Magyarország (IV. stúdió), 81 perc, ff., magyar

Rendező: Mészáros Márta

Kovács Katit elsősorban énekesként ismerjük, sokan talán nem is emlékeznek már arra, hogy a hatvanas évek végén öt (!) filmben is főszerepet vagy ahhoz közeli fontos szerepet kapott amatőrként. És aki hozzám hasonlóan kedveli Kovács Katit, annak különösen jó hír, hogy ebből az öt filmből most négy (a Mészáros Márta által rendezett Holdudvar kivételével) zsinórban, egymás után következik a 303-as listán! Induljon tehát a Kovács Kati maraton!

Bár a listán eggyel ezelőtt álló Kincskereső kisködmönt is női rendező jegyzi (Katkicsi Ilona), amaz "csak" tévés produkció, s mint ilyen az "igazi" filmesek által gyakran lenézett alkotás. Mindenesetre amikor Mészáros Márta eme filmjét a legelső magyar női rendező által készített nagyjátékfilmként aposztrofálják, akkor a hangsúly itt a nagyjátékfilmen van, tehát a tévés produkciók nem számítanak ide. A rendezői szakma hagyományosan férfias dolognak számított (így van ez egyébként ma is), nőnek nagyon nehéz volt befurakodni közéjük. Egy tévéműsorban mesélte a rendezőnő, hogy pályája elején finoman jelezték neki, hogy "óvodások és lányok nem lehetnek filmrendezők"... Hát Mészáros erre rácáfolt...

Ennek a filmnek az operatőre Somló Tamás volt, akit Mészáros Márta ekkori férje Jancsó Miklós engedett el az ezzel egy időben forgó Csend és kiáltásról, hogy a Mészáros számára nagyon fontos első nagyfilmhez egy tapasztalt, komoly operatőr álljon rendelkezésre. Így talán tudat alatt előkészítve saját operatőrváltását, hiszen - bár Somló visszatért még Jancsóhoz annak következő, első színes filmjéhez a Fényes szelekhez, de csak azért mert Kendével ellentétben Somlónak már volt színes filmes tapasztalata. Jancsó második nagy korszakát már Kende Jánossal csinálja majd végig, de ez egy másik történet, térjünk most vissza ehhez a filmhez.

Kovács Kati volt a főbb szerepekben az egyetlen amatőr, mellette Horváth Teri (aki állítólag sokat segített az énekesnőnek abban, hogy természetesen játsszon a kamerának), Szirtes Ádám, Harsányi Gábor, Juhász Jácint, és még sorolhatnám... Erre a filmre is igaz, hogy néha kisebb szerepekben is olyan nevek tűnnek fel, mint Kozák András vagy Agárdi Gábor....

Egyáltalán nem ritka, hogy amatőr szereplőkkel zseniális filmek készülnek. Hirtelen elsőként a Biciklitolvajok (1948) jut eszembe, amiben emlékeim szerint egyetlen képzett színész sem szerepelt. Kovács Kati képzetlensége biztosan hozzájárult a film életszerűségéhez. Kicsit olyan érzésem volt, mintha nem egy megrendezett filmet látnánk, hanem a valóságot, melyet egy láthatatlan kamera rögzít nekünk. Nem egy megírt történetet, hanem egy olyat ami minden pillanatban történik körülöttünk. Mintha belesnénk egy valóban létező ember életébe. És ezt tovább erősítette az a cselekmény, melyben szinte semmi nem tartott sehova. Semelyik szál nem volt igazán elvarrva a film végére sem.

Szőnyi Erzsébet (Kovács Kati) egy intézetben felnőtt fiatal lány, jelenleg szövőnőként dolgozik. Valahogy sikerült kapcsolatba lépnie édesanyjával (Horváth Teri), aki eleinte nyitott a találkozásra, de aztán megkéri, hogy inkább mégse látogassa meg. Ám az üzenet valahogy elkeveredik, így létrejön a találkozó. Zsámbokiék (azaz Erzsébet édesanyjának) családja azonban semmit nem tud a nő fiatalkori "botlásáról" így Erzsébetet mint távoli rokont mutatja be a családnak, és így lakik náluk néhány napot a mátrai faluban. Érdekes a dinamika Erzsébet és a család férfitagjai között. Később Erzsébet kalandba keveredik egy idegennel, feltűnik egy férfi is, aki tudni vél Erzsébet édesapjáról... a néző már-már számít arra, hogy a megszokott módon a film végére minden szál elsimul... ám szinte minden elvarratlan marad... de megnyugtatásul azt kell mondanom, hogy ez egyáltalán nem zavaró, sőt! Így lett igazán életszagú a végeredmény. Hadd tegyem hozzá, hogy állítólag a történet nagyrészt valóságon alapul, de a végeredményt tekintve ennek szerintem semmi jelentősége nincsen.

Mészáros Mátra felkérésére Szörényi Levente kifejezetten ehhez a filmhez komponálta az Illés Eltávozott nap című dalát, melyet a film elején Kovács Kati énekel a nyitó feliratok alatt, a film utolsó jelenetében pedig egy zenés-táncos összejövetelen maga az Illés együttes ad elő.

Amellett, hogy élveztem azt a lebegés-szerű állapotot, amit számomra a film nyújtott... - így érzem amikor a cselekmény szála szinte nem vezet sehova - a másik ami nagy élmény: volt teljesen belehelyezkedni a hatvanas évek végének hétköznapi valóságába. Látni azokat a tárgyakat, melyek már gyerekkoromban (hetvenes-nyolcvanas évek) is kicsit régiségnek számítottak. Egyik kedvencem az alább is látható, valamelyik kis albérlet falán felfedezett hatalmas Sabena airlines plakát. Elképzelésem sincs, hogy a belga nemzeti légitársaság afrikai járatait népszerűsítő plakát hogy kerülhetett a hatvanas évek végi szocializmus egyik albérletének falára, de az ilyen felfedezések az egyike azoknak a dolgoknak, amik miatt érdemes újra felfedezni ezeket a régi filmeket! Külön öröm, hogy hála az internetnek ugyanezt a plakátot színesben is megtaláltam.

Magyarország (Magyar Televízió, 6x25 perc, ff., magyar

Rendező: Katkics Ilona

Először is, mindjárt az elején megjegyezném, hogy időben öt év eltéréssel ketten is megfilmesítették a Móra Ferenc által írt Kincskereső kisködmönt. 1968-ban tévésorozat készült belőle Katkics Ilona rendezésében (erről írok én most), majd 1973-ban az a Szemes Mihály rendezett belőle mozifilmet, aki ennek a tévésorozatnak a forgatókönyvírója volt. 

A 303-as könyv határozottan a tévé-sorozatot válogatta a listára, de elkövettek egy kis bakit, mert a képi illusztrációhoz viszont a mozifilm egyik fényképét használták. Azt sejtem emögött a baki mögött, hogy a tévé-filmek/-sorozatok készítésekor kevesebb forgatási fotó készült, míg a mozi-film készítést mintha jobban dokumentálták volna mindig is... ráadásul a tévéfilmekből kivett képkockák minőségben is nagyon gyatrák ebből az időszakból... Nekem azonban mégis sikerült találnom egy-két fotót, íme például egy forgatási kép amelyen a rendezőnő a főszereplő Ferkót alakító Jelisztratov Szergejjel látható. (Érdekes, hogy a sorozat készítői a könyvben Gergőjét átnevezték Ferkóra, talán az író iránti tiszteletből?)

Lehet, hogy tévedek, de a Kincskereső kisködmön mintha a legelső kötelező olvasmányunk lett volna (talán harmadikban?) és nagyon nagy hatással volt rám. Gyerekként viszonylag traumatikus volt szembesülni a regénybeli halálokkal (akár csak a Pál utcai fiukban Nemecsek Ernő halálával), de ezekkel együtt (vagy ezek ellenére) is határozottan szép emlékként maradt meg az egész könyv, mely egy szívhez szóló, mélyen emberi történet arról, hogy a legnagyobb kincsek nem az anyagi javakban, hanem a szeretetben, a családban és a mindennapok apró örömeiben rejlenek. Miközben a gyermeki lélek tisztaságán és a felnőtté válás fájdalmán vezet végig, megtanít arra, hogy még a legnehezebb helyzetekben is lehet ragaszkodni ahhoz, ami igazán értékes.

Ma amerikaiasan limited series-nek nevezik ezeket a néhány részből álló, és nem évadokon átívelő sorozatokat, akkoriban itthon csak ilyen sorozatok készültek. (Hol volt még a Szomszédok...) Hatszor 25 perc... ha levennénk minden rész elejéről és végéről a feliratokat egy nagyon bő kétórás filmet kapnánk, talán a célcsoportnak (gyerekeknek) ez egyben túl sok lett volna, én gyakorlatilg ledaráltam az összes részt egymás után, nekem még kevés is volt, annyira élveztem. És itt jön elő bennem ez makacs kérdés: ha a színes-szagos Egri csillagokhoz, ehhez az ikonikus filmhez ennyire nem fűlött a fogam, akkor egy másik kötelező olvasmány, egy fekete-fehér, moziba nem is került mű hogyhogy ennyire a szívemig hatol?

Van benne néhány zseniális színész (Horváth Teri, Bánhidi László, Rajz János, stb...) a főszereplő pedig egy kilencéves őstehetség, akit ezzel a filmmel fedezett fel Katkics Ilona. (állítólag első körben 300 fiút "castingolt" a rendezőnő a szerepre) Szergejt ezután rengeteg gyerek- és ifjúsági filmben láthattuk. Róla talán érdemes megemlíteni, hogy orosz apától, magyar anyától született a Szovjetunióban. Szülei válása után négy évesen édesanyjával Magyarországra költözött. Ha jól tudom, felnőttként már nem foglalkozott színművészettel, 2000-ig a magyar tévénél dolgozott különböző munkakörökben, később a TF oktatója lett. Így néz ki mostanában:

A sorozat rendezője, Katkics Ilona egyébként már négy évvel korábban is hozzányúlt a könyvhöz, 1964-ben A kis bice-bóca címmel készített egy 17 perces tévés kisfilmet a könyv egyik - talán legemlékezetesebb - fejezetéből. (de az alábbi kép továbbra is a most tárgyalt sorozatból való, Ferkó mellett Bice-bóca is látható rajta)

Gyakorlatilag nem is volt kérdés, hogy Katkics pályafutása során a tévében gyerek-filmekkel és -sorozatokkal akar foglalkozni. A moszkvai filmművészeti egyetem után itthon elvégezte a tanítóképzőt is, hogy a lehető legjobban megértse a gyerekekkel való közös nyelvet. Ha mondok néhány általa rendezett film- vagy sorozat-címet, biztosan beugranak mindenkinek aki a hetvenes, nyolcvanas években volt gyerek: Tündér Lala, Bonca-filmek, A palacsintás király, Csutak a mikrofon előtt... és még sorolhatnám...

Ellentétben a lista előző filmjével (Egri csillagok) itt a játékidő minden percében hitelesnek éreztem a helyszíneket, a díszleteket és a ruhákat. Jó volt újra átélni azokat az érzéseket, amiket nagyjából tízéves koromban a könyv olvasása közben átéltem. Pontosan ugyanolyan hatással volt rám most a film, mint akkor a könyv. 

Ebben az idézetben - melyben Móra magáról vall - minden benne van, amit a regényről vagy akár az abból készült filmről elmondani lehet... rözsetűz, melegség... egyszerűen... szívbemarkolóan.