Magyarország (Pegazus Filmvállalat), 95 perc, ff., magyar

Rendező: Kalmár László

producer: Zilahy Lajos

A harmincas évek magyar filmgyártása kétségtelenül a könnyed romantikus vígjátékok sorozatgyártásában telt. A recept viszonylag egyszerű volt: Szükség van (1) Kabos Gyulára (2) egy-két fülbemászó dalra. (3) egy összeillő fiatal párra (4) és egy félreértésekre alapuló forgatókönyvre, mely nyomokban szerelmi bonyodalmakat is tartalmazott. Ezzel a négy összetevővel a siker szinte garantált volt.

Most viszont elérkeztünk az évtized végére, a második világháború kapujában vagyunk, a zsidótörvények közepette... hát az embereknek úgy általában nem lehetett valami fényes jókedvük... Ez a közhangulat kedvezett a komorabb hangulatú melodrámáknak, mint amilyen ez a film is.

Zilahy Lajos újságíróként, költőként és drámaíróként is dolgozott. 1922-ben írta meg első regényét Halálos Tavasz címmel, mely azonnal viharos sikert aratott. Későbbi drámáit a Nemzeti Színház is játszotta, több újság szerkesztőségében is dolgozott. Számos művét megfilmesítették a harmincas években. 

Alapvetően szimpatizál Horthy rendszerével, sőt a közismerten antiszemita Gömbös Gyula miniszterelnökkel is barátkozott, de a háború kitörése után szembefordult a rendszerrel, annyira, hogy a negyvenes években már bujkálnia kellett (többek között a Károlyi-birtokon) a gestapo és a nyilasok elöl. 1947 után Amerikába költözött.

A harmincas években azonban még saját filmstúdiót alapított Pegazus Filmvállalat néven, amivel többek között belevágott első nagy sikerének, a Halálos Tavasznak a megfilmesítésébe. 

Bár a rendező papíron Kalmár László volt, sokan úgy emlékeznek vissza, hogy Zilahy erősen beleszólt mindenbe.

A 303-as lista eme filmről szóló bejegyzésében az elemző azt írja, hogy a film "... nem állta ki az idő próbáját...". Ezzel azért erősen vitatkoznék. Ez az alkotás a legszebb magyar romantikus filmek közé tartozik. Még csak porosnak sem nevezném, egyszerűen nosztalgikus visszatekinteni, hogy hogyan éltek, hogyan udvaroltak, hogyan voltak szerelmesek az emberek a háborút közvetlenül megelőző időben. Mert itt kell megjegyeznem, hogy az eredeti regény első világháborút megelőző korát áthelyezi a film a harmincas évek közepébe.

A film első felében dr Egry Iván (Jávor Pál) megismerkedik a vele egy házban lakó Edittel (Karády Katalin). Viszonylag gyorsan és hatékonyan egymásba szeretnek. Edit édesapja azonban már másnak szánja a lányt, ezért kénytelenek titokban randevúzni. Iván egy kis eldugott utcácskában bérel egy kis lakást titkos kis randevúik számára.(A filmbeli Ág utca 2 valójában a II. kerület Kilátás utca 4-ben van, ahol a ház - bár erősen átalakítva, azért - ma is áll és felismerhető)

A film egyik legtöbbet emlegetett jelenete, mely akkoriban ráadásul sokak tiltakozását, és persze mások elismerését is kivívta: amikor Iván kéri, hogy miközben zongorázik, Edit vetkőzzön meztelenre mögötte. Ígéri, hogy nem néz oda. És Edit ezt megteszi.. Nagyon izgalmas jelenet még akkor is (vagy talán pont épp ezért), ha magát a meztelenséget nem látjuk, csak Karády kezeit, ahogy dobja le a ruháit, és ahogy kezei és a falon testének árnyéka ringanak a gyönyörű zenére... Mire véget ér a dal, Edit újra ruhában áll, és csak ekkor veszi észre, hogy a pianínó fölött álló mézeskalács szív kis tükrében Iván mindent látott. De úgy tűnik, ez őt már egyáltalán nem zavarja.

Karádynak ez volt az első filmszerepe, és talán nem túlzás azt állítani, hogy a bemutató másnapján hatalmas sztár lett belőle. Az általa megformált nőalak nagyon eltért a korábban megszokottaktól. Kimért, visszafogottságában is eleganciát sugárzó, ugyanakkor szenvedélytől sem mentes alakja sok férfi fantáziáját beindította. Gyönyörű jelenet! 

Ez lett a veszted...

Mind a kettőnk veszte...

Gyönyörű dal. Többször visszatér a film során, mindig egy kicsit más hangulattal, más funkcióval...

EZ szól a fenti vetkőzős jelenet alatt is, de érdemes meghallgatni azt a változatot is, amikor Karády először énekli a zongora mögül:

Karády hűvös szépsége kegyetlen női szívet sugallhat. A valóság nem is állhat távolabb a látszattól. Önfeláldozása a nácik és a kommunisták rendszerében is bajba sodorta. A Gestapo állítólag kis híján agyonverte kémkedés vádja miatt, azonban ezek után sem fogta vissza magát: egyes elbeszélések szerint zsidó gyerekek életét vásárolta meg családi ékszereivel a nyilasoktól, hogy megmentse őket a Dunába lövetéstől, némelyiküket saját lakásán gondozva a háború végéig. Furcsa módon a kommunisták alatt is folytatódott üldöztetése. Nem nagyon kapott munkát, az emberek teljesen elpártoltak tőle. 1951-ben külföldre szökött, 1968-ban New Yorkban telepedett le ahol 1990-ben halt meg. És ami egyszerűen nem fér a fejembe: ennyi magyarországi üldöztetés és szenvedés után, végakaratában kérte, hogy Magyarországon temessék el.

Anélkül, hogy a film fordulatait lelőném, rátérek a film második felére, ahol Iván egy másik nővel ismerkedik össze. Nagy Józsába (Szörényi Éva) szeret bele, aki túl van már egy férfi elvesztésén. Nem is szeretne komolyabb kapcsolatba kerülni, mégis úgy alakul, hogy Ivánnal összegabalyodik az élete.

Józsa szinte pontos ellentéte Editnek. Naiv, érzelmeit őszintén kimutató, imádni való nő. Szépsége sokkal egyszerűbb, bájosabb. Talán a titokzatosságtól való mentessége sodorja Ivánt bajba. Izgalmakat keresve - és talán még előző csalódása miatti bánatában - a kártyaasztalnál tölti ideje nagy részét, gyakorlatilag eltékozolja teljes vagyonát.

Szörényi Éva sorsa sokban hasonlít Karádyéhoz. Ő is menekült Magyarországról, igaz, ő csak '56 után. 

A film végét nem mondhatom el. Bár a legelső percek sugallják a konkrét befejezést (a címből is sejthetjük, hogy valaki bizonyosan meghal) ami az utolsó pár percben történik arra nem számítottam, és teljesen letaglózott. 

Az én filmtáramban ez bizony a tökéletes filmek közé kerül. Az egyik legjobb, legszebb magyar film.

Magyarország (Patria Film), 75 perc, ff., magyar

Rendező: Székely István

Producer: Gál Ernő

Sajnos ez esetben nem sikerült fellelnem egy valamirevaló korabeli filmplakátot, ezért ezzel a jellegtelen DVD borítóval kell beérnem most. A listán korábban látott Hyppolit, a lakáj és a Meseautó mellett ez a film valamivel kevésbé ismert, népszerűsége elmarad az előző kettő mögött. Ennek oka talán abban kereshető, hogy az első két film optimális arányban vegyítette a romantikát a komédiával, ebből a filmből viszont az a bájos romantika - ami annyira szerethetővé teszi a másik kettőt - nagyrészt kimaradt, már amennyiben a prostituáltak és kuncsaftjaik közötti kapcsolatot nem tekintjük annak. A vígjátéki elemek nagy részéről viszont ezúttal is Kabos Gyula gondoskodik, aki ezúttal Angelusz Angéla... (figyelem, nem elírás!) ex-nőimitátor. Jelenleg kabaré-rendező. Ha nem a saját szememmel látom, valószínűleg senkinek nem hiszem el, hogy egy 1934-es film egyik zenés jelenetében Kabos Gyula nőiesen magas hangon énekel, és közben pipiskedve táncol női ruhában, parókával, amikor egy művésznő betegsége miatt neki kell beugrania.

Szép Ernő 1919-ben írta Lila Akác című regényét, mely 1914-ben játszódik. Az első világháború előtti mulatók, orfeumok világába kalauzol el ez a melodráma, melynek a végén a női főszereplő, Tóth Mancit (Ágay Irén) vengerkának (azaz magyar kurvának) szerződik Moszkvába, míg Palit (Nagy György), a férfi főszereplőt besorozzák a háború kitörése miatt.

Hogy a film mennyire messze távolodott a regénytől, arra talán az a legjellemzőbb, hogy szóba sem kerül a háború. 

 A szerelem szép attrakció, csak épp a belépti díjat a szereplőknek kell megfizetni.

Ez a - filmből származó - idézet is jelzi, hogy a szórakozóhelyek csillogó világa mögött sok boldogságot nem fogunk találni. Vagy a pénzes férfiakat használják ki a nagyvilági nők, vagy a naiv fiatal lányokat kezelik pillanatnyi szeszélyük szerint a férfiak....

Bár a regényt nem olvastam, egyöntetű vélemény, hogy a filmnek nem sok köze van hozzá. Talán a rendező, Székely István is érezhette ezt, mert 1972-ben újraforgatta a filmet Bálint András és Halász Judit főszereplésével.

Dalai fülbemászóak, amiről Ábrahám Pál gondoskodott: 

Talán a legismertebb dal a Hallo, baby, mely több változatban is előadásra kerül, itt például a nőimitátorként fellépő Kabos előadásában.

A másik dal, ami kifejezetten hangulatos, maga a Lila Akác:

Magyarország (Reflektor Film), 90 perc, ff., magyar

Rendező: Gaál Béla

Producer: Vitéz Miklósné

Valami varázslat, amit ennek a filmnek a készítői csináltak! Szinte egytől egyig: színészek, forgatókönyvíró, rendező, operatőr... mindegyik remek munkát végzett. Ez egy olyan film, ami közel száz évvel elkészülte után is olyan remek szórakozást nyújt, hogy még az igencsak megkopott filmtekercs képi minősége sem túl zavaró.

Itt jegyzem meg, hogy az általában remek munkát végző Magyar Nemzeti Filmarchívum nemrég mutatta be ennek a filmnek is a restaurált változatát. Remélem, hogy Karácsonyra vagy szabadon hozzáférhetővé, vagy DVD-n megvásárolhatóvá teszik ezt a filmet is.

A korszak egyik tipikus romantikus vígjátéki alapszituációja kerül bemutatásra: a gazdag bankár beleszeret a szegény gépíró-kisasszonyba, aki az alagsorban dolgozik, és soha nem is találkoztak egymással. Legalábbis a munkahelyen nem. De egy autószalonban összefutnak. Persze nem tudják egymásról, hogy ki kicsoda. A fényűző élettől, és a könnyen megkapható fiatal hölgyek okozta örömöktől kissé megcsömörlött igazgató - meglátva a vonzó kisasszonyt - egyből kivirul és újra szerelmes lesz. Ezúttal azonban nem akarja, hogy a pénzéért szeressék, eljátssza, hogy ő az autószalon egyik alkalmazottja. Mivel a lánynak nagyon megtetszik az egyik luxusautó, a bankigazgató azt hazudja, hogy a hölgy a tízezredik vásárló, és ezzel megnyerte az autót. 

Perczel Zita, mint Kovács Vera banki alkalmazott, lenyűgöző. Nem csak szép, de imádni valóan hozza a naiv lányt. Csak mellékesen jelzem, hogy Tolnay Klári is szerepelt a filmben, ő Vera barátnőjét alakította. Itt még egy alig pár mondatos szerep jutott csak neki. Tolnay-val kapcsolatban büszkén mesélhetem, hogy őt én még láttam színpadon játszani a kilencvenes évek elején az akkori Nemzeti Színházban (ma Pesti Magyar Színház). 

Perczel Zita a negyvenes éveket már New Yorkban töltötte, az ötvenes éveket már Párizsban, és jó néhány világvárosban élt hosszabb rövidebb ideig. Majd a rendszerváltás után Budapesten és Kecskeméten is újra láthatta a színházi közönség. Tolnay előtt két és fél évvel halt meg.

Előbb-utóbb az igazgató (Törzs Jenő) megtudja, hogy a kiszemelt lány az ő bankjánál dolgozik, de semmiképpen nem szeretne lebukni, ez egyszer szeretné, ha önmagáért, és nem a pénzéért szeretné meg egy hölgy. Továbbra is különböző trükkökkel tartja fenn a látszatot, és ezt addig tervezi folytatni, amíg a lány meg nem csókolja őt, mint sofőrt, és majd akkor árulja csak el, hogy ő a vezérigazgató.

Vera osztályvezetőjének (Kabos Gyula) is komoly szerepe van a filmben. Egyrészt ő szállítja a legjobb poénokat, másrészt örökös ügyetlenkedésével kicsit megkavarja a szálakat. Pont annyira, hogy ebbe a "feel-good" romantikus komédiába kellő mennyiségű izgalom is kerülhessen a végére.

Szegény Kabos állítólag nem volt nagyon boldog attól, hogy minden filmben ugyanazt a szerepet játszotta... ezt a hebehurgya, dadogós kisembert, aki mindig valami butaságot csinál vagy mond. De hát annyira jól állt ez neki... akarhatott ő drámai szerepet előadni, de tudták a rendezők, hogy bármi mást adnának neki, a közönség csalódott lenne...

A Hyppolitnak két fülbemászó dalbetétje is volt, ennek csak egy, de az a film során többször is visszatérően andalítja a nézőt... ki ne ismerné: "Meseautóban színezüst erdők során, repülünk a szívünk tavaszán..."

Talán érdemes még megemlíteni a film utolsó harmadának helyszínét, a Lillafüredi kastély szállót. Már régóta szemezek vele. Nem tudom eldönteni, hogy nyáron, vagy télen érdemes inkább eltölteni ott néhány napot. Eddig a télre szavaztam, de a film hangulata miatt lehet, hogy mégis egyszer nyáron töltök el néhány napot arrafelé...

Mivel ezeknek a harmincas évekbeli romantikus komédiáknak egy jó része az osztálykülönbségekkel kapcsolatos félreértéseken alapult, ezért az "osztály-nélküli" épülő szocialista vezetőség nem szerette ezeket a filmeket. Nem is nagyon lehetett látni sehol, csak az öregek mesélték, hogy a Meseautó bizony milyen szép film volt... A forradalom utáni enyhülés időszakában azonban ezen a téren is enyhült a szigor: 1958-ban a filmmúzeumban újra bemutatták a filmet. Állítólag kígyózó sorok álltak a jegypénztáraknál.

A film egyik fontos szereplőjének, a BO 654 rendszámú meseautónak is kalandos sorsa volt: valamilyen okból a Keletborsodmegyei Népbolt Vállalat kapta meg. Ők üzemeltették. Hogy pontosan mire használták, és kinek volt ez az eszement ötlete... arról már nem szól a fáma...

Magyarország (Astra filmvállalat), 64 perc, ff. néma

Rendező: Balogh Béla

Producer: Oláh Gyárfás Mihály

Nem akarok mellébeszélni: ez a film gyakorlatilag élvezhetetlen mai szemmel nézve. Feltehetőleg az 1917-ben készült filmek a maguk idejében sem voltak olyan technikai színvonalon, mint mondjuk a harmincas években, amikor a filmes technológia fejlődésének köszönhetően már kifejezetten jó minőségű filmeket készítettek.

Ebből a filmből csak egy 17,5 mm-es pozitív maradt meg, és eddig nem készült róla restaurált változat, ezért a viszonylag rövidebb, egy óra körüli hosszúság is igazi filmrajongói türelmet és megértést igényel. 

Cserébe annyi biztatót tudok mondani, hogy az 1001-es listával ellentétben - ahol hozzávetőlegesen 50 némafilmen át vezetett az út a hangosfilmekhez, itt - a 303-as magyar listán - ez az egy némafilm szerepel, és máris jönnek a hangosfilmek.

1910-ben nagy sikerrel mutatták be az Obsitos című "énekes színjáték"-ot, melynek dalait Kálmán Imre szerezte. Az első világháború miatt tilos volt a szemben álló országok filmterméseit itthon bemutatni, aminek legalább annyi termékeny hatása volt, hogy a hazai filmgyártás gyorsan felvirágzott. Talán ennek köszönhető a sikeres színmű megfilmesítése is. Érdekesség, hogy a némafilmes bemutatóhoz is az a Kálmán Imre szerezte a kísérőzenét, aki az eredeti darab zeneszerzője volt. Sajnálatos módon számunkra ez a némafilmes kísérőzene nem maradt fenn. Így a jelenleg elérhető változathoz új zene készült. Itt jegyzem meg azoknak, akik nem mozognak ismerősen a némafilmek világában: Sok esetben készült előre komponált zenemű ezekhez a filmekhez, de sokkal jellemzőbb volt, hogy a mozi zongoristája improvizált a filmre annak pillanatnyi eseményeinek és hangulatának megfelelően.

Még egy érdekesség: 1922-ben újra elővették a filmet, de ekkor már egy vegyes felvágottat csináltak belőle: ekkor a filmet színpadi jelenekkel tarkítva mutatták be.

A film nagy része külső helyszínen, Fóton a Károlyi birtokon készült. 

Gyuri szerelmes egy lányba. A lányt viszont másnak szánják. Bár ez a film nagyrészt mentes attól a végletekig színpadias színjátszási formától, mely főleg a korai némafilmek volt a sajátja, a Gyurit játszó Torday Ottó - talán a színészek között egyetlenként - kicsit azért túlzásba viszi a dolgokat... inkább viccesnek tűnt, ahogy szerelmi bánatában szinte zokogott, majd hirtelen gondolt egyet, és világgá futott... szó szerint, kifutott a házból, és a családja többet nem hallott róla...

Eltelik sok-sok év, már a világháborúban vagyunk (ne felejtsük, ekkor még nem hívták elsőnek, mert nem tudták, hogy lesz majd egy második is) Látjuk Gyurit katonaként harcolni, és látjuk, hogy van egy nagyon jó barátja (András), aki annyira hasonlít rá, hogy mások azt hiszik, hogy ikrek. Nos, a film annyira rossz minőségű, hogy az arcok alig felismerhetőek, így nem is nagyon tudok nyilatkozni eme hasonlóságról.

A mi Gyurink elesik a háborúban, és haldoklása során András barátját kéri meg, hogy értesítse erről édesanyját. András teljesíti is a kérést, ám amikor a család meglátja őt, mindenki azt hiszi, hogy a rég nem látott Gyuri tért végre haza... András pedig nem akarja elvenni örömüket, eljátssza, hogy ő tényleg Gyuri...

Erős jóindulat kell ahhoz, hogy a történet eme csavarját benyeljük. Nincs olyan anya szerintem, aki tíz év távollét után ne látná néhány másodperc után, hogy a saját fia jött-e haza vagy nem...

Párhuzamos montázsok (vágás helyszínek között), flashback-ek (visszatekintések) fordulnak elő a filmben, sőt egy angyalos jelenet is látható, ahol a fronton harcoló csapatoknak megjelenik egy tündöklő, áttetsző angyal, akinek láttára eldobja mindenki a fegyverét, és örömmel szaladnak egymást átkarolni a percekkel azelőttig küzdő felek... Nagy blődli, érdekessége természetesen a technikai megvalósításban van, szépen megoldott az angyal áttetsző megjelenítése.

Hát ennyit a magyar némafilmekről, jönnek a harmincas évek Kabossal, Jávorral és a többiekkel....!

Magyarország (Mafilm), 92 perc, ff., magyar

Rendező: Fábri Zoltán

Az eredeti (amerikai) 1001-es listán három magyar film szerepel (Csillagosok, Katonák; Még Kér a Nép és a Sátántangó). A magyar kiadás szerkesztőjének (Bori Erzsébetnek) köszönhetően a magyar kiadásba bekerült további hat cím. Ez - a Hyppolit, a lakály után - a második ilyen kakukktojás.

Nem mintha kicsit is úgy érezném, hogy kilógna a sorból. Persze nem tudom külső szemlélőként nézni, nem tudom a gyönyörűen szomorú nótát úgy hallgatni, mintha nem az anyanyelvemen szólna bús szövege.

Gyerekkoromban Törőcsik Mari érdes hangja és talán a Szegény Dzsoni és Árnikában nyújtott Százarcú Boszorka szerepe miatt sokáig ellenszenves volt, felnőtt koromban azonban nagyon megkedveltem, minden sallangtól mentes, természetes játéka nem véletlenül emelte a Halhatatlanok Társulatába. 

20 éves korában ezzel a filmmel lett országosan híres. Látva ezt az ártatlanul szép arcot, nem csodálom, ha egy ország kezdett el rajongani érte. Na persze a szépség egy dolog, de ez a finom, természetes, nagyon visszafogott játék felejthetetlenné teszi a Törőcsik által játszott Pataki Mari figuráját.

Törőcsik Mari játékmódját kiemeli partnere, a fiatalon (27 évesen) öngyilkossá lett Soós Imre sokkal színpadiasabb, a harmincas évekbeli magyar filmekből ismerős gesztusokat felmutató stílusa.

Többen zseniális, meg nem értett tehetségnek tartják/tartották, nekem Törőcsik mellett túlzottan modorosnak tűnik.

Pszichiáter feleségével közösen elkövetett öngyilkosságuk körülményei nem teljesen világosak. Több helyen szó esik egy esetleges harmadik személy jelenlétéről is, melynek tisztázására valószínűleg már soha nem fog sor kerülni.

Bár a film zenéjét Ránki György szerezte, aki több más film mellett ebben is remek dolgokat alkotott, számomra ebből a filmből a legemlékezetesebb mégis egy magyar nóta, mely többször is felhangzik a film folyamán: a Jaj, de széles, jaj, de hosszú ez az út...

A rendező, Fábri Zoltán mesélte egy interjúban, hogy már minden megvolt a filmhez, a forgatókönyv, a díszlettervek, a filmzene nagy része is, egyedül ez a szinte kesergő motívum hiányzott. Egyszer valaki elénekelte neki ezt a nótát, és rögtön tudta, hogy ez az, amit keresett. A filmben Soós Imre hangján szólal meg. Bár színjátszó stílusa az én ízlésemtől viszonylag távol áll, ahogy ezt a dalt elénekli, annál szebben talán nem lehet ezt előadni... Így a filmből kiragadva talán zavaró lehet, hogy a nóta alatt hallható a lagziból kiszűrődő egészen más zene is.

A neten több változatban  is megtalálható ez a dal, de emellett a többi teljesen érzelemmentesnek hat egytől egyig. Itt van hát az eredeti:

Falusi Rómeó és Júlia történetnek is szokás címkézni a Körhintát. Pataki Mari (Törőcsik) Bíró Mátéba (Soós Imre) szerelmes, a szülei - leginkább édesapja - azonban a tehetős Farkas Sándornak (Szirtes Ádám) szánják:

"Főd a fődhöz házasodik"

Az ellentmondást nem tűrő apa (Barsi Béla) áll szemben a szerelmének megálljt parancsolni nem tudó, épphogy csak lázadni merő lánnyal, és annak udvarlójával. Az édesanya (Kiss Manyi) láthatóan félelemből és hagyománytiszteletből inkább semelyik oldalon nem foglal állást. Férjurától fél, lányát meg félti.

Egy leheletnyi zavaró - talán akkoriban elkerülhetetlen - mellékszál a téeszből való kilépők és maradók ellentéte, ami belegondolva, hogy a Rákosi rendszer legsötétebb éveiben járunk, még elcsodálkozásra is készteti az embert, hogy ilyen halványan és szinte demagógiától mentesen van jelen.

Kétszer jelenik meg igazán hangsúlyosan a körhinta a filmben. Egyszer valóságosan, amikor egy mulatságon egy vidámparkos körhintán ülnek az önfeledten nevető fiatalok. Szinte mi is ott ülünk velük, részesei vagyunk a szédítő pörgésnek. Abból a perspektívából és szinte ugyanúgy látjuk a kívülállókat, ahogy a körhintán szédítő sebességgel pörögve látni szoktuk. Közben az annyira jellegzetes wurlizer-es walzer szól.

Másodszor már átvitt értelemben ülünk a körhintán. Amikor egy lagzin az egymástól eltiltott szerelmesek áthágják a rájuk erőltetett szabályokat, és egymással táncolnak, mintha soha nem akarnák abbahagyni, egyre gyorsuló tempóval... Ekkor is, mintha újra azon a körhintán ülnének, önfeledten...

Az 1956-os Cannes-i fesztiválon a vetítés után állítólag feltörték a magyar standot, hogy szétkapkodják az ott tárolt sajtófotókat. Meglepetésre nem kapott semmilyen díjat ez a film, ami kisebb közfelháborodást is keltett.

Fábri Zoltán olyan további remekművekkel ajándékozott meg minket, mint a Húsz Óra, Isten hozta, Őrnagy Úr, Az ötödik pecsét és A Pál utcai fiúk.

Magyarország, (Kovács Emil és Tsa, Sonor Film), 76 perc, ff. magyar

Rendező: Székely István

Producer: Albert Samek

Büszkén nyitottam az 1001-es könyvet az 52. filmnél, vártam már, hogy végre egy magyar filmhez érjek, és ez most végre megtörtént! Igaz, ehhez egy kis "csalás" is kellett.

Az eredeti kiadásban ugyanis nyoma sincs a Hyppolit-nak. Van ugyan három magyar mű (két Jancsó film, plusz a közel 8 órás Sátántangó Tarr Bélától), de a Hyppolit-ot - néhány további magyar filmmel együtt - a magyar kiadás szerkesztője, Bori Erzsébet filmkritikus csempészte be a magyar változatba. 

Örömre ad okot, hogy ez a film is gyönyörűen fel lett újítva, és külön érdekesség, hogy az egyik szereplő, a Terkát alakító Fenyvessy Éva 2009-es halála előtt állítólag még láthatta ezt a frissen restaurált változatot.

Bizony! Most már elérkeztünk az 1001-es lista ama időszakába, ahol a film fiatalabb szereplői között van esély olyanra akadni, aki még köztünk van. 

Ha "háború előtti" magyar vígjáték, akkor Kabos Gyula neve szinte megkerülhetetlen. Itt szeretném közbeiktatni, hogy bár a Hyppolit-ot a második teljesen hangos magyar filmként szokták említeni, igazából csak egy kis nagyvonalúsággal lehet tisztán magyar filmnek tekinteni.

Tudni érdemes, hogy egy Albert Samek nevű prágai úriember Sonor Film nevű cége gyártotta a filmet a Budapesti Hunnia Filmgyár díszletei között. És, ha el is ismerjük, hogy a stábja és szereplői mind magyarok voltak, érdemes megjegyezni, hogy ezt a filmet változatlan forgatókönyvvel, és ugyanazok között a díszletek között párhuzamosan német szereplőkkel, német nyelven is leforgatták. Ez egyébként nem volt különösebben szokatlan akkoriban. A hangosfilmek egyik problémája volt, hogy a némafilmekkel ellentétben külföldön nehéz volt értékesíteni, mert a más nyelvet beszélők nem értették őket. (A némafilmek felirattábláit még viszonylag könnyű volt kicserélni más nyelvűekre.) A magyar nyelvű piac viszonylag kicsi volt ahhoz, hogy nagyot lehessen kaszálni rajtuk, így költség-optimalizálás gyanánt a sokkal nagyobb német piacra is elkészítették Er und sein Diener címmel. A magyar változattól eltérően ez szinte semmilyen nyomot nem hagyott maga után.

- Hideg vagy meleg fürdőt parancsol?

- Ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit...

 A filmben kapunk vígjátékból is egy kicsit, meg romantikából is egy kicsit, és ha mindez még mindig kevés lenne, kapunk két fülbemászó betétdalt is: "Köszönöm, hogy Imádott" és "Pá, Kis Aranyom!" címmel. Mindkettő Eisemann Mihály szerzeménye.

A romantikus szál talán a szerényebb a kettő közül. Persze egy ilyen könnyed filmtől nem várhat az ember túl nagy érzelmi hullámzást, de azért valljuk be: az, hogy a hősszerelmes mérnök úr (!) "álruhában" sofőrként dolgozik Schneider úr cégénél azért, hogy annak lánya, Terka sofőrként szeressen bele, ne pedig jól menő mérnökként... hát egy kicsit talán erőltetett, ám kétségtelenül romantikus alapfelállás. Ne legyenek kétségeink, egy ilyen könnyed film esetén természetesen a szerelmesek végül egymásra találnak, ám addig még jó néhány félreértéstől hemzsegő szituáció vezet. A hősszerelmest Jávor Pál alakítja, aki pályája során nem is nagyon mozdul majd ki ebből a skatulyából. Terkát pedig az a Fenyvessy Éva játssza, aki egyedüliként megélte a XXI. századot a szereplők közül. 

Kétségtelenül a vígjátéki vonal a film erőssége, melynek tengelyében a Kabos Gyula - Csortos Gyula kettős áll. Kabos azt az újgazdag polgárt alakítja, akinek a pénze már megvan, ízlése viszont még nincs meg ahhoz, hogy a felső tízezer életét élje. Nem is vágyik ő erre. Schneider úr szíve szerint megmaradna az a kispolgár, aki "a hagymához is hagymát eszik", sznob felesége az, aki a Csortos által alakított lakáj alkalmazásával mindent felkavar a család körül. Hyppolit nagyon is tisztában van a felső tízezer megszokott életmódjával, és természetesnek veszi, hogy új munkahelyén - a Schneider villában - is az általa normaként elfogadott értékrend szerint zajlik az élet. Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor valami olyan közegbe kerülünk, aminek a szokásaival, szabályaival nem vagyunk tisztában, de félünk bevallani ezt a többieknek, félünk, hogy megszólnak érte, ezért figyelünk, és megpróbáljuk felvenni a tempót. Na valami ilyesmivel próbálkozik a Schneider család, és ez elég humor-forrást ad az egy és negyedórás film számára. 

 A Hyppolit felújításáról készült egy 12 perces kis film. Érdekes annak, aki kíváncsi egy régi film restaurációjának technikai részleteire.