Nagy-Britannia (Danjaq, Eon), 112 perc, Technicolor
Rendező: Guy Hamilton
Producer: Albert R. Broccoli, Harry Saltzman
Ez a harmadik James Bond film. Nade, hogy is kezdődött az egész?
Ian Fleming újságíró 1951-ben kiadta Casino Royale címmel első kémregényét, melynek egy James Bond nevű titkos ügynök volt a főszereplője. Fleming amellett, hogy korábban újságíróként dolgozott, a második világháború alatt maga is dolgozott Bondéhoz hasonló szakterületen a tengerészeti hírszerzésnél. Itt felettese egy Goldfrey nevű admirális volt, aki pont azt a vodka martini koktélt fogyasztotta (rázva, nem keverve!), amit a Fleming által később megalkotott figura.
Fleming 1964-es haláláig tizenkét James Bond könyv jelent meg, halála után még kettő. A tizennégy könyvből kettő rövidebb történetek gyűjteménye volt, de ezek közül a rövidebb történetek közül is van jó pár, amiből később film lett.
1961-ben két producer - Albert R Broccoli és Harry Saltzman - megvette az addigi és a jövőbeli Fleming regények megfilmesítési jogát. Az amerikai United Artists stúdió pénzügyi támogatásával megalapították az Eon filmgyártó céget, kifejezetten a Bond filmek sorozatos gyártására.
Bizony, ők hatan alakították eddig James Bondot az Eon stúdió filmjeiben. Balról jobbra: Timothy Dalton, Roger Moore, Daniel Craig, Sean Connery, George Lazenby és Pierce Brosnan.
Volt két James Bond film, melyet nem az Eon forgatott: az egyik ilyen az 1967-es Casino Royale, mely Fleming első könyve volt, és aminek a jogait az Eonosok előtt megvette még 1954-ben Charles K. Feldman. Ez alapján David Nivennel forgattak egy - az Eon sorozattól eltérő hangulatú - filmet, melyet sokan inkább Bond-paródiának tartanak, mint önálló jogú Bond filmnek.
A másik nem Eon-os film az 1983-as Never Say Never Again, melyet pedig a már őszülő Sean Connery-vel forgattak annak ellenére, hogy az Eon filmekben akkoriban már rég Roger Moore volt James Bond. A Never Say Never Again egyébként az 1965-ös Thunderball című Bond film remake-je volt. Pontosabban az eredeti regény újrafeldolgozása más cím alatt. Ebben az esetben bonyolult szerzői-jogi helyzet volt, mivel a Fleming által írt regény egy olyan forgatókönyv tervezetre alapult, amit Fleming nem egyedül dolgozott ki. Emiatt ennek a történetnek a megfilmesítési jogát a társírók is értékesítették. (Fleming ekkor már nem élt).
Az első James Bond film a Dr. No (1962) volt, melyben Bond egy egzotikus szigeten számol le a gonosz Dr No-val.
A második film a From Love from Russia (1963) volt, ahol már a szovjetek voltak az ellenség.
És harmadikként hatalmas sikerként robban a Goldfinger (1964). Imádták az emberek, voltak mozik, ahol éjjel-nappal vetítették, akkora volt a kereslet iránta. Ez indította be igazán a hatvanas évek hatalmas James Bond őrületét, minden évben kijött egy új Bond film.
A Goldfinger volt az a film, ami igazán megteremtette azokat a hagyományos elemeket, melyek többnyire minden későbbi Bond filmben visszatértek. Néhány példa:
1. A kezdő főcím előtt a 007-es ügynök (Bond) egy rövidebb küldetést hajt végre, melynek semmi köze a film további részéhez.
2. Hangulatos, igényesen kivitelezett főcím, általában egy nagyon ütős slágerrel... esetünkben a Goldfingerrel.
3. Bond lányok, akik vagy áldozatul esnek a gonosznak, vagy éppenséggel Bond csábítja el az adott rész gonosza mellől.
4. Állítólag minden Bond epizódban van a gonosznak egy olyan beosztottja, aki valamilyen speciális módon gyilkolja az ellenséget. Ebben a részben ez Harold Sakata (súlyemelő és birkózó), aki így kezdte el színészi karrierjét. Specialitása egy kalap, melyet eldobva annak karimájával lenyakazza a kívánt személyt.
5 És hát itt vannak a speciális kütyük, amik akkoriban utópisztikusnak hatottak, de jó részük ma már teljesen hétköznapi eszköz. Például van egy GPS-es nyomkövető ebben a filmben. Ma már minden mobiltelefon képes rá, de akkoriban még ilyesmi nem volt. Egészen anakronisztikus, és érdekes, hogy bármilyen filmet nézünk, ha valami utópisztikus találmányt látunk, szinte biztos, hogy nincsen nagyfelbontású kijelzője, sem érintőképernyője egész addig, amíg ezeket valóban ki nem fejlesztették. (Például a Star Wars filmekben létezik hologrammos üzenettovábbítás, de a legbonyolultabb szerkezetek kezelőpanelje is böszme színes nyomógombokból áll, sehol nincs lcd képernyő, vagy egyéb szofisztikált beviteli eszköz) Itt is a GPS megjelenítője egy tussal rajzolt térkép, amin villogó pötty jelzi a követett járművet,
Persze Bond autójában jó pár különleges funkció megtalálható, és persze a legizgalmasabb, a rejtett gomb, amit soha nem szabad megnyomni, mert...
És persze minden Bond film tartalmaz valami egzotikus helyszínt is!...
Nézzük ki is Auric Goldfinger, ennek a résznek a főgonosza: egy milliárdos, felfújt idióta, aki annyira imádja az aranyat, hogy máson nem is jár az esze... (még keresztnevének első két betűje /Au/ is az arany vegyjelét adja, de rendszáma is AU-val kezdődik... egyszóval szerelmes az aranyba...
Gert Fröbe német színész kapta ezt a szerepet, aki annyira nem tudott angolul, hogy amerikai színésznek kellett szinkronizálnia. Nem pontosan értem, hogy így viszont miért volt szükség pont őrá...
Ha Goldfinger meg akar ölni egy lányt, akkor az egész testét befújja arannyal, hogy un. bőrfulladásban haljon meg. Az senkit se zavarjon, hogy bőrlégzés nem létezik, - legalábbis embereknél nem -, így bőrfulladás sincsen. Ettől függetlenül nekem tetszik az a vizuális hatás...
Szóval ez a megalomán milliárdos elhatározza, hogy behatol az USA aranykészletét (és ekkoriban a magyar Szent Koronát is!) őrző Fort Knox-ba, és ott egy robbantással sugárszennyezéssel fertőzi meg az aranykészletet, ami emiatt használhatatlanná válik, így az ő saját felhalmozott aranykészlete sokszorosára értékelődik fel. Hogy hogyan jutnak be az erődbe? Nos a Pussy Galore's Flying Circus nevű szőke csajokból álló különítmény kábító gázt szór a környékre, amitől mindenki elkábul egy rövid időre, így gond nélkül bejutnak az arany őrzésére szolgáló építménybe.
Pussy Galore egyébként Goldfinger egyik beosztottja. Vele kapcsolatban talán érdemes megjegyezni, hogy neve egy kicsit meredek, mert "Pussy" angolul gyakorlatilag "Punci"-t jelent. Amerikában állítólag a posztereken nem is Pussy Galore, hanem Miss Galore néven tüntették fel szerepe szerint a hölgyet. Talán sokan tisztában vannak vele, de sokan nem, hogy az amerikai és a brit angol között sok stilisztikai különbség van. Amerikában a "pussy" szó sokkal kevésbé szalonképes, mint Angliában, ahol szintén ugyanazt jelenti, mégis sokkal enyhébb. Valószínűleg mára közeledett egymáshoz a két ország ilyen tekintetben, de jómagam is ismertem olyan Angliában élő hölgyet, akit a hatvanas hetvenes évek környékén a családjában "Pussy"-nak becéztek, és ez akkoriban egyáltalán nem volt meghökkentő.
A Pussy Galore-t alakító Honor Blackman a film készítésekor 39 éves volt, ami kicsit elbizonytalanított abban a hitemben, hogy a Bond lányok (ideértve az ellenségtől átálló hölgyeket is) általában a fiatalabb, inkább húszas éveiben levő csajokból közül szoktak kikerülni.
A nagy gonosz - Goldfinger - ihletője egyébként az a Goldfinger Ernő volt, aki Budapesten született, és Angliában lett híres modernista, brutalista stílusú építész. Fleming valamiért ellenszenvvel viseltetett iránta, így felhasználta vezetéknevét egyik könyvében... A valódi Goldfinger perrel fenyegetőzött, amikor erről tudomást szerzett, de a hírek szerint a kiadó valamilyen egyességet kötött vele.
Sokan nem szerették akkoriban ezt a Goldfinger által is képviselt építészeti stílust... bevallom nekem tetszik, sőt, pont amiatt a kissé disztópikus, hideg hangulata miatt, ami miatt sok poszt-apokaliptikus filmet is szeretek egyébként...
Ian Fleming, a Bond karakter megalkotója ennek a filmnek a bemutatója előtt nem sokkal halt meg. Mint ahogy az első két film esetén, a Goldfinger forgatásán is tiszteletét tette a Pinewood stúdió díszletei között. Ha már itt tartunk, megjegyzem, hogy bár a film közel fele az USÁ-ban játszódik, Sean Connery egy percet sem töltött a forgatás során Amerikában, hiszen minden díszletet a már említett London melletti stúdióban építettek fel.
