1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz

343. Szemek Arc Nélkül (Les Yeux Sans Visage) - 1959

2020. március 29. 00:13 - moodPedro

les_yeux_sans_visage_poster_3.jpgFranciaország (Champs-Élisées Productions, Lux Film), 88 perc, ff., francia

Rendező: Georges Franju

Producer: Jules Borkon

A rendező Georges Franju dokumentumfilmesként kezdte. Filmes pályafutásának első 25 évében kizárólag abban a műfajban alkotott, például 1949 egy vágóhídon forgatott, Az állatok vére címmel.

Először 1959-ben tett kirándulást a fikciós filmek világában. 

Franju második (jelen) filmje Jules Borkon producer felkérésére született, aki megvásárolta a Jean Redon által írt történet jogait, és olyan rendezőt keresett hozzá, akit képesnek tartott megfelelően hozzányúlni az anyaghoz.

Borkonnak három kérése volt a rendezőhöz: Olyan horror-t kért tőle, melyben az eredeti történettől eltérően (1) nem lesz vér, a francia cenzorok miatt, (2) állatokat sem kínoznak az angol cenzorok miatt, (3) nincsen őrült tudós, ami a még nem túl távoli világháborús náci orvoskísérletek miatt hozhattak elő rossz emlékeket a németekben. 

mv5bmtaxmtizmdkxodfeqtjeqwpwz15bbwu4mdk0nte4nzux_v1_sy1000_cr0_0_1397_1000_al.jpg

Franju elfogadta az ajánlatot, de végül mindhárom "tabuból" belecsempészett picit a filmbe. Nincs benne ugyan őrült tudós, de van egy orvos, aki egy autó-balesetben eltorzult arcú lányának próbál új arcot csinálni úgy, hogy szép arcú fiatal lányokat rabol el, arcuk kimetszése és átültetése céljából. 

Vér, és úgy általában gusztustalan jelenetek is alig vannak benne, nem ilyesmivel kívánja elérni a feszültség növelését Franju. Egyetlen olyan jelenet van csak, amelyik viszont kiverte a korabeli nézők egy részében a biztosítékot.: az egyik elrabolt lány arcának kimetszését telibe mutatja a kamera. Persze mai szemmel nem mondható tökéletesnek az operáció filmes kivitelezése, sokkal látványosabb megoldásokkal dolgoznak a mai filmkészítők, de azért működik a dolog, kimondottan segíti a látványt a fekete-fehér nyersanyag.

les-yeux-sans-visage_b8d9fd27.jpg

Végezetül az állatok kínzása valóban minimális, ki is maradhatott volna az egészből, ha nem lett volna szükség rájuk (főleg a befogott kutyákra) a film záró jelenetéhez. Valamiért kóbor kutyákon hajt végre bőrátültetési kísérleteket az orvos. Ha jól tudom, állatkísérletekhez külön erre a célra tenyésztett fertőzésektől garantáltan mentes állatokat használnak az orvostudományban, de itt ez most mellékes.

Az eltorzult arcú lány a film egyik kulcsfigurája. Furcsa, és talán nem is lehet túl hálás egy olyan szerepet eljátszani, ahol a szereplő (Edith Scob) valódi arca szinte alig látszik. Többnyire egy fehér maszk takarja el a sérült, bőrmentes arcot, feltehetőleg a fertőzés és egyéb komplikációk elkerülése érdekében.

Ügyes megoldás mégis ez a maszk, hiszen annak formája azért jórészt követi a valódi arcot. Nem rejti el teljesen annak karakterét, mimikája viszont értelemszerűen nulla. Így a film nagy részében hanggal és testmozdulatokkal tudja csak játszani a színésznő. És persze a szemek... ahogy a cím előzetesen sugallta is: Szemek arc nélkül.

mv5bmjm4mje0nte4nv5bml5banbnxkftztgwndq1mtg3nte_v1_sy1000_cr0_0_763_1000_al.jpg

A lányt játszó színésznő légies mozdulataival szinte mintha lebegne, ártatlanságához cseppnyi kétség sem fér. Nem ő biztatja édesapját a lányok elrablására, sőt... Mozdulatainak könnyedségéhez sokat hozzátesz a köpeny szerű ruha, melyet ez esetben Givenchy tervezett számára.les-yeux-sans-visage_cd0c069c_1.jpg

Több lány elrablásáról írok, nem véletlenül. Maga a film is azzal kezdődik, hogy az első áldozat hullájától szabadul meg éppen a doktor úr asszisztensnője (Alida Valli !!!), a helyzet pedig az, hogy a technológia még nem teljesen kiforrott, újabb és újabb nekifutásra van szükség a tökéletes eredmény eléréséhez.

Az Alida Valli által játszott asszisztensnőről menet közben kiderül, hogy azért lett igazi elkötelezettje Génessier doktor úrnak (Pierre Brasseur), mivel ő is neki köszönheti arcát...mv5bmtcxmdy0mzg5ml5bml5banbnxkftztgwnzq1mtg3nte_v1_sy1000_cr0_0_1305_1000_al.jpg

Érdekes külön megemlíteni a film zenéjét, mely régi cirkuszos verklis, egy kicsit creepy, hátborzongató felhanggal megspékelve. Nagyon jó!

Végezetül csak mint érdekesség íme egy Billy Idol szám, amiről feltehetően sok korabeli rajongó sem tudta, hogy ez a film ihlette. Aki jól figyel, hallhatja is, hogy az angol nyelvű refrén mellett egy kellemes női hang az eredeti francia címet is énekli. Az alábbi klipben sok jelenet látható a filmből .. de figyelem, ez a video lelövi a film néhány jelentős fordulatát...

les_yeux_sans_visage_4.jpg

2 komment
Címkék: film francia ff

342. Egy Gyilkosság Anatómiája (Anatomy of a Murder) - 1959

2020. március 24. 20:02 - moodPedro

mv5bowzimjkyymetmzjhos00zgu1ltllowitywuwmtrkzjewmdy0xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1_sy1000_cr0_0_707_1000_al.jpgUSA (Otto Preminger Films), 162 perc, ff., angol

Rendező: Otto Preminger

Producer: Otto Preminger

Robert Traver írói álnéven egy John D. Voelker nevű ügyvéd írta meg egy korábbi esetét regény formájában, amelyben egy gyönyörű és flörtölésre igencsak hajlamos fiatalasszonyt megerőszakol egy taverna tulajdonosa, majd miután az összevert feleség hazamegy, annak férje bosszúból hidegvérrel lelövi az erőszaktevőt. 

Az igen hosszú - közel három órás - film első egy órájában megismerjük a szereplőket, a gyilkosság elkövetésének helyszínét, nagy vonalakban az eseményeket, majd a film további részében egy klasszikus, igazi amerikai bírósági büntetőper tanúi leszünk.

Az ügyvéd tiltakozik az ügyész tanúhoz intézett kérdése miatt, a bíró helyt ad a tiltakozásnak és megkéri az esküdteket, hogy ne vegyék figyelembe az imént elhangzott mondatokat... satöbbi, satöbbi... Ilyen és ehhez hasonló jelenetek zajlanak egy tipikus amerikai bírósági tárgyaláson, mely rendszerint azért hatalmas színjáték, mert ebben a jogrendben nem a jogvégzett bírót kell meggyőznie a vádat képviselő ügyésznek illetve a védőügyvédnek, hanem azt a laikust 12 esküdtet, akik végül döntést hoznak majd a vádlott bűnösségével kapcsolatban. A bírói szerepkör itt gyakorlatilag egy részlehajlás mentes műsor-vezetőnek felel meg, aki felügyeli a szabályok betartását, és mintegy levezeti a műsort tárgyalást.

anatomy-of-a-murder_ztbffc.jpg

Nem akárki játssza - megjegyzem remekül - ezt a bírót: Joseph Welsh, aki amolyan botcsinálta színészként élete első filmes szerepében látható ezúttal. Ő ugyanis valójában jogász volt, és azzal lett közismert, hogy a kommunista-faló McCarthy szenátor ellen csapott össze az amerikai hadsereg jogászaként egy meghallgatáson, melyet a tévé is közvetített. Azzal feltehetően nagyban hozzájárult a kártékony szenátor nem sokkal későbbi bukásához.

A jóságos öregúr végtelenül korrekt. Amilyennek egy ideális bírót el lehet képzelni.

Van továbbá egy áldozat, Barney Quill, a fogadós, róla tudjuk a legkevesebbet. Csak amit elmesélnek róla. Hiszen flashback egyáltalán nincsen. Minden, amit a gyilkosságról megtudunk a szereplők szájából hangzik el. 

Ezért tehát még abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy valóban erőszakról volt-e szó. Mi van, ha a feleség lebukott, és csak védekezésül mondta férjének, hogy megerőszakolták? Ilyesmiről is hallottunk már...mv5bndm0mtg1nzcyml5bml5banbnxkftztgwmtq1mdu3mte_v1_sy1000_cr0_0_1249_1000_al.jpg

Amikor olvastam, hogy a fogadóban, a gyilkosság helyszínén rögzített jelenetet egy Big Bay (Michigan állam) nevű kisvárosban vették fel, először nagyon nem értettem, hogy egy Hollywoodi stáb, akik ekkoriban nagyon szerettek stúdióban forgatni, vagy, ha nem is stúdióban, de lehetőség szerint viszonylag közel Los Angeleshez, vajon egy nem túl hosszú jelenet miatt miért utazik Amerika egy viszonylag távoli államába?

Természetesen nem kellett sokat keresgélnem a válaszért. Ebben a kis vendéglőben történt ugyanis a valódi gyilkosság. Preminger ezért itt akarta felvenni a jelenetet. Megjegyzem, az étterem ma is üzemel, Lumberjack Tavern néven. Ahogy a képeken is látható, ügyesen utalnak is a filmre, ügyesen használják a film ikonikus plakátján látható szimbolikus hullát.

Főszerepre, mellékszerepre, nagyjából mindenhova sikerült kifejezetten jó színészeket találni. James Stewart nekem mondjuk nem tartozik kifejezetten a kedvenceim közé, de nyilván ő volt a filmben az igazán nagy húzónév. Paul "Polly" Bieglert, a gyilkos védőügyvédjét (korábbi ügyészt)  alakítja, nyilvánvalóan a regény írója saját magáról mintázta ezt a szerepet.

Nem volt rossz a feleséget (Laura Manion) alakító Lee Remick sem, aki gyakorlatilag minden férfival, aki csak az útjába akad, megállás nélkül flörtöl. Egy igazi szexi bitch. Szinte ott motoszkál az emberben, hogy vajon mi értelme lenne megerőszakolni ezt a nőt, hisz szinte menekülni kell, ha valaki el akarja kerülni, hogy magába szippantsa a nő (képletesen értem). Ezt az ellentmondást talán feloldja a férjéről tett kijelentése, mely szerint a férjnek nagyon imponál, ha tetszik más férfiaknak, de azt nem tűri, hogy ez a szimpátia realizálódjon is. Azaz feltehetően az a fajta nő lehet, aki kikezd mindenkivel, majd az utolsó pillanatban lelép... 

anatomy-of-a-murder_1er2wb.jpg

A két kedvencem azonban a gyilkos és az egyik ügyész.

A gyilkost, aki egy percig sem tagadja azt, hogy lelőtte az áldozatot, Ben Gazzara alakítja. Túl sokat nem beszél a közel három órás film folyamán, a bírósági tárgyaláson mégis végig jelentőségteles a jelenléte. Nézésével, arcizmai rezdülésével pontosan érzékeljük, hogy mi járhat a gyilkos fejében.

Részére az egyetlen nyerő kimenetel az lehet, ha sikerül bebizonyítani, hogy a védelem által felkért pszichiáter szakvéleménye helyes, azaz a gyilkosság pillanatában átmenetileg olyan beszűkült tudatállapotban volt, hogy nem volt beszámítható.mv5bmjmxnzc2mjg3mv5bml5banbnxkftztgwnzq1mdu3mte_v1_sy1000_cr0_0_783_1000_al.jpgA másik kedvencem az egyik ügyész, akit George C. Scott alakít. Már az arcberendezése is tökéletesen alkalmassá teszi erre a szerepre, ezt egészíti ki tökéletes játéka. Ha egy bíróságon egy ilyen ügyésszel találnám szemben magamat, azt hiszem azonnal felhagynék minden reménnyel.

mv5bmtk4mdi5odu3m15bml5banbnxkftztgwodq1mdu3mte_v1_sy1000_cr0_0_802_1000_al.jpg

Hasonlóan a Tizenkét dühös emberhez itt sem tudjuk meg minden kétséget kizáróan, hogy valóban hogy történt az eset. minden tanú elmeséli a maga szemszögéből amit látott, előkerül néhány váratlan bizonyíték, és a film végére lehet is egy valószínűleg nagyon pontos képünk az eseményekről. Mégis hangsúlyozom, hogy saját szemünkkel soha nem látjuk, hogy mi történt, és nem kapunk megnyugtató lezárást sem ezzel kapcsolatban.

1959-ben járunk. Az európai művészfilmek a nyitás előtt állnak, a hatvanas években egyre több mindent lehet majd megmutatni, hogy aztán a hetvenes években végképp ledőljenek a gátak. Ám Amerikában még szilárdan tartotta magát a prüdéria masszív bástyája.

Az, hogy a filmben egy büntetőeljárás keretében elhangozzanak ezek a szavak: bugyi, nem erőszak (rape) sperma, behatolás... Nos ezek rendkívüli módon kiverték a biztosítékot egyesekben. A Chicago-i polgármester például betiltotta a filmet. Premingernek bíróságon kellett érvényteleníttetnie ezt a tiltást, hogy a Chicagoi mozik vetíthessék a filmet.

Hosszúnak tűnik ez a közel három óra, amiből maga a bírósági tárgyalás olyan hosszú, mint egy átlagos mozifilm megszokott hossza. Mégsem éreztem, hogy vontatott, vagy unalmas lett volna. Ebben valószínűleg sokat segített, hogy végig sikerült fenntartania a rendezőnek bennem a feszültséget azzal kapcsolatban, hogy végül is mi történhetett valójában. És ez esetben talán nem filozófiai kérdésről van szó. Úgy értem, hogy ha egy író megír egy történetet, de nem árulja el a megoldást, akkor túl sok értelme nincs beszélni arról, hogy mi történt valójában, mivel ez az író fejében dől el.

Itt viszont egy valós gyilkosságról beszélünk, melyet a történet írója elég alaposan megismerhetett, és mivel Preminger ragaszkodott az eredeti helyszínhez, ezért talán jogosan feltételezem, hogy az általa megismert tényeken sem akart nagyon változtatni. Ez alapján úgy gondolom, hogy nekem van egy elég pontos elképzelésem a dolgok valódi alakulásáról. 

1 komment

341. Van, aki Forrón Szereti (Some Like it Hot) - 1959

2020. március 20. 21:32 - moodPedro

postermv5bmdi1mtqznjetzjzmos00ogi4lwi5zdktztc2mdrintvhzgfjxkeyxkfqcgdeqxvynza4odc3odu_v1_sy1000_sx699_al.jpgUSA (Ashton, Mirisch), 122 perc, ff., angol

Rendező: Billy Wilder

Producerek: I.A.L. Diamond, Doane Harrison, Billy Wilder

Az emberek igen nagy hányada elképesztően szórakoztatónak tartja egy női ruhába öltözött férfi látványát. (Ebben a filmben két ilyen férfi is látható).  Előre kell bocsájtanom, hogy jómagam nem tartozom közéjük, ami nyilván magyarázatot ad arra, hogy miért nem váltam rajongójává ennek a sokak által rajongott filmnek. Érdekes módon egy férfiruhába öltözött nő általában nem okoz semmilyen derültséget.

Joe (Tony Curtis) és Jerry (Jack Lemmon) Chicago-i jazz muzsikusok egyrészt állásukat vesztik, mivel a szesztilalom idején a rendőrség felszámolja azt a titkos szórakozóhelyet mely egy ravatalozón keresztül volt megközelíthető a beavatott vendégek számára. Nem elég, hogy új munka után kell nézniük, de akaratukon kívül tanúi lettek a maffia egyik belső leszámolásának is, ami miatt még életük is komoly veszélybe kerül.

Egy Floridába tartó női zenekarban pont szaxofonost és nagybőgőst keresnek, így Joe és Jerry számára kézenfekvőnek tűnik az a megoldás, hogy Josephine-t és Daphne-t (azaz nőket) varázsolnak magukból. Már az utazás során, a vonaton összebarátkoznak az együttes egyik szőke, butácska, de csupa szív tagjával, akit Sugar-nak (magyar szinkronos változatban Virág) hívnak. Ő Marilyn Monroe. Természetesen a zenekar többi tagja is fiatal és gyönyörű, és persze semmiképpen nem tudhatják meg, hogy hőseink valójában férfiak.

Már a vonatút is tele van különböző vicces szituációkkal, de az igazi kavalkád akkor jön létre, amikor az együttes megérkezik a floridai tengerparti üdülőbe. Mely valójában Hollywood-tól nem olyan messze, egy ma is működő San Diego-i szálloda, a Hotel Del Coronado. 

Így néz ki a szálloda ma. (Gyakorlatilag semmit nem változott)

letoltes_3.jpg

A női ruhába öltözött férfiakat természetesen azonnal "megtámadják" a pénzzel teli nyugdíjas bájgúnárok, de egyikük néha férfinak visszaöltözve sikeresen keresi a szép szőkeség kegyeit is. Romantikus komédiává alakul a történet, bár a romantikus szálat inkább erősen zárójelbe helyezném.

Curtis-tt és Lemmont kezdetben egy profi nőimitátor tanította női ruhában mozogni és magassarkúban járni, de pár nap után rájöttek, hogy teljesen fölösleges ilyesmibe energiát fektetni, hiszen nem az a cél, hogy a főszereplő férfiak tökéletes nőnek tűnjenek, hanem akkor lesz igazán vicces, ha esetlenül csetlenek-botlanak azokban a női ruhákban, cipőkben...

Érdemes megemlíteni, hogy Tony Curtis nem tudta megoldani a nőiesen magas falzettet. Állandóan megbicsaklott a hangja, így az ő nőies hangú megszólalásait egy másik férfiszínész szinkronizálta a végső változathoz.

Akinek esetleg a női ruhába bújt férfiak nem okoznak különösebb izgalmakat, azoknak még mindig ott van mentőövként Marilyn Monroe. (Már akinek bejön.) Ekkorra már elég nagy sztár volt ahhoz, hogy megengedhesse magának, hogy órákat késsen a forgatásról, és ha méltóztatott is megérkezni, akkor sem feltétlenül tudta a szerepét.

Monroe-nak állítólag még az az egymondatos szerepekhez is súgótáblára volt szüksége. Billy Wilder rendezőnek annyira elege lett a vele való munkából, hogy a forgatást lezáró partira meg sem hívta. 

"Az orvosom és a pszichiáterem szerint túl üreg és túl gazdag vagyok ahhoz, hogy ezen mégegyszer keresztülmenjek" - mondta Wilder. Monroe közönséges stílusára jellemző, hogy amint olvasta a rendezőnek ezt a szellemes nyilatkozatát, azonnal fel kellett hívnia őt, és a telefont felvevő feleségén keresztül üzente meg neki, hogy "Ba....djon  meg!!!"

Nem csak a rendező, de nagyjából az egész stáb utálta az elkényeztetett színésznőt. Egyedül Lemmon fogadta el őt olyannak amilyen. Valami olyasmit mondott, hogy ezzel a tehetségtelen és nemtörődöm hozzáállással csodát művelt a művésznő azzal a végeredménnyel, ami végül is a filmen látható.

A prűd amerikaiakra jellemző, hogy Kansas például betiltotta ezt a filmet, mondván a kansasiakat zavarná nőnek öltözött férfiak látványa. 

1984-ben ezen a tengerparti helyszínen tartottak egy találkozót a film stábjának és szereplőgárdájának élő tagjai. 

Aki szereti a filmet, annak biztos jól esik látni, ahogy Billy Wilder, Tony Curtis és Jack Lemmon nosztalgiázik a San Diego-i szállodánál a 25 éves évfordulón.

1 komment

340. Észak-Északnyugat (North by Northwest) - 1959

2020. március 19. 20:35 - moodPedro

mv5bnwe4zdnhmjitmjjjny00nduzltlimtqtyje1zgnjm2uymmvhxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_726_1000_al.jpgUSA (MGM), 137 perc, Technicolor, angol

Rendező: Alfred Hitchcock

Producer: Alfred Hitchcock

Amikor a Szédülés forgatása alatt Hitchcock elmesélte James Stewartnak az erről a filmről szóló tervét, a színésznek nagyon megtetszett az ötlet, sokat beszélgettek róla, és valószínűleg fel sem merült benne, hogy Hitchcock nem az ő főszereplésével képzeli el ezt a produkciót.

Nem tudni pontosan, hogy a kövér rendező eleve nem Stewartban gondolkozott, vagy csak azért szemelt ki másvalakit, mert a Szédülés viszonylagos sikertelenségét azzal magyarázta, hogy Stewart már öreg az ilyen szerepekhez... mindenesetre végül Cary Grant lett Hitchcock kiválasztottja erre a filmre.

Ezzel gyakorlatilag megteremtette a nulladik James Bond filmet. A kémfilmek prototípusát, melyben a főhős egy gátlástalan ellenfél gyilkossági kísérletei ellen menekül folyton folyvást, amiben egy érzékien vonzó női társ (Eva Marie Saint) segíti. 

Mint oly sok későbbi Bond filmben, itt is az a helyzet, hogy majd csak a legvégén derül ki, hogy ezzel a szexi szőkével mi is a helyzet valójában... Amikor már úgy gondoljuk, hogy tudjuk az igazságot, akkor jön egy újabb csavar, majd egy még újabb... Akár csak egy klasszikus noir-os femme fatale... 

mv5bn2ywn2e1ytatyty3mi00mzq2ltlmzjqtmtywntgwnjdjnjc3xkeyxkfqcgdeqxvymjuwmduwna_v1.jpg

Egy Tornhill nevű reklám-szakemberről (Cary Grant) tévedésből azt hiszi egy Amerika ellenes kém, hogy a titkosszolgálat ügynöke. Maga mellé próbálja csábítani, majd amikor ezt a - semmit nem értő - férfi érthető okokból nem tudja elfogadni, megpróbálja megölni. A film nagy része az ártatlan férfi meneküléséről szól, azzal megbolondítva, hogy a történet felénél összekeveredik sorsa a már említett szőkével... A szőkék soha nem azok, akiknek mutatják magukat. Ezért is festik a hajukat szőkére, hogy másnak tűnjenek...

Hitchcock rajongott a festett szőkékért. Nem is Marie Saint volt az első jelöltje erre a szerepre. Szóba kerültek korábbi szőkéi is: Grace Kelly azonban már Monaco hercegnője volt ekkoriban, valamilyen okból Kim Novak sem volt elérhető ehhez a filmhez. Marie Saint is remek választás volt, még akkor is, ha a 26 éves szerephez valójában már 34 éves volt. 

Valamiért ezek a James Bond-os kalandok engem mindig is untattak, hiába próbálok rákapcsolódni ezeknek a hullámhosszára, egyszerűen nem tudom belelovalni magam a feszültségbe, melyeknek egyik csúcspontja abban a jelenetben tetőz, ahol egy permetező repülővel próbálják Grant figuráját kivégezni. Látványos jelenet, nem mondom...

Számomra a leginkább élvezhető részek mégsem ezek a mozgalmas menekülések voltak, hanem az esztétikailag vitathatatlanul magas fokon megkomponált képek. Nem tudom, hogy lehet-e szebben ábrázolni a "semmi közepén" fogalmát ennél a képnél...nxnwdecon1.jpg

Nem kevés izgalmas építészeti remekmű látható a filmben. Ezek többségéhez Hitchcocknak nem sikerült forgatási engedélyt kapnia (illetve van olyan, ami nem is létezik valójában) Az egyik létező a Manhattani ENSZ székház, melynek külsejét még sikerült leforgatni, a beltéri jelenetekhez viszont már festett hátteret kellett készíteni. Elég jól sikerült. Az eredmény összehasonlítható a valódi épületbelsővel.

Mivel nemcsak színesben (Technicolor), hanem széles vászonra (Vistavision) is forgatták a filmet, ezért élvezetes volt a látványos képi elemek tobzódása. A film vége felé feltűnő modernista hétvégi ház, mely az akkoriban igen népszerű Frank Lloyd Wright stílusában készült, valójában csak egy festmény volt, a belső tereket pedig az MGM stúdiójában építették fel, mégis remek látványt nyújt.

Hogy még egy olyan helyszínt említsek ahol nem sikerült forgatási engedélyt kapni, az a Mount Rushmore-i szoborcsoport volt. Hitchcock amúgy sem különösebben szeretett eredeti helyszínen forgatni. Szerette a kiszámítható, zavaró körülményektől mentes nyugalmat, így végül az elnököket ábrázoló arcszobrokat is az MGM stúdiójában építették fel papírmaséból...

De hogy ne csak szobrokra és épületekre térjek ki, van két mellékszereplő, akiket semmiképpen nem szabad szó nélkül hagyni:

James Mason... (jobbra) a fő gonosz... bár bevallom, nem jött át az az igazán erős vérbeli gonoszság, amit én egy igazi bűnözőtől elvárok a vásznon.

backstageannex_grant_cary_north_by_northwest_nrfpt_09.jpgÉs a film - számomra - kedves meglepetése, a nemrég elhunyt Martin Landau... akit én rögtön felismertem, de a mai fiataloknak valószínűleg időskori formájában inkább lehet ismerős...

Landau itt a fő-gonosz jobbkezét alakítja. Valahogy én kevéssé vagyok fogékony a látens homoszexuális karakterek kiszúrására, utólag utánaolvasva esett csak le, hogy ez a férfi bizony szerelmes volt főnökébe, és erre több utalás is elhangzott a filmben... (mondjuk legerősebb, amikor gyanakvását saját "női megérzésének" tulajdonítja)

Landauval kapcsolatban egy helyen olvastam, hogy a forgatás során egyre jobban elbizonytalanodott, úgy érezte, hogy a Hitchcock-kal való együttműködése valamiért nem túl rózsás. Minden más szereplővel rendszeresen egyeztetett a rendező, elmondta mit hogyan szeretne látni. Landauhoz viszont nem nagyon szólt semmit. Ez volt az első igazán komoly filmje (bár tévé sorozatban már többször szerepelt) és úgy érezte, hogy nem mehet ez így tovább, megkérdezte a mestert, hogy van-e vele valami baja, amiért szinte hozzá sem szól. Erre Hitchcock csak annyit mondott, hogy ő csak annak ad instrukciókat, akitől valamit máshogy szeretne. Aki mindent úgy csinál, ahogy ő gondolja, annak nincsen mondanivalója...mv5bngvhmzywotktodc3ys00ytayltlmmwitytk5ywvhota5mgy5l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyndizndexoq_v1.jpgÍgy nézett ki idős korában. Én így kedveltem meg... Ha egy filmben jó szándékú idős úriemberre volt szükség, rá mindig lehetett számítani:

mv5bmti0mzkxnzg0of5bml5banbnxkftztcwnduzotc5mq_v1_uy1200_cr87_0_630_1200_al.jpg

A történet annyira fordulatos, hogy Cary Grant állítólag a forgatás harmada tájékán nehezményezte, hogy neki még fogalma sincs, hogy hova akar kilyukadni ez az egész. Nem köntörfalazott, hatalmas bukást előlegezett a filmnek. (Ne feledjük, Hitchcock előző filmje a Szédülés valóban nem teljesített valami fényesen a pénztárakban) Valószínűleg igen meglepődhetett, hogy nem lett igaza, hiszen az évad legsikeresebb filmjeinek egyikében szerepelhetett ezúttal...

2 komment

339. Négyszáz Csapás (Les Quatre Cents Coups) - 1959

2020. március 14. 18:56 - moodPedro

mv5bytq4mja4nmytyjrhni00mtewltg0njgtnjk3odjlzgu4njrkl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynju0otq0oty_v1_sy1000_cr0_0_753_1000_al.jpgFranciaország (Carrosse), 100 perc, ff., francia

Rendező: François Truffaut

Producer: François Truffaut

Francia új hullám. A nouvelle vague kifejezést először 1957-ben használta egy francia hetilap kritikusa, akkor még nem kizárólag filmekkel kapcsolatban, de 1959-ben már csak az új rendező-generáció filmjeit értette ez alatt mindenki. De mielőtt rátérnék, hogy pontosan mit is jelent ez az új hullám, pár mondatban bemutatnám Truffaut-t, ennek a mozgalomnak az egyik legjelentősebb rendezőjét.

Tizenhét évesen már filmklubot vezetett, hitelt vett fel az A Költő Vére című Cocteau film kikölcsönzésére, melynek a vetítésére maga a rendező is elígérkezett. De mivel Cocteau végül nem jelent meg, a jegyek árát végül vissza kellett fizetni, így a felvett hitellel adós maradt, ennek következtében fiatal korúak nevelőintézetébe került.sn_x1313-bg_f8f8f8_u2.jpg

Később a Cahiers du Cinéma című filmes folyóirat főszerkesztője, André Bazin fiatal "jó tollú" kritikusokat gyűjtött maga mellé, akik együtt jártak vetítésekre, minden előadáson átbeszélték élményeiket, szinte éjjel-nappal együtt voltak. (Közülük négy fiatal nevét külön is érdemes megemlíteni: Jacques Rivette, Claude Chabrol, Jean-Luc Godard és François Truffaut.

Truffaut is tagja volt tehát ennek a társaságnak, sőt lakása nem lévén egy ideig Bazinnél is lakott. A főszerkesztő apafiguraként biztatta a fiatalokat, hogy kritikáikban tartsanak ki saját véleményük mellett. 

Ekkoriban a filmművészet többé-kevésbé válságban volt. Az olasz neo-realizmus kifulladni látszott. A Hollywoodi filmek egyre inkább a kommersz tömegsikerek felé látszódtak tolódni. Sikertelenül kísérleteztek a különböző innovatív formátumok - mint például a 360 fokos körmozi - elterjesztésével. A korábbi generációk francia rendezői nem tudtak megújulni. A Cahiérs du Cinéma több fiatal kritikusa is megpróbálkozott a filmkészítéssel, és váratlan sikerük indította el azt, amit nemsokára francia új hullámként kezdtek emlegetni.

Talán még irányzatnak sem érdemes nevezni, hiszen nem egy közös stílus mentén indultak el, bár igen könnyen találunk közös jellemzőket. Ezeknek a hasonlóságoknak legegyszerűbb oka a kezdeti szűkös anyagi források elérhetősége volt. Kevés bennük például a műtermi felvétel. Valódi helyszíneken és igazi lakásokban forgattak, amiket így-úgy ingyen - vagy kevés pénzért - birtokba tudtak venni a forgatás idejére.

Többen közülük igen jó barátok voltak (a Cahiérs du Cinéma révén), de ezen túl az is közös bennük, hogy immár mindannyian született filmeseknek érzik magukat, nem űgy, mint a korábbi generációk rendezői, akik ilyen-olyan más művészetekből emigráltak a filmezéshez. Témáik is jellemzően jelenkoriak, nemigen vesznek elő "ósdi", klasszikus történeteket. 

Számukra a film kizárólag a szerzői (auteur) film. Lenézik azokat a rendezőket, akik egy nagy stúdió felkérésére kottából (kész forgatókönyv alapján) elvégzik a rájuk kirótt munkát.

Truffaut az egyik legcsípősebb tollú kritikus volt a szerkesztőségben. Missziójának érezte, hogy a rossz filmek ellen harcoljon. 1959-ben a Filmvilág egyik újságírója megkérdezte tőle, hogy mikor határozta el, hogy rendező lesz, mire Truffaut azt mondta, hogy nem volt szüksége ilyen elhatározásra, hiszen mindig is rendező akart lenni, a kritikusi pályafutás csak az első lépés volt célja eléréséhez. Úgy sikerült végül belevágnia a filmkészítésbe, hogy egy barátjának elhunyt a nagymamája, akitől akkor összeget örökölt a srác, amivel esély mutatkozott egy kis költségvetésű film elkészítésére. les-quatre-cents-coups_v4bqqy.jpg

Mielőtt rátérnék a filmre, muszáj megmagyaráznom a címet. Truffaut ugyanis nem gondolt a franciául nem beszélőkre. Olyan címet adott filmjének, ami szinte lefordíthatatlan. Mondjuk túl sok energiát nem is fordítottak arra, hogy normális magyar címet találjanak, de meg kell jegyeznem, hogy sok más nyelvre sem sikerült jobban lefordítani. (lásd itt feljebb az angolt, ami ugyanolyan rossz)

Szó szerint ugyan valóban négyszáz csapást jelent a cím, de amikor elkezdtem nézni, valami bibliai tíz csapást legalább negyvenszeresen meghaladó isteni igazságszolgáltatásra számítottam. Valójában a cím a francia "faire les quatre cents coups" kifejezésből jön, mely valami zsiványkodást, elvetemült rosszaságot jelent.  Mondjuk olyan "Istencsapása" kölyök" jellegű cím inkább működött volna... és akkor közelebb járnánk ahhoz, amit az eredeti cím sugall...mv5bmzyzndg5mty5ml5bml5banbnxkftztgwnza2odk5mte_v1_sy1000_cr0_0_1417_1000_al.jpg

Bár nem lehet kijelenteni, hogy szigorúan önéletrajzi filmről van szó, a film központi figurája, a fiú (Antoine) akár Truffaut fiatalkori önmaga is lehetne. Ugyanúgy kezelhetetlen, ugyanúgy megjárja a nevelőintézetet, mint a rendező.

Krónika ez a kamaszkorról. A keresgélésről, a szabályok felrúgásáról. 

Egy általános iskolás fiú néhány hetét követjük végig onnét kezdve, hogy elcsavarog egy tanítási napon. Ennek következményei (büntetés) egyre mélyebbre és mélyebbre húzzák a bajba. Szüleiről nem mondható el, hogy kifejezetten rosszul bánnának vele, de valami mégis hiányzik kapcsolatukból. Az egymásra odafigyelés, a megértés. Valószínűleg az sem segíti harmonikus kapcsolatunkat, hogy a fiú véletlen szemtanúja, ahogy anyja az utcán egy számára idegen férfival csókolózik.mv5bmtc0nzq2mzewnf5bml5banbnxkftztgwoda2odk5mte_v1_sy1000_cr0_0_1489_1000_al.jpg

Végül odáig fajul a helyzet, hogy maguk a szülők jelentik fel a gyereket a rendőrségen, és ők javasolják nevelőintézetben való elhelyezését, mondván ők már tehetetlenek. Itt egyébként számomra egy kicsit mintha megbicsaklott volna a történet realitása. Hallottam már igazán istencsapása gyerekekről, akikkel tényleg képtelenség volt mit kezdeni, Antoine viselkedése azonban még messze nem érte el ezt a szintet. Amit ő elkövet, azok nagy részét talán még én is elkövettem hasonló koromban. mv5bmjiynti2mzmzmf5bml5banbnxkftztcwmtq0mza5ng_v1_sy1000_cr0_0_1401_1000_al.jpgAz intézetben is volt egy jelenet, melyben három kisgyereket ketrecbe zárnak, ezt kicsit túldramatizáltnak érezem. A nevelőintézetekben nyilván sok aljasság előfordulhat, de ezt valahogy nem akarom elhinni, még az ötvenes évekre vonatkozóan sem.screencaptureproject76.gif

Az Antoine-t alakító Jean-Pierre Léaud igen jól játssza a szerepet.

Truffaut beszélgetős castingokat csinált a jelentkezőkkel. Léaud beszélgetése annyira természetesre és érdekesre sikerült, hogy nemcsak beválasztotta a fiút a filmbe, de a felvett beszélgetést is beépítette a történetbe. Úgy alakította, mintha az a nevelőotthon pszichológusával készült beszélgetés lenne. Saját kérdései helyett utólag egy színész (a képen nem látható pszichológusként) beszél.

Truffaut nem is nagyon akarta elengedni a fiú kezét. Pályája során még négy filmet készítettek vele, mindegyikben ugyanúgy Antoine karakterébe bújtatta. Természetesen ahogy idősödött a fiú, úgy mindig Antoine különböző életszakaszait mutatta be. Az utolsó 1979-ben készült Menekülő szerelem címmel.mv5bmjiynti2mzmzmf5bml5banbnxkftztcwmtq0mza5ng_v1_sy1000_cr0_0_1401_1000_al_1.jpg

Fura, szomorú véletlen, hogy a francia új hullám "magját" összetartó, sőt létrehozó Bazin főszerkesztő pont akkor halt meg, amikor Truffaut elkezdte forgatni ezt a filmet.mv5bmji0mtk2mdywof5bml5banbnxkftztcwmjq0mza5ng_v1_sy1000_cr0_0_1489_1000_al.jpg

 

2 komment