Franciaország, 14 perc, néma, ff
Rendező: George Méliés
Producer: George Méliés
Az ikonikussá vált emberi fejként megjelenő Holddal már sokszor találkoztam. Mint megtudtam - utólag ez magától értetődő persze - ezeknek a régi filmeknek nem csak egy verziójuk van. Régen létrehoztak adott számú kópiát, amit a mozik megvásároltak vagy kölcsönöztek. Ezekből fennmaradt néhány példány. (Sok olyan film létezik, melyről tudunk, de egyetlen kópiát sem sikerült fellelni eddig. Valószínűleg ezek örökre elvesztek.) Nyilván nem ezeket a kópiákat tudjuk mi megtekinteni, hanem egy - ezek valamelyikéről készült - digitális másolatot. Több ilyen is létezhet egy régi filmről. Vannak nagyon gyenge minőségűek, ha csak egyszerűen bedigitalizálják a száz éves alkotást, akkor egy ugráló képkockákból álló szemcsés, szinte nézhetetlen minőségű filmet kapunk. Az egyre fejlettebb digitális eszközöknek köszönhetően azonban nagy számban elkezdték restaurálni ezeket a régi filmeket, és fantasztikus eredményeket produkálnak. Az Utazás a Holdba c. filmet két verzióban is láttam. Először egy nagyon gyenge verziót sikerült fellelnem, majd második nekifutásra egy meglepően izgalmas változatot találtam.
Ekkor derült ki számomra, hogy már 1902-ben próbálkoztak színes változat kiadásával is. Azaz - mint a gyerekek a színezőt - fogtak egy ecsetet, és egy speciális festékkel kifestették egyenként a képkockákat. Nem sokkal szebben, mint a gyerekek, hiszen kicsi volt a filmkocka, és gondolom egy idő után már unalmas is lehetett (ez a 14 perces film 13375 képkockából áll), sokszor kifut a festék a megfelelő helyről, kimondottan összecsapott munkának tűnik néhol, mégis valami különlegesen varázslatos hangulatot kelt ez a színesre pingált világ. Sokáig eltűntnek hitték ezt a színes változatot. Tudtak róla, de csak 1993-ban került elő a katalán (!) filmtárban egy borzasztóan rossz minőségű példány. 1999-ben elkezdték egyenként digitalizálni a képkockákat, és 2011-ben A Cannes-i filmfesztivál nyitó estéjén bemutatták ezt a gyönyörűen felújított változatot.
A történetről magáról túl sokat nem is érdemes beszélni - egy tudós csoport űrhajóval feljut a Holdra, ott sárkányfejű, embertestű szörnyek élnek, melyek egy esernyőcsapásra felrobbannak. Néhány incidens után a csoport hazamenekül a Földre.
Ettől a filmtől nem várható el az a fajta élmény, amit egy mai filmtől várunk el. A színészek ripacskodva, harsány mozdulatokkal próbálnak eljátszani egy-egy jelenetet. A némafilmes színjátszás még számukra is új volt. A mozdulatok és gesztusok eltúlzásával próbáltak a vásznon túlról (a némaságból) átkiabálni hozzánk. Inkább zavaró mint szórakoztató. Kizárólag teljesen mozdulatlan totál plánban készült minden jelenet. A mozdulatlanság oka feltehetően az, hogy a nehéz gép finom remegésmentes mozgatása még nem volt megoldott, a totál pedig megfelelőnek tűnt arra, hogy egy jelenetben az összes szereplőt mozgatás nélkül megmutassák egyszerre. Ne felejtsük el, hogy bár mai szemmel ez rettenetesen unalmas, akkor a mozgókép még önmagában is izgalmas volt. Úgy gondolom, hogy ha a közeljövőben elterjednek a virtuális valóságot bemutató szemüvegek, azok fognak bennünk hasonlóan döbbenetes hatást kiváltani, mint abban az időben a mozgókép.
totál plán: olyan beállítás, amely egy meghatározott jelenet összes szereplőit vagy egy teljes díszletkomplexumot foglal keretbe.
Miután filmjeinek újszerűsége elmúlt, Meliés nem tudott megújulni. 1912-ben felhagyott a filmkészítéssel, majd visszatért eredeti foglalkozásához (showman, bűvész), moziját színházzá alakította. Az 1920-as években végül teljesen csődbe ment, színházát is el kellett adnia. Szinte mindenki elfeledkezett róla, ám az évtized végén valamelyik kormányzati tisztviselőnek újra az eszébe jutott, és megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét és vele egy apartmant, melyben hátralevő életét töltötte. Bónuszként érdemes megnézni Martin Scorsese - Hugo c. filmjét, mely az idős Meliés-ről szól.
