Magyarország (Hunnia Filmstúdió), 97 perc, ff., magyar

Rendező: Ranódy László

Kosztolányi Dezső novellájából Huszty Tamás írt forgatókönyvet a Ranódy László által rendezett filmhez.

Valamikor a "századforduló" idején vagyunk Sárszegen (a mai Románia területén). A történet középpontjában egy idős házaspár és rút vénlányuk szerepel....

... de mindjárt pontosítanom is kell magam... igazából alig történik valami ebben a történetben...  nem a felszínen keresendő a lényeg, hanem a lelkek mélyén... és ki kell hangsúlyoznom ezúttal, hogy úgy történik vajmi kevés az egész filmben, hogy közben egy percig sem válik unalmassá!

A film első perceiben a nyugalmazott megyei levéltáros Vajkay Ákos (Páger Antal) és felesége (Tolnay Klári) éppen segít Pacsirtának (Nagy Anna) szerencsétlen, csúnyácska lányuknak a készülődésben. Néhány napra a rokonokhoz utazik, ahol a szülők reményei szerint a megözvegyült ispán (Görbe János) talán majd megkéri a kezét...

Ahogy a lány eltávozik a vonaton, a szülők egyszeriben kivirulnak. Szép lassan világossá válik, hogy szerencsétlen lányuk miatt gyakorlatilag bezárkózva, a világtól elvonultan élnek. És ez a kizárt külvilág most erre az időszakra újra megnyílik előttük. Újra vendéglőbe, társaságba, színházba kezdenek járni. 

Ahogy látjuk, hogy hogyan éli meg "másodvirágzását" az idősödő pár, úgy ágazik le a történet a körülöttük feltűnő ismerősök egy-egy epizódját felvillantva. És elképesztő látni, hogy néha egy ilyen pár perces epizódszerepre is mekkora színészóriások ugrottak be: Törőcsik Mari csak pár percig látható egy színházi előadás dívájaként, de említhetném a mindig gyönyörű Bara Margitot, a szikár Görbe Jánost, a nagyhangú Bessenyei Ferencet, vagy a gyakran cinikus figurákat alakító Darvas Ivánt. Az ember csak néz, hogy melyik színészóriás tűnik fel az egyik pillanatban, hogy aztán egy másik csodálkozás elvonja a figyelmet az előzőről.

A kis elágazások, a már említett kis epizódok szépen felvonultatják a házaspár szinte teljes ismeretségi körét, és mindenhol belepillanthatunk egy-egy hasonlóan zavaros magánéletbe. És nagyon úgy tűnik, hogy hiába csillog a felszín, a mélyben mindenhol súlyos problémák lapulnak...

Velős mondata a filmnek... minél jobban ízlelgetjük, annál mélyebb tartalmat találhatunk benne... sokkal többet, mint ami első olvasatra előjön...

Páger Antal ismét megmutatja, hogy mennyire zseniális színész. Apró, finom mozdulatai, gesztusai, csendjei teszik tökéletesen világossá nagyságát. Külön érdekes látni a 303-as listán két egymás utáni filmben (a Hattyúdal volt az előző) két teljesen ellentétes karakterben.

Páger tökéletes társa a filmben Tolnay Klári, aki bájos idős asszonyból szinte kivirágzik, ahogy újra megnyílik előttük az élet. De minden hiába, mert lelkiismeretfurdalásuk mégsem engedi, hogy szabad utat engedjenek másodvirágzásuk okozta boldogságuknak.

Pacsirta alakja talán egy kissé eltúlzott volt. Na nem színészileg, hanem maszkmesterileg...

Persze nem volt könnyű feladat Pacsirta megjelenítése, mert a színészválasztásnál nem volt meg a rendezői bátorság egy igazán csúnya színésznőt kiválasztani... ehelyett egy gyönyörű lányból kellett rút kiskacsát varázsolni, és hát valljuk be, ez nem volt könnyű feladat. Legalábbis a mai szemmel olyan "Betty a csúnya lányos", kissé erőltetett, maszkmesteri megoldás született, elsősorban hatalmas műfogsor alkalmazásával csúnyítva el az eredetileg gyönyörű arcot, sőt, még egy árnyalatnyi pejhedző bajuszkával is fokozva a látványt.

Szívbe markoló történet, a végén feloldozás nélkül... talán pont emiatt marad meg bennünk ilyen mély nyomot hagyva ez a film.

Érdekesség, hogy egészen az utóbbi évekig nem volt színházi feldolgozása ennek a regénynek/filmnek. 2019-ben végül a Pesti Magyar Színházban bemutatták, és ugyanebből az előadásból végül egy tévéfilm is készült, ami várhatóan valamikor mostanában (2021 őszén) kerül bemutatásra valamelyik közszolgálati csatornán. Kíváncsian várom! Annyit lehet előre tudni, hogy a századfordulóról áthelyezték az 1960-as évekbe (tehát nagyjából a film készítésének idejére) a történetet.

Magyarország (Hunnia Filmstúdió), 108 porc, ff., magyar

Rendező: Keleti Márton

Keleti Mártontól eddig három filmet láttam a 303-as magyar listának köszönhetően, és ezek közül egyik sem tetszett különösebben, ezért ezzel a filmmel kapcsolatban nem is volt különösebb elvárásom, azon túl, hogy tudtam, hogy meg fog szólalni Págerrel a "Villa Negra románca" című dal, amit viszont egyenesen imádok.

Mint ahogy az az életben oly sokszor előfordul, amikor az ember már nem számít semmi jóra: ez a film kifejezetten tetszett! Ez nyilván nagymértékben köszönhető a pazar szereplőgárdának.

Ha a filmet valószínűleg a 60-70 alattiak nem is ismerik, a benne szereplő  előbb említett nóta talán sokak számára ismerős, hiszen a remek szájharmonikás Ferenczi György is feldolgozta a huszonegyedik században. Itt éppen jónéhány remek muzsikus kolléga gyűrűjében adja elő. Ránki György zeneszerző dicsérhető ezért a remek dalért, akinek egyébként több nótája is megszólal a filmben)

Itt pedig az eredeti változat Páger Antal, Sztankay István és Bodrogi Gyula előadásában a filmből:

Ők hárman a film főszereplői, és egyben a "Villa Negra" lakói: Az öreg zsivány Tamburás (Páger Antal) két pártfogoltjával Notesszel (Sztankay István) és Diákkal (Bodrogi Gyula) lakik a lepusztult Mária Valéria telep egyik épületében, melyet amolyan rejtői nagyvonalúsággal hívnak Villa Negrának. Később befogadják "Doktor"-t (Várkonyi Zoltán) is, akitől előbb elrabolják bombázó nőjét, majd adott összegért légyottra közvetítik számára... zsiványok persze, de végül azért összebarátkoznak, és befogadják ezt a szerencsétlen Doktort is (az alábbi képen napszemüvegben).... Tulajdonképpen az egész történet nagyon rejtői, nem csak a ház neve az...

Mi is volt ez a Mária Valéria telep, ahol az egész film zajlik? 

Nos, ha kifelé haladunk, akkor az Üllői út jobb oldalán az Ecseri út és Határ út közötti részen, a mai József Attila lakótelep helyén levő terület volt. 1914-ig egy hatalmas rét volt, melyet többek között lóversenyzésre illetve katonai lőtérként is használtak. Az első világháború során a sérült katonák számára nem volt elég férőhely a kórházakban, így ezen a területen építettek számukra 120 barakkot. Mária Valéria főhercegnő rendszeresen jótékonysági akciókat szervezett az itt lábadozó katonák számára, ezért később róla nevezték el a telepet.

Az első világháború után, amikor már nem volt szükség a barakkok eredeti funkciójára, átalakították azokat szükséglakásokká először a hazatérő katonák számára, és az elszakadt magyar területekről menekülő honfitársaink számára. Később a tanácsköztársaság alatt munkáscsaládokat is költöztettek ide. 

Az évek során még bővítették is a telepet, de akkor már nem fa barakkokkal, hanem kő építményekkel. 1940-re már 1776 épületet volt itt. 

• 
• 
• 

Ez a koncentrált szegénység azonban idővel tarthatatlanná volt a kádári konszolidáció idejében. 1957-től több lépésben elkezdik a telep bontását, és párhuzamosan felépítik a ma is álló József Attila lakótelep ötszintes téglaépületeit. Ezek tehát még nem panelházak voltak, de már azok sem várattak sokat magukra. Az alábbi lépen látható, hogy az omladozó, bontás előtt álló ház mögött már ott magasodik az új lakóépület. 

A film készítésekor 1963-ban a régi telep nagy része már el volt bontva, magát a Villa Negrát is külön a film kedvéért építették fel díszletként a lakótelep mellett.

Ahogy Tamburás önmaga által kivonatolt önéletrajza is mutatja, életvitelszerűen bűnöző társaságról van itt szó, abban az időben, amikor törvényileg kötelező volt mindenkinek dolgozni. A munkakerülés büntetőjogi tényállás volt. Ráadásul, ahogy a film első felében látjuk, nem sok gátlás szorult ebbe a bandába, elég aljas módon rabolnak ki családokat még betlehemezés közben is.

Az megint csak rejtői abszurditásként kerül ábrázolásra, hogy Tamburásék jobb híján a húsvéti körmenet kapcsán kezdenek betlehemezésbe, pedig tudvalevő, hogy a kis Jézus születéséről szóló megemlékezés bizony karácsonykor lenne aktuális. 

Talán, hogy valami hivatalosan is bejelenthető munkájuk legyen, esténként a "Kotyogó" kisvendéglőben muzsikálnak. Itt halljuk felcsendülni a feljebb említett Villa Negra románcát is.

A film második felében aztán persze kezd árnyaltabbá válni a kép. Kiderül, hogy ezek a betyárok nem is annyira aljasak, mint amilyennek első körben tűntek. 

Tamburás például rendszeresen hajóskaptány egyenruhában meglátogatja szüleit, akik abban a tudatban élnek, hogy drága fiúk életének nagy részét a messzi tengeren tölti, és csak nagyritkán tud hazajönni meglátogatni őket, de akkor sok sok (persze lopott) ajándékkal kedveskedik nekik. Tamburás még arról is beszámol büszke édesanyjának, hogy egy messzi-messzi sziklás tengerparton van egy gyönyörű háza, a Villa Negra, melyhez 73 fekete márványból készített lépcsőfok vezet fel, és aminek zenél a kapuja...

A már említett bombázót, akit elrabol a banda Pécsi Ildikó játssza. Több helyen olvastam róla, hogy egy időben őt nevezték Magyarország első szex-szimbólumának is. Hát szó, mi szó, igen szépen volt!

Egy másik fotón (nem ebből a filmből) fekete hajjal:

A Kádári konszolidáció jeleit mutatja, hogy bizony ekkoriban megengedhető volt, hogy gúnyt űzzenek a zsivány Tamburásék akár a rendőrökből is. Holott pont egy olyan jószándékú, tisztességes rendőrt alakít Szirtes Ádám, amilyennel életemben talán, ha eggyel találkoztam...

Micsoda??? 1963-ban már ilyen bátran lehetett odaszólogatni a bukott Rákosi rendszernek? Ez meglepett, még akkor is, ha tudjuk, hogy ebben az évben (1963) volt a tömeges amnesztia, mely során a politikai elitéltek nagy részét kiengedték a börtönökből. 

Nem véletlenül Hattyúdal a film címe. Természetesen a dózerek egy szép napon elérik a Villa Negrát is, és ez szimbolikusan a régi időszak lezárása is egyben, hiszen Tamburás pártfogoltjai is ekkor jönnek rá, hogy új életet kívánnak kezdeni, a Kotyogó vendéglőt is átalakítják modern presszóvá, ahol már nincs szükség Tamburásék szedett-vetett zenekarára... Egyszóval eljárt Tamburás feje fölött az idő...

Talán senki nem alakíthatta volna jobban ezt a szerepet, mint Páger.

Keleti Márton rendező (az alábbi képen fehér pólóban instruálja Págeréket) pályája elején zenés színdarabokkal foglalkozott elsősorban. Később zenés vígjátékaival (lásd Mágnás Miska) aratott sikereket. A továbbiakban vegyesen készített vidám és komolyabb filmeket. Eddig a listán a könnyebb műfajban készült alkotásait láthattuk, a Hattyúdal azonban már kicsit összetettebb mű. Ez valószínűleg a forgatókönyv írójának Dobozy Imrének is köszönhető.

Magyarország (Budapest Filmstúdió) 94 perc, ff., magyar

Rendező: Jancsó Miklós

Jancsó csak egy van, senki más nem hasonlítható hozzá...  (előrebocsátom: Jancsó rajongó vagyok!)

Nem hiszem, hogy ismerőseim között tíznél több lenne, aki életében akárcsak egy Jancsó filmet látott volna. 

Jancsó igazi fénykora a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek közepéig tartott, nagyjából ennek az időszaknak a végén születtem, így nincsenek saját emlékeim, de talán nem tévedek nagyot, ha azt sejtem, hogy Jancsó ekkoriban sem volt igazán népszerű az átlagemberek között. Nem tudom elképzelni, hogy tömegek ültek volna be egy-egy filmjét megnézni a mozikba. 

Persze akik egyébként érdeklődtek a filmművészet iránt, azok nyilván Jancsóra is kíváncsiak voltak, és akiben megvan a kellő nyitottság, az hozzám hasonlóan könnyen bele tud habarodni Jancsó szürreális világába. 

Első nagyjátékfilmje, az 1958-ban bemutatott A Harangok Rómába Mentek még gyenge próbálkozás, és látványos bukás volt. Van, ahol az év leggyengébb magyar filmjeként aposztrofálják. Szinte semmi nem volt még meg benne abból, ami később Jancsót jellemezte. Néhány róla szóló elemzés odáig merészkedik, hogy nem is tartja a rendezői életmű részének, helyette az Oldás és Kötést tekintik az igazi elsőnek.

Nemeskürty István a Budapest Filmstúdió vezetője 1959-ben bemutatta Jancsónak Hernádi Gyula írót, aki 2005-ös haláláig a Jancsó filmek állandó forgatókönyvírója lett. Nagyon szoros barátság alakult ki kettejük között szinte az első pillanattól fogva. Néha egypetéjű ikertestvérekként is emlegették egymást. Talán nem volt olyan nap, hogy ne beszéltek volna egymással.

Megismerkedésük után szinte azonnal belevágtak egy közös film elkészítésébe Hernádi egyik regénye alapján, amit a forgatás megkezdése előtt a cenzorok végül elkaszáltak.

Második közös próbálkozásuk a Lengyel József által írt Oldás és Kötés című novella megfilmesítése volt. Az eredeti novella két öregemberről szól: egy sebészről és egy parasztról. Mindketten "a sír szélén" is teljesítik kötelességüket. A két férfi történetét egy fiatal mellékszereplő kapcsolja össze, aki a sebész asszisztense, és egyben az öreg paraszt fia.

Jancsóék csavartak egyet a történeten, és a fiatal orvost, Jámbor Ambrust (Latinovits Zoltán) helyezték a történet középpontjába, a két öreg pedig külön-külön a film első és utolsó harmadának mellékszereplője csak.

A film tehát élesen három - stílusában is élesen különböző - részre tagolódik. Aki valamennyire ismeri Jancsót, az nem számít hagyományos, "történetmesélős" filmre. Az első rész azonban - pont emiatt meglepő módon - teljesen szokványos dramaturgiát követve mutatja be a fiatal orvos által asszisztált szívműtétet, mely során a már említett idős orvos saját teherbírásán túllépve. egészségét is kockáztatva menti meg egy beteg életét. 

A harmadik részben a fiatal orvos leutazik vidékre, ahol találkozik édesapjával, aki feltehetően halálos beteg, de még így sem tudja elengedni az ekét, feltehetőleg halála napjáig dolgozni fog a földön, mint ahogy az első rész sebésze a korházban.

Aki ismeri Jancsó későbbi filmjeit, annak nem nehéz észrevenni, hogy Jancsó itt kimozdul a műteremből a vidéki pusztába, ahonnan a nyolcvanas évekig nem is nagyon akaródzik majd visszamenni a stúdióba. Olcsóbb is volt itt forgatni, hiszen még világításra sem kellett költeni, másrészt a főnökök sem voltak a közelben, így nem nagyon szóltak bele abba, hogy mit csinál. Legnagyobb filmjeit majd Kende János operatőrrel csinálja ezeken a kinti helyszíneken, aki meg tudta oldani, hogy teljesen mesterséges világítás nélkül, és a kamerát akár 360 fokban is körbeforgatva egyben leforgassanak teljes filmtekercsnyi (kb 12 perces) jeleneteket vágás nélkül.

A Fényes Szelekig azonban Somló Tamás operatőrrel dolgozott Jancsó. Ebben a filmben is előfordulnak hosszabb snittek, de ezek még messze elmaradnak a későbbi extrémitásoktól.

A két öregről szóló részt egy olyan középrész köti össze, ami a film legizgalmasabb része, és itt érezzük igazán, hogy ez lesz az a Jancsó, akit mi később igazán megismerünk: az első rész szívműtétje után, de az apa meglátogatása előtt Jámbor Ambrus egy műteremlakáson szervezett házibulin vesz részt, egy olyanon, amin valószínűleg Jancsóék maguk is rendszeresen részt vettek. Ezt abból is sejthetjük, hogy a résztvevők között pár másodpercre feltűnnek olyan nevek, mint Csoóri Sándor, Konrád György, illetve maga Hernádi Gyula is... többek között ők voltak azok a fiatalok, akikkel Jancsó rendszeresen összejött beszélgetni, jól érezni magukat.

Érdekes még egy pillantást vetni ezekre a nevekre... Csoóri... Konrád... a kilencvenes években már nemigen ültek közös asztalhoz, hiszen a politika ellentétes pólusaira kerültek...

Ez a középrész már semmiképpen nem hagyományos filmnyelven szól. Mintha egy egészen más film lenne... Tulajdonképpen száz százalékig Jancsóéké ez a rész, semmi köze az eredeti novellához. Nem is igen van története, viszont tökéletesen belehelyez minket abba a hangulatba, amiben akkor érezték magukat ezek a fiatal művészek... vagy amit érezhetett a fiatal orvos, ha művész társaságba keveredett... Szinte magunk is ott vagyunk a vakolatlan műterem-lakásban, izzik bennük a tenni akarás, kimondatlanul talán a politika terén is, kimondva persze csak a művészet terén. Zenélnek, filmet vetítenek (film a filmben), melynek főszereplője izgalmas módon maga Jámbor Ambrus, és az összejövetel egy másik vendége, Márta (Domján Edit). Van itt még rabbi által énekelt Kol Nidré, kopasztott libák, a hátukba villák szúrva, stb., stb... Szürreális kavalkád, pont, ahogy szeretem!

Domján Editről talán mindenki tudja, hogy ismerősei körében többször megjegyezte, hogy élete végső határának a negyven éves kort tekinti. Nem akar megöregedni. Talán senki sem vette teljesen komolyan ezt a kijelentést, talán még ő maga sem. A sors úgy hozta, hogy negyvenedik életévében összeismerkedett Szécsi Pállal, akivel viharos szerelmük zátonyra futni látszott. Domján Edit Karácsonykor egyedül volt, és, hogy még drámaibb legyen a történet, pont ezen a Karácsonyon, 1972 December 25-én lett negyven éves. Úgy sejtem, alig lehet szomorúbb dolog, mint egyedül tölteni a Karácsonyt. Ez a szerelmi bánattal tetézve úgy látszik elég volt ahhoz, hogy a negyvenéves színésznő valóra váltsa tervét...

Ezen a középrészen látszik az, amit Jancsó maga sem próbált tagadni (nem is nagyon tudta volna), hogy ekkoriban Antonionit tekintette mesterének, hiszen csak az nem veszi észre ennek a középső jelenetnek Az Éjszaka (1961) című film általi ihletettségét, aki nem látta azt a filmet.

Maga Jancsó mondja  Antonionival kapcsolatban:

A legtöbb elemző szerint egyenetlen a film minősége, de abban általában mindenki egyetért, hogy világosan előrevetíti a későbbi "jancsóság" mibenlétét. 

Ezzel kapcsolatban így nyilatkozik Jancsó négy évvel a film bemutatója után: 

Annyit visszanézve talán hozzá tehetünk, hogy többé-kevésbé valóban az egyik első filmje lett az új magyar filmes nemzedéknek, melyet szokás a magyar új hullámként is emlegetni.