Japán (Toho), 207 perc, ff., japán
Rendező: Akira Kurosawa
Producer: Sojiro Motoki
Szokásomhoz híven először a japán nyelvű cím magyarázatával kezdem. Akit ez untat, az nyugodtan ugorjon az hét szamurájt ábrázoló kép utáni részre. A japán betűkkel (és nyelvvel) való ismerkedés engem mindig ráhangol egy kicsit a japán kultúrára.
Szóval: a japán cím olvasható fent a magyar cím mögött zárójelben, de a plakáton (balra) a klasszikus szokás szerint függőlegesen egymás alá írt négy piros karakter is ugyanez.
Kezdjük az első két kandzsival (kínaiból átvett, szavakat ábrázoló betűk)
七: Ha fejjel lefelé nézzük, akkor rögtön rájövünk, hogy ez nem lehet más, mint a japán 7-es szám. kiejtve sicsi. Itt jegyzem meg, hogy a hetest náná-nak is lehet olvasni. Sokan nem szeretik a sicsi-t kimondani, mert tartalmazza a halál szavát (si). Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a 4-esre ugyanezen okból szintén két változat van: a si mellett a jon is használható azok számára, akik félnek a haláltól.
人: embert jelent. kiolvasva itt: nin
七人: Ha emberre vonatkozik a számolás, akkor kicsit módosulnak a számok. Mivel itt szamurájokat, azaz embereket számolunk, az emberekre vonatkozó számokat kell használni. Írásban egyszerűen a szám mögé írjuk az ember írásjegyet. Kiejtésben az egyes és a kettesnél viszont rendhagyó az alak:
egy (ember) 一人 nem icsi-nin(!), hanem rendhagyóan hitori
kettő (ember): 二人 nem nin-nin(!) (amúgy a kettő és az ember is nin lenne) hanem rendhagyóan futari
három (ember): 三人 már a sima szan-nin
....
hét (ember): 七人 sicsi-nin
A cím első felével tehát megvolnánk. Jön egy hiragana, a
の (kiejtve: no)
Ez már nem a kínaiból átvett kandzsik közé tartozik, hanem japán fejlesztés, nincs önálló jelentése, és - mint a hiraganák mindig - , egy-szótagos, és mindig ugyanúgy kell olvasni. Itt jegyzem meg, hogy egy japán vagy kínai szöveg esetén a szórványosan megjelenő kerek, lágyabb hiraganák látványa (vagy azok hiánya) ami alapján azonnal látszik, hogy kínai vagy japán szöveggel van dolgunk.
A címben előforduló の sok esetben birtokviszonyt jelöl, de sok egyéb másra is használatos. Maradjunk annyiban most, hogy itt a 7-es szám és a szamuráj közötti kapcsolatért felelős.
És utoljára maradt a
侍
Ez ránézésre is egyértelműen kandzsi. Jelentése: szamuráj, és így is kell kiolvasni.
A cím tehát egyben kiolvasva: sicsi-nin-no-számurái 七人の侍 : A Hét Szamuráj.
Ahogy az Ugetsu Története című film esetében is, most is a hadakozó fejedelemségek kora környékén vagyunk, annak viszont már a vége felé, 1586-ban. A háborúskodások szépen lassan abbamaradnak. A vereséget szenvedett nagyurak harcosai elvesztették szamuráj rangjukat, és gazda nélküli kóborló ronin-ok lettek, akik ellátás fejében időnként beálltak egy-egy falu védelmét ellátni. Ilyen lecsúszott harcosok lesznek ennek a filmnek a főszereplői is.
A szamuráj rang gyakorlatilag nemesi származást jelentett. Nem lehetett kívülről ide bekerülni. Kezdetben íjjal, majd jellegzetes görbe kardjaikkal harcoltak. Nem is eggyel, hanem kettővel: egy rövidebbel, melyet hét éves korukban kaptak, és egy hosszabbal, melyet 14 éves koruk környékén.
Viszonylag közismert tény, hogy a Hét Mesterlövész című westernnek ez a film nemcsak, hogy az inspirációt adta, de szinte egy az egyben át lett ültetve Japánból Amerikába. Ezért hát, aki látta az említett westernt, annak igencsak ismerős lesz a történet: Egy falut negyven kegyetlen rabló tart rettegésben. Amint beérik a termés, a kegyetlen haramiák jönnek, és elvesznek szinte mindent, néha még a feleségeiket is. Végső elkeseredésükben a falubeliek felkerekednek, hogy szamurájokat (illetve roninokat) keressenek a falu védelmére.
Találnak is egy harcost, aki vállalja, hogy maga mellé kerít megfelelő társakat a feladat elvégzésére. Így lesznek végül heten.
A fenti kép előterében balra látható TAKASHI SHIMURA (az előbb említett vezető figura) már joggal lehet ismerős annak, aki velem tart az 1001-es lista filmjeinek megtekintésében. Ő látható az Élni című (szintén Kuroszava által rendezett) filmben. És többek között az is nagyon jól mutatja az ő színészi nagyságát, hogy hiába volt ismerős az arca, valószínűleg soha nem tudtam volna megmondani, hogy honnét, mivel az Élni-ben annyira mást és máshogyan formál meg, hogy az ember alig akarja elhinni, hogy a két szerepet ugyanaz a színész játssza.
Mint ahogy ezt a Hét Mesterlövész is remekül alkalmazza majd, a hét főhős mindegyikének saját, a többitől eltérő karaktere van. Mindegyik más egyéniség. De Kuroszava még ennél is továbbment. Annyira kidolgozta a jellemüket, hogy nemcsak komplett élettörténetük lett, a színészek tudták, hogy mi karakterük kedvenc elfoglaltsága, sőt, még a kedvenc ételük is ismert volt. Függetlenül attól, hogy ezeknek jelentősége van-e a filmben vagy nincs, Kuroszavának fontos volt, hogy a színészek teljesen bújjanak bele az általuk játszandó karakter bőrébe. (Kuroszava az alábbi képeken Surda-kalapjáról ismerhető fel)
Eredetileg egyébként nem hét, hanem csak hat szamurájról szólt volna a film. Menet közben jött egy hetedik, kicsit szabálytalan, nem is igazi szamuráj, Kikucsijo. Sok képen (például a fenti plakáton is) ő van a középpontban, pedig nem ő a hetek központi figurája, de tény, hogy szertelenségével gyakran lopja el a show-t a többiek elöl. A történet szerint ő szamuráj szeretne lenni, és végül látva elszántságát, a többiek befogadják.Ettől persze még nem válik igazi szamurájjá, hiszen annak születni kell... de ettől tekintsünk most el... Nem csak a szamurájok kaptak részletes személyiséget Kuroszavától, de a falu 101 lakója is például komplett családfát kapott. Mint ahogy egy igazi faluban is, mindenki tudta, hogy ki kinek a kicsodája...Brutálisan hosszú a film. Közel három és fél órás. De az jobban belegondolva nem emlékszem, hogy bármelyik rész untatott volna. Az viszont igaz, hogy már az elején vártam, hogy jöjjenek a szamurájkardozós összecsapások. De menet közben rá kellett jönnöm, hogy ennek a filmnek nem is ez lesz igazából a lényege. Van benne ugyan harcos jelenet, de például ahány szamuráj meghal, mind puska által vész el. Maguk a kardozós jelenetek sem azok a kifejezetten látványos harcművészet bemutatók.
De feszültségben azért nincs hiány. Helyenként elképesztően jól komponált felvételeket látunk. Ez annak is köszönhető, hogy a megszokott egykamerás felvétel-készítéstől eltérően, a csatajeleneteket Kuroszava sokszor három kamerával egyszerre vette.
A Japánok imádják az esőt filmen megmutatni, és én ezt megértem, sőt, kifejezetten támogatom. Mivel nagyon hangulatos képek jönnek létre ennek eredményeként. Amint a fenti képeken is látszik, a film fő harci jelenete is esőben készült. Az nem látszik, hogy igazából ekkor már téli fagy volt, és meleg vízzel kellett esőztetni, hogy elviselhető legyen a fagyott talaj a színészek számára. Ugyanis a TOHO stúdió akarata ellenére nem stúdióban forgattak, hanem vidéki helyszínen. Ami nagyon megdobta a költségvetést. A stúdió többször idő előtt be akarta fejezni a forgatást, de szerencsére Kuroszava győzött...