USA (MGM), 116 perc, Metrocolor, angol

Rendező: Vincente Minnelli

Producer: Arthur Freed

Bár ezt a musical-t csak a zeneszerző-dalszövegíró páros neve köti össze a My Fair Lady-vel, gyakorlatilag egy percre sem lehet elfelejteni, a kettő rokonságát. Meglepő módon míg a My Fair Lady-t úgy általában ismerik az emberek, a Gigi-ről még az általam megkérdezett musical-kedvelők sem feltétlenül hallottak.

Frederick Loewe zeneszerző és Alan Jay Lerner dalszöveg- és forgatókönyvíró a G.B. Shaw által írt Pymalion című színdarab alapján 1956-ban elkészítették My Fair Lady című musical-üket, mely egy Londoni virágáruslány úrinővé neveléséről szól, amit egy híres nyelvtudós professzor (Higgins) visz végbe egy fogadásnak köszönhetően. A nagy sikerű Broadway előadásból csak 1964-ben született film George Cukor rendezésében 8 Oscart elnyerve.

A Gigi című musical szintén a fent említett Loewe - Lerner szerzőpáros közös műve, viszont a My Fair Lady-vel ellentétben ez rögtön filmre készült (két évvel a My Fair Lady színházi bemutatója után), és csak a film sikere utána került színpadra. Viszont 9 Oscart nyert! Azaz eggyel többet, mint a manapság sokkal ismertebb "testvére".

A Gigi esetén a My Fair Lady Londonja helyett Párizsban vagyunk, nagyjából ugyanabban az időszakban, az 1900-as évek elején. Itt azonban nem egy virágáruslányt kell kimosdatni a koszból, hanem egy Gigi nevű úrilányból próbálnak a felmenői olyan hölgyet nevelni, aki férfiak szerelmének kihasználásával a lehető legtöbb anyagi hasznot húzza. Mindenhol, angol elemzésekben is kurtizánnak (courtesan) nevezik azt, amivé Gigi-t nevelni próbálják. Ez azonban nagyon félrevezető, mivel magyarban a kurvákat szoktuk kurtizánnak hívni, ha ezt irodalmi formában próbáljuk megtenni, azonban itt semmiképpen nem közönséges értelembe vett kéjnőnek nevelik a lányt, egész egyszerűen arra, hogy hogyan kell kihasználni a legfelső körökben forgó gazdag férfiakat.

Ellentétben a későbbi My Fair Ladyvel, melynek Londonja teljes egészében stúdióban lett felépítve, itt a film igen nagy része Párizsban forgott, ami igen jót tett a képek hangulatának. Ha jól tudom, ez a rendezőnek, Vincente Minnelli-nek köszönhető.

Ami különösen tetszett, hogy Párizs mintha kizárólag szecessziós épületekből és belső terekből állt volna. Ami persze nem igaz, de mivel ez az egyik kedvenc stílusom, örültem, hogy a film hemzsegett ezektől.

Az egyik leglátványosabb enteriőr a ma is létező - és igazából is erre a névre hallgató -, Párizs talán leghíresebb étterme, a Maxim's. Mely egy igazi szecessziós motívumkavalkád. Az alábbi képek mostaniak, de a filmben is nagyjából így néz ki.

Túl nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy kitaláljuk, a vénlányok mesterkedése, hogy Gigiből (akinek nevét egyébként franciásan "Zsizsi"-nek kell ejteni) pénzéhes férfikopasztó nőt faragjanak, nem működik tökéletesen, hiszen szinte azonnal egymásba szeretnek egy ilyen kifosztásra amúgy igen alkalmasnak tűnő férfival.

Gigi-nek egyébként van édesanyja, de őt sosem látjuk, mert annyira elfoglalt. (Egyszer halljuk énekelni egy másik szobából) Gyakorlatilag nagymamája neveli a kislányt. Nem ő a legrosszabb a családban, sőt a kedves nagyanya voltaképpen egy bűbájos úrhölgy. A nagynéni az, aki teljesen érzelemmentesen próbálja beleverni a nagylányba a férfiak megkopasztásához szükséges fortélyokat, na meg olyan tudományokat, hogy hogy lehet könnyen felbecsülni egy nyakék, vagy egy drágakő értékét...

Az egyik legérdekesebb információ, amihez eme oktatás során hozzájutottam, az egyik legnagyobb francia delikátesz, ami egyébként már évtizedek óta tiltott eledel Franciaországban, a sült kerti sármány. Ez egy verébszerű énekesmadár. (Igazi állatbarátoknak javaslom, hogy egy határozott scrollozással lendüljenek túl a következő két bekezdésen, és az alattuk látható képen is)

Ezt a madarat jobb esetben teljesen sötét zárkába zárják, rosszabb esetben megvakítják, ez esetben nincs szükség elsötétítésre. A madár így egy helyben gubbaszt, illetve csak eszik. Ettől kis teste viszonylag hamar elhízik, elzsírosodik. Amikor a madár elérte a kellő elhízottságot, egy Armagnac nevű brandybe fojtják. Így tüdeje megtelik az említett italkülönlegességgel. Az így kivégzett állatot 8 perces hőkezeléssel saját zsírjában megsütik.

Az egyik különlegessége ennek az eledelnek, hogy egyben fogyasztandó. Azaz szigorúan ellenjavallt kicsontozni. Az apró csontok könnyen elropogtathatóak, és ez a tevékenység önmagában is hozzájárul a különleges kulináris élményhez. 

Az ennél is furcsább megkötés, amire a pontos magyarázatot sem sikerült megtalálnom: (bár megjegyzem, hogy ez már nem szerepel a filmben) : Ezt az ételt úgy illik elfogyasztani, hogy egy kendőt teszünk a fejünkre. Nem vicc. Van olyan magyarázat, hogy azért, mert ez egy tiltott étel, és így ne legyenek egymás bűnének tanúi az emberek, de ezt nem tartom túl valószínűnek, hiszen húsz évvel ezelőttig ez egyáltalán nem volt tiltott, mint ahogy a Gigi-ben is ezt az ételt az egyik legmagasabb szintű kulináris élményként mutatják be. Sokkal valószínűbb a másik elterjedt magyarázat, hogy a brandy illatát, mely átjárja a sült madarat, a kendő segítségével tartsuk meg minél tovább orrunk közelében. Megjegyzem, ennek a madárnak a vadászatát nem a belőle készülő étel kegyetlen elkészítése miatt tiltották be, hanem azért, mert ennek hiányában kihalása fenyegetett volna. Az alábbi sármányfogyasztást ábrázoló kép nem a filmből való.

A főszereplő Gigi-t a francia Leslie Caron játssza, aki egyébként 89 éves lesz idén. Érdekes, hogy énekhangját egy Betty Wand nevű énekesnő adta a filmben, holott, ha jól tudom, Leslie Caron jól énekelt.

Ha azt hisszük, hogy a női oldalon találunk csak furcsa életvitelű embereket, tévedni fogunk. A férfi főszereplőnek (Gigi szerelmének) egy férfi mentora van, aki szintén megéri a pénzét. Az úr vélhetően kényelmetlenül érezné magát a #metoo világában, hiszen hatvanon felül is azt vallja, hogy a nőknek nagyjából az az egy hasznuk van, hogy szépségükkel megédesítsék a férfiak életét. De ami ma biztosan tömeghisztériát váltana ki: legnagyobb dicsőség egy férfi számára, amikor életében először követ el miatta öngyilkosságot egy nő. Abban a világban, ahol egy ország jajveszékel azon, hogy Norbi óva inti az elhízott feleségeket, hogy így férjüknek nem fognak kelleni, nem csodálkoznék, ha az (egyébként sikertelen) öngyilkosságon érzett büszkeség megjelenítése miatt a film betiltását követelnék manapság...

Maurice Chevalier játssza ezt az idősödő mentort, és számomra a film egyik kedvenc figurája ez az öregúr.

A dalok pont olyanok, mint a My Fair Ladyben, ami nem meglepő, hisz ugyanazok voltak a szerzők. Kedves, nézhető musical. Varázsa azonban valamiért elmarad a My Fair Lady-től, és ennek oka semmiképpen nem a látványban keresendő, ami nagyon rendben van. Talán a történet lett túl sablonos, és kiszámítható...