1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

M50. Apa - egy hit naplója - 1966

2023. január 10. 16:14 - moodPedro

mv5bmzm4ywm2zdqtzgjmyy00ogyzlwfiztutogzlmwyzzmrjmmm0xkeyxkfqcgdeqxvynde5mtu2mde_v1.jpgMagyarország (MAFILM), 89 perc, ff., magyar

Rendező: Szabó István

Szabó István első trilógiájának ez a második filmje. Ezt a trilógiát legszembetűnőbben Bálint András személye köti össze, a rendező alteregójaként. Ez rögtön nyilvánvalóvá teszi, hogy ezek a filmek erősen életrajzi ihletésűek. Ez persze nem azt jelenti, hogy Szabó saját élete történetét meséli el, de sok valós életrajzi elem felismerhető bennük.

Ez esetben például az apa karaktere (Gábor Miklós) teljesen megfeleltethető Szabó valós édesapjának, aki orvosként dolgozott, és szinte a háború végével egy időben - természetes halállal - hunyt el.

Míg a trilógia első filmje a felnőtté válás - az iskolapadból a "valós életbe" történő kikerülés - gyönyörű balladája, ezúttal a mítikus apa-képtől való elszakadás történetét meséli el Szabó. A film első felében a 10 év körüli kisfiú (Erdély Dániel) szemszögéből, majd a film második felében a már fiatal felnőtt (Bálint András) nézőpontjából. Az apától való elszakadás jelentősége abban rejlik, hogy a fiú a kora gyermekkorában elveszített apát egy misztikus, valójában csak a képzeletében létező apa képével pótolja. Számára az édesapa nem csak, hogy nem halt meg (külföldön van), de tulajdonképpen az ország hőseként ünnepli a felvonuló tömeg is. Mi nézők is az ő szemszögéből látjuk, ahogy a Május 1-i felvonulók az Apa fényképét ábrázoló táblákkal vonulnak.

p_1390_rihjatzy.jpg

Holott a fiú a valóságban olyan fiatalon elvesztette édesapját, hogy őszinte elmondása szerint igazából összesen három emléke van róla. Egyik ilyen emléke a karóra, melyet édesapjától örökölt. Szabóra nagyon jellemző visszatérő motívum válik az órából is: egyik születésnapja alkalmából édesanyja (a leírhatatlanul bájos Tolnay Klári) engedélyével "hosszas könyörgésre délután hordhatja apa óráját... de felhúzni nem szabad!"...

A Bálint András szájából elhangzó narráció furcsasága - ahogy az Álmodozások kora esetében is volt, - hogy egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról.

Édesapa felépített emléke folyamatosan változik, függően a környezet vélt vagy valós elvárásaitól. A kommunista hatalomátvétel után például nyilasokkal harcoló hőssé, vagy partizánná válik. De adott esetben kollegák és betegek által egyformán csodált orvosként látjuk a fiú képzeletében.apa05_masolata.jpg

Szabó István iránti tiszteletem a Napfény Íze (1999) megtekintése után alakult ki, mely véleményem szerint a filmtörténelem TOP10-es listáján egészen biztosan helyet érdemel. Abban a filmben csakúgy, mint ebben és az Álmodozások Korában (1964) van egy jelenet az 1956-os forradalomról, és ezeket nagyon költőien köti össze, hogy mindhárom esetben Beethoven Egmont nyitányának rendkívül dinamikus motívuma csendül fel.

243.jpg

- Mondd Anyu... Ti nem akartatok soha elmenni innen?

- De igen! '40-ben vagy '42-ben... de akkor már nem lehetett... Tudod én mindig Ausztráliába szerettem volna menni, de apád azt mondta, hogy hülyeség... meg, hogy itt nem lesz úgyse semmi baj... Tudod, ő "nagy magyar" volt! Aztán, mikor már ő is ment volna, akkor már nem lehetett... késő volt...

Ezzel sokan voltak így akkoriban... ugyanúgy elképzelhetetlennek tűnt előzetesen a második világháború véres embertelensége, mint ahogy néhány éve valószínűleg senkiben nem merült volna fel komolyan, hogy Hitler után kevesebb, mint száz évvel egy újabb degenerált vezér jelentkezik arra, hogy értelmetlen pusztítást végezzen Európában. Mi most jórészt ugyanazt gondoljuk, mint dr Takó a második világháború előtt, azaz, hogy "itt nem lesz úgyse semmi baj"... hát reméljük, hogy mi szerencsésebbek leszünk, mint amaz a generáció...

apa03.jpg

A fiú egy filmforgatáson vesz részt statisztaként, ahol először a sárga csillagot viselő zsidók menetében kap szerepet, de a rendező utasítására átsorolják a nyilasokat alakító szereplők közé.  És ez a mozzanat igazán elgondolkoztathatja a nézőt azzal kapcsolatban, hogy valójában mekkora szerepe van a szerencsének életünk alakulásában... tulajdonképpen sokszor a vak szerencse dönti el, hogy üldözők vagy üldözöttek leszünk egy válság közepette.

Ezt követi a film számomra legerősebb jelenete, mely során a fiú szerelme Anni (Sólyom Katalin) egy hosszabb, megszakítatlan monológban meséli el saját zsidóságával való kapcsolatát. A második világháború ebből a szempontból perdöntő változást hozott minden zsidó életében. Addig saját zsidósága tulajdonképpen mellékes magánügye volt mindenkinek, azután azonban aki megtagadja zsidóságát akár érezheti úgy is, hogy a náci haláltáborokban elpusztított ősei emlékét tagadja meg.
39354_1602246212_0261.jpg

Anni hatására kezd a fiú rájönni, hogy tulajdonképpen ő egy krónikus hazudozó. Anninak vallja be először, hogy amit apjáról felépített, az végülis egy nagy hazugság. Apja teljesen átlagos volt, semmi kiemelkedő. Amikor visszamegy apja szülővárosába, akkor látjuk, hogy emléke már megkopott, alig-alig emlkeznek édesapjára a volt barátok, ismerősök...

apa02.jpg

Végül az Álmodozások korához hasonlóan egy rendkívül szimbolikus lezárást kap ez a film is:

"Át kell úsznom a Dunát!... Egyszer kell csinálnom valamit a magam erejéből! Csak a magam erejéből, ami erőt és kitartást igényel! Amit nem lehet abbahagyni, aminek nem lehet visszafordulni a felénél! Át kell úszni a Dunát egyedül! Nem mesélni, hogy - Apa átúszta, higgyetek nekem! - mintha én úsztam volna át... A gyöngék mesélnek... csak a gyöngék!"

És itt valóban, szimbolikusan is megtörénik a felnötté válás pillanata, hiszen meglátjuk, ahogy a fiú megvalósítja ezt az átúszást, és immár nem édesapja általa elképzetét hőstetteivel próbál elismerést nyerni a környezetétől.

Az Apa számomra kicsit nehezebben emészhető, mint a trilógia első filmje volt. Ennek legfőbb oka talán az, hogy a korán elvesztett szülő problematikájával szerencsére nekem nem kellett azonosulnom. Így ez a film egy olyan motívumot vitt végig, amit én nehezebben tudtam átérezni, szemben az Álmodozások kora élményeivel (első szerelmek, első munkahelyek, stb.) melyeket gyakorlatilag minden felnőtté váló ember megtapasztal.

Ezt a filmet 1968-ban beválasztották a legjobb magyar filmeket tartalmazó Budapesti Tizenkettőbe, majd 2000-ben ez a magasfokú elismerés újra megillette a filmet, hiszen az Új Budapest Tizenkettőbe is beszavazták.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ezer1film.blog.hu/api/trackback/id/tr7118021832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2023.01.11. 07:47:02

Nem ismertem korábban Szabót - mármint tudtam, hogy ki ő, de legfeljebb egy-egy részletet láttam a Mephistóból vagy A napfény ízéből. Na de pont ezért kezdtem a blogom, hogy megismerjem a fontosnak tartott filmeket, így jutottam el az Apához (az Álmodozások kora nem volt a listámon).

Teljesen váratlanul ért, annyira friss volt, fiatalos, lendületes, azonnal az egyik kedvenc magyar filmem lett :)
süti beállítások módosítása