Magyarország (MAFILM), 158 perc, színes, magyar

Rendező: Várkonyi Zoltán

Várkonyi Zoltán ezzel a filmmel valami olyan monumentálisat alkotott, ami nemzetközi szinten mondjuk az Elfújta a Széllel, vagy a Doktor Zsivágóval hasonlítható össze.  (Erős a gyanúm egyébként, hogy a rendező számára többek között ez a két film is mintaként szolgált.)

Extrém magas költségvetésével egy olyan népszerű (és kommersz) film került ki Várkonyi kezéből, ami minden idők második legnézetteb magyar filmje lett! (Első a Mágnás Miska)

Nem csoda hát, hogy ez a siker szinte kötelezővé tette további hasonló jellegű filmek sorozatgyártását. Várkonyi szinte azonnal lehetőséget kapott további két Jókai regény megfilmesítésére: az Egy magyar nábob, és annak folytatása a Kárpáthy Zoltán még a következő évben (1966) elkészült.

Ezt követően Jókairól Gárdonyi Gézára váltott Várkonyi, hogy az Egri Csillagokat (1968) filmesítse meg. Ezután egy kicsit lelassul az iram, mert az utolsó ilyen jellegű filmre - a Fekete Gyémántokra, mellyel Várkonyi visszatért Jókaihoz - 1976-ig várni kellett.

Valahol olvastam, hogy ez volt az első színes CínemaScope formátumú magyar (2:35:1) szélesvásznú film. Csak, hogy érzékelhető legyen ez a képarány, íme egy képkocka a filmből. A posztban látható minden további kép nem a filmből kivett kép, hanem fotó.

Érdekes, hogy Kádárék valamiért nagyon szerették a '48-as szabadságharcot. Ha belegondolunk, az úttörő mozgalom alsós tagjai kisdobosok voltak. Ha jól tudom, a mozgalom névadója (a kis dobos, aki maga is a szabadságharc mártírja) is egy Jókai regény szereplője. Élénken él az emlékezetemben, hogy a nyolcvanas évek közepén milyen komoly iskolai ünnepséget tartottak március 15-én. Iskolán kívül viszont gumibotozás járt érte.

Kádárék józan eszét mutatja, hogy nem valami propagandafilmbe tolták bele ezt a rakat pénzt, hanem egy 48-as szabadságharchoz kötődő Jókai mű megfilmesítését pénzelték. Így joggal számítottak rá, hogy az embereket érdekelte is a végeredmény.

Itt jegyzem meg, hogy egy komolyabb nyomozás kiderítette, hogy a regényben olvasható történetek nagy része bizony valós eseményeken alapul, Jókai "csak" annyit tett, hogy ezeket a különböző emberekkel megesett történéseket egyetlen fiktív család 3 fiútestvéréhez rendelte.

A film címét adó "kőszívű ember" a történet elején meghal. Ő egy főispán, Baradlay Kazimír, a Habsburg császár egyik feltétlen híve. Kőszívűnek kétféle értelemben is nevezhető. Egyrészt koszorúér betegségben, - szépen megfogalmazva szív kövesedésben - szenvedett. Másrészt végrendeletében olyan kemény utasításokat adott, ami miatt kétségtelenül kőszívűnek lehetett nevezni. Feleségének például megszabta, hogy halála után hat héttel kihez menjen feleségül. Fiainak is kemény utasításokat hagyott örökül. 

Özvegye a végrendelettel teljes egészében szembement. Mindhárom fiú - apjuk szellemi öröksége ellenére - a szabadságharc mellett tevékenykedik. A legidősebb Baradlay Ödönt Bitskei Tibor, a középső Richárdot Mécs Károly, végül a legkisebbet, Jenőt Tordy Géza játssza.

Rajtuk kívül is szinte megszámlálhatatlan színészóriás tűnik fel a vásznon, néhányuk akár csak egy-egy jelenetre. Ha mindenkit felsorolnék, az egy szinte véget nem érő bekezdésbe torkolna, így a teljesség igénye nélkül: az alábbi képen is látható özvegyet Sulyok Mária játssza, de szerepel még Bujtor István, Bessenyei Ferenc, Páger Antal, Básti Lajos, Major Tamás...stb...

... illetve muszáj megemlítenem még a gyönyörű szép Béres Ilonát.

Emlékszem, hogy általános iskolás koromban milyen nehézségek árán rágtam át magam ezen a kötelező olvasmányon. Bennem él, ahogy a nyári szünidőben ülök nagyszüleim óbudai lakásának foteljában, kezemben az irgalmatlanul vastagnak tűnő könyvvel, aminek szövegéből helyenként nem sokat értettem. A korábbi évek Kincskereső Kisködmönjéhez, illetve a Tüskevárhoz képest ez a könyv nem sok szórakozást nyújtott. Véleményem szerint kisiskolásoknak még túl korai. A több párhuzamos szálon futó történet sem segíti az ifjú olvasónak a cselekmény követését, nem beszélve arról, hogy amikor olvasnunk kellett, emlékeim szerint hiányoztak azok a történelmi ismereteink is, melyek segítették volna a történet egészének átlátását. Például, a bécsi forradalomról nem hiszem, hogy sokat hallottunk az általánosban, de úgy általában nem hiszem, hogy tisztában voltunk a mélyebb összefüggésekkel, melyek hiánya nélkül a regény nagy része nehezen értelmezhető. A film megnézése kicsit megkönnyíti a már videokorszakban felnövő generáció számára, hogy megértse a regényt. (Akkoriban, ha nem ment épp a moziban vagy a tévében, nem volt ilyen jellegű segítség)

Magyarország (MAFILM), 71 perc, színes, magyar

Rendezők: Kardos Ferenc, Rózsa János

Első ránézésre ifjúsági, vagy még inkább gyerekfilmnek tűnik, holott egyáltalán nem az. Még akkor sem, ha alapjában véve egy gyerek is megnézheti, nagy valószínűséggel élvezni is fogja, csak messze nem fogja megérteni minden rétegét.

Kezdjük a címmel... Először azt hittem, hogy a bárányhimlőt, a mumpszot, és a hasonló gyerekbetegségeket tudományos, de népszerű köntösben bemutató ismeretterjesztő filmről van szó. Az előzetes ismerkedés során aztán kiderült, hogy maguk a gyerekbetegségek csak egészen érintőlegesen kerülnek szóba a filmben, így a cím inkább egy erősen áttételes utalás lehet a gyerekkori nehézségekre a felnőttek világában.

A film első jelenetében a főszereplő kisfiú (Géczy István, vagy Géczy Pistike, ahogy a korabeli Filmvilágban az akkori szokás szerint említik) első tanítási napjára indul, míg a film utolsó jelenetében megkapja első bizonyítványát. 

Bár a kisfiú első tanévéből villannak fel különböző életképek, nem összefüggő történetet mesél el a film, sok lazán összekapcsolódó, hosszabb-rövidebb etűdből épül fel az egész. Ezek az etűdök egyébként minden esetben saját alcímet kapnak és stílusukban is nagyon különböznek.

Az egyik legemlékezetesebb etűd - részben a színes festékek miatt vizuálisan is nagyon látványos - "Felfedezés a színek világában" című rész, mely teljesen elmegy a némafilmes burleszk irányába. A lakást "feldúló" lakásfelújító festők ténykedését viszi el a kisfiú képzelete egy mókás, teljesen valószerűtlen világba, ahol a festők egymással verekedve mindent összefestékeznek, ráadásul a falon és a plafonon is tudnak járni. (Emlékszem, gyerekkoromban csodáltam, ahogy a festők a létra tetejére állva, azzal szinte gólyalábként lépkedtek. Talán ez a kép ugrik szintet a kisfiú képzeletében, amikor már a plafonon is meg tud állni a festő)

Ezek az összefüggő kis blokkok sosem hosszabbak 4-5 percnél. Vannak sokkal realisztikusabb részek is, ahol az kisiskolai atmoszférát idézik fel a rendezők. A tanítónénit a 22 éves Halász Judit játssza. Élénken él képzeletemben, hogy gyerekkoromban bizony szerelmes voltam Halász Juditba, és a filmet nézve, most újra beleszerettem kicsit. Nagy örömmel nyugtázom ilyenkor, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy őt például - közel hatvan évvel ez után a film után - még mindig láthatjuk színpadon, és most is remek! (pld. Bella Figura - Pesti Színház)

Az édesapát alakító Keres Emil hangját meghallva azonnal nosztalgia fog el, hiába tudom, hogy ő haláláig, 2016-ig dolgozott, hangja, beszédmódja valami miatt bennem erősen a hatvanas, hetvenes évekhez köti. 

Feltűnik a filmben az első igazán felkapott fotómodell: Bánfai Dóri, illetve leánykori nevén Patz Dóri. Szerepe szerint is modellt, manökent alakít a kisfiú családjában. Nem tudom, hogy őt szerződtették-e a szerephez, vagy rá írták a jelenetet, de az egyik etűd egy izgalmas divatbemutatót ábrázol egy akkori könyvtárteremben, mely közben Halász Judittól hallunk egy különlegesen izgalmas szövegű dalt.

Vannak komolyabb hangvételű etűdök is, például az "Apa és fia beszélget" mely során az apa elmondja a fiúnak, hogy miért kell azt hazudni a család hitelezőinek, hogy a szülők elutaztak, és miért fenyegeti börtön a nagybácsit, és amelyben a fiú megfenyegeti az apát, hogy elmondja anyukának, hogy esténként az apa szerinte túl közeli kapcsolatba kerül az édesanya legjobb barátnőjével...

A film egyik legnagyobb hatású pillanata viszont az, amikor a hídról a Dunába zuhant főszereplő fisfiú élettelen testét kiemelik a vízből, és Zizi (egy kislány az osztályból) végignézve a jelenetet ott sírdogál a Dunaparton. Egy mentőkocsival elviszik a mozdulatlan kis testet. Egyszer csak a kislány mellett megjelenik a kisfiú, akinek semmi baja nincsen...

- Hogyan??? Hát te élsz???

- Igen, csak vicceltem!

Hát... viccnek kicsit erős, de a jelenet szürrealitásában is ütős.

Ha már a Duna-parton vagyunk, érdemes megemlíteni, hogy a film egyik izgalmas erőssége, hogy kifejezetten sok jelenet zajlik kültéren, a városban. Többször is láthatjuk például a II. világháború során felrobbantott, majd ekkoriban újra felépülő Erzsébet hidat. Szerkezetileg ekkor már készen van, de még nincs lefestve a ma ismert hófehér színre.

Ha már szóba került, íme néhány kép az épülő - a filmben láthatóhoz hasonlóan még lefestetlen - Erzsébet-hídról:

Többször láthatók egyébként Szentendrei és Budai Várbeli helyszínek is..

Viszonylag ritka, hogy a filmet nem egyetlen rendező rendezte, hanem a Kardos Ferenc - Rózsa János páros. Nem találtam semmilyen adatot arról, hogy ez miért alakult így. Mellettük talán nem kevésbé fontos Sára Sándor neve, aki az operatőri munkáért volt felelős. Így neki is köszönhető, hogy valahol "minden idők legszínesebb magyar filmjé"-nek nevezik ezt az alkotást.

Mindhármukkal fogunk találkozni még a 303-as magyar listán, de így együtt soha többé.