Japán (Teshigahara Productions, Toho Film), 123 perc, ff., japán

Rendező: Hiroshi Teshigahara

Producer: Kiichi Ichikawa, Tadashi Ono

Egy férfi bandukol a végtelen homoksivatagban... kezében bot, szemén napszemüveg. Később kiderül, hogy rovarokat gyűjt. Kimondottan egy bizonyos rovar felkutatására utazott ide ebbe a sivatagba... 

Na, de álljunk meg egy szóra...! Nem is tudtam, hogy Japánban van sivatag ?! ... Nincs is! Viszont Tottori mellett, a tengerparton van egy néhány négyzetkilométer nagyságú homokdűne, ami gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy sivatag.

Szóval a férfi egész napját a végtelen homoktengerben tölti, és csak este kap észbe, hogy bizony jól eltelt az idő. Helybeliektől megkérdezi, hogy tudnak-e neki szállást javasolni a környéken. Tudnak. Egy homokgödörben épített faházban kap szállást egy egyedülálló nőtől.

Akkor még nem sejti, hogy ez a ház lesz az otthona elkövetkező életében. Már a vacsora közben a hölggyel való beszélgetés alatt is furcsa jeleket kap a férfi... például amikor fürdeni szeretne, a nő megkéri, hogy legyen türelemmel néhány napot, akkor fognak majd vizet kapni... A férfi nem tervez többnapos itt tartózkodást, ettől függetlenül a sokadik ilyen elszólás után is csak nevetve közli, hogy másnap ő már nem lesz itt. (Mekkorát téved!)

Aztán másnap, amikor indulna haza, megrökönyödve tapasztalja, hogy a függőlétra, - amin lemászott előző nap - már nem lóg a gödör magas falánál...

A film első kétharmadában ebbe a homokba épített faházba szorul be az egész film, gyakorlatilag ezzel a két szereplővel. Ez nagyjából másfél óra, és talán furán hihetetlenül hangzik, de egyáltalán nem unalmas.

Inkább izgalmasan, feszülten nyomasztó. Be vagyunk szorulva ebbe a szűk faházba, ahol a fák közötti résen állandóan nyomakszik be a homok. Evéskor ernyőt akasztanak az asztal fölé, hogy ne lepje el az ételt is a homok. Alváskor ajánlatos meztelenül aludni, mert a ruha alatt bepálik a homok és homok-kiütést lehet kapni. (ez utóbbinak sejtésem szerint nincs sok valóság alapja) 

Jómagam már attól a gondolattól is igen kellemetlenül érzem magam, hogy napokig nem moshatnám le magamról a rám ragadt izzadtságot... hogy ezt még rám tapadt homok is terhelje, az kimondottan pánikra okot adó gondolatként villan a fejemben.

Ebben a másfél órában egyre csak azt érezzük, hogy a homok csak árad feltartóztathatatlanul befelé. Az éjszakák azzal telnek, hogy a házba és köré befurakodott futóhomokot összelapátolják.

De vajon mi értelme ennek az egész ittlétnek? Pontos választ nem kapunk rá. Annyit tudunk, hogy vizet csak akkor kapnak a falubeliektől, ha dolgoznak. De munkájuknak végülis semmi értelme. Akár Sziszifusz, amit az egyik nap elvégeznek, azt másnap elölről kezdhetik. Hiszen a homok nem fogy el, amennyit összelapátolnak, ugyanannyit másnapra behord a szél. 

A férfi lassan megadja magát. A falubeliek is azt várják tőle, hogy társa legyen az egyébként özvegy nőnek. Mint kiderül  nem ő az egyetlen akit így fogva tartanak.

Látjuk őket szerelmeskedni. 

Míg a pornó általában hidegen hagy engem, addig bizony az erotika ilyen magas fokon való művészi megjelenítése lebilincsel. Ráadásul komoly meglepetésként is ért, hiszen a hatvanas évek közepén még Európában sem volt túl gyakori a meztelen testek összefonódásának megjelenítése mainstream filmekben, nemhogy Amerikában. Japán jól láthatóan külön utakon jár ebben a tekintetben is.

A film harmadik harmadában aztán újra kimozdulunk a veremből, de erről nem mondanék részleteket, hátha valaki most szeretné megnézni a filmet.

Fantasztikus munka volt a veremben levő ház megjelenítése. Ahogy látjuk, hogy a homok állandó mozgásban van, mintha élő szervezetként venné körül a lakóteret. Igazán bravúros munka volt ennek a felvétele. Kis stábbal dolgoztak, hat hónapon keresztül.

A siker bizony nem maradt el. Két Oscarra is jelölték, amiből az egyik természetesen a legjobb idegen nyelvű film, a másik viszont a legjobb rendező kategóriája volt. Ez utóbbi rendkívül szokatlan jelölés egy nem Hollywoodi film esetén. Díjra nem sikerült váltani ezeket a jelöléseket, de Cannes-ban elnyerte a zsűri különdíját ez a film.

Hiroshi Teshigahara rendező egyébként Kobo Abe 1962-es regényét dolgozta fel. A film eredetileg 147 perces volt, Teshigahara azonban a nemzetközi piacra kicsit megrövidítette, 123 percesre vágta a filmet. Nekem az eredeti, hosszú változathoz volt szerencsém. Így értettem meg utólag, hogy miért volt - az amúgy szinkronizált filmnek - kb. 25 percnyi része, amihez nem volt szinkron, csak felirat. Mint ahogy az alábbi plakáton látszik, nálunk is bemutatták a filmet, bár kicsit megkésve, 1971-ben.

A végére hagytam az ínyencséget, az eredeti cím kibogarászását:

砂の女

Az első kandzsi a 砂 ,ami könnyen észrevehetően két alap kandzsiból van összerakva: 石 (kő) + 少 (apró, kevés) Értelemszerűen tehát aprókavicsként jelölik a homokot. Kiolvasni pedig "szuna"-ként kell.

A második írásjegy egy hiragana (ellentétben az előző kandzsitól, mely Kínából ered, a hiraganák valódi japán betűk): の kiejtve: "no" és az őt megelőző és követő szavak közötti kapcsolatot jelöli.

Végül egy egyszerű, kezdő japánosok által is általában ismert kandzsi: 女 a nő. (onna)

A három betűt összerakva: szuna-no-onna, azaz A Homok Asszonya.