USA (Walter Wanger productions), 97 perc, ff, angol

Rendező: John Ford

Producer: Walter Wanger és John Ford

Egy menetrend szerinti kocsi Arizonából Új-Mexikóba tart 1880-ban. Rajta 9 ember: 6 utas, a kocsis, egy őr és Ringo Kid, aki menet közben csatlakozik hozzájuk. Egy közös van bennük: valamilyen okból el kell jutniuk a célállomásra. Igen ám, de híre jött, hogy az Apacsok (akik elég marconának tűnnek ebben a filmben) támadásra készülnek, ezért komoly katonai kíséretet kap a jármű az első állomásig. Az egyes állomásoktól már mindig a helyi erők feladata lesz elkísérni a kocsit a következő pihenőig. Ám rögtön az első állomáson kiderül, hogy nincs sehol a váltó csapat... a kocsinak egyedül kell áthatolnia az apacsok völgyén, a homoksivatagon... és a további állomásokon sem várja semmi jó hír a kocsit...

Vérbeli westernről van itt szó, annak minden szükséges és opcionális kelléke felvonul ebben a filmben a fegyveres indián támadástól kezdve a cowboy öltözetig. De ennél sokkal több ez a film. Van mélysége és magassága. - ha nagyon patetikusan akarok fogalmazni...

Kilenc utas kilenc egyéni története fonódik itt össze.

Vérbeli western tehát, de egyik kedvenc műfajom, a road movie is ráhúzható. A film nagy része utazás a sivatagon keresztül, mely alatt megismerjük a 9 ember sorsát és ez egyáltalán nem olyan unalmas, mint amilyennek első hallásra tűnhet.

Apropó sivatag... a filmet abban a Monument Valley-ben forgatták, mely ma már tipikus western-filmes helyszínnek számít, ám akkor még ez volt az első alkalom, hogy itt filmet forgattak. Ez a terület egyébként Utah államban van, a Navaho indiánoké, és belépő-díj ellenében látogatható parkként üzemel.

John Wayne, aki papíron a film egyik főszereplője (Ringo Kid) - bár én a kocsi 9 utasát közel egyenrangú szereplőnek érzem - ezzel a filmmel lett igazán híres, holott már közel 80 filmszerep volt ekkor a háta mögött. Talán nem is véletlen, hogy a filmben viselt kalapját megtartotta, és az elkövetkező évtizedekben, ha western hőst alakított, akkor rendszerint ugyanebben a kalapban szerepelt. Filmbeli párja, Claire Trevor viszont már ekkor is nagy sztár volt, az összes szereplő közül talán a legnagyobb. 

Kedvencem azonban Thomas Mitchell, az alkoholista orvost alakító színész volt, aki ugyanolyan könnyedén tud hangost nevetést provokálni, mint amennyire a drámaibb pillanatokban is tökéletesen alakít. Egy-egy alkalommal nagyobbakat kacagtam, mint néhány vígjáték nézésekor. Nem is véletlen, hogy legjobb mellékszereplőként Oscarral jutalmazták. 

Rajta kívül még a zenei kategóriában sikerült díjat nyernie a filmnek. Nehéz dolga volt egyébként, mert ebben az évben az Elfújta a Szél tarolt a maga 10 Oscarjával. 

A hangosfilmek "eljövetelével" a western kiment a divatból, és ez a film kellett ahhoz, hogy újra divatba jöjjön ez a műfaj. Sikerét talán annak is köszönhette, hogy nem egyszerű cowboy-os, lövöldözős filmről van szó, hanem igyekeztek olyan filmet csinálni, ami nők számára is vonzó lehet. És ebben sikerrel jártak.

USA (RKO), 102 perc, ff. angol

Rendező: Howard Hawks

Producer: Howard Hawks, Cliff Reid

Szokás mondani, hogy tuti gyerek vagy kutya szerepeltetése egy filmben tuti siker. Nos, ebben a vígjátékban egy párduckölyök kap viszonylag komolyabb szerepet. 

Nem mellesleg a két főszereplő is egy-egy húzónév: Katharine Hepburn és Cary Grant. Utóbbit nyilván nem kell bemutatni. Hepburn-el kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy semmi köze Audrey Hepburn-höz azon túl, hogy egyezik a vezetéknevük. 

Ettől a filmtől az égvilágon semmi mást nem kell várni, csak egy jó másfél órás könnyed vidámságot. Semmivel sem mutat túl a korszakra jellemző screwball comedy-k jellegzetességein: A főszereplő párról már az első néhány perc után lehet tudni, hogy a film végén egymásra találnak, mégis szinte végigveszekszik az egész filmet. Mi meg persze jó esetben szórakozunk rajtuk.

Cary Grant a tőle megszokott módon, megbízhatóan hozza a vígjáték által tőle megkívánt karaktert. Hepburn-nek viszont ez volt az első vidám szerepe, és állítólag nehezen rázkódott bele a dologba. Vihogva, hangosan nevetve beszélt eleinte, és úgy tűnt, hogy komoly gondok lesznek így a filmmel. De végül belerázódott, én legalábbis nyomát sem látom ennek a kezdeti bizonytalanságnak. Sőt, kifejezetten bejött Hepburn lazasága.

Cary Grant rutinosan hozza a rá osztott szerepet, de ez a film nem igazán nyújtott arra lehetőséget, hogy megmutassa miért tartják akkora színésznek. Annyit viszont érdemes elpletykálni róla, hogy míg Katharine Hepburn szoros barátságot ápolt a harmadik szereplővel, a párduccal, addig Cary Grant rettegett a nagymacskától. Bár a filmen ez többnyire nem észrevehető, de Grant jeleneteinek nagy részét úgy vették fel, hogy a színészt egy üvegfal választotta el a párductól. 

A sztori: - csak, hogy nagy vonalakban orientálódjunk - A nő (Hepburn) kinézi magának a férfit (Grant) szinte a film elején, és onnét fogva nincs apelláta. Nem nyugszik míg meg nem szerzi magának, függetlenül attól, hogy a férfi valójában épp az esküvőjére készül menyasszonyával... Ennyi... a párduc csak körítés...