Magyarország (Astra filmvállalat), 64 perc, ff. néma
Rendező: Balogh Béla
Producer: Oláh Gyárfás Mihály
Nem akarok mellébeszélni: ez a film gyakorlatilag élvezhetetlen mai szemmel nézve. Feltehetőleg az 1917-ben készült filmek a maguk idejében sem voltak olyan technikai színvonalon, mint mondjuk a harmincas években, amikor a filmes technológia fejlődésének köszönhetően már kifejezetten jó minőségű filmeket készítettek.
Ebből a filmből csak egy 17,5 mm-es pozitív maradt meg, és eddig nem készült róla restaurált változat, ezért a viszonylag rövidebb, egy óra körüli hosszúság is igazi filmrajongói türelmet és megértést igényel.
Cserébe annyi biztatót tudok mondani, hogy az 1001-es listával ellentétben - ahol hozzávetőlegesen 50 némafilmen át vezetett az út a hangosfilmekhez, itt - a 303-as magyar listán - ez az egy némafilm szerepel, és máris jönnek a hangosfilmek.
1910-ben nagy sikerrel mutatták be az Obsitos című "énekes színjáték"-ot, melynek dalait Kálmán Imre szerezte. Az első világháború miatt tilos volt a szemben álló országok filmterméseit itthon bemutatni, aminek legalább annyi termékeny hatása volt, hogy a hazai filmgyártás gyorsan felvirágzott. Talán ennek köszönhető a sikeres színmű megfilmesítése is. Érdekesség, hogy a némafilmes bemutatóhoz is az a Kálmán Imre szerezte a kísérőzenét, aki az eredeti darab zeneszerzője volt. Sajnálatos módon számunkra ez a némafilmes kísérőzene nem maradt fenn. Így a jelenleg elérhető változathoz új zene készült. Itt jegyzem meg azoknak, akik nem mozognak ismerősen a némafilmek világában: Sok esetben készült előre komponált zenemű ezekhez a filmekhez, de sokkal jellemzőbb volt, hogy a mozi zongoristája improvizált a filmre annak pillanatnyi eseményeinek és hangulatának megfelelően.
Még egy érdekesség: 1922-ben újra elővették a filmet, de ekkor már egy vegyes felvágottat csináltak belőle: ekkor a filmet színpadi jelenekkel tarkítva mutatták be.
A film nagy része külső helyszínen, Fóton a Károlyi birtokon készült.
Gyuri szerelmes egy lányba. A lányt viszont másnak szánják. Bár ez a film nagyrészt mentes attól a végletekig színpadias színjátszási formától, mely főleg a korai némafilmek volt a sajátja, a Gyurit játszó Torday Ottó - talán a színészek között egyetlenként - kicsit azért túlzásba viszi a dolgokat... inkább viccesnek tűnt, ahogy szerelmi bánatában szinte zokogott, majd hirtelen gondolt egyet, és világgá futott... szó szerint, kifutott a házból, és a családja többet nem hallott róla...
Eltelik sok-sok év, már a világháborúban vagyunk (ne felejtsük, ekkor még nem hívták elsőnek, mert nem tudták, hogy lesz majd egy második is) Látjuk Gyurit katonaként harcolni, és látjuk, hogy van egy nagyon jó barátja (András), aki annyira hasonlít rá, hogy mások azt hiszik, hogy ikrek. Nos, a film annyira rossz minőségű, hogy az arcok alig felismerhetőek, így nem is nagyon tudok nyilatkozni eme hasonlóságról.
A mi Gyurink elesik a háborúban, és haldoklása során András barátját kéri meg, hogy értesítse erről édesanyját. András teljesíti is a kérést, ám amikor a család meglátja őt, mindenki azt hiszi, hogy a rég nem látott Gyuri tért végre haza... András pedig nem akarja elvenni örömüket, eljátssza, hogy ő tényleg Gyuri...
Erős jóindulat kell ahhoz, hogy a történet eme csavarját benyeljük. Nincs olyan anya szerintem, aki tíz év távollét után ne látná néhány másodperc után, hogy a saját fia jött-e haza vagy nem...
Párhuzamos montázsok (vágás helyszínek között), flashback-ek (visszatekintések) fordulnak elő a filmben, sőt egy angyalos jelenet is látható, ahol a fronton harcoló csapatoknak megjelenik egy tündöklő, áttetsző angyal, akinek láttára eldobja mindenki a fegyverét, és örömmel szaladnak egymást átkarolni a percekkel azelőttig küzdő felek... Nagy blődli, érdekessége természetesen a technikai megvalósításban van, szépen megoldott az angyal áttetsző megjelenítése.
Hát ennyit a magyar némafilmekről, jönnek a harmincas évek Kabossal, Jávorral és a többiekkel....!
