1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

409. Aszály (Vidas Secas) - 1963

2021. június 30. 13:39 - moodPedro

70973_001.jpgBrazília (Sino), 103 perc, ff., portugál

Rendező: Nelson Pereira dos Santos

Producer: Luíz Carlos Barreto, Herbert Richers, Danilo Trelles

A negyvenes évek olasz neorealizmusa közel húsz éves késéssel jutott el Brazíliába, és a jelek szerint beágyazódott a francia újhullámhoz hasonló brazil Cinema Novoba (új film), melynek Glauber Rocha mellett eme film rendezője, Pereira dos Santos volt az egyik elindítója.

Az ötvenes évek brazil mozija meglehetősen hasonlított a Hollywoodi mozira, azzal a különbséggel, hogy a musicalek helyszíne gyakran a riói karnevál volt. A zenés filmek mellett ugyanúgy akadtak persze komolyabb hangvételű, epikus művek is.

A fiatal rendezők azonban - mint ahogy a világon ekkoriban szinte mindenhol - sorra protestálni kezdtek, elegük volt az "öregek mozijából", abból, hogy elsősorban a haszonszerzés motiválja a filmkészítőket. Példaképeik a már említett francia újhullámosok voltak, akik kis költségvetésből készítettek rendezői filmeket. 

A megszokott gyönyörű színésznők és csillogó díszletek helyett a hétköznapi embert próbálták láttatni, és kimozdulva a stúdióból poros, elszegényedett vidéki helyszíneken forgattak. (itt jön a képbe a neorealizmus hatása)

"A neorealizmusból tanultuk meg, hogy az utcán is lehet filmet forgatni, hogy nincs szükség műteremre, hogy ismert színészek helyett egyszerű emberekkel is lehet filmet készíteni, hogy a technika lehet kidolgozatlan, amennyiben a film igazán a nemzeti kultúrához kapcsolódik." - mondja a film rendezője Pereira dos Santos

mv5bmmywngi4y2etmzq5ni00otq4lthjzmetntvkmtyxnty1odmwxkeyxkfqcgdeqxvymta4odyzmzc_v1.jpg

 

És valóban, Pereira dos Santos észak-kelet Brazília legsivatagosabb helyén forgatott, elképesztő a sivárság. Bár még egyetlen Tarr Béla filmet sem láttam, valami ilyesmire számítok látatlanban. Valószínűleg a fekete-fehér nyersanyag is jócskán hozzájárul a sivár hangulathoz, hiszen általában a latin-amerikai épületek és ruhák színessége izgalmas vibrálást hozhatna ebbe a kopárságba. De erről itt le kell mondanunk. Ha volt is tudatos művészi döntés a fekete-fehér mellett, gyanítom, hogy elsősorban a költségvetés szűkössége szabta ezt az irányvonalat, hiszen a színes nyersanyag, és az ahhoz szükséges kamerák bérlése ekkoriban még mindig nagyon drága volt.

Egy negyvenes években játszódó klasszikus regény adaptációját látjuk egy család mindennapi nehézségeiről. Férj, feleség, két kisfiuk és kutyájuk harca a mindennapi megélhetésért. Természetesen mindenki kizsákmányolja őket, ruhájuk sincs rendes, a gyerekek ingjén több a luk, mint az anyag.

Bár a családdal történnek dolgok, nem mondanám, hogy van konkrét történet... Amolyan fikciós dokumentarista hibrid ez a film, neorealista stílusban... amatőr szereplőkkel, akik tulajdonképpen nem játszanak, hanem megélik a történetet. Ez bennem inkább távolságtartásra késztet, én kifejezetten szükségét érzem a színészi tehetségnek és eszköztárnak egy színész esetében. Bizonyos keretek között működhet, ha amatőröket szituációba helyezünk, és hagyjuk, hogy tegyék a dolgukat, itt azonban úgy éreztem, hogy a szereplők legjobb pillanatai azok, amikor a sivatagban vándorolnak, és nem szólnak egy szót sem...

 

1 komment
Címkék: film brazil ff

A bejegyzés trackback címe:

https://ezer1film.blog.hu/api/trackback/id/tr116608566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2021.06.30. 21:49:09

Hú, hol is kezdjem, rengeteget tudnék írni a filmről és kapcsán... Az egyik kedvenc filmem a korszakból és talán a kedvenc dél-amerikai filmem a kamerakezelésének köszönhetően, ilyet azóta se láttam máshol.

Ami a kontextusát illeti, kicsit sajnálom, hogy nem volt benne a könyvedben a "Tire die" (1960), az volt a nyitánya a latin harmadikutas mozinak, ahol sem a hollywoodi szórakoztató filmeket nem akarták tovább másolni, sem az európai szerzői filmes újhullámot nem akarták átvenni, helyette lett ez a társadalmi kérdésekkel foglalkozó, gyakran aktivista-jellegű, politikai mozi.

Nem akarom lelőni nagyon előre a poént, de kevés kivételtől eltekintve a dél-amerikai film ehhez hasonló témákból fog állni (osztályharcok, szegénység, diktatúra, gyarmatosítás... stb.), a kisujjadon fog kijönni Paraiba régió neve, mert minden ott játszódik vagy legalábbis onnan jönnek mindig a kisemmizett főszereplők :D A nagy különbségek inkább a stílusban lesznek, az általad is említett Rocha pl. nagyon művészfilmes, mások inkább dokumentarista műfajban utaznak.
süti beállítások módosítása