Japán (Daiei Studios), 97 perc, ff., japán

Rendező: Kenji Mizoguchi

Producer: Masaichi Nagata

Mizoguchi feltehetően szerette a történeteket, hiszen listánkon szereplő előző filmje is egy történet: Az Utolsó Krizantém Története 1939-ből.

A film alapját egy 1776-os, megegyező című - 9 írásból álló - novelláskötet két novellája adja. A kötet mindegyik írása alapvetően misztikus, természetfölötti elemeket tartalmazó történet volt. 

És mielőtt belemennék a film taglalásába, nézzük meg, hogy miért félrevezető a film magyar címe, és egyébként az egyik amerikai címváltozat is (Tales of Ugetsu).

Szóval a helyzet, hogy a cím félig van csak lefordítva, így viszont úgy tűnik, mintha lenne egy Ugetsu nevű szereplő, és az ő történetét ismernénk meg. Nos nincsen ilyen nevű szereplő. 

雨月物語 - a cím csupa kanji, azaz szavakat jelképező (a kínaiból a japánba átvett) karakterből áll.

雨- Az első karakter esőt jelent. Hát nem egy gyönyörű betű? Egyike a legkönnyebben megjegyezhetőknek, hiszen szinte egyértelműen látszik, ahogy kinézünk az ablakon, és látjuk a kissé ferdén hulló esőcseppeket. kiejtve itt: u

月 - Hold, vagy hónap, szövegkörnyezettől fűggően. Itt Hold. kiejtve: gecu

物語 - A 3. és 4. karakterről Az Utolsó Krizantém Történetéből már tudjuk, hogy történetet jelent, kiejtve - mono-gatari

A cím tehát kiejtve u-gecu-mono-gatari, és műfordításban valami olyasmit jelent, hogy A Holdfény és eső története.  Itt talán érdemes megjegyezni, hogy a japán kultúrában a Hold-fény és az eső is misztikus szimbólumok, tehát az eredeti novelláskötet címeként a kilenc misztikus történetre utalnak ezek a jelképek.

Amikor 1954-ben New Yorkban először mozikba került a film, akkor Ugetsu néven futott, tehát a Rashomon-hoz hasonlóan úgy döntöttek, hogy inkább meghagyják az egzotikusan hangzó címet eredeti nyelven... és ezzel nekem nincs is semmi bajom. Később viszont, amikor a film New York-i sikere után Amerikában máshol is mozikba került, próbáltak valami értelmezhetőbb címet adni, de az Ugetsu-n már nem akartak változtatni, ezért az eredeti cím másik felét már lefordították, így lett belőle Tales of Ugetsu - azaz Ugetsu törénetei, ami jól hangzik, de igazából - ismerve a szó eredeti jelentését - kicsit értelmetlen. Magyarra meg már a történetek egyes számba került, így lett Ugetsu története, ami azt sugallja, mintha Ugetsu (angolos átírással) egy ember neve lenne...

Az Olaszok bezzeg le bírták fordítani: 

Most, hogy már tisztában vagyunk a film címének valódi jelentésével, nézzük, hogy miről is szól.

Az úgynevezett hadakozó fejedelemségek korában vagyunk, mely 1493-tól valamivel több, mint 100 évig (hozzávetőlegesen 1600-ig) tartott. Amíg mi Európaiak felfedeztük és meghódítottuk Amerikát, megkezdődött a reformáció, és többek között perdöntő csatát vesztettünk Mohácsnál, addig Japánban megdőlt a Császár és a tényleges központi irányítói hatalommal bíró Sógun ereje. A hozzávetőlegesen 250 tartomány kiskirályai folytonos hadakozásban álltak egymással ez alatt az időszak alatt. Gyakorlatilag megszűnt a közbiztonság és a rendfenntartó hatalom. A rablásoknak, gyilkosságoknak gyakorlatilag semmi következménye nem volt. 

Ebben a véres időszakban játszódik film története. Gendzsuró a fazekas és barátja Tobei, - aki amellett, hogy a fazekas segítője, megszállottan szamuráj szeretne lenni - menekülni kényszerülnek feleségeikkel, mivel falujukat ellenséges szamurájok támadják meg és rabolják ki. 

Megszoktam, hogy vagy gyönyörű havazás, vagy hasonlóan szépen felvett esőnek lennie kell egy japán filmben. Nagyon szerették ezeket a természeti jelenségeket szépen bemutatni. Nos, itt a leghangulatosabban felvett jelenet egy csendes folyón való csónakkal történő menekülés, melynek különlegességét a mindent ellepő köd adja.

A ködből egyszer csak egy magányos hajós bukkan elő, aki haláltusája közben figyelmezteti őket, hogy vigyázzanak magukra, mert kalózok támadásától kell tartani arrafelé. Mivel a férfiak magukkal hozták gyönyörű portékáikat, folytatni akarták útjukat, hogy egy arra alkalmas helyen azokat el tudják adni. Feleségeiket, és gyereküket azonban hátrahagyják, kiteszik őket a parton, hogy megkíméljék őket a rájuk leselkedő veszélyektől.

Az útra kelők és az otthonmaradók sorsát felváltva követhetjük nyomon. Látni fogjuk, hogy míg a férfiaknak szerencséjük van, addig a nőkre brutális erőszak vár. 

És közben a történetbe egyre több helyen befurakodnak a túlvilágról visszajövő lelkek. Amit látunk, az nem mindig a valóság. Előfordul, hogy becsap minket a rendező - illetve ez értelmezés kérdése is lehet - a túlvilági erők. Mint a Hatodik Érzék című filmben, előfordul, hogy amit mi látunk, azt igazából nem mindenki látja.

Van, hogy egy házban történnek események, amiről kiderül, hogy az egy hónapja leégett. És látjuk, hogy valóban, a ház - ami az előbbi pillanatban még ott volt, igazából teljesen lepusztult. 

Így leírva talán zavaros. Nézve is kicsit csavaros a történet. Elképzelhető, hogy egy második megnézésre is szükség lenne ahhoz, hogy minden fordulat világossá váljon. 

Nem csak a Hatodik érzék jutott eszembe még a filmről. A történet sokban emlékeztetett a mi János vitézünkre is. A teljes párhuzamot nem fedném fel, - tekintettel azokra akik esetleg megnézték a filmet - de a főszereplőbe - Gendzsuróba - is beleszeret egy nemesi származású, szépséges fiatal hölgy... Wakasa úrhölgy.

És a férfi belemegy a kalandba, holott tudja, hogy otthon felesége vár rá, akihez egyébként már régen visszamehetne, mivel sikerült jó áron eladni fazekas termékeit, azonban a csábításnak nem tud ellenállni... 

Wakasa úrhölgy arca szinte minden plakáton és fontosabb reklámképen rajta van. Rögtön feltűnik, hogy nincsen igazi szemöldöke, helyette egy furcsa, méretben jelentősen eltúlzott festett szemöldökpár van valahol a homloka közepén. Nos ez a történet időszakában a nemes hölgyek egyik ismertetőjele volt. Olyan státusszimbólum volt, mint mondjuk a rizsporos paróka Európában. 

Hikimayu-nak hívták ezt a festett szemöldököt. A valódit leborotválták, és helyette jóval feljebb festékporral festettek egy másikat. Valószínűleg úgy alakult ki a dolog, hogy kínai hatásra divat volt fehér púderrel festeni az egész arcot (a világos bőr volt a divat). A fehér púder viszont nem mutatott jól a valódi szemöldökön, amit így inkább eltávolítottak, és festettek helyette egy már-már szimbolikusat. 

Ekkoriban volt egy másik divat is, amitől szerencsére a rendező megkímélt minket: a fogak feketére történő festése. Így nézett ki egy igazán nemes hölgy arca tehát akkoriban: világosra festett bőr, szimbolikus szemöldök a homlokon, és koromfekete fogak. Hát nem gyönyörű?

A különleges film bekerült az 1953-as Velencei filmfesztivál versenyfilmjei közé. A rendező emiatt életében először elhagyta Japán-t, hogy részt vehessen a versenyen. Akkoriban az Arany Oroszlánra nevezett filmek közül amelyek nem nyerték el a fődíjat, mindannyian megkapták az Ezüst Oroszlánt, amit ez a film is elnyert végül.