Magyarország (MAFILM), 98 perc, ff., magyar

Rendező: Gertler Viktor

Már a Rákosi rendszer utolsó évében járunk, de a szerkesztők megajándékoztak minket még egy agitációs propaganda filmmel ebből az évből is. Mondjuk ez az egyik legnépszerűbb volt ebben a műfajban, és utólag visszanézve is talán az egyik legszórakoztatóbb  ebből a sötét időszakból.

A film történetében annyi abszurd helyzet fordul elő, hogy az emberben - és sok szakíróban is - felmerül, hogy Gertler tulajdonképpen kétfenekű filmet forgatott. Egyrészt meg kíván felelni (mást nem is tehetett) a rendszer által előírt sematikus elvárásoknak, másrészt a feltételezések szerint megpróbált görbe tükröt is mutatni neki. Pontosabban nyilván nem magának a rendszernek, hanem a nézőknek a rendszerről. És a film népszerűsége alapján kijelenthető, hogy ez akarva vagy akaratlanul, de sikerült is neki.

Itt van például Dániel (Latabár Kálmán), a remek eladó aki képes nyáron szőrmebunda, télen pedig fürdőruha vásárlására is rábeszélni a birka vásárlókat. Ez a viselkedés "természetesen" nem helyénvaló, hiszen így szegény dolgozók kárt szenvednek, hiszen végső soron olyan árut vásárolnak, amire nincs is szükségük.. Az teljesen mellékes, hogy az eladónak elvileg az lenne a feladatköre, hogy minél több árut eladjon. Latabár lubickol a szerepben. Alapvetően ripacsnak tartottam eddig, de itt kedveltem alakítását.

Aztán ott van a minta dolgozó Kocsis Ferenc, (akit a Rákosi rendszer Jávor Pálja, Gábor Miklós alakít). Kritizálja az áruház vezetőségét, mert azok úgy próbálnak költséget megtakarítani, hogy spórolnak az anyagon, így a ruhák torzak lesznek. Kritikája éles összetűzéseket is eredményez, aminek az lesz az eredménye, hogy behívják a minisztériumba. A minisztérium itt gyakorlatilag a pártot jelképezi, és úgy kerül ábrázolásra, mint a mindenható, gondoskodó isten. Sosem látjuk, csak hallunk róla. Csak akkor avatkozik bele a dolgok menetébe, amikor a közjó ezt kívánja. És most vajon mit eredményez, hogy Kocsis Ferencet, az egyik problémás dolgozót behívatják a minisztériumba? - Soha, senki nem találná ki....

Mivel ő az egyetlen, aki érti, hogy mit vár a dolgozóktól a párt, azonnal hatállyal kinevezik az áruház igazgatójának. (Nem vicc, legalábbis a filmben egyáltalán nem az) Működése után azonnal visszaesik a bevétel, de nem baj, nincs titkolnivalónk!

Ott van aztán a vállalat harmadik embere, az egyetlen igazán értelmiségi, az áruház könyvelője, Glauziusz (Feleki Kamill), akinek, mint Micimackó csacsijának általában minden mindegy... Persze a leváltott igazgatóról kiderül, hogy ő egy igazi reakciós, aki bandájával csak azon dolgozik, hogy hogyan árthatna a rendszernek, és ezen keresztül az embereknek. Igazi valója akkor lepleződik le, amikor az amerikai rádió bemondja, hogy "... baj lesz a százforintosokkal..." - ilyesmi egyébként a valóságban is megtörtént. A hazánknak sugárzó nyugati rádiók (Amerika Hangja, és Szabad Európa Rádió) egyszer csak elkezdték terjeszteni, hogy a százforintosokat várhatóan be fogják vonni, és értéktelenekké válnak. Azok, akik vagyonukat az akkori legnagyobb címletben, százforintosokban dugdosták otthon, kellemetlen helyzetbe kerültek, mivel nagy mennyiségben nem tudták felváltatni, hiszen azzal rögtön lebuktak volna, hogy pénzt dugdosnak. Így hát a legtöbben megrohamozták a boltokat, hogy érték-őrző árukba fektessék a pénzt, amíg még vásárolni lehet velük.

Végül valójában ilyesmi nem történt, de a dolog nem annyira elképzelhetetlen, mint amennyire elsőnek tűnik. Hogy ne menjünk annyira vissza a távoli múltba, 2016 November 8-án este negyed kilenckor jelentették be Indiában a tévében, hogy aznap éjféltől az 500 és 1000 rúpiás bankjegyek érvényüket vesztik. Szép, ugye? A hivatalos indoklás szerint az volt ennek a célja, hogy így számolják fel azokat a vagyonokat, amik adózatlanul hevernek rejtett páncélszekrényekben. 

A filmben természetesen a mindig szivarozó, drága öltönyökben járó, és gyakran elhízott - feltehetően nyugat-bérenc - reakciós alvilági banda azonnal bevásárlásba kezd, egyre-másra kerülnek elő a fiókban rejtőzködő százforintos kötegek... Az áruházban szinte azonnal áruhiány alakul ki. Mit tesz erre a szemfüles új áruházigazgató? Most már lehet felhozni a pincéből az oda suvasztott selejt árut. A rendes dolgozókra nem lehet selejtet rásózni, de a reakciósoknak már nem bűn selejtet eladni!!!

Ha nem vesszük véresen komolyan ezt a filmet, hanem megpróbáljuk ennek az abszurd rendszernek megfelelni próbáló filmet abszurd humorként tekinteni, akkor valamennyire élvezni is lehet. Én legalábbis sokkal nézhetőbbnek tartom, mint ugyanennek a rendszernek egy sokkal merevebb termékét a Dalolva Szép az Élet-et.

Időnként előkerülnek nem teljesen odaillő dolgok, és itt nem feltétlenül a hatalmas Rákosi bronz szobrokra gondolok, hanem arra, hogy a szereplők a legváratlanabb helyzetben néha dalra fakadnak. Ami egy musicalben teljesen rendben van, de ebben a filmben - ennek jellege miatt - valahogy mindig meglepett.

A "Szabadság"-gal való köszönés továbbra is meghökkent, ha jól tudom, ez is szigorúan az ötvenes évek jellegzetessége, a hetvenes-nyolcvanas években ilyesminek már nyomát sem tapasztaltam, mint ahogy természetesen a kommunista szentháromságból sem maradt semmi (faliképek Leninnel, Sztálinnal és Rákosival). Míg a szomszédos NDK-ban Marx, Engels és Lenin képeibe minden utcasarkon belebotlottunk, itt Magyarországon nekem nem rémlik, hogy élő vagy halott kommunisták képei a nyolcvanas években ilyen tömegesen előfordultak volna... (A Magyar Népköztársaság vörös-csillagos un. Kádár-címere viszont minden hivatalos helységben ott volt)

Ezzel elköszönünk a Rákosi-rendszer propagandafilmjeitől. Akad még néhány történelmi jellegű film a következőkben, melyek feltehetően főhőseik lázadó kiállása miatt lehettek szimpatikusak a rendszer vezetői számára, aztán szép lassan rákanyarodunk a Nagy Imre és Kádár-féle konszolidálódó szocializmusra, melyekben - ha valaki nem volt nyíltan rendszerellenes - akkor tehetséggel akár komoly alkotói szabadságot is kaphatott.

Magyarország (MAFILM), 95 perc, ff., magyar

Rendező: Keleti Márton

Nem kertelek, mert itt nincs sok mentség. Ez egy minden tekintetben pocsék film. Ha nem látom, hogy az erről szóló cikkben a 303-as könyv szerkesztői konkrétumokat sorolnak fel, hogy miért tetszett nekik a film, akkor azt gondolnám, hogy úgy szerkesztették bele a könyvbe, hogy meg sem nézték. Így viszont nem tudom, mire vélni.

Megpróbáltam vizionálni, hogy valaki akkoriban pénzt fizetett azért, hogy megnézze ezt a filmet a moziban... de ezt valahogy sehogy nem tudom elképzelni. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy középiskolásokat, ad abszurdum kisiskolásokat vezényeltek ki a moziba, akik legalább annak örülhettek, hogy addig sem fenyegeti őket a felelés réme, amíg ez a másfél órás szenvedés tart.

A megállás nélküli "elvtárs"-ozástól teljesen elszoktam. A nyolcvanas években még emlékszem, hogy munkahelyeken nem uraztak, hanem elvtársaztak, de mindig a hivatalos megszólítást helyettesítette, azaz "Kovács elvtárs, részt vesz a mai értekezleten?" Úgy még sosem hallottam, mint ebben a filmben, hogy "Elvtársam!", ami nyilván az "Uram!"-nak lenne a kommunista megfelelője, de mégis furcsán hangzott.

Kíváncsi lennék, hogy mennyire lehetett kellemetlen a színészeknek részt venni ebben a filmben. Feltételezem, hogy nem nagyon volt más választásuk. Ha egyszer valakit felkértek egy agitációs pártpropaganda-filmben való részvételre, valószínűleg jobb volt azt nem visszautasítani. Ne feledjük, hogy az ötvenes évek első felében ha talán nem is az életével játszott, aki ilyesmire nemet mondott, de a karrierje évekig kérdésessé válhatott...

Ferrari Violetta és Soós Imre.

Egy "Ezüstlant" nevű üzemi dalkör karvezetője, Réz Győző (Samu Balázs), aki nem halad a korral, a saját maga által írt dallal szeretné benevezni az énekkart egy versenyre. Menet közben kiderül, hogy nem csak a lassan haladók közé tartozik, de egyszerűen reakciós is...

Elképesztő újra hallani ezt a szót. Mai fiatalok számára az értelmezése talán nehézségekbe ütközik. Ha logikai alapon akarnánk megfejteni az akció-reakció szópár alapján, akkor nem sokra jutunk. Kommunista ideológia szerint a reakciósok azok voltak, akik a régi rendszer visszaállításán munkálkodtak. Gyakorlatban inkább a legdurvább - nyilvánosság előtt is bátran használható - szitokszóként volt használatos. Ma olyan szavakat használnánk helyette, hogy pedofil vagy gyermekgyilkos.

Az üzem néhány "haladó szellemű", azaz jó kommunista fiatalja ellen-énekkart alapít "Új Hang" néven. Nem megyek bele a részletekbe, mert teljesen érdektelen, de végül természetesen ők indulnak a dalversenyen.

Már az első percek után éreztem, hogy nagyon fájdalmas lesz ennek a filmnek a végignézése, és már előre félek, hogy mi vár még rám az ötvenes évek filmterméseiből. A hatvanas évektől már nem félek annyira, sőt Jancsó filmjeit várom a legjobban.

A fenti üzemi gyűlés mellett betekintést nyerünk a korszak irodai berendezésébe is, az sem semmi... érdemes külön kielemezni a látványt, elsősorban a háttérben látható design elemre összpontosítva. A feltehetően vörös kelme három irányból tart a népköztársasági címer felé. Mindhárom sávban egy-egy jól ismert kommunista vezető képe tekint le ránk büszkén, (illetve pletykák szerint Rákosi búzakalászos képe egy jól sikerült pisilést követően készült) alattuk ezzel a szöveggel:

(Lenin) szellemében... (Rákosi) vezetésével... (Sztálin) útmutatásával a szocializmusért.

Érdekes megfigyelni, hogy Rákosi búzakalászos képe valamivel kisebb, mint a másik két tömeggyilkosé. El tudom képzelni, hogy ez hosszú mérlegelés eredménye lehetett. Mert hát ugye Rákosi volt itt élet-halál ura, de azért talán mégsem lehet őt Sztálinékkal megegyező méretben feltenni...

Volt azért néhány kellemes pillanata is a filmnek, egészen pontosan két ilyen momentumra emlékszem. Első Rodolfó, gyerekkorom kedvenc bűvészének pár perces szereplése, ami váratlan volt és üdítően hatott. A másik, amikor Soós Imre és Ferrari Violetta a Tavaszi Szél Vizet Áraszt-ot énekelte... ami azért nem kifejezetten egy kommunista dal. (Itt jegyzem meg, hogy a filmben a Hazám, hazám, te mindenem c. Bánk Bán opera ária is hallható, számomra megmagyarázhatatlan okokból) Van ebben a népdalban valami örök szépség.

E két momentumtól eltekintve rettenetes, borzasztó ez a film. Javaslom, lépjünk tovább gyorsan, és reménykedjünk, hogy a szerkesztők nem helyeztek el több ilyen aknát a 303-as listán. 

Magyarország (MAFILM), 100 perc, Gevacolor, magyar

Rendező: Nádasdi Kálmán és Ranódy László

Ez az alkotás leginkább arról híres, hogy ez volt az első magyar teljes hosszában színes film. 

Az éledező magyar filmgyártásnak a negyvenes évek végén nem volt elég pénze, hogy - az ekkoriban igen drága - színes nyersanyagot beszerezze. Állítólag a román határon valamilyen csempészektől lefoglaltak a vámosok egy nagyobb mennyiségű Grevacolor nyersanyagot, mely az AGFA egyik kísérleti színes nyersanyaga volt. Mivel még erősen kísérleti stádiumban volt a gyártmány, csak a későbbiekben derültek ki vele kapcsolatban a konstrukciós hibái: néhány év alatt elveszítette színeinek nagy részét, és a hangsávja is nagyon gyorsan leromlott. 1-2 év múlva tehát a MAFILM színes büszkesége fakó, fekete-fehér, hallgathatatlan minőségű filmmé silányult.

Nem csoda, hogy már 1961-ben (!), tehát alig több, mint tíz évvel az elkészülte után a Pannónia Filmstúdió megpróbálta felújítani a filmet. A színekkel nem különösebben boldogultak, és a hangsávval is csak odáig jutottak, hogy újraszinkronizálták a még élő szereplőkkel. A főszereplő Soós Imre ekkor már nem élt, így az ő hangját például Csíkos Gábor adta. 

Később, a 2003-2004 években a Magyar Nemzeti Filmarchívum, - akik azóta is dicséretes munkát végeznek a filmek felújításával - nem csak az eredeti színeket, de a hangsávot is szinte tökéletes minőségben helyreállította, így én már megközelítőleg olyan minőségben láthattam ezt a filmet, mint azok, akik a premier idején jegyet váltottak rá.

Itt jegyzem meg, hogy blogomban - ha csak tehetem, nem a filmből kivett képkockákkal illusztrálom bejegyzéseimet, hanem lehetőség szerint jó minőségű forgatási fotókkal, amik ekkoriban jellemzően fekete-fehérek voltak akkor is, ha a film színes nyersanyagra forgott. Tehát a továbbiakban ilyen képek láthatóak, de a film maga színes.Ludas Matyi történetét talán mindenki ismeri. Az eredeti Fazekas Mihály-féle vershez képest néhány apróbb változtatást eszközölt a forgatókönyvíró Szinetár György. Ennek oka feltehetőleg az volt, hogy maga az eredeti vers valószínűleg nem töltött volna ki egy egész estés filmet történettel, ezért néhány új cselekmény-szállal, és szereplővel bonyolítottak rajta egy kicsit.

Ludas Matyi (Soós Imre) például szerelmes egy Piros nevű lányba (Horváth Teri), akit anyja pont a Döbrögi birtokra küld cselédként dolgozni a történet elején, aki így maga is tanúja lesz a Matyit érintő kellemetlen eseményeknek, de segítséget is fog nyújtani Matyi bosszújához.

De említhetnénk például Döbrögi lányát (Ruttkai Éva), aki túl sokat ugyan nem tesz hozzá a történethez, legfeljebb növeli a női szereplők számát, ahogy a hozzá hasonlóan affektáló francia nevelőnő is (Kiss Manyi).

Azok kedvért, akik véletlenül nem ismerik a történetet: Ludas Matyi kiviszi a libáit a döbrögi vásárba, hogy jó áron túladjon rajtuk. Nem tudja, hogy Döbrögi Döme nagyúr, ha valamit kinéz magának a piacon, akkor ő mondja meg az árat, és ha az nem tetszik az eladónak, akkor elveszi tőle erőszakkal. Matyi ezen felháborodik, és a tiszteletlen hangnemért cserébe nem csak az összes libáját veszik el, de még 50 botütést is kap. Miután ezt a büntetést  Matyi elszenvedte, megfogadja, hogy háromszor is visszafizeti ezt Döbröginek. Természetesen meg is teszi, bár a nagyúr minden lehetséges óvintézkedést megtesz ennek elkerülésére, de főhősünk különböző cselekkel mindig túljár az eszén.

Van olyan elemzés, ahol ifjúsági film-vígjátéknak sorolják be a Ludas Matyit. Tény, hogy felnőtteknek talán kevésbé szórakoztató, nem túl komolyan vehető ez a történet. Van egy kis stíluskeveredés is. A film első harmada kifejezetten realisztikusan jelenik meg. Ezt a részt vígjátéknak aligha nevezném. Matyi büntetése is teljesen valóságosnak látszik. 

Ettől kezdve viszont, amikor Döbrögi uraság kapja vissza háromszor a büntetést, már karikatúra-szerűvé válik minden. A Döbrögit játszó Solthy György nagyon hiteles volt az első, realisztikusabb részben, a másodikban már inkább bohócként alakította a mindig pórul járó uraságot.

A kommunista pártnak nyilván szimpatikus volt az elnyomott parasztgyerek lázadása a hatalommal szemben. Külön megmaradt bennem Matyi zárómondata, mely nem a versből való:

Van énnekem fegyverem: az igazság... De botom is van hozzá!

Ezen érdemes kicsit elgondolkozni... szóval az igazság az ő legfőbb fegyvere, de ha nem győz az igazság, akkor megy az majd máshogy is. Akár a kommunista kiáltványban is jól megférne ez a két mondat minden változtatás nélkül...

A film nagy része stúdión kívül, vidéki helyszíneken forgot. A fenti képen Soós Imre látható valamelyik jelenet forgatása után a helybeliekkel pózolva, akik talán még statisztaként is szerepeltek a filmben. Sok jelenet vettek fel Dabason, ahol a film kedvéért leszerelték a villanypóznákat, a cseréptetős házak tetejét szalmával fedték be, hogy korhű legyen a környezet. (1820-as évek környékén vagyunk a történetben)

Gyerekként szórakoztatott a történet, melyben a kis parasztlegény jól megbosszulja az őt ért megaláztatást, felnőtt fejjel talán nem ezt állítanám ideálnak a gyerekek elé... 

Magyarország (MAFILM), 97 perc, ff., magyar

Rendező: Bán Frigyes

Az 1958-as Filmvilág című filmes folyóiratban így emlékeznek vissza a tíz évvel azelőtti film megjelenésére:

"1948 nyarán forgatták az államosított magyar filmgyártás elsőszülött művét, a Talpalatnyi földet"

Majd hosszasan ecsetelik, hogy akkoriban megújult a magyar filmgyártás, és, hogy így, tíz év elteltével újra egy hasonló megújulásra van szükség. Úgy látszik a magyar filmkritikusok folyton a hazai filmművészet feltámadását várták. Érdekes olvasni, hogy számukra a tíz évvel azelőtti film mennyire klasszikusnak és mintegy referenciapontnak számított.

Nemrég néztem egy nyolcvanas évek elején készült Gobbi Hilda interjút, melyben nosztalgiával mesélte, hogy fiatalkorára még nem volt jellemző ez a nagy rohanás, a mindenhol ezerszázalékos teljesítés... érdekes, mintha ugyanezt hallanám a mai öregektől, hogy régen (a nyolcvanas években) igaz, hogy kommunizmus volt, de mennyivel élhetőbb, kevésbé rohanós, kapkodós volt minden...

Egyébként tényleg ez volt a kommunisták által államosított filmgyártás első filmje, és szerencsésen beletenyereltek, mert tényleg egy egészen remek alkotást sikerült összehozniuk, nagyrészt (!) direkt propagandától mentesen. 

Az 1930-as években járunk. Juhos Marika (Mészáros Ági) szülei eladósodtak. Hogy anyagi helyzetükön segítsenek, odaadják lányukat a gazdag és iszákos Zsíros Tóth Ferkének (micsoda beszélő név: zsíros) feleségül, aki majd cserébe kifizeti a szülők adósságát. Ám Marika nem Zsíros urat szereti, hanem Góz Jóskát (Szirtes Ádám), aki az esküvő alatt (!) megszökteti az asszonyt. (Mert annyi ütemérzéke azért már nem volt, hogy a házasság kimondása előtt ejtse meg a lányszöktetést)

A pár hamar gyermekvárás elé néz... Igen ám, de így nem lehet nevet adni a gyereknek, hiszen az asszony tulajdonképpen házas, de Zsíros Tóth Ferke felesége... El kellene válnia. Jóska fel is keresi a szégyenben hagyott férjet, aki a szégyent még hajlandó lenne elfelejteni, de az esküvő és a válás költségeit már nem hajlandó lenyelni. 740 pengőbe került a kárba veszett esküvő és 200 pengőt számol fel válási költségnek. Ha ezt kifizeti Jóska, akkor nem gördít akadályt a válás elé. Ez a 940 pengő akkora összeg, hogy ezért Jóskának 6 hónapig kell kubikolnia... (kubikméter - köbméter) tehát ásóval és talicskával való földmozgatás a kubikméter szóból lett kubikolás...

Rögtön az első héten összetűzésbe kerül a munkaadóval (mocskos kizsákmányolók!!!) aki nem csak be akarja csapni a fizetséggel, de meg is akarja erőszakolni Marikát. Jóska csak azért nem öli meg, mert barátai lefogják...

Ezután a film hátralevő része arról a közdelemről szól, hogy csak azért is összeszedik minden elszántságukat, és talpalatnyi kis termőföldjükön (természetesen innen a cím) zöldségtermesztésbe kezdenek. Egy kereskedőtől hallják, hogy a gabonából rengeteg van, a szárazság miatt azonban a zöldségre nagy a kereslet. A zöldséghez viszont öntözővíz kell, azaz kutat kell ásniuk... és sikerül is nekik... az alábbi képen a nagyon szépen kivitelezett fa kútszerkezet emberi erővel való hajtását látjuk...

Igen ám, de a faképnél hagyott Zsíros Tóth Ferke nem hagyja szó nélkül, hogy hűtlen felesége más oldalán legyen boldog, tesz hát azért, hogy ez ne így legyen...

Csak a film legvége lesz nagyon propaganda-szerű, amikor a közösség jó kommunisták módjára összeáll a veteményes megmentéséért, és a gazdagok csatornarendszerét lerombolva maguk felé irányítják a vizet. 

Itt találkozunk a magyar filmművészetben találóan vörös farok-ként nevezett jelenséggel, amikor egy amúgy kifogástalan minőségű alkotás egy olyan zárást, vagy oda nem illő jelenetet kap, ami szinte minden bizonnyal csak azért került oda, hogy a cenzúra jól lakjon vele. Egy külső elvárás által kikényszerített, oda nem illő fordulat szokott lenni ez a vörös farok. A film egyik legmeghatóbb jelenete - ami talán azért hatott olyan erősen, mert szinte egy az egyben látható jelenkori híradókban is... A lány szülei természetesen nem tudják kifizetni az adósságot, mivel a hoppon maradt Zsíros gazda így nem vállalta át a tartozást. A házukat elárverezik, az idős szülőket kilakoltatják saját házukból... mintha semmit nem változott volna a világban hetven év alatt...

A kommunista vezetőség nagyon büszke volt erre a filmre, és meg kell jegyezni, hogy egyáltalán nem is lett rossz. Vidéken vándor vetítéseket tartottak, hogy ahol nem volt megfelelő moziterem, ott is le tudják vetíteni a filmet a parasztoknak.

Makk Károly, - aki rendező-asszisztensként dolgozott Bán Frigyes mellett - úgy emlékezett vissza, hogy a párt által jóváhagyott és előírt forgatókönyvből menet közben igen gyakran eltértek, visszanyúlva az eredeti Szabó Pál regényhez, elhagyva sok fölösleges kommunista sallangot...

Magyarország (MAFILM), 81 perc, ff., magyar

Rendező: Keleti Márton

A Mágnás Miska című Szirmai Albert operettet eredetileg 1916-ban mutatták be Fedák Sári és Király Ernő főszereplésével a Király Színházban. Korláthy grófot az idősebb Latabár Árpád játszotta, akit nyilván akkoriban még nem idősebbnek hívtak, hiszen Árpád fia ekkor még csak 13 éves volt, és ekkoriban még nem színészkedett. Az ősbemutatón szereplő Latabárt csak azért említem meg külön, mert a filmben a két fia: Latabár Kálmán (Latyi) és Árpád is szerepel, mint Pixi és Mixi gróf urak.

Míg mondjuk Kabos Gyula jellegzetes stílusa ma is szinte ugyanolyan szórakoztató, mint amilyen akkoriban lehetett a korabeli közönség számára, addig Latabárék megállás nélküli, igen erőltetett bohóckodása... ma rendkívül idegesítően hat. 

Nekik jutott az arisztokraták kifigurázásának legjobban eltúlzott két figurája, de a többiek sem maradnak el sokkal mögöttük: Ebben a filmben minden arisztokrata színtiszta idióta. Két kivétel akad csak. Egyikük természetesen Rolla (Németh Marika), az unoka, aki álruhában szökik ki a vásárba, hogy végre jól érezhesse magát a pór nép között, másikuk a Gobbi Hilda által játszott kleptomániás nagymama. Aki - mint a film végi csattanóban kiderül - maga is ugyanezt tette lánykorában. Nyilván a negyvenes évek végén az arisztokrácia ilyen módon való lejáratása erkölcsös, jó cselekedetnek számított, ezért a filmben messze eltúlozva jelenik meg ez a dolog az eredeti operetthez képest.

Két - szinte egyenrangú - férfi főszerep van - egyikük a címadó Miska, a lovász-inas (Miklós Gábor), akiből majd álruhával mágnást, azaz grófot csinál Baracs mérnök úr, hogy jól átverje a retardált nemeseket, amiért nem akarják hozzáadni lányukat Rollát, akivel a vásárban ismerkedett össze, amikor az álruhában ott szórakozott.

A képen Baracs István (Sárdy János) és Rolla (Németh Marika)

Gobbi Hilda érdekes figurája volt a színházi világnak. Én mindig is öregnek ismertem. A nyolcvanas években, amikor először láthattam, már hetven körül volt, de az alábbi képen is látható, hogy ő gyakorlatilag mindig is öreg volt, hiszen itt még harmincas éveiben jár, de a nagymama szerep cseppet sem tűnik erőltetettnek számára. Valószínűleg ő öregen született. Van ilyen. 

Zeneileg különösebben nem fogott meg ez az operett. Egy szám van, amit viszont szinte kívülről tudok, ráadásul úgy, hogy fogalmam sem volt, hogy ennek az operettnek a leghíresebb dala, hiszen gyerekkoromban én mindig Halász Judittól hallottam a Csiribiri Csiribiri... kezdetű nótát...

A két Latabár között éneklő Marcsa (Mészáros Ági) egyébként Miska szerelme. Ő annyiban színesíti az egyébként nem túl különleges történetet, hogy gyakorlatilag minden férfi udvarlására nyitott, így a Latabárok természetesen szemet is vetnek rá, amit Miskánk nem vesz túl jó néven.

Rám nem volt igazán említésre méltó hatással ez a film, de mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy ez a film tartja a mozis rekordot Magyarországon, közel tízmilliós jegyeladással, amit feltehetően soha semmilyen más film nem fog megdönteni, hiszen (a tévé, a dvd és a letöltések miatt) az emberek már nem járnak annyit moziba mint régen, másrészt a kínálat is sokkal szélesebb, mint a negyvenes évek végén. Színházak ma is rendszeresen játsszák ezt a darabot. 

Ha már operett, akkor ebből az időszakból (igaz jó tíz évvel korábban mutatták be) a Kacsóh Pongrác-féle János vitéz a kedvencem. ami szerintem egy remekmű, de sem az 1938-as filmváltozat sem az általam ismert számos színházi változat (mely között volt néhány igen jó is) sajnos egyik sem lett igazán nagy siker.

Útólagos megjegyzés: Azóta láttam ezt a darabot két színházi feldologzásban is (Vígszínház, SZFE (Mohácsi  Osztály vizsgaelőadás) Egyik jobb volt mint a másik. A "Cintányéros cudar világ" az operett legütősebb száma, így ennek a filmből való kihagyására nem lehet sem mentség, sem magyarázat.  Sőt, egyenesen az operett elleni bűnnek tartom. Egyedül a nyitány jellegű első számban hangzik fel néhány taktus belőle.

Magyarország (MAFIRT - Radványi film), 100 perc, ff., magyar

Rendező: Radványi Géza

1947-ben vagyunk. Túl a második világháború rémálmán, felszabadultunk a náciktól, de a szovjetek még itt vannak. Akkor még ki tudta, hogy meddig maradnak? ... 

A megszálló szovjetek nálunk nem vezették be automatikusan a náluk már évtizedek óta olyan "jól működő" egypártrendszert, a nyugati hatalmak követelésének engedve kiírták a szabad választásokat, melyet abszolút többséggel a Kisgazdapárt nyert meg. Tehát elméletileg egyedül kormányt tudtak volna alakítani. A szovjetek azonban rákényszerítették a kisgazdákat a koalíciós kormányzásra, így kénytelenek voltak bevenni a szocdemeket és a kommunistákat. Sőt, mi több, a fegyveres karhatalmi testületek feletti ellenőrzést biztosító belügyminisztériumot is - hogy, hogy nem - szintén a kommunisták kapták. Így azok szinte nyílt utat kaptak a demokratikus erők leszalámizására, erőszakkal, koncepciós perekkel, megfélemlítéssel és lejáratásokkal. Az eszközök használatában a kommunisták - szokásukhoz híven - nem voltak válogatósak.

1948-ban már részleges demokráciáról sem igen beszélhetünk. Ez a film még 1947-ben készült, amikor az alkotók még bízhattak abban, hogy a van remény a szebb jövőre. Persze nem hallgathatom el, hogy a film készítését az a MAFIRT (Magyar Filmipari Rt.) finanszírozta, amely a Rákosi-féle kommunista párt irányítása alá tartozott.

A második világháborúban járunk. Árva gyerekek bandákba verődve járják a várost, lopnak, rabolnak, hogy eltartsák magukat. Vezetőjük a Hosszú becenevű srác, akit Gábor Miklós alakít. A kisebb-nagyobb gyerekekből álló csapat ellen már körözést is kiadnak, ezért egy lakatlannak tűnő romos kastélyban próbálják meghúzni magukat. 

Erről azonban kiderül, hogy nem teljesen lakatlan, egy volt karmester (Somlay Artúr alakítja) lakja. A gyerekek először bizalmatlanok vele szemben, ám hamarosan elnyeri bizalmukat, hiszen ellentétben a többi felnőttel ő nem hazudik, sőt perspektívát nyújt nekik. Együtt újítják fel a romos épületet, kiáll mellettük, amikor bajba kerülnek.

A karmester és a fiatalok kapcsolata azonban nem indult felhőtlenül. A film egyik emlékezetes jelenetében az akkor még gyerek Harkányi Endre által alakított fiú így fakad ki:

Gyerekek! Könyörgöm... Akasszuk fel!

Somlay Artúr egyébként mellékszerepekben látható volt a nemrég látott Halálos Tavasz-ban illetve a Zárt Tárgyalás-ban is, de szimpatikus egyénisége itt tudott igazán kibontakozni. Somlay még a filmművészet hajnalán, a némafilmes korszakban, az 1910-es évek elején kezdett filmezni. A Valahol Európában magányos öregura kétség kívül az egyik legemlékezetesebb szerepe.

A gyerekszereplőkkel kapcsolatban van egy igen érdekes információ: nagy részük az 1945 és 1950 között létező Gaudiopolis lakói voltak.

Érdekes módon erről a Gaudiopolis (Örömváros) nevű gyerek-köztársaságról alig hallani, holott különleges, utópisztikus szellemisége miatt mindenképpen említésre méltó. Természetesen jogilag nem volt köztársaságnak tekinthető ez a közösség, ám annak sok formai kelléke fellelhető volt ebben a kezdeményezésben.

Sztehlo Gábor, evangélikus lelkész a második világháború alatt is szinte minden energiáját árva (elsősorban zsidó) gyermekek megmentésére áldozta. A háború lezárultával a zugligeti Pax gyermekotthonban és annak környékén gyűjtötte össze a magányos fiatalokat, és közel ezer fős táborban nevelte őket öngondoskodásra. Államfője, miniszterei is voltak ennek a köztársaságnak. Iskolát, sportpályákat építettek a gyerekek, akkor még a kormány támogatásával. Hosszútávon azonban sem az egyház (bár ennek jelentősége ekkor már nem volt jelentős) sem az állampárt (ennek már annál inkább) nem támogatta a kezdeményezést. 1950-ben államosították, majd felszámolták a tábort. Ekkoriban nem ez volt az egyetlen illúzió ami elveszett.

Mindenesetre a film forgatásakor a gyerekszereplők nagy része ténylegesen ebből az árva gyerekek közösségéből került ki.