Franciaország (Specta Films, Jolly Film), 125 perc, Eastmancolor, nyelve nem jellemző

Rendező: Jacques Tati

Producer: René Silva

Ez a harmadik - és egyben az utolsó - Tati film az 1001-es listán. Bevallom, hogy ez tudta a legkevésbé lekötni a figyelmemet a három közül. A korabeli mozinézők is így voltak ezzel a hírek szerint, hiszen szegény Tati sok évre eladósodott ennek a filmnek a bukása miatt. Egyszerűen nem elég intenzív ez az alkotás ahhoz, hogy az ember figyelmét több, mint két órán keresztül folyamatosan lekösse... és hát, egy moziban erre azért szükség lenne....

Azt viszont el tudom képzelni, hogy mondjuk valamilyen lounge-ban, ahova az ember beül egy kávéra, üdítőre, hogy egy adott időt kellemes körülmények között eltöltsön... nos egy ilyen helyen egy nagyobb tévén, vagy akár egy vásznon állandó ismétődéssel játszva alkalmas lehetne, hogy az ember figyelmét ideig-óráig lekösse. És itt mindját meg is jegyzem, hogy - mivel gyakorlatilag semmilyen története nincsen filmnek - , a néző bármikor bekapcsolódhatna, és bármikor fel is állhatna mellőle, amikor megunja...

Tati korábbi filmjeinél hozzászokhattunk, hogy az ő humora viszonylag távol esik a "Stan és Pan" jellegű seggreesős poénoktól... A Hulot Úr Nyaral (1953) még jellemzően vicces volt, még akkor is, ha humora kifejezetten intellektuális irányba tendált. Aztán az A Nagybácsim (1958) már erőteljesen elgondolkoztató volt, némi humoros felhanggal... Ebben a filmben viszont én már alig találtam olyan poént, amitől hangosan felnevettem volna. Inkább amolyan bizsergető vizuális gegek láthatóak. A vizualitást azért is hangsúlyozom, mert korábbi filmjeihez hasonlóan - bár nem némafilm, sőt tulajdonképpen beszéd is van benne, imitt-amott, a szövegek nyelve ide-oda váltogat, angol, francia, német, és még ki tudja mik között... talán néha még kicsi halandzsa is előfordul, és nincs felirat, de nincs is rá szükség. -  hangos némafilm...

Tati a rend kedvéért, itt is megjelenik (bár minden eddiginél kevesebbszer) jellegzetesen túl rövidre szabott nadrágja alól kikandikáló csíkos zoknijával. Csak statiszta ő is, mint ahogy statiszta minden más ember a filmben. Ahogy történet sincs, főszereplők sincsenek. Hacsak nem tekintjük a fura, Tati által kreált környezetet a film főszereplőjének...

Hangsúlyozom: aki egy vidám, kacagós élményre számít, az feltehetően súlyosan csalódni fog. Viszont akit érdekelnek a hatvanas évek csodálatos formatervezési megoldásai, lakberendezése, belsőépítészerete, a korabeli ruhadivat, illetve a járművek és az utca forgatagának látványa, az bizony sok izgalmas látnivalót fog találni ebben a filmben!

A fenti körforgalmas jelenet egyébként rendhagyó abban a tekintetben, hogy igazi színkavalkádot láthatunk végre, holott Tati a film többi részeiben - melyek általában beltérben játszódnak - igyekezett kerülni a színeket. Bár színes nyersanyagra forgatott, minden kékes-szürkés volt, amit nem optikai szűrővel valósított meg, hanem kifejezetten úgy állította össze a díszletet és a jelmezeket, hogy ilyen árnyalatú legyen a végeredmény.

1964-től 1967-ig készült a film. Részben azért, mert Tati gyakorlatilag egy díszletvárost építtetett fel a forgatáshoz. (Amit egyszer teljesen tönkretett egy vihar, így azt szinte újra kellett építeni) Több épületből, utcából állt, saját infrastruktúrája volt, működő díszlet-lifttel, stb...

(itt jegyzem meg, hogy ez a fiaskó nagyon emlékeztet a film hőskorának egy hasonló bukására, az 1916-os Türelmetlenségre, melyhez szintén monumentális díszlet épült, aminek a lebontására már nem jutott pénz, akkora csődöt hozott az alkotás....)

Egy olyan városrészt épített magának Tati, mely az ekkoriban teljes gőzzel modernizálódó metropoliszok hangulatára tett rá még egy lapáttal. Aki járt már a párizsi La Défense központban, az tudja, hogy nagyjából miről beszélek. Akkoriban ez újdonság volt, bár mire ez a film nagy nehezen elkészült, már kezdte aktualitását veszteni a téma: nevezetesen az ember és környezetének elidegenedése. Ez leglátványosabban ott tetőzik a filmben, amikor tanúi vagyunk, hogy a fenti említett lift kezelőpaneljéhez láthatóan szinte diploma kell, különben még véletlenül sem azt a feladatot hajtja végre, amit szánunk neki...

Attól függetlenül, hogy ezt a filmet tényleg többszöri nekiülés után, sok-sok részletben tudtam csak megnézni, Tatit kimondottan nagyra tartom, és szeretem. De a vele való ismerkedésre semmiképpen sem ezt a filmet ajánlanám. A listán tőle szereplő másik kettő közül erre bármelyik sokkal alkalmasabb!