Olaszország (Cino del Luca), 143 perc, ff., olasz

Rendező: Michelangelo Antonioni

Producer: Amato Pennasilico

Antonioni a neorealistákkal kezdte. Volt Rossellini asszisztense, írt forgatókönyveket is - többek között Fellini számára -,  majd saját filmeket kezdett el forgatni, eleinte maga is neorealista stílusban.

Legjelentősebb filmjei azonban életművének középső - a neorealizmustól  már eltávolodott - időszakában keletkeztek. Érdekes módon ennek a korszaknak ez az első filmje - A Kaland - az, amit legfontosabb alkotásaként tartanak számon a legtöbben.

Bemutatásakor ez a hatalmas siker még nem volt ilyen egyértelmű. Az 1960-as Cannes-i filmfesztiválon az első vetítésen nevetgélés, huhogás, rosszindulatú bekiabálások fogadták a filmet, melyek miatt a forgatás közben a rendező és a főszereplő Monica Vitti el is hagyták a termet. Aztán jön a nagy fordulat: a második vetítésen már normális közönség vesz részt, hatalmas lelkesedés fogadja a filmet, ami végül el is nyeri a zsűri különdíját.

Három pár a római felső tízezerből tengeri kalandra indul egy jachttal és annak legénységével egy Szicíliától kb 45 km-re fekvő parányi kis lakatlan szigetre, melynek a neve Lisca Bianca. Gyakorlatilag egy hatalmas szikla az egész. 

Számunkra az egyik pár érdekes a háromból: Anna (Lea Massari) és vőlegénye, Sandro (Gabrielle Ferzetti). Az első pillanatokban kiderül, hogy kapcsolatukkal valami nincs teljesen rendben. Legalábbis Anna felettébb bizonytalannak tűnik kettejük jövőjével kapcsolatban. Ez nem akadályozza meg abban, hogy egy hónapos szünet utáni találkozásuk első percében (még a szárazföldön) egy hatalmas szeretkezést kezdeményezzen.

Hogy a hajón ne legyen egyedül párjával, Anna (előtérben) elhozza legjobb barátnőjét is, Claudiát (háttérben - Monica Vitti).

Ezzel kapcsolatban nem állom meg, hogy ne idézzem Bán Róbert korabeli Filmvilág-ban megjelent cikkét, melyben beszámolt arról a bizonyos botrányba fulladt vetítésről, ahol maga is ott volt:

"... (Anna) magával viszi szegényebb, csúnyácska barátnőjét, Claudiát"

Na... itt álljunk meg egy szóra... Ő lenne a csúnyácska barátnő...

Azt hiszem sok férfi szeretne magának ilyen csúnyácska barátnőt... ha a többi újságírónak is ilyen esztétikai érzéke volt azon a bizonyos Cannes-i bemutatón, akkor egy cseppet sem csodálkozom, hogy azon a napon megbukott ez a film. Monica Vitti - a csúnyácska barátnő ... hm... hm... gyorsan túlteszem magam ezen a suta véleményen, és a kép alatt folytatom....

A szigetre vezető hajóúton, és magán a szigeten eltöltött idő alatt is érződik, hogy a párok tagjai között messze nincs harmónia, a gondtalan gazdagság nem jelent egyszersmind gondtalan boldogságot is. Sandro és Anna között sincs egyetértés tervezett házasságukkal kapcsolatban. A férfi esküvőt akar, a lány viszont fél a közös jövőtől. Már-már veszekedéssé fajul a vita.

Nem tudjuk, hogy ezután mi történik, csak azt látjuk, hogy a férfi egyedül tér vissza a többiekhez, és csodálkozik, hogy a lány nincs velük. Sehol nem találják... és ettől fogva a film nagy része azzal telik, hogy az eltűnt lányt keresi mindenki. A rendőrség, és a társaság tagjai is több kevesebb lelkesedéssel...

Hogy mi lesz az eltűnt lány sorsa, azt leginkább azért nem mondom el, mert egészen biztosan befolyásolja a nézőt, ha tudja mi vár rá a film végén... (bár őszintén szólva, olyan túl nagy jelentősége nincsen, azért senkitől nem akarom elvenni az esélyt, hogy azzal a tudatlansággal lássa ezt a filmet, mint ama első Cannes-i közönség) annyi biztos, hogy Antonioni mer pimasz lenni... és ez váltotta ki a legnagyobb felháborodást azon a bizonyos bemutatón.

A nyomozás folyik, mi leginkább Sandro és Claudia útját követjük, ahogy partra szállnak Szicíliában, és ott követik azt a néhány nyomot amit itt-ott fellelnek a lánnyal kapcsolatban. Viszont ahogy múlik az idő, a nő és a férfi egyre jobban egymásba gabalyodik, már abban sem olyan biztosak, hogy szeretnék, ha Anna előkerülne...

A film címe Avventura - azaz kaland - mint ahogy a magyarban is, nem csak a kalandos hajóútra utal, hanem jelenthet flörtöt, kis szerelmi kalandot is. Vajon a férfi és a nő kapcsolata is ilyen kis kaland lesz, vagy valami komolyabb?

M történne, ha hirtelen felbukkanna az eltűnt nő? Vagy mondjuk egy harmadik nő?

Sokan kritizálták Antonionit a lassan csordogáló történetvezetése miatt. Tény, hogy a közel két és fél órás hossz nem tűnik rövidnek, és olyan túl sok minden nem is történik benne. Én azonban egy percig nem unatkoztam.

Egy dologban volt kis hiányérzetem csak: ezúttal nagyon hiányoztak számomra a színek! Olyan gyönyörű helyszíneken voltunk - többnyire kopott dél-olasz utcákon, de mondhatnám a szigetet, a tengert, vagy bármelyik belső teret is, hogy szinte fájt a színek hiánya. 

Antonioni persze örült, hogy egyáltalán fekete-fehér nyersanyagra le tudta forgatni a filmet. Nem sokkal a forgatás megkezdése után csődbe ment a filmet finanszírozó cég. A rendezőnek nem volt könnyű rábeszélni a népes stábot, hogy ingyen dolgozzon addig, amíg sikerül újabb befektetőt találni. Végül hosszú idő után egy Cino del Duca nevű kiadó magára vállalta a költségeket. 

Nem a finanszírozás okozta azonban az egyetlen nehézséget a film körül. A sziget, ahol a film egyik első részét forgattak, - mint kiderült - tele volt patkányokkal, szúnyogokkal, és egyáltalán nem volt rajta áram. Az időjárás is szörnyű volt a nyílt tengeren. Feltehetően a hideg vízbe való ugrálás miatt az Annát alakító Lea Massari infarktust kapott, és hetekig kómában volt. Ezzel kapcsolatban a legszebb, hogy Massari ma is él, 86 éves!

Fellini után Antonioni is megmutatta, hogy a hatvanas években bizony érdemes lesz odafigyelni az olasz filmművészetre!