USA (Walter Wanger Productions), 80 perc, ff., angol
Rendező: Don Siegel
Producer: Walter Wanger
Amikor már sokadik alkalommal állok fel csalódottan az ötvenes évek közepén nagy költségvetéssel készült, sztárokkal forgatott, de igencsak lagymatag Hollywood-i filmek megtekintése után, akkor szerencsére mindig jön egy olyan film, ami visszaadja a reményt.
Bár formailag valóban Hollywood-i ez a film, nem a nagy stúdiók egyikében (Fox, Paramount, Warner) készült, még csak nem is a kisebbek közül valamelyiknél (Universal, Columbia), hanem egy teljesen független produkciós cégnél, ami azé a Walter Wanger-é volt, aki 1939 és 1945 között egy kisebb megszakítással annak a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának az elnöke volt, amely a jól ismert Oscar díjakat osztja.
A 80 perces időtartamon, és a sztárok teljes hiányán már előre sejthető, hogy a stúdió csak B filmes reményekkel vágott bele ennek a filmnek a készítésébe. Mégis sokkal több kellemes percet okozott, mint az 1955-56-os évek többi Hollywoodi termése (leszámítva a remek A Tiltott Bolygót)
A fenti fotót nézve kicsit felderenghetnek későbbi korok zombis, élő-halottas üldözései, amikor a magára maradt embert, vagy párost a legizgalmasabb jelenetben már egy egész városnyi élőhalott veszi üldözőbe. Nos, itt a kis stúdiónak nem volt költségvetése egy városnyi élőhalott ábrázolására, ettől egy fázissal még hátrébb vagyunk az időben, de a végeredmény ettől még ugyanolyan izgalmas.
A főszereplő orvos (Kevin McCarthy) egy konferenciáról a hazatérve azt tapasztalja, hogy egyre több furcsa eset fordul elő a városban. Különböző emberek panaszkodnak, hogy egy-egy rokonuk, ismerősük, bár látszólag semmit sem változtak, mintha nem azok lennének akik eddig.... például egy kisfiú, aki menekül édesanyja elől, sírva panaszolja, hogy aki az édesanyjának tűnik, az valójában nem az, csak úgy néz ki. És egyre több ilyen eset fordul elő... Ez a furcsa, járvány-szerűen terjedő valami hamarosan az orvosunk ismerősi körében is felüti a fejét...
Hamarosan kiderül, hogy valahonnét testek kerülnek elő, amik eleinte még viszonylag arctalanok, de néhány nap alatt felveszik egy-egy ember pontos mását, és ezután - a feltételezések szerint - átveszik életüket, emlékeiket és gondolataikat is. De mégsem teljesen ugyanazok az emberek lesznek, inkább valami zombiszerű lényekre hasonlítanak. Legfontosabb ismertetőjelük, hogy ezek az utánzatok nemigen mutatnak intenzív érzéseket, megnyilvánulásokat. Ha tehát valaki ilyen lények közé keveredik, és nem akar lebukni, jó, ha tudja, hogy nem szabad a pánik jeleit mutatni.
Na és honnét kerülnek elő ezek a bábszerű formából kialakuló emberszerű lények? Hát az égből hulló magokból kikelt növények gubóiban teremnek... Jó ez így kicsit erősen hangzik, elismerem, de a filmben - bár elsőre kicsit viccesnek tűnhet - működik a dolog.
Az fenti képen látható, hosszúra nyúlt gigantikus kelbimbó szerű gumóból bújnak ki a még szinte alaktalan bábok. Egy ilyen báb kibújása látszik az alábbi képen a földön:
A speciális effektekre állítólag mindössze 15.000 USA dollárt költöttek, ami még akkoriban is egészen kis összegnek számított egy Hollywoodi filmes költségvetésben. Itt jegyzem meg, hogy az egész filmet nagyjából három hét alatt leforgatták. Egy átlagos film leforgatása általában inkább néhány hónapig szokott tartani.
A főszerepet Kevin McCarthy játssza, szerintem nem rosszul. Jól áll neki ez a noir-os stílus, ami ezt a filmet áthatja. Nem szokták kifejezetten film noir-nak titulálni, én mégis inkább éreztem benne azt a tipikus noir-os hangulatot (persze, kinek mit jelent a noir-os hangulat?!), mint sok más, hivatalosan noir-ként elkönyvelt filmben.
Kevin McCarthy megkapta azt a megtiszteltetést, (amit én mindig nagyon kedves gesztusnak érzek), hogy egy kisebb mellék-szereppel megajándékozták az 1978-as remake-ben, mely Donald Sutherland és Jeff Goldblum nevéhez kötődik, és amely 7,4-es IMDB pontszámával feltételezhetően szintén remekül sikerült. (aki látta, írjon róla kommentben).
USA (Universal), 89 perc, Technicolor, angol
Mindez annyira mesterkélten és didaktikusan van előadva, hogy az számomra fájdalmas volt. A "tökéletes férfi" szinte zokszó nélkül tűri a gúnyolódó, megalázó megjegyzéseket, a nő ennek ellenére állandóan bizonytalankodik, depressziós, csalódott... Az özvegyet játszó Jane Wyman ekkor egyébként 38 éves volt, míg az ügyeletes sztár Rock Hudson 30. A film egyébként ennél talán kicsit nagyobb korkülönbséget sugall.
Bár engem ez az idősebb nő - fiatalabb férfi felállás különösebben nem hoz lázba, nyilván van a témáról mit beszélni, érdemes rávilágítani ezekre a problémákra, csak kár, hogy ilyen szájbarágós módon kísérli ezt a feladatot megtenni ez a film.
Ha mindenképpen kellene olyasvalamit kiemelnem a filmből, ami tetszett... az a szép, szélesvásznú, színes Technicolor kép. Az ötvenes évek második felére lassan eljutunk oda, hogy a filmeknek nagyjából a fele színesben készül. Liberális Artúr oldalán van egy nagyon szemléletes 
USA (Warner Bros), 197 perc, Warnercolor, angol
Ez sokkal inkább egy borzasztóan terjengős, három és egynegyed órásra nyújtott családtörténet, mely - korát jelentősen meghaladva - végső soron a rasszizmus ellen tiltakozik. Sokáig nem világos, hogy mire megy ki a játék, mert a fiatal pár (Liz Taylor és Rock Hudson) egymásra találása után egy jó darabig csak helyenként kerül képbe a Mexikóiak szegénysége és hátrányos helyzete. Az utolsó fél órában éleződik csak ki igazán erre a kérdésre a film.
