Nagy-Britannia (Woodfall Films), 89 perc, ff.

Rendező: Karel Reisz

Producer: Tony Richardson és Harry Saltzman

A brit filmgyártást az ötvenes évek második felétől a Hammer Films horrorjai dominálták. (Lásd az 1958-as Drakulájukat is a listánkon). Ám, mint ahogy többek között a francia és az amerikai új hullámosok ekkortájt bontogatták szárnyaikat, a szigetországban is akadtak akik valami újszerűvel, a mainstreamtől eltérővel kívántak kísérletezni.

A briteknél ez az irányzat a színházból indult. egy Tony Richardson nevű rendező volt - aki véletlenül - szintén filmkritikusként kezdte, mint a francia új hullámosok nagy része. Hatalmas sikert aratott az általa 1956-ban, színházban megrendezett Dühöngő ifjúság című darab, melyet John Osborne írt. 

Az ötvenes évek elején az angoloknál már elindult egy új áramlat, melyet free cinemának hívtak, és elsősorban rövid dokumentumfilmek jellemezték, melyek többek között az akkori fiatalság életstílusát próbálta sajátos hangvételben bemutatni, az adott rendező egyéni látásmódjában (innét az elnevezés szabad - free).

Az ötvenes évek végére, amikor a franciáknál fellángolt az új hullám, a free cinema képviselői is elkezdtek doku helyett irodalmi művek megfilmesítésével foglalkozni. 

Tony Richardson rendező és a Dühöngő Ifjúság írója, John Osborne megalapították a Woodfall Films-t, melynek első filmje a színházban sikert arató Dühöngő Ifjúság lett. A filmváltozat azonban megbukott. Második filmjük (A Komédiás) már sikeresebb volt, de az igazi áttörést a Szombat Este, Vasárnap Reggel hozta. Ezt már nem Richardson rendezte, hanem Karel Reisz. Richardson a filmstúdió alapítójaként produceri munkát végzett a film körül.

Reisz ismeretlen színészeket válogatott a filmhez. Bár a főszereplő Albert Finney a színház-látogatók körében nagyon is ismert volt.

A fent említett free cinema mozgalom szigorúan véve a dokumentumfilmes korszakra vonatkozik. A jelen filmet is magába foglaló, a lázadó ifjakról szóló fikciós filmeknek is van azonban saját "műfajuk", amit úgy hívnak, hogy Kitchen Sink Realism, azaz "mosogató-realizmus". Ezt a furcsa elnevezését feltehetően erről a képről kapta.

John Brathy expresszionista festő egyik mosogatóját ábrázoló festménye volt a rövid életű stílus névadója. Ezeknek a filmeknek általában egy dühös, lázadó, munkásosztálybeli fiatal volt a főszereplője, aki lerobbant albérletben lakott valahol Nagy-Britannia északi, szegényebb ipari térségében, és szombat estétől vasárnap délelőttig tartó szabadidejét általában pubokban (kocsmákban) töltötte. Ezekben a filmekben gyakoriak voltak olyan - korábban filmben nem látható - témák, mint az abortusz, megcsalás, házasságon kívüli szex, illetve bűnözés. És természetesen - mint minden fiatal - többé kevésbé haragszanak a szüleikre, amiért azok annyira különböznek az ő lázadó ideáljaiktól.

A vasesztergályosként dolgozó Arthur tehetséges, jó munkás, de munkáját nem igazán élvezi, egyetlen dolog, ami miatt érdemesnek érzi a robotot, az a hétvégi szórakozás, amikor igazán elengedheti magát. 

Titkos viszonyt folytat egy idősebb kolléga feleségével, Brendával. Arthur abban látja az érett nővel való kapcsolat legfőbb előnyét, hogy az erősen korlátozott időtartamú titkos légyottokon - érthető okokból - semmi másra nem kell koncentrálni, csak a szexre.

Időközben Arthur megismerkedik egy nagyon szép fiatal lánnyal, Doreen-nel (Shirley Anna Field). Bár a lány édesanyja nem támogatja a fiatalok házasság előtti együttléteit, a lány - mint ahogy a tinilányok általában - hajlamos konspirációra, amivel a mamát megvezetik, hogy mégiscsak együtt lehessenek.

Már éppen minden kezd jól alakulni, amikor kiderül, hogy a férjes Brenda terhes lett Arthurtól. Mivel a nőnek férjével régóta nincs testi kapcsolata, ezért komoly problémát okoz számukra ez a helyzet...

Nehéz leírni azt a sivárságot, ami a Nottingham-i munkásnegyedet jellemzi. Egyedül a folyópartnak, - ahová Arthur és bátyja horgászni járnak - van valamelyest emberközeli arca, de még az is messze van attól, hogy különösebben jókedvre derítse az embert. 

Hangulatában nagyon emlékeztet ez a film a New York Árnyaira. Nyilván nem véletlen, hiszen amaz a New York-i "különutas" csoprt újító jellegű filmje, ez pedig a britek hasonlóan valami mást mutatni akaró társaságának munkája. 

A kitchen sink nagyon rövid életű volt, gyorsan "kitombolták" magukat a nézők, hosszútávon - érthető okokból - nem kötötte le őket ennek a sivár életmódnak a megtekintése. Néhány év múlva már egész más jellegű filmeket csináltak ezek a rendezők. A hangsúly áthelyeződik a színesebb Londonra, jön a rock&roll, de a sekélyesség megmarad...