Franciaország (CICC, Fida, Filmtel, TC), 105 perc, Eastmancolor, francia

Rendező: Jean-Pierre Melville

Producer: Raymond Borderie, Eugéne Lépicier

Melville több műfaj irányába tett kísérlete után, a Bob Nagyban Játszik - 1956 sikerét követően túlnyomórészt gengszterfilmeket készített. Előbb Belmondohoz volt hűséges, majd átpártolt Alain Delonhoz, aki ennek a filmnek is a főszereplője.

Melville mindig kalapot viselt, ráadásul amerikai stílusú Stetson kalapot. Nagy rajongója volt ugyanis az amerikai kultúrának. Valójában Jean-Pierre Grumbach néven született, és állítólag a második világháború alatt a francia ellenállás tagjaként vette fel a Melville álnevet az amerikai író, költő Herman Melville-től kölcsönözve. Később ezt a nevet megtartotta rendezői művésznévként is.

Nem beszélnek túl sokat ebben a filmben. Az első párbeszéd nagyjából a tizedik perc környékén hangzik el, és végig olyan érzése van az embernek, hogy a rendező csak akkor alkalmaz dialógusokat, ha nagyon muszáj. Persze egyszerű indokkal is magyarázható ez a szövegtakarékosság: a főszereplő magányos hősként a film nagy részében egyedül látható, és nem amolyan magában beszélő típus (mint mondjuk én). 

A kép is kifejezetten hideg, sötét tónusú. A meleg színek hiányoznak. Ezt a rendező elsősorban nem optikai megoldásokkal (pld szűrőkkel) érte el, hanem egyszerűen csak olyan tárgyakat szerepeltetett a színen, amelyek nem meleg színűek. Talán még Delon kék szeme is hozzájárul ehhez az összképhez.

Mindezeknek  köszönhetően a már letűnt idők amerikai film noir-jainak hangulata köszönt vissza a vásznon. Gátlástalan zsaruk, zenés éjszakai lokálok, gyilkosságok, és viszonzatlan, önzetlen szerelem...

Eme viszonzatlannak tűnő szerelem - melynek múltjáról, eredetéről semmi nem derül ki - elszenvedője egy gyönyörű nő. És az őt alakító színésznőt mellesleg Nathalie Delonnak hívják.

Nathalie és Alain 1964-től 1968-ig voltak együtt. A hölgy eredetileg fotómodell volt, és erős a gyanúm, hogy elsősorban Alain Delonnak köszönheti, hogy ezzel a filmmel színésznőként is debütálhatott. Később aztán több filmben is szerepelt, melyből néhányat én is láttam, és nem éreztem, hogy rendkívül esztétikus megjelenésén túl más is indokolta volna filmes karrierjét.

Delon egy bérgyilkost alakít. Egy érzelmektől teljesen mentes férfit, aki megfelelő összegért bárkit különösebb szívfájdalom nélkül meggyilkol. 

Egy ilyen küldetés végrehajtásával kezdődik a film. Delon karaktere nem fektet túl nagy hangsúlyt a küldetés titkosságára, több szemtanú is látja őt távozni a tett helyszínéről. Bár nagyon szilárd alibit biztosít számára a fent említett szőke szépség, mégis a rendőrség látókörébe kerül. Leginkább kalapja miatt. (Ugyanis egy kalapos férfit láttak távozni a szemtanúk)

Az ügy nyomozója nemes egyszerűséggel elrendeli, hogy a rendőrök minden kerületből állítsanak elő 20-20 kalapos embert, hogy a szemtanúk elé állíthassák őket felismertetésre... és hát bérgyilkosunkat bizony néhány szemtanú felismeri... de a masszív alibije miatt mégis kénytelenek őt szabadon engedni.

Igen ám, de ekkor már a megbízók is elbizonytalanodnak: mi van, ha a rendőrök azért engedték ki a végrehajtójukat, mert az együttműködik a nyomozókkal? Két tűz közé szorult hát Delon karaktere: tudja, hogy a rendőrség megfigyeli, de a volt megbízók is döntést hoztak kiiktatásáról.

Néhány fordulat bizony erőltetett... (a rendőrök például azért állítják elő egy kártyapartiról, mert elismeri, hogy övé a fogason látható kalap, és azt is, hogy pont a gyilkosság ideje után érkezett a játékba)... Legalább egy gyenge próbálkozást tehetett volna arra, hogy végig ott volt. Ha a kártyapartnerek feldobják (ami szerintem kizárt) akkor is pont ugyanott tart, hogy beviszik gyanusítottnak...

Ettől föggetlenül végig megvan a kellő feszültség, jó ez a film noir-os hangulat. Egész kis nosztalgiám lett a 10-20 évvel ezelőtti különleges stílusú divatos bűnügyi filmekhez.