Magyarország (MAFILM), 96 perc, ff., magyar

Rendező: Gertler Viktor

Nagy bánatomra az ötvenes évek magyar filmterméseivel kapcsolatban sajnos alig találok forgatási fotókat. Filmből kivett képkockákkal meg nemigen szeretem illusztrálni a posztjaimat. A Magyar Diafilmgyártó Vállalat diafilmet készített a Dollárpapáról, jobb híján ezekből válogattam képeket. Még egy jó minőségű magyar plakátot sem sikerült találnom, ezért áll itt balra ez az orosz.

A Dollárpapa kezdő képsoraiban rögtön meglátjuk egy kirakatban Ferenc József mellszobrát, ami segít belőni, hogy feltehetően valamikor a századforduló környékén járhatunk. Később ezt alátámasztja az amerikai nagybácsi által hazahozott arany ötdolláros érme is, melyet 1908-ig gyártottak, és értékesebbnek (vagy legalábbis biztosabb értékőrzőnek tartottak a papírpénznél, mert 90% aranytartalma volt. Fizetni a mai napig lehet vele, de erre természetesen senki nem használja, mert névértékének legalább százszorosát éri manapság. (Ebay-en, amazonon lehet ilyeneket vásárolni valamivel 500 dollár feletti összegért. 

Az Amerikából hazatérő milliomos nagybácsi ilyen aranypénzekben hozza haza vagyonát. Egészen pontosan két ilyen arany ötdollárost sikerült fölhalmoznia a Chicago-ban töltött hosszú évtizedek alatt.

Miféle ország ez? United States... eh... még ultizni sem tudnak...

Jogos a bácsi csalódottsága, és itthon elképesztő örömmel fogadták a hírt, mely szerint a gazdagnak hitt öreg rokon hazatér. Egyéb örökös nélkül Koltay-ék gyakorlatilag biztosra vették, hogy hamarosan rájuk száll a hatalmas vagyon.

És itt álljunk meg egy szóra az öreg, milliomosnak hitt Hoffmann Tamás bácsival kapcsolatban. (Akiről a feltehetően enyhén antiszemita főispán többször is finoman megkérdezi, hogy "De ugye nem izraelita?") Nyilvánvalóan le kellene tagadnom, de mégis emelt fővel vállalom: én meg voltam győződve, hogy a nagybácsit alaktó Rajz János itt durván nyolcvan éves kora körül lehetett. Most, hogy utánanéztem, döbbentem csak meg, hogy Rajz ekkor még csak 49 éves volt. Elképesztően jól öregítette magát. Mind külsejében, mind beszédhangjában tökéletes volt az illúzió.

A film stílusa nagyon emlékeztetett a 30-as évek (Meseautó, Hyppollit) romantikus vígjátékaira, annyi kiegészítéssel, hogy a vígjátéki rész rendben volt, a romantikus szál viszont csak mérsékelten került kibontásra. A Koltay családban vagy két lány. (Mindkettő nagyon mutatós) Az idősebb lány Gizi körül többen is forgolódnak, de a lány személyisége számomra teljesen titok maradt. Szinte semmi nem derült ki róla azon túl, hogy nagyon szép. A kisebbik lány (Katóka) már jobban kidolgozott személyiséget kapott, de kevéssé romantikus vonalon. Ő az egyetlen a városka lakói közül, aki őszinte szeretettel, és nem pénzsóvárság okán közeledik az öreghez.

A film humorának forrása természetesen az, hogy a milliomos nagybácsi valójában szegény, mint a templom egere. Ám amikor erre rájön a Koltay család jogtanácsosa (Darvas Iván) addigra az egész városkán eluralkodik a pénz utáni sóvárgás. A ravasz férfi úgy dönt, hogy inkább meghagy mindenkit a hitében, és eljátszatja az öreggel, hogy ő vallóban milliomos. Ez okozza a humorosnál humorosabb jeleneteket. Megjegyzem, nem az a fajta film, amit hangosan végigkacag az ember, hanem egyfajta kellemes régimódi vidámságban merülhetünk el az alkotást végignézve.

Darvas Iván lubickol a gátlástalan csaló szerepében. Nekem most sokkal jobban tetszett, mint a Liliomfi hősszerelmeseként. Úgy általában Darvassal kapcsolatban az az érzésem, hogy neki a rossz oldal áll igazán jól. Persze azt meg kell jegyeznem, hogy itt a Dollárpapában gátlástalanság ide vagy oda, azért nem egy megveszekedett fő-gonoszt játszik. Inkább amolyan svindlis fickó, aki ügyeskedve próbálja megszerezni álmai nőjét (Koltayék nagyobbik lányának kezét)

Magyarország (MAFILM), 88 perc, ff., magyar

Rendező: Fábri Zoltán

Fábri Zoltán a Körhintával megmutatta, hogy milyen remek filmet képes csinálni,  a Hannibállal pedig a következő évben egyértelművé tette, hogy ama remekmű nem csak úgy véletlenül jött össze.

A film témájával kapcsolatban az 1965-ös Filmkultúrának nyilatkozta a következőket Fábri:

"Ha visszaemlékszem és elemezni próbálom a magam akkori helyzetét, azon kaptam rajta magam, hogy a következő téma keresésénél - nyilván az átélt történelmi időszakokból következően is - előtérbe lépett valami, ami mindennél jobban izgatott: az erőszak kérdése, az erőszaktétel az emberen... Ez azóta is kísért. Furcsa belső igénnyé vált, örökké nyugtalanít ... "

Egész fiatalon láttam ezt a filmet, de csak most derült ki számomra, hogy ez egy 1929-es Móra Ferenc mű alapján készült. Tudni érdemes, hogy bár Móra ténylegesen 1924-ben írta, 1949-ig senki nem merte megjelentetni, mert erős kritika fogalmazódott meg benne a Horthy-rendszer ellen. És itt tegyük hozzá, hogy 1924-ben még a Horthy rendszer konszolidációja zajlik. A rendszer fasizálódására ekkor még senki nem is gondolt, nem is gondolhatott, Hitler ekkor még az egyetlen olyan helyen csücsült, ahova való volt, a börtönben. Móra mégis erőteljes kritikát fogalmazott meg a politikai rendszer - és talán a társadalommal szemben is. 1949-ben cenzúrázva jelentették az egyébként Hannibál Föltámasztása című regényt, melyet először folytatásokban jelentettek meg a Magyar Nemzetben, majd 1955-ben könyv formájában. Ez érdekesen példázza, hogy mindegy, hogy bal- vagy jobboldali diktatúráról beszélünk, egyik sem szereti ha kritizálják. A baloldali diktatúra magára vette a jobb oldali elnyomással szembeni kritikát is. Végül 2004-ben jelent meg először cenzúrázatlanul az eredeti regény, egy véletlennek köszönhetően: Móra örököse megtalálta ugyanis az eredeti kéziratot.

 A Nyúl Béla név talán annak is ismerősen cseng, aki magáról a filmről még életében nem hallott. Beszélő név ez, a kisembert jeleníti meg, akit a hatalom kénye-kedve szerint felemel vagy elpusztít.

Szabó Ernő remek alakításával teszi felejthetetlenné ezt a figurát. Ebben az évben kezdett Magyarországon filmezni. Előtte tizenöt évig Erdélyben volt, többek között a marosvásárhelyi Székely Színház egyik alapító tagja, vezető színésze és egyik rendezője volt. Vitathatatlanul ebben a filmben kapta legismertebb szerepét. A Magyar Rádióban pedig a Szabó Család című 48 éven át Kedd délutánonként sugárzott szappanoperában volt Szabó bácsi.  Most, hogy kicsit utánaolvastam, tudtam meg, hogy gyerekkorom egyik kedvenc szinkronhangja, Szabó Ottó (pld. Derrick) nem más volt, mint Szabó Ernő fia.

Szabó Ernő kisembere telitalálat. Még akkor is, ha néha már-már karikatúrává válik a játék. 

Fábri az 1924-ben jelenidőben íródott eseményeket áthelyezi 1931-be. És meg kell hagyni, a történet is jelentősen átalakította. Nyúl Béla egy gimnáziumi latintanár, aki Hannibálról, a karthágói hadvezérről tett felfedezése kapcsán (forradalom söpörte el, és nem megmérgezték) egy olyan tanulmányt készített, mely reményei szerint elhozza számár az áhított elismerést. És egy szép napon megtörténik a csoda, leközlik a tanulmányt, és Nyúl Béla egycsapásra népszerű figura lesz, mindenki az ő barátságát keresi. Egészen addig, amíg egy újságíró meg nem neszeli, hogy felfedezéséhez egy orosz fogság során felfedezett dokumentum adta a bizonyítékot. Mindez elég, hogy Nyúl Bélát oroszokkal való összeesküvéssel gyanúsítsa a másnapi újság címoldalán, amivel megkezdődik főhősünk vesszőfutása. Amilyen gyorsan népszerű lett, ugyanolyan villámsebesen válik közellenséggé. Mintha nem is változott volna olyan sokat a világ. Csak ehhez most nem orosz kapcsolat kell, elég, ha egy színésznő (vagy úszónő) azt nyilatkozza, hogy az illető évekkel ezelőtt bizony zaklatta, és az illetőnek abban a pillanatban vége... a valóságnak szinte semmilyen jelentősége nincsen akkor, amikor a filmbeli tömeg bevadult farkascsordaként követeli hősünk életét.

• 
• 
• 

Nyúl Béla magánéletébe is betekintést kapunk. Otthon melegség, szeretet veszi körül, ezzel még fájdalmasabbá válik a tömegek által gyűlölt és fenyegetett (Felkoncolni!) kisember közvélemény előtti megaláztatása.

A tanár úr hiába kér (és kap ígéretet) volt iskolai osztálytársától, jelenleg országgyűlési képviselőtől, hogy tisztázza őt, végül a politikus is csak saját érdekei érvényesítésére használja.

A film komikus elemeket is tartalmaz, melyek nagy része egy érdekes mellékszálhoz, a kávézó tulajdonosához, és annak csalfa feleségéhez kötődik. 

Valószínűleg a bemutató idején nehéz volt áthallások nélkül nézni a filmet: 1956 Október 18-án volt a bemutató, azaz öt nappal a forradalom kitörése előtt. Nem hiszem, hogy volt akkor valaki, aki az ártatlanul meggyanúsított Nyúl Béla kapcsán, ne gondolt volna mondjuk a Rákosi rendszerben zajló koncepciós perekre. 

Magyarország (MAFILM), 80 perc, ff. magyar

Rendező: Keleti Márton

Eme poszt írásakor az 1001-es listának majdnem a feléhez eljutottam, a magyar 303-as listán is túl vagyok az 58. címen, és eddig ez a Díszelőadás című 1955-ös film volt az egyetlen, aminek a beszerzésébe beletört a bicskám... eddig!

Ugyanis ez a film minden jel szerint nem jelent meg DVD-n, az utóbbi évtizedekben (legalábbis amióta rögzíteni tudunk) nem ment TV-ben, és egyik streaming megosztóban sem elérhető, így egyszerűen nem volt hozzáférhető ez a film. Köszönhetően a Nemzeti Filmarchívumnak most mégis sikerült megtekintenem ezt a filmet. Tényleg nagyon hálás vagyok nekik, és ez egyben bíztató is, mert bár az 1001 filmes listán most már az az érzésem, hogy a továbbiakban sem várható, hogy a filmtörténelem legnagyobb filmjeit ne tudjam valahogy megszerezni, a 303-as listán kicsit előretekintve azért akad még néhány cím, ahol szükségem lesz egy kis segítségre.

Keleti Márton pályája kezdetén színházi rendezőként dolgozott, és elsősorban a zenés műfaj vonzotta. Eddig látott filmjeiben is megfigyelhető volt, hogy - ha tehette - valamilyen ürüggyel becsempészett egy-egy dalt, amit a szereplők előadhattak (lásd Hattyúdal - 1964, vagy  Dalolva szép az élet - 1950), illetve akadt kifejezetten zenés filmje is, mint mondjuk a Mágnás Miska - 1949 c. operettfilm. Ennek ellenére általában A tizedes meg a többiek - 1965 c. alkotását szokták a legjobbnak tartani az összes közül, ami viszont nem zenés film.

Furcsa öszvér ez a film. Van, ahol koncertfilmnek titulálják... hát nem tudom... Nekem az a koncertfilm, ahol egy koncertet, amit a közönség számára rendeznek, valamilyen formában dokumentál a rendező. Itt viszont nem egészen erről van szó. 

Egy gálaestet (azaz díszelőadást) mutat be a rendező, de ez a gálaest soha nem létezett a filmen kívül, mert a bemutatásra kerülő 11 különböző műfajú produkció nagy része nem is kerülhetett előadásra az Operaházban, mivel jó néhányuk trükkösen úgy lett leforgatva, hogy az este műsorvezetője Sennyei Vera színésznő rövid, viccesnek szánt bevezetőkkel bejelenti az éppen soron következő műsorszámot, mely azonban sok esetben a vágás után már láthatóan valamelyik tévéstúdióban került felvételre.

(Szokásommal és elhatározásommal ellentétben ehhez a filmhez nem fotókat, hanem filmből kivett állóképeket használok, egész egyszerűen azért, mert nemcsak, hogy magát a filmet volt hatalmas kihívás fellelni, de fotókat illetve információkat sem nagyon találtam erről a műről)

• 
• 
• 

Az első produkciónál, a Ferencsik János vezényletével hallhatjuk meg Erkel Ferenc Hunyadi János című operájának a nyitányát. Ekkor még úgy tűnt, hogy valóban egy klasszikus értelemben vett koncertfelvétel lesz ez a film. Az Operaházban vagyunk, ahol a nagyzenekar előad egy műsorszámot.

Kellemes hallgatni az ismerős dallamot, jó látni a fiatalon is karizmatikus Ferencsiket munka közben.

• 
• 
• 

A második produkciónál viszont már elhagyjuk az Operaház színpadát, a bécsi udvarban magyar huszárok járják a Bihari János prímás zenéjére a verbunkost, több díszletet is felvonultatva.

Ennek a gálaestnek az egyik legnagyobb szépsége, hogy a népszerű műfajok közül szinte minden előfordul. A harmadik műsorszám egy Simándy József tenorista által előadott dal, mely Bródy Tamás karmester, zeneszerző szerzeménye. 

Miközben elkezdtem gondolkozni azon, hogy hányféle különböző műfaj fog az est folyamán színpadra (ill stúdióba) kerülni, akkor jött a legnagyobb meglepetés: a negyedik produkció egy művészi torna bemutató volt, és ezt a zászlótáncot nem akárkik adták elő: Keleti Ágnes (idén volt 103 éves!!!) vezetésével az 1954-es római torna-világbajnokság aranyérmes csapata. 

• 
• 
• 

Ezután újabb műfaj került színpadra: balett. Csajkovszkij: Rómeó és Júlia, amit a népszerű Mefisztó-ária követett a Faust című francia nagyoperából.

Hetedik produkciónak Liszt 14. magyar rapszódiáját választotta Keleti Márton. Ezt a darabot eredetileg egy zongorára írta Liszt, de népszerűsége és virtuozitása gyakori választássá tette különböző előadók számára. Létezik két zongorára, zenekarra, egy zongorára de négy kézre, illetve egyéb hangszerekre, pld hegedűre vagy csellóra készült átirata is. Ezúttal azonban látványos csavarként négy (!) zongorára hangszerelték át a művet.

Jómagam szeretem a zenét, de a komolyzenei műfajok egyáltalán nem tartoznak a kedvenceim közé, ezért jól esett, hogy a nyolcadik produkcióban operett dalbetét szólalt meg. (Remélem, nem sok sznob olvassa ezt a posztot) Nem is próbálták eljátszani, hogy ebben a magasztosan komoly közegben ilyen komolytalan zene hangozzon el, így egy huszárvágással Honthy Hanna (az ország primadonnája) otthonában termünk, ahol egy kisfiú jött autogrammért "egy fényképre a művésznő legkedvesebb szerepéből"... És a művésznő egy fotóalbumban lapozgatva keresgéli, hogy melyik is volt kedvenc szerepe, és így lesz a produkció valójában 3 in 1 (három az egyben), mivel 3 operett kuplét is énekelt Honthy:

Hétre ma várom a Nemzetinél (Három tavasz c. operettből - Lajtai Lajos), Egy csók és más semmi (Eisemann Mihály azonos című operettjéből), Legyen a Horváth kertben Budán (A régi nyár c. operettből - Lajtai Lajos)

• 
• 
• 
• 
• 

A kilencedik produkcióval megint sikerült meglepni. No nem a műválasztással, hiszen a Strauss - Kék Duna keringő nem véletlenül népszerű zenekari mű a mai napig. A felkomferálás volt igazán váratlan számomra: "Táncolja az Operaház balett-társulata (ez még rendben!), énekli Gyurkovics Mária (operaénekesnő)." - Mi van? - kérdem magamban... hát ezt a művet is átdolgozták egy kicsit...? Kezdeti meglepetésem után kicsit utánajártam, és csodálkozva tapasztaltam, hogy bár ez eredetileg (ahogy szinte mindenki ismeri) egy zenekari mű, de még a megszületése évében készült belőle énekes verziót is a bécsi udvar számára. 

A tizeddikként előadott, már-már rutin választásnak tűnt Figaró belépője a Sevillai borbély című operából...

És végül az utolsó műsorszám előtt a műsort vezető Sennyei Vera elvileg egy varázslatot hajt vége az utolsó számhoz:  színesre kellene váltania az addigi fekete-fehér képnek. Valószínűleg az eredeti változat itt tényleg átment színesbe, az én általam megszerzett változat azonban sajnos továbbra is fekete-fehér maradt. Ha rajtam múlik, én szívesen megnéztem volna az egész filmet színesben. Tekintettel a gálaműsor pazarnak szánt kivitelezésére, nyilván jelentősen feldobta volna az élményt a színes kép. Gondolom a produkció ez esetben erre az egyetlen műsorszámra engedhette meg magának a színes nyersanyagot. Nos ez az utolsó, a tizenegyedik szám egy zenés-néptáncos mű volt: Kodály Zoltán - Kállai kettős. 

Érdekes kísérlet volt ez a film, gyakorlatilag minden és mindenki volt benne, ami/aki 1955-ben a magyarországi zene és tánckedvelőknek számított. És erre gondolva ne felejtsük el, hogy az igazán fiatalos (nyugatról "beszüremkedő" könnyűzene 1955-ben még nem volt politikailag színpadképes, tehát fel sem merülhetett, hogy ebben a filmben bemutatásra kerüljenek.

Köszönöm a Nemzeti Filmarchívumnak, hogy lehetővé tette a film megtekintését számomra!

 

 

 

Magyarország (MAFILM), 82 perc, ff., magyar

Rendező: Máriássy Félix

Bár jómagam egyáltalán nem kedvelem a söröket - holott többször is sikertelen kísérletet tettem megkedvelésükre - azzal tisztában vagyok, hogy a világos kifejezés a sörök közül a legkommerszebb típust jelöli. A pikoló pedig ez esetben nem egy fafúvós hangszer, hanem a söradag méretét, pontosan 2 dl-t jelent. Amolyan "női söradag". Igazi sörkedvelő nem adja alább egy korsónál, ami korábban hivatalosan minden esetben 5 dl-t jelentett, de ma már ez sem szentírás... (a harmadik általánosan elterjedt sör-mértékegység a pohár volt, mely 3 dl-t jelentett)

Máriássy kezdetben beállt a termelési filmeket (gyárakban, üzemekben játszódó kommunista propagandafilmek) gyártó film-iparosok népes sorába. Rákosi visszaszorulásával (és Nagy Imre ideiglenes előtérbe kerülésével) azonban el lehetett kezdeni egyéni hangvételű filmeket is készíteni. Míg mondjuk Makk Károly a teljesen politikamentes vígjáték irányába ment el a Liliomfi-val, addig Máriássyt az olasz neorealizmus ihlette meg.

A város (itt Budapest) szegényebb kerületeiben élők bemutatásához hozzátartozik a lepusztult, vélhetően még második világháborús lövésektől lukacsos vakolatú, gangos bérházak egyedi, belterjes, kietlen világa, melyet többek között érdekes, változatos szögekből fényképezett képekkel mutat be Eiben István operatőr.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A fent említett bérházak mellett a történet izgalmas díszleteit képezik a korabeli Budapest utcái, terei. Érdekes nézni, hogy a Hősök tere milyen kihalt, elvétve látni egy-egy autót ott, ahol mostanában éjszaka is nagyobb forgalom van, mint 1955-ben nappal. 

A gangos bélházak, a Budapesti utcák, és a zenés kerthelyiségek azonban csak a díszleteit adják ennek a magánéleti drámának, mely kicsit rendhagyó abban a tekintetben, hogy az ötvenes évek viszonylag szigorú erkölcsi útmutatásai ellenére itt bizony a női főszereplő Cséri Juli (Ruttkai Éva) bizonyul csélcsapnak, míg a katonai szolgálatból hazatérő Kincse Marci (Bitskey Tibor) az igazi hősszerelmes, akinek csalódnia kell kényszerűségből otthon hagyott szerelmében.

Juli mellett érdemes megemlíteni legjobb barátnőjét, Gizust (Schubert Éva), akivel kettesben iszogatják esténként azokat a bizonyos pikoló világosokat. Mert hát hiába gyári dolgozók a lányok (hogy a termelési filmektől azért ne szakadjunk el végleg) esténként azért csak van joga lehajtani egy-egy kis pikoló söröcsként a dolgozónak. Az már más kérdés, hogy a szórakozóhelyen randalírozó jampecok a rendfenntartók haragja mellett Kincse Marciét is kivívják, amikor tapasztalnia kell, hogy szerelme, Juli, velük is rendszeresen szóba áll.  (Jampecoknak hívták az ötvenes években a feltűnősködő, léha fiatalembereket.)

(Az alábbi képen Schubert Éva látható a Marci öccsét alakító Koletár Kálmán mellett)

A neorealizmus közel áll a baloldali mozgalmakhoz. Leginkább az olasz baloldalhoz köthető, de azért mégis fényévekkel eltávolodik a kritikátlan, demagóg kommunista propagandafilmektől. Még egész bátortalanul egy-egy gúnyos kiszólást is megenged magának a forgatókönyvíró, amikor Juli így mutatja be kimenőn levő kiskatona szerelmét barátnőinek: "Ő pedig néphadseregünk sztáhánovista csillaga, stb..."

A forgatókönyvet egyébként Máriássy Judit, azaz a rendező felesége írta.

Magyarország (MAFILM), 107 perc, színes, magyar

Rendező: Makk Károly

Ha egy minden mélységtől mentes, könnyed szórakozásra vágyunk, akkor Makk Károly (majdnem) első önálló nagyfilmje jó választás lehet. Azért írom, hogy majdnem első, mert a ténylegesen első 1948-as Úttörők című filmjét betiltották, és ismereteink szerint meg is semmisült.

Szigligeti Ede 1849-es vígjátéka tipikus magyar bohózat abban a tekintetben, hogy a komikus helyzetek nagy része olyan szituációkból adódik, melyekben egyes szereplők vagy másnak adják ki magukat, vagy egyszerűen önhibájukon kívül tévesztik össze őket másokkal. Molnár Ferencnek volt például több ilyen darabja.

Liliomfi (Darvas Iván) a Rómeó és Júliát játszó vándortársulat egyik vezető színésze (Rómeót játssza), aki szerelmes egy Mariska (Krencsey Marianne) nevű úrhölgybe. Mariska gyámja a lányt azonban másnak szánja... illetve... és itt kezdődhetne a kusza történet elmagyarázása, ami leírva minden bizonnyal sokkal bonyolultabb lenne, mint a filmet megtekintve, ezért inkább bele sem kezdek.

Van még egy szerelmespár a filmben, akik szintén nem lehetnek automatikusan egymásé. Gyuri (Soós Imre), a Kányai fogadó egyik pincére szerelmes a fogadós lányába (Ruttkay Éva), akit szintén másnak szán fogadós édesapja. 

Vígjátékról lévén szó, nem lövök le túl nagy poént azzal, hogy végül mindkét páros megtalálja boldogságát, de amíg ez kialakul addig a szálak össze-vissza keverednek, a két pár története is keresztezi egymást...Számomra a film két legkedvesebb eleme a biedermeier hangulat és a Balaton-felvidék környezete volt. Mindkettőnek nagyon jót tett a színes nyersanyag.

A biedermeier elsősorban közép-Európában volt közkedvelt művészeti stílus (festészetben, irodalomban, lakberendezésben), mely kellemes polgári nyugalmat árasztott leginkább a XIX. század első felében. 

Az eredeti mű Erdélyben játszódott. Nyilván gyakorlati okai voltak (lásd Trianon), hogy célszerű volt áthelyezni a történetet valami könnyebben elérhető helyszínre. Hogy a cselekmény végül a Balaton-felvidékre került, annál jobb dolog szerintem nem is történhetett volna a filmmel. Balatonfüreden és a Badacsonyban zajlanak az események.

• 
• 
• 

Az alábbi képen a film egyik forgatási helyszínéről (Badacsony, Kisfaludy-ház étterem) a ma is megcsodálható panorámát láthatjuk. A filmben gyakran találkozunk ezzel a háttérrel.

Magyarország (MAFILM), 145 perc, színes, magyar

Rendező: Nádasdi Kálmán, Ranódy László és Szemes Mihály

Először Balázs Béla játszott a gondolattal, hogy az 1948-as szabadságharc emlékére valami internacionális, - tehát az abban résztvevő hatalmak utódaival közös - alkotást hozzanak létre. Nagyon idealista elképzelés volt, hogy majd a románokkal és az osztrákokkal olyan közös nevezőre lehet jutni, egy olyan filmet lehet közösen létrehozni, melyben a '48-as forradalom annak eseményei és szereplői az abban résztvevő minden nemzet ízlésének megfelelően jelenjen meg. Ilyen közös nevező nem létezik, és az elkövetkező néhány száz évben nem is várható, hogy ilyesmi létrejöjjön.

Nem csoda, hogy ez a koprodukció Balázs Béla elképzelései szerint nem is jött létre a százéves évfordulóra. Ám az ötvenes években újra elővették a témát, és magyar mércével mérve szuperprodukciót alkottak - már ami a kivitelezés grandiózus voltát illeti.

A korszak szinte minden említésre méltó színésze kapott valamilyen kisebb-nagyobb szerepet. Nagyon kellett figyelnem, nehogy elmulasszak valamit. Sinkovits Imrének vagy Soós Imrének például alig pár másodpercnyi szerep jutott. Rajtuk kívül a teljesség igénye nélkül ilyen neveket látunk feltűnni a filmben:

Görbe János, Makláry Zoltán, Básti Lajos, Szirtes Ádám, Mádi Szabó Gábor, Benkő Gyula, Bessenyei Ferenc, Bitskey Tibor, Bánhidi László, Bárdy György, Darvas Iván, Pécsi Sándor, Raksányi Gellért, Zenthe Ferenc, Váradi Hédi... azért nem akármilyen lista ez, akárhogy is nézzük...

A forgatókönyvön Illyés Gyula és Nádasdy Kálmán dolgozott, a jelképes rendezői székben hárman is ültek: Ranódy László, Nádasdy Kálmán és Szemes Mihály. Érdekes lenne tudni, hogy hogyan oszlott meg a rendezői munka... Egyes elemzések szerint a produkción erősen érződik, hogy mindenki mindenkinek meg akart felelni... Az egyes rendezők egymásnak, a pártnak, a szovjeteknek, stb... 

Azt kell mondanom, hogy ami született az egy élvezhető alkotás, és nem lehet azzal vádolni, hogy különösebben elrugaszkodott volna a történelemtől. Még akkor sem, ha az avatatlan szemlélő a filmet megtekintve azt hihetné, hogy mi tulajdonképpen győztesen zártuk ezt a forradalmat. A film ugyanis a forradalom kitörésével kezdődik, és a Nagyszebeni csatánál fejeződik be, amiről tudni illik, hogy egy kisebb (nem perdöntő) vereséggel zárult számunkra. A film zárójelenete viszont olyan hatást kelt, hogy ez alapján akár Nagyszebeni győzelemként is beszélhetnénk róla. És érdekes módon itt, 1849 Január 21-én lezárul a film története, holott a valóságban ezek után jön csak a fekete-leves, ami közismerten az 1949-es októberi kivégzésekkel ér véget.

A több, mint kétórás - mozikban akkoriban cigarettaszünettel vetített - film nagyjából három fontos személy köré tagolódva, három részre bontható. Az első részben Kossuth (Básti Lajos) a másodikban Petőfi (Görbe János), a harmadikban pedig a lengyel Bem tábornok (Makláry Zoltán) alakja dominál.

Petőfivel a legnagyobb bajom - nézzünk a fenti képre, és ez sajnos olyan sokszor előfordul a filmtörténelemben - , hogy egy hamis karaktert látunk. Petőfi nem ilyen volt, bár lehetett volna ilyen, ha megéri a negyven éves kort, de nemzetünk nagy költője 25 éves volt a forradalom kitörésekor, és ismereteink szerint rá nagyjából egy évvel meg is halt. A forradalom kitörésekor egy lánglelkű zseniális ifjú volt, nem pedig egy Görbe által megjelenített középkorú, kissé megcsömörlöttnek ható ellenálló.

Ezzel szemben a Bemet alakító Makláry remekül hozza azt a figurát, amilyennek a lengyel hadvezért elképzeljük. Ismereteink szerint Petőfi apai rajongással szerette és tisztelte őt, mely viszony valószínűleg kölcsönös is volt. A bátor, már-már vakmerő katona hírében álló Bem állítólag gyakran adott a lánglelkű költőnek olyan utasításokat, amivel kivonta őt a veszélyesebb harcok közeléből.

Kossuth alakjával sincsen semmi problémám, hallhatjuk felcsendülni az ismert Július 11-i képviselőházi beszédét, mely a jól ismert ismert mondattal végződik:

...Ezt akartam kérni, de önök felállottak; s én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!

 Látványosak, és jól követhetőek a csatajelenetek. Állítólag a nagyszámú statisztéria nagy részét a magyar honvédség, akarom mondani a néphadsereg tette ki. Nagyon szépek a színes felvételek. Hegyi Barnabás operatőr remek munkát tett le a vágóasztalra.

Az ötvenes években Március 15 természetesen nem volt ünnepnap, valamilyen okból mégis készítettek hozzá egy monumentális filmet, amit állítólag minden évben meg kellett nézniük a mozikba vezényelt kisiskolásoknak. A várakozásaimat felülmúlta, ami persze nem feltétlenül árul el sokat a film minőségéről, mert az ötvenes évek diktatúrájától nem vártam el, hogy egy korrekt '48-as filmet készítsen, mindenesetre egész nézhető alkotás lett.