, hogy bár mai szemmel ez rettenetesen unalmas, akkor a mozgókép még önmagában is izgalmas volt. Úgy gondolom, hogy ha a közeljövőben elterjednek a virtuális valóságot bemutató szemüvegek, azok fognak bennünk hasonlóan döbbenetes hatást kiváltani, mint abban az időben a mozgókép.

totál plán: olyan beállítás, amely egy meghatározott jelenet összes szereplőit vagy egy teljes díszletkomplexumot foglal keretbe.

Miután filmjeinek újszerűsége elmúlt, Meliés nem tudott megújulni. 1912-ben felhagyott a filmkészítéssel, majd visszatért eredeti foglalkozásához (showman, bűvész), moziját színházzá alakította. Az 1920-as években végül teljesen csődbe ment, színházát is el kellett adnia. Szinte mindenki elfeledkezett róla, ám az évtized végén valamelyik kormányzati tisztviselőnek újra az eszébe jutott, és megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét és vele egy apartmant, melyben hátralevő életét töltötte. Bónuszként érdemes megnézni Martin Scorsese - Hugo c. filmjét, mely az idős Meliés-ről szól.