India (J.J. Films), 123 perc, ff., bengáli
Rendező: Ritwik Ghatak
Producer: Radheshyam Jhunjhunwala
Ez a film valójában 1962-ben készült de általam nem ismert okból (talán az 1962-65-ös indiai-pakisztáni háború miatt?) csak 1965-ben került bemutatásra.
A lista eddigi két bengáli rendezője közül Ghataktól ez a második film, amit látunk, míg Satyajit Ray-tól négyet láthattunk. Előre kijelentem, hogy nekem Ghatak egyik filmje sem tetszett annyira, mint Ray bármelyik filmje a négyből. Több helyen meg is jegyzik, hogy általában Európa szerte nagyon kedvelt volt Ray, míg Ghataknak ugyanezt az európai népszerűséget meg sem sikerült közelítenie, pedig állítólag Ray sokat próbált tenni azért, hogy kollegáját földrészünkön reklámozza. Ghatak viszont cserébe otthon volt valamivel népszerűbb Ray-nál. Bár erről a filmről úgy hírlik, hogy a nézőit annyira felzaklatta a végkifejlet, hogy végül alig játszották a mozikban.
A történet az India kettészakadása utáni zűrzavaros időszakban indít egy bengáliai menekülttáborban. Éppen hírt kapunk Gandhi haláláról, ami segít pontosan belőni, hogy 1948 január végén vagyunk.
A maga is menekült Inswar (középen) és húga Sita (balra) magához vesz egy kisfiút, Abhiramot, akinek anyját elűzték a menekülttáborból, mert kaszton kívüli, érinthetetlen. Így természetesen a fiú is az, de ő megússza a kiközösítést.
Ugrunk pár évet: ... Inswar egy volt osztálytársának köszönhetően igazgatói megbízást kap egy öntödében. Abhiram pedig tanulmányai befejeztével hazatér a családhoz. Azonnal észre is vesszük, hogy a két fiatal bizony vonzódik egymáshoz. Nem vér szerinti rokonok, tehát első ránézésre olyan eget rengető akadálya nem lenne kapcsolatuknak, de nem szabad elfeledkeznünk a merev indiai kasztrendszerről, melyben teljesen elképzelhetetlen, hogy a brahmin varnába (kasztba) tartozó Sita hozzámenjen a kaszton kívüli fiúhoz.
Bátyjuk így természetesen ellenzi kapcsolatukat, aminek az lesz a vége, hogy el kell költözniük otthonról... és sorsuk végül több csavarral tarkított tragédiába torkollik. Ezek közül a csavarok közül az egyik egészen váratlan, és talán annak idején komolyabb felzúdulást és megbotránkozást is okozhatott, és nagy valószínűséggel pont ez volt az, ami a korábban említett, csak szórványos mozis vetítésekhez vezetett.
Azt szerintem leszögezhetjük, hogy a felnőtt Sita-t játszó 20 éves Madhavi Mukherje gyönyörű szép. Vele kapcsolatban nem csak azt érdemes megjegyezni, hogy Ghatak és Ray több filmjében is szerepelt, hanem azt is, hogy 80 évesen a mai napig aktív színésznő.
A film címe szó szerint Aranyvonalat jelent, ami egy folyó neve a film legjelentősebb helyszínén. Így lett valahogy a magyarított cím kissé helytelenül Aranyfolyó. A testvérére (szerelmére) váró lány sokszor énekel ennek a folyónak a partján. Indiai filmekben nem szokatlan az éneklés, sőt hindi filmekben simán táncra is perdülnek az énekesek, itt viszont a szomorúságot támasztja alá a lány fájdalmas dala.
সুবর্ণরেখা
betűzve: সু - ব - র্ণ - রে - খা kiejtve: su - bo - rno - ré - khá
És ezzel a filmmel sajnos elköszönünk a nagyszerű bengáli rendezőktől. Lesz még néhány indiai film a listán, de ilyen költőien szép filmekkel Indiából már nem fogunk találkozni, ha jól látom...
