Franciaország (Paris Film), 94 perc, ff. francia

Rendező: Julien Duvivier

Producer: Raymond Hakim, Robert Hakim

Nehéz eldönteni, hogy Jean Gabin karizmája, vagy a fülledten misztikus arab óvárosi környezet zegzugos egzotikuma miatt ennyire hatásos ez a film...

Gabin-t nemrég láttuk a Nagy Ábrándban, itt talán még annál is nagyobbat játszik. Jelen esetben egy hétpróbás bűnözőt alakít (Pépé le Moko-t), akit üldöz a francia rendőrség, mely elől már csak az Algíri Kaszbában (franciásan Casbah), a labirintus-szerű arab óvárosban talál menedéket. Ez a túlzsúfolt, igazi arab belváros összezár a rendőrök előtt, ha Pépé-t akarják elfogni. Néha frissen kinevezett kapitányok még megpróbálkoznak a behatolással, de a tapasztaltabbak tudják, hogy a Kaszbában felesleges próbálkozni, ott a rendőrség tehetetlen. 

A film másik főszereplője tehát maga a belváros. Jól érzékelhető, hogy ekkoriban Algéria, mint gyarmat - valóban Franciaország szerves részeként funkcionált. A film egy részét az eredeti óvárosban forgatták. És bár a film másik részét épített díszletekben vették fel, nagyon oda kell figyelni, ha ki akarjuk szúrni, hogy mi az eredeti és mi az épített. Mielőtt bármit is mutatnék a filmből, íme először egy jelenkori kép a Kasbából. Nem sok minden változott 1937-hez képest. Pépé és a nők. - Pépé - mint egy francia Robin Hood - teljes védettséget élvez az arab óvárosban, ám ez még semmi. A nők is rajonganak érte. Ő az "Ászok Ásza" mondja róla egy rajongója. Ott van az otthona, ahol éppen nőre lel. Minden nő belé szerelmes. Jelenlegi kedvence Inéz a cigánylány. Bár pontosan tudja Inés, hogy elsősége nem jelent egyben kizárólagosságot is, de azért időnként bosszúsan veszi tudomásul, ha osztoznia kell.

Márpedig valaki éppen erősen megingatja eme pozíciójában, mégpedig a turistaként az óvárosban sétálgató Gaby, a Párizsi kabaré egyik csillaga, akibe Pépé gyakorlatilag első látásra beleszeret. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a film egyik fő konfliktusa, és a végkifejlet is nagy részben ehhez a rivalizáláshoz köthető. 

Pépé és a rendőrség - Melynek gyengébb képességű tagjai megpróbálkoznak a Kaszba lerohanásával is, de a legrafináltabb, egy bizonyos Slimane felügyelő tudja, hogy az egyetlen megoldás, ha Pépé-t két év bujkálás után végre kicsalja a zegzugos óvárosból, melynek határain kívül már a rendőrség az úr. Slimane felügyelőt, ha nem is fogadta be a Kaszba, de megtűrt, szabadon mozoghat, és ami még izgalmasabb, Pépével már-már kölcsönösen tisztelik egymást. Pépé tudja, hogy a felügyelő ravasz (de nem alattomos) csellel készül, hiszen gyakorlatilag minden találkozásukkor közli a felügyelő Pépé-vel, hogy mennyire feni rá a fogát. A felügyelő is tudja, hogy Pépé esetében sem kell attól tartani, hogy hátba szúrja egy óvatlan pillanatban. Mondhatni: nemes ellenfelek küzdelme ez. 

Az Alvilág Királya a francia lírai realizmus egyik remek korai példája. Költői realizmusnak is szokás emlegetni. Nem stílus, nincsenek olyan egységes jegyei, mint a német expresszionizmusnak, vagy mondjuk a szovjet montázselméletnek. Inkább "áramlatnak" szokás nevezni. Középpontjában legtöbbször a társadalom peremén élő emberek állnak, munkanélküliek, bűnözők. Általában egy nagy utolsó remény villan fel, mely pozitív végkifejlet lehetőségét vetíti elő, de legtöbb esetben végül csalódás következik, vagy adott esetben a központi figura tragikus halála. 

Jelen film rendezője (Jean Duvivier) mellett Marcel Carné (Mire Megvirrad)és Jean Renoir voltak ennek az "áramlatnak" a legerősebb képviselői.