Olaszország (Cineriz, Interopa, Paris), 118 perc, ff., olasz

Rendező: Michelangelo Antonioni

Producer: Raymond Hakim, Robert Hakim, Danilo Marciani

Antonioni laza trilógiájának harmadik darabja ez a film. Az első, A Kaland Cannes-i bemutatójakor tulajdonképpen botrányba fulladt, de ettől függetlenül elnyerte a zsűri különdíját, és az utókor végülis a rendező egyik legjobb filmjének könyveli el. Monica Vitti azzal a filmmel lett közönségkedvenc színésznő. (Vitti a trilógia mindhárom filmjében szerepel.)

A trilógia második filmje, Az Éjszaka már egyértelmű siker volt. Mondhatjuk nyugodtan, hogy világsiker.

A Napfogyatkozás is elnyerte a Cannes-i zsűri különdíját, de közönségsikerről ez esetben nemigen beszélhetünk. Üzletileg legalábbis nem volt túl erős. Talán ennek a kisebb kudarcnak is lehet némi szerepe abban, hogy ez volt Antonioni utolsó fekete-fehér filmje.

A film kritikusai, akik a rendező "fáradtságáról" beszéltek, többek között azt mondták, hogy Antonioni már annyira a belső történésekre koncentrál, hogy az átlag néző számára követhetetlenné válik a film. Bevallom, ezek alapján én is az átlag-nézők közé sorolom magamat. Le merem írni: nem nagyon értek semmi az egészből. És a legaggasztóbb számomra az volt, hogy nem úgy nem értek belőle semmit, mint mondjuk a Dog Star Man esetében, ahol meggyőződésem, hogy valóban semmi értelme nem volt az egésznek, hanem inkább azt nem értem, hogy Antonioni mit akart tulajdonképpen az egészből kihozni?

Antonioni elindít szálakat, majd mintha megunná őket eldobja, és valami egészen mást hoz elő. Ez izgalmasnak is hangozhat, és eleinte úgy is gondoltam, hogy majd ez a sok szál egy izgalmas gombolyaggá áll össze. Ilyenkor mindig megengedem, hogy az én készülékemben van a hiba, de az én fejemben sajnos nem nagyon állt össze semmi. Nem értettem például, hogy a tőzsdekrach bemutatására miért szentelt Antonioni közel negyed órát. Talán ez volt a film egyik leginkább arányt tévesztő része. 

A tőzsdei jeleneteket egyébként a Római értéktőzsdén forgatták, vasárnap, amikor a tőzsde amúgy zárva tartott. Hogy minél autentikusabb legyen a zsibvásár jellegű üzletkötések kavalkádja, az alkuszok nagy részét valódi brókerek játszották.

Igen furcsa volt az utolsó jelenet is, mely kétségtelenül hatásos, de ezzel kapcsolatban sem tudtam rájönni, hogy mire akart kilyukadni az egész. Az utolsó előtti jelenetben ugyanis Monica Vitti karaktere (Vittoria) mégegyszer körülnéz a kihalt utcán, majd az utolsó 8 percben nem látunk mást, mint a szinte szellemvárosként élő EUR városrész képeit egy-egy ember felbukkanásával színesítve.

Néhány amerikai forgalmazó - hozzám hasonlóan - annyira nem tudott mit kezdeni ezzel a záró jelenettel, hogy inkább fogták, és levágták a film végéről. Na jó... amerikaiak... azok nem értenek a művészethez... 

Az említett EUR nevű városnegyedet, - ahol a film külső jeleneteinek nagy része forgott - még Mussolini tervezte felépíteni az 1942-es Római világkiállításra (ami a második világháború miatt elmaradt). Végül az 1960-as Római olimpiára készült el nagyjából. Nevének semmi köze az Európai Unióhoz, egyszerűen az Esposizione Universale Roma (Római Világkiállítás) rövidítése. Mint általában a tervezőasztalon készült városrészek... furcsán kihalt zombi-apokalipszis díszleteire emlékeztető környék, nem túl szívmelengető látvány. Voltam többször is Rómában, de valahogy egyik alkalommal sem keveredtem errefelé. Bevallom, soha nem is hallottam róla eddig.

Azonban több hasonlót volt már szerencsém látni. Az olimpiai falukra többnyire ilyesmi sors vár. El kell fogadni, hogy a lakható városok (városrészek) maguktól alakulnak ki, nem tervezőasztalon.

Monica Vitti arca önmagában is szinte egy műalkotás. (Igen, bevallom, rajongója vagyok) Valószínűleg Antonioni is hasonlóan vélekedhetett, ezért érezte szükségét annak, hogy mindhárom filmjében szerepeltesse. Ebben a filmben pedig kimondottan sűrűn, és nagyon közeli képeken mutatta be ezt a műalkotás jellegű női arcot. Tulajdonképpen Vitti szereplése okozta a film legélvezhetőbb pillanatait.

No persze a női nézők szívét vélhetően Alain Delon dobogtatta meg inkább. Ő a tőzsdeügynök, aki beleszeret Vittoriába. De kapcsolatuk csak nem tud sínre kerülni. A nő épp most lépett ki előző kapcsolatából, talán még fél belekezdeni egy újba. Kettejük huzavonája az egyik legjelentősebb motívum a filmben, de ez a kapcsolat még így is jórészt kidolgozatlan maradt, mint a többi motívum, melyet a rendező elővett, majd dobott anélkül, hogy valahova is kifuttatott volna.