Kína (Wenhua Film Company), 94 perc, ff. mandarin

Rendező: Fei Mu

Ennek a filmnek a megnézése közben kellett rájönnöm, hogy mennyire el vagyunk kényeztetve az amerikai filmekkel, melyek közül a legtöbb értékes alkotást mára már gyönyörűen restaurálták, nagyjából olyan minőségben nézhetjük őket, mint a korabeli nézők annak idején.

Ezen a hetven éves alkotáson viszont igencsak meglátszik annak hajlott kora. 

Ez a film még éppen, hogy az 1949-es Mao Ce-tung féle kommunista hatalomátvétel előtt készült a Wenhua filmvállalatnál. Ez a kis stúdió alacsony költségvetésű, progresszív művészfilmeket gyártott, melyben gyakori motívumok voltak a humanizmus, feminizmus, és hasonló akkor újszerűnek számító izmusok. 

A stúdió filmjei közül jelenleg a Tavasz egy Kisvárosban-t emlegetik a "legkiemelkedőbb mestermunká"-nak komolyabb filmes oldalak. Hát, filmtörténeti szempontból kénytelen vagyok ezt elfogadni, de mai szemmel nem nevezhető kifejezetten élvezhető filmnek. Rendszeresen a húszas évek némafilmjei jutottak róla az eszembe, nem mintha ez némafilm lenne, de több jelenetben - leginkább a feleség narrációja alatt - hiányzott minden egyéb hang vagy zörej. Egyébként talán emiatt, ezek a - feleség monológjait tartalmazó - jelenetek voltak a leghatásosabbak. A történetvezetés didaktikussága, és a színészek teátrális kifejezésmódja voltak azonban az igazi okok, amiért úgy éreztem, hogy visszarepültem legalább húsz-harminc évet a filmtörténelemben.

A feleség-narrátor egyénként érdekes kettősséget mutat jelen esetben, mert bár nem lép ki szerepéből, azaz mindig a saját nézőpontjából beszél, mégis olyan dolgokról és érzésekről is beszámol, amit ő maga, mint feleség nem tudhatott. 

Mielőtt egy egész kicsit belemélyednék a filmbe - szokásomhoz híven - nem állom meg, hogy ne bontsam ki az eredeti kínai cím jelentését. Emlékeztetőül: sok kínai nyelv van, ezek közül a mandarin és a kantoni a két legjelentősebb. Ez a film mandarin nyelven beszél. Írásból kétféle van, de ez független a nyelvektől: A kommunista "nagy" Kínában Mao-ék kitalálták, hogy egyszerűsítik az írásjeleket, hogy ezzel is megkönnyítsék az írás-tudás elterjedését. Nekünk európaiaknak ezek az egyszerűsített (modernizált) betűk nagyjából ugyanannyira bonyolultak első ránézésre, mint hagyományos társaik, és amúgy is 1948-ban még csak tervezgették a létrehozását, úgyhogy most ezt zárójelbe is tehetjük, csak érdekességképpen írtam. Kína-szerte akkor még mindenki a most tradicionális kínainak nevezett betűkkel írt.

Nézzük tehát a fenti plakáton is olvasható címet:

小城之春

 小 - (xiao) ez az egyik olyan betű amelyet az elsők között szokás megtanulni egyszerűsége, és fontossága miatt: jelentése: kis, kicsi.

城 - (cseng) város

小城: könnyű összerakni tehát a két első betűt: kisváros

春: (csun) tavasz

之: (zi) ez pedig a megelőző és az ezt követő rész közötti szókapcsolatot jelöli, méghozzá egy ma már nem használatos, irodalmi formában.

Kiejtve tehát: xiao-cseng-zi-csun

Ha érzékeltetni akarnám ezt a régies formát, akkor talán Kisvárosi Kikelet lenne a legmegfelelőbb fordítása a címnek.

Pontosan öt szereplője van a filmnek, semmilyen más szereplő nem látszódik egyetlen pillanatra sem. Amin teljesen elképedtem, hogy ebből az öt emberből ketten még élnek!

A neveknek nincs túl nagy jelentősége ez esetben:

Van a férj (képen balra):beteges, depressziós...évek óta "nem látogatta meg felesége hálószobáját". - ennél szebben és szimbolikusabban talán nem is lehetne megfogalmazni kettejük elhidegülését.

Van a férj régi barátja (a képen jobbra), aki most hosszú távollét után meglátogatja a házaspárt. Mint hamarosan kiderül, hogy tíz éve, mielőtt elhagyta a kisvárost, a férj későbbi feleségébe volt szerelmes, aki még csak 16 éves volt akkor, szülei tiltása miatt így nem bonyolódhatott komolyabb kapcsolatba.

Van a  feleség: (a képen balra): aki láthatóan belefásult férjének önsajnálatába. Titokban még mindig fiatalkori szerelmét (azaz férjének jó barátját) szereti. Ő az egyik, aki jelenleg 96 éves, és egyébként Wei Wei az igazi neve.

A férjnek van egy kishúga (a képen jobbra): Ő 16 éves, és a "férj" vele próbálja összehozni barátját, akiről még csak nem is sejti, hogy az ő feleségébe szerelmes.

Van még egy mellékszereplő, az inas, ő jelenleg 100 éves és Shanghai-ban él. 

Annyira teátrális minden egyes mozzanat, hogy ennyi színpadiasságot még egy műkedvelő színjátszó klubban sem gyakran lehet látni. Valószínűsítem, hogy ennek elsősorban nem a színészek tehetsége (illetve annak hiánya) az oka, hanem inkább a kínai filmművészet akkori ízlésével, felfogásával indokolható elsősorban.

A feljebb vázolt alapfelállásból könnyen kikövetkeztethető, hogy az érzelmek kicsit összegabalyodnak, hogy aztán a film végére valami megnyugtató állapot szülessen...