1001 Film

... amit látnod kell, mielőtt meghalsz


317. Félévente Randevú (An Affair to Remember) - 1957

2019. szeptember 26. 12:35 - moodPedro

mv5bn2m3yji1ytutndflos00mgnilwexzjctnjy1odfhyjyxmwmwxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_cr0_0_650_1000_al.jpgUSA (Fox), 115 perc, DeLuxe color, angol

Rendező: Leo McCarey

Producer: Leo McCarey és Jerry Wald

Nem nagyon emlékszem olyan Cary Grant filmre, ami igazán tetszett volna. Játékát mindig is  manírokból építkezőnek éreztem, népszerűségére nem láttam más magyarázatot, mint ellenállhatatlan sármját, mellyel valószínűleg minden női nézőt levett a lábáról, a férfiak egy része pedig - feltételezésem szerint - rá akart hasonlítani. Nem is emlékszem, hogy igazán komoly hangvételű filmben láttam volna. Talán a Csak az Angyaloknak van Szárnyuk volt ilyen, de azt sem Cary Grant miatt szerettem. 

Most, hogy fenti kijelentésemmel elveszítettem olvasóim jó részét, lássuk, hogy ebben a filmben miért volt mégis jó Cary Grantet nézni:

Nos, úgy látom, hogy neki jót tett az öregedés. Nagyjából végig el tudtam hinni, hogy valódi érzelmeket látok Grant arcán. Lehet, hogy számára idő és élettapasztalat kellett, hogy ezekre alkalmas legyen, de az is lehet, hogy egy ilyen film kellett, ami lehetőséget adott arra, hogy "romantikus civakodásokon" túl is mutasson valamit. 

mv5bognhntbhyzetztkymc00owqyltk0zdutowi5otg2nwixyme0l2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymdc2ntezmw_v1_sy1000_sx750_al.jpg

1997-ben a Szerelem Hullámhosszán (Sleepless in Seattle) című filmben történő utalások hatására újra népszerű lett ez a film, több millió eladást generálva. Aki ennek hatására most megnézné újra a Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével készült filmet, annak javaslom, hogy inkább ezt nézze meg először, mert a Szerelem Hullámhosszán egyik szereplője részletesen elmeséli a film záró kulcsjelenetét, amivel gyakorlatilag tönkreteszi annak az élményét, aki szeretné végigizgulni.

Mert az a bizonyos záró jelenet igencsak jól fel van építve, és még én is majdnem üvöltöttem (magamban), hogy "Mondd már el neki!!!" - mint amikor a gyerekek a színházban próbálják figyelmeztetni a főszereplőt, hogy vigyázzon, mert ott van mögötte a gonosz...

Egy másik kis poént viszont megmutatnék a Szerelem Hullámhosszán-ból, és akkor kiderül, hogy milyen filmre is számíthatunk...

ezgif_com-optimize-2.gif

Na persze.. a férfiak ezt úgysem érthetik... dehogynem..!

Ez tipikusan az a film, amit például érdemes megnézned, ha egy éppen reménytelenül szerelmes csajszi vagy... bekészíted magadnak a popcornt, egy közepes tasak papírzsepit, és azzal a megnyugtató tudattal sírdogálhatsz, hogy amit a filmben látsz, legalább az nem neked fáj...

A film szinte mértani pontossággal két egyenlő részre osztható. Az első fele egy majdnem sablonosnak mondható romantikus vígjáték, míg a második fele egy romantikus dráma.

A romantikus vígjáték épphogy egy kicsit hosszabb a kelleténél - legalábbis az én ízlésem szerint -, de már ezalatt is megmutatkozott, hogy a kliséken túl is lesz itt élet.

Egy Csendes-Óceáni hajóúton (kb. mintha a Titanicon lennénk) összeismerkedik egy középkorú férfi és egy nő. (Deborah Kerr és Cary Grant). Mindketten házasok, és talán csak futó kalandnak szánják ezt az egészet, de úgy tűnik, hogy mindkettőjükben mélyebb érzések tárulnak föl, mint amire előzetesen számítottak.

Ahogy említettem, a filmnek ebben az első felében kifejezetten laza, kellemes a hangulat. Csak egészen enyhe árnyékként vetül a szerelmesek boldogságára az, hogy ennek a hajóútnak egyszer azért vége lesz, és akkor majd mindenképpen válaszút elé kell állniuk. Mindketten abban a korban vannak (a nőknél ez talán kicsit fiatalabb korban érkezik el) amikor még épp van esélyük új életet kezdeni úgy, hogy abba még beleférjen minden, akár még a közös gyerek vállalása is.

Az film első felének csúcspontja egy Franciaországi állomás. Ahogy az óceánjáró hajóknál az szokás, időnként kikötnek egy helyen, hogy ott az utasok leszállhassanak és kicsit szétnézhessenek a szárazföldön. A franciaországi Villefranche-Sur-Mer a kitérő állomása (bár, ha jól emlékszem, a városka neve nem hangzik el konkrétan a filmben), ami közvetlenül Nizza mellett található. Itt közösen meglátogatják a férfi nagymamáját, aki egy olyan álom-villában lakik, amiben szívesen tölteném életem hátralevő részét.

Maga a villa természetesen nem létezik, azt egy Hollywoodi stúdióban vették fel, és mögé vetítik a valódi francia Riviérát, de a hatás szinte tökéletes.  Bár musicalnek semmiképpen nem nevezném ezt a filmet, néhány dal azért felcsendül menet közben, de ezek valamilyen formában azért megpróbálnak illeszkedni a történetbe, itt például a nagymama ül le a zongorához, és játssza a film gyönyörű főtémáját, amire látszólag Deborah Kerr dúdol, majd énekel gyönyörűen - valójában egy profi énekesnő kölcsönözte a hangját. Hát igen, most, hogy elnézem Cary Grantet, lehet, hogy nem az ő hibája volt, hogy eddig semmi érdekeset nem láttam a játékában. Talán többségében olyan filmekben szerepelt, amiben nem nagyon volt mit megmutatni... Ezt a dalt viszonthalljuk majd a második részben sokkal komorabb körülmények között.

A szerelmesek visszaszállnak a hajóra... az utazás önfeledt napjai hamar elillannak, és újra New Yorkban találják magukat. Megfogadják, hogy rendezik az életüket. Ha ez mindkettejüknek sikerült, akkor pontosan 6 hónap múlva találkoznak az Empire State Building tetején. És itt ér véget a könnyed első rész.

Míg ez első óra egy jól összerakott könnyed kis szerelmi történet, de ennél nem sokkal több, addig a második, jóval komorabb órában néhány egészen zseniálisan megkomponált jelenet is látható.

A történet jellegénél fogva nem nagyon tudok belemenni részletekbe, mert szinte bármiről kezdenék írni, biztosan lelőnék vele egy vagy több fontos pillanatot a filmből. De itt van egy kis apróság, egy képi megoldás, ami olyan, hogy meglátom a filmben és elolvadok. Deborah Kerr alakja ott töpreng a hogyan-továbbról ablaka előtt, amikor a lágy huzat kicsit megmozdítja az ablakot, és mit látunk meg? Természetesen azt az Empire State Buildinget, melynek kilátójába a fél év múlva érvényes randevú le van beszélve...

source_3.gif

Állítólag lehetetlen valakinek elmesélni a film zárójelenetét úgy, hogy közben ne sírja el magát az ember. Én nem próbáltam. Férfi vagyok... ciki lenne beégni ... :)

Kiváncsi vagyok, hogy a mai fiatal generációnak mennyire érthető ez a film. A facebook és mobiltelefonok világában lehetséges, hogy értelmezhetetlen az a szituáció, hogy valakivel 6 hónappal későbbi időpontra beszélek meg egy randit, és nem tudom a címét, akkor az a hat hónap múlva megbeszélt találkozó az egyetlen esélyem, hogy újra láthassam... és itt be is fejezem, mielőtt valami fontos dolgot lelőnék.

mv5bnja5njaxmjqwnv5bml5banbnxkftztcwmtk4mdcyna_v1_sx1292_cr0_0_1292_999_al.jpg

Valószínűleg a színes film hozhatott egy remake hullámot az ötvenes évek második felében, mert DeMille-hez hasonlóan, aki a saját Tízparancsolat c. filmjét dolgozta fel újra - immár színesben -, most Leo McCarey érezte úgy, hogy egy korábbi saját filmjét, a Love Affairt kellene színesben is elkészíteni...

Szerintem érdemes volt... pedig hogy féltem tőle...

an-affair-to-remember_hii3n4.jpgan-affair-to-remember_a35e34d1.jpg

Szólj hozzá!

111. Kár Volt Hazudni (The Awful Truth) - 1937

2017. június 25. 13:14 - moodPedro

poster_awful_truth_the_1937_02.jpgUSA (Columbia), 91 perc, ff. angol

Rendező: Leo McCarey

Producer: Leo McCarey, Everett Riskin

A férj (Cary Grant) váratlanul hazaér floridai üzleti útjáról, ám feleségét (Irene Dunne) nem egyedül találja otthon. Mint hamarosan kiderül, ő maga sem Floridában volt üzleti úton. Pillanatok alatt felkeresik ügyvédeiket a válóper ügyében, melyet hamar le is bonyolít a bíróság. Ám a válás csak egy 90 napos "gondolkodási időszak" leteltével válik véglegessé. Addig át kell gondolniuk, hogy tényleg ezt akarják-e.

És az első perctől fogva látjuk, hogy nem! Mindketten próbálkoznak jobbra-balra, de valahogy senki sem az igazi... Na persze gondoskodnak is róla, hogy a másik még véletlenül se találjon jobbat...

Leo McCarey előző filmjének - Adj Esélyt a Holnapnak - befejezését nem volt hajlandó a Paramount igazgatójának a kérésére sem könnyedebbre venni, ezért ott nem hosszabbították meg szerződését. Tárt karokkal fogadták hát a kis Columbiánál, ahol még ugyanebben az évben leforgatta ezt a vígjátékot.

A rendező ezúttal nem bonyolította túl a dolgot. Megvolt az alapszituáció, de forgatókönyv nem nagyon volt. Ami volt, azt a szereplők a felvétel reggelén kapták kézhez, de az is gyakori volt, hogy teljesen rögtönzött volt a jelenet. Előfordult, hogy a feleség azt az instrukciót kapta, hogy "Cary most becsönget, te nyiss ajtót neki!" - és ebből kellett egy jelenetet összehozniuk. És ez remekül sikerült is, egy az egyben bekerült a filmbe ahogy Cary megjelenik a feleségénél, hogy élhessen a közös kutyát érintő láthatási jogával. Frappáns.

Cary Grant állítólag annyira elbizonytalanodott ettől a módszertől, hogy a forgatás alatt könyörgött a stúdiónak, hogy engedjék el a filmből, mert fél, hogy irtózatos bukta lesz. Még azzal is kiegyezett volna, ha szerepet cserélhet az egyik mellékszereplő férfival. A stúdió nem engedte el, és mint kiderült alaptalanok voltak Grant félelmei, hiszen a film igen sikeres volt, és még egy Oscar díjat is leakasztott a legjobb rendezésért. Leo McCarey, aki ebben az évben alkotott egy nagyon komoly és komor hangvételű filmet, a díj átvételekor megköszönte az Oscar-t, de hangot adott véleményének, mely szerint rossz filmért ítélték neki a díjat. Aranyos film ez, de egyetértek a rendező megjegyzésével.

10_memorable_director_leo_mccarey.jpg

3 komment

109. Adj Esélyt a Holnapnak (Make Way for Tomorrow) - 1937

2017. június 12. 19:33 - moodPedro

046892a7cd19a6e7e85698aea2a3c7f2.jpgUSA (Paramount) - 92 perc, ff. angol

Rendező: Leo McCarey

Producer: Leo McCarey, Adolph Zukor

Leo McCarey rendező vígjátékairól volt igazán híres. Stan és Pan párosát is ő fedezte föl, filmet is rendezett nekik, több forgatókönyvüket is ő írta. Dolgozott a Marx fivérekkel is. Ezzel a filmmel kapcsolatban viszonyt Orson Welles egyszer azt mondta, hogy ennél szomorúbb filmet még nem látott. Még a követ is sírásra fakasztaná - mondta. És való igaz! Holott senki nem hal meg, és a két főszereplő mindvégig szereti egymást. Mégis végtelenül szomorú, szép, de lassú film.

Az Élni Vágyó Asszonyhoz hasonlóan a húszas éveiben tobzódó világmegváltó fiataloknak ez a film talán még túlságosan keserű pirula ahhoz, hogy valamennyire át tudják érezni a mondanivalóját. Nekik még talán bele sem érdemes kezdeniük. Számukra időszerűbb lesz a lista következő filmje.

Az idős korról szól ugyanis, amikor az ember már segítségre szorul és a gyerekek, akiket oly boldogan szorítottak magukhoz kiskorukban, ekkorra már inkább teherként élik meg a korosodó szülők támogatását.

A minap egy 80 körüli, alapvetően életvidám úrral beszélgettem. Szerencsés, mert feleségével együtt boldogok, és nagyjából egészségesek. Elmesélte, hogy rengeteg barátjuk volt, és bár a telefonszámaik még mindig ott vannak a telefonjukban, már egyik számot sem veszi föl senki. Magukra maradtak. Hát így van ez.... mondta - aki megéri ezt a szép öregkort, annak sajnos el kell fogadni, hogy a barátok szép lassan eltávoznak, és helyettük a gyerekek és az unokák maradnak akik örömet tudnak csempészni az ember életébe.

1469000309-578f2a753c478-005-make-way-for-tomorrow-theredlist.jpg

A film párosa öregkorára pénzügyi bajba került. Az öregúr nem kap állást - ebben az életkorban ez sajnos nem is csoda. Nem tudják tovább fizetni a lakáshitelt, ki kell költözniük. Összehívják a családot. Öt gyerekükből négy tud eljönni, az ötödik a messzi Kaliforniában lakik. A gyerekek kötelességtudatból ímmel-ámmal segítenek, de mindkettejüket együtt egyikük sem tudja befogadni. Külön-külön kénytelenek egy-egy gyerekhez költözni az "átmeneti időre", amíg az öregúrnak sikerül állást találnia, amiről persze tudjuk, hogy nagy valószínűséggel soha nem fog bekövetkezni, de ezt senki nem meri kimondani.

1469000271-578f2a4f07fcd-002-make-way-for-tomorrow-theredlist.jpg

A két öreg nagyon szereti egymást. Nem is maradt szinte semmi másuk. Csak önmaguk, egymásnak. Így borzasztó nehezen élik meg külön, más-más városban. Hiányoznak egymásnak. Ráadásul nagyon is érzik, hogy vendéglátóik terhére vannak. Az öregúr betegeskedik, így az orvos tanácsára a messze élő gyerekhez, Kaliforniába költözik, ahol megfelelő számára a klíma. De az a gyerek szintén csak egyiküket tudja befogadni. Az asszony pedig, érezve fölöslegességét, inkább az öregek otthonába költözik New Yorkban. Ahol van még egy - talán utolsó gyönyörű, közösen töltött délutánjuk, mely során ellátogatnak abba a szállodába, ahol nászútjukat töltötték. Egy gyönyörű estét töltenek itt kettesben. Ez az a része a filmnek, mely annyira megható, hogy ha valaki könnyek nélkül kibírja, annak valószínűleg nincs is lelke.1469000284-578f2a5c3d122-004-make-way-for-tomorrow-theredlist.jpg

Nincs happy end, bár részben nyitottan ér véget a film, nem tudjuk meg, mi lett a két szimpatikus öreg végső sorsa. Zukor, a Paramount igazgató tulajdonosa próbálta rávenni McCarey-t valami pozitívabb kicsengésű befejezésre. Sikertelenül. Cserébe a rendező lejáró szerződése nem került megújításra. McCarey - akiről írtam a poszt elején, hogy elsősorban vidám filmjeiről volt ismert - talán azért ragaszkodott ennyire ehhez a borús befejezéshez, mert nem sokkal a film készítése előtt halt meg édesapja. Valószínűleg annyira a veszteség hatása alatt állt, hogy ezzel próbálta meg "kiadni magából" ezt az érzést.

Érdekesség, hogy a két öreget játszó színész messze nem volt olyan öreg, mint amilyen szerepet eljátszottak. A férfi - Victor Moore - 61 éves volt, amikor a 80 körüli urat játszotta, az idős hölgyet játszó Beulah Bondi viszont csak 49 volt, tehát mindketten a valós koruknál legalább 20 évvel idősebb karaktert játszottak. Kifejezetten hihetően.

1469000234-578f2a2a41f84-001-make-way-for-tomorrow-theredlist_1.jpgMcCarey egyébként legfontosabb filmjének tartotta ezt a művet. Amikor az ugyanebben az évben készült "Kár volt Hazudni" című filmért Oscart kapott 1938-ban legjobb rendezőként, akkor a köszönő beszédében, jelezte, hogy szerinte nem a megfelelő filmért kapta a díjat. Az ugyanis "csak" egy könnyed vígjáték... azzal is hamarosan találkozunk a listán.

5 komment

75. Kacsaleves (Duck Soup) - 1933

2017. január 14. 07:32 - moodPedro

mv5bndbhodk5owutmmqzzi00nzg2ltk0ndmtymjknwu4mzljmtuxxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1_sy1000_sx640_al.jpgUSA (Paramount), 69 perc, ff. angol

Rendező: Leo McCarey

Producer: Herman J. Mankiewitcz

Kacsaleves? Riasztóan hatott ez a cím, hozzá pedig még ez a fotó a valószínűtlen bajusszal szivarozó pofával... hát... vegyes érzelmekkel ültem neki a filmnek. 010-duck-soup-theredlist.jpg

Az egész egy tűzön rotyogó, vízzel teli bográcsban úszó néhány élő kacsával kezdődik. Ez az egyetlen jelenetecske a filmben, melynek köze van bármilyen kacsához. 

Az angol értelmező szótár szerint egyébként az amerikai szlengben a 20 század elején a duck soup valami könnyen végrehajtható dolgot jelentett. 

A plakáton is olvasható, hogy a filmet a Négy Marx testvér szereplésével hirdetik. Igazából öten voltak, de a legfiatalabb nagyon hamar levált a testvéreiről, nem szeretett színészkedni.

Ebben a filmben ugyan még négyen vannak, de csak a három legidősebb testvér az, akik életük végéig megmaradtak a szakmának.

A három legidősebb kialakított magának800px-marx_brothers_1931.jpg egy-egy határozott stílust, amit rendre hoztak filmjeikben. Körbelül úgy, mint ahogy Chaplin is ragaszkodott a "kis csavargó" karakteréhez.

A képen legfelül Chico, aki általában az olaszos figurát hozta, a friss bevándorlót, akinek angolja még messze nem tökéletes.

Alatta a szőke parókás Harpo, aki egy film kivételével soha nem szólalt meg. Viszont majdnem minden filmjükben játszott a hárfán. (Ebben pont nem).

Harmadik felülről az előbb említett bajusszal és hatalmas festett szemöldökkel rendelkező Groucho

Legalul pedig Zeppo. Neki nincs sajátos karaktere. Kicsit talán kilóg a többiek közül. Nem véletlen, hogy végül ő is elhagyta a csapatot.

Ami még érdekes velük kapcsolatban, hogy hiába annyira különbözőek az egyes karakterek, ha ezeket levetik, szinte megkülönböztethetetlenné válnak. A film egyik legjobban sikerült jelenete pont erre van kihegyezve: amikor egymás tükörképeit játsszák el, mintha egyikük egy tükör előtt állna, és abban látná magát.

A film egy végeláthatatlan komédia, egy percig sem lehet komolyan venni. Annyira tömény a humora, hogy egy idő után kifejezetten fárasztóvá válik, ráadásul erős figyelmet igényel, ha nem akarunk lemaradni a poénokról, főleg mivel rengeteg a szóvicc. Nem állítom, hogy perfekt angol vagyok, de angol felirattal általában nem szokott problémát okozni egy film megértése. De itt sokszor bajban voltam.

- Do you have a licence? (Van jogosítványa?)

- No, but my dog has thousands. (Nem, de a kutyámnak van több ezer)

Itt szerencsére leesett, hogy a lice tetveket jelent angolul...

Ilyenekből van egy vagonnal... de elemzések szerint a poénok jó része korabeli események, pletykák, stb. ismeretét is igénylik, tehát esélyünk sincs minden poén elcsípésére. Nem is csoda, hogy - ellentétben például Chaplinnel - Európát nem nagyon sikerült meghódítaniuk

Aztán persze - az előbb említett tükröshöz hasonlóan - van rengeteg non-verbális poén is, melyek leginkább a némafilmes korszak burleszk-filmjeire emlékeztettek. 

Nagyon röviden az egészen komolytalan sztori: Freedonia kis mini-állama csődbe jutott. Egy amerikai szponzor (hölgy) csak az esetben vállalja az állam gazdaságának megtámogatását, ha az ő pártfogoltja, Rufus T Firefly lesz az elnök. Rufus (a bajszos Groucho) hamisítatlan, buta diktátorként viselkedik, kormányüléseken esély sincs komoly dolgokról tárgyalni. Sylvania (egy másik fiktív állam) nagykövetével kölcsönös buta sértegetéseik miatt még háborúba is keveredik.

A rendező McCary utálta a filmet. Meg sem akarta csinálni, a Marx testvérek akarták, hogy feltétlenül ő rendezze a filmet. A stúdió segítségével ezt végül sikerült is kierőszakolniuk. Mindenesetre a rendező állítólag a forgatás végén hálát adott az égnek, hogy nem bolondult meg a film készítése során. Elmondása szerint borzasztóan megterhelő volt a Marx-ékkal dolgozni, elviselhetetlen embereknek írja le őket. Ebben szerepet játszhatott talán az is, hogy a fiúk nem vették túl szigorúan a forgatókönyvet, a film jó részét improvizációk teszik ki. Meg is látszik ez egyébként. Sok esetben éreztem úgy, hogy kifejezetten esetlegesen alakultak a dolgok. 

Ez volt a fiúk utolsó filmje a Paramountnál. Legközelebb már MGM-nél találkozunk majd velük, Thalberg irányításával vissza kellett venniük ebből az eszeveszett improvizálásból, és élő műsorok során, közönség előtt először le kellett próbálniuk az egyes poénokat. De erről majd részletesebben az adott filmhez kapcsolódóan.

Láttad a filmet? Írd meg a véleményedet hozzászólásban! Számomra nagyon fontos a visszajelzés - comment, like, követés, bármi -, ez ad kedvet ahhoz, hogy 5-6 órát öljek bele egy ilyen poszt megírásába. Akkor is, ha nem látszik rajta :)

Véleményed van a cikkemről? Kérlek oszd meg mindenkivel hozzászólásban!

Érdekel az 1001-es lista többi filmje is? Kattints ide!

 

1 komment